Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-04 / 80. szám

SZOMBAT, 1998. ÁPR. 4. IRODALOM 11 Marno János Márvány körút 2 szükséglakás Foltja terjed a húszéves ballon felöltőn, lötyögsze benne, kerülni a botrányt, lévén a rosszullét maga nem ismer határokat: nem ismered ki magad a jelenetben, a váladékon túl semmi, semmilyen eredményt nem tudsz fel­mutatni - ki emlékszik előzményekre, indítékra bármire; sírna izmaid, azok mintha igen; laktál is errefelé pár hónapig, épülőben, rokon ellen­érzésekkel a nővérek s műtárgyaik iránt... (A forgalom egy munkagödör miatt áll.) 3 egy csapda Egy csók és a többi. Merre sodor a túl nagy választék, erre találtad ál­modban a választ. Húsz éve már a nő­véred halott, csaknem utánaaludtál akkor, semmi bökkenő. Simán ment magától minden az élet után, düh­rohamaid egyre alábbhagytak, de hogy minek ültél fel mégis a döntő pillanatban, ez kérdés maradt. Kicsi az esélye, hogy azóta folyvást ugyan­azt ismételed... Egy hasonlatnak avagy nincs, mert válik éppen, vagy megvan a fedezete. 4 a gólem Disztrófiás gyerekbe botiasz, hol, esküdnél rá nyomban, egy lemezbolt előtt, s mintha agyagból égették volna ki, hamuvörös, háta, szemhéja kong, mint a cserép, ő itt A DISZKOSZVETŐ, ő az. Rémeket hallottál róla másod­magadtól, hogy támad fel a földből mint­egy egy sírüreg, lábad, megmakacsolja magát és többé nem fogad be semmit. A dalban, álmodban, egyszerre süt ki minden nap, árnyéknak semmi helye, tűvé hegyezi füledet a sötét. 5 « • 15-/5 A KIFEJEZÉS ENYHE; mármint a sö­tét mint szó, mert az is, s mert enyhülést hoz a szólás ellenében: írsz, hallgatózol. Is-is. A csókra nincs szavad, annak még mindegyre ballonod issza a levél, lefut az idő, szövete nem szárad, még sincs rá mód, hogy kiszakadj a táplálék­láncból. Jövet inkább öröm, mint bánat a (cél) szakasznyi csend, jólesik bele­lassltani, hogy egyszeriben volt-nincs, romjaiban ásít a MÁRVÁNYMENYASSZONY. Felfalták. Jól tették. Építhetnek rá. 6 a tulaj Célcsend, egész tartományt ölel, szentté avatva visszamenőleg egyként a botrányt s a benne fuldoklót; a tulaj, máshonnét régről ismerős, sántított, mögötte tajtékzó víz, vörös homokpad ­és épp el húzóban a cigány vonósok... Tehát anyagilag állsz a legszarabbul. Te is, mondta. Cigizel? Rövides üveget vett elő, mondván, hogy igyunk a szellemtestünkre, az ablakból a medencére láttam, fedett, költészet napjára ott fogok lebegni, vagy itt rekedek, a fólia-mennyezeten. 7 kéz - törlés Mint egyszerű masszőr dolgozta fel magát idáig, közönségesen kezdte, ahogyan mások végezni szokták rendszerint, egy óra ezer, fél óra hatszáz, a keze azóta is ugyanúgy szárnyal, nem remeg, fogjam meg, és most őszintén, érzek-e a kezemben a sajátomén kívül bármit, kész akár az össz tartozásomat törölni, ha igen. Érzek, de nem mondom ki, érzéseink kölcsönösen hagyják cserben egymást, én csak kicsinálódnék az eszmecserétől (neki talonban még ott a kicsi nővér). Tandori Dezső Regényzanza - Nemesített, házilag válogatott kávékeverék ­Ottliknak és Mándynak Tandori Dezső rajza Mottó I. Egyszer egy Ask Tom nevű ló helyett... Nem t'om, de iszonyú lehetett. ...a Kadastrof nevűt játszottam, s mindent elvesztettem. Ennyit tudok. Mottó II. Bennem mindig sokkal kevesebbről lett volna szó, mint amivel másokkal szó lett volna. A sínek köze: az abszolút játék. Égalj szerint, évszak szerint a tágulás, a szűkülés. A világ ma csak égaljak szerint akar lenni, ezt nem akarja észrevenni. Égaljak szerint vagyok: nem akarok lenni a világnak. De ezzel minden megvan. Ma azzal van meg minden, hogy nem akarok lenni. Valahogy én nem akarok lenni, mondaná Mándy. JAJBAGGYÁL HÉKÉN. Egy élő sírfelirat. Palásthy Marcell újság­író a század első harmadá­ból, egy elvesztett géniusz: mégsem veszett el annyira. Soha nem játszhatott ,jó tippeket". Annál ő sokkal szegé­nyebb volt. Az esélyes lovakról tu­dott tippjein sokan sokat kerestek. De neki csak a nyolcszo­ros pénzt, a tízszeres pénzt hozó lovak lehettek „érde­mesek". Művész. Kiváló! Amikor meghalt, hogy meghal, arról lehetett tudni, írja Kellér Andor, hogy a Pesti Turf, vagy mi, leg­újabb száma felvágatlan hevert ágya mellett. Már nem akart felvágni. Gyűjtöttek a temetésére. A fő gyűjtő a pénzt a lo­von eljátszotta. Volna. De mikor feltette - vol­na! - a pénzt, egy gondos kéz megfogta a karját, írja Kellér: „Kolléga, a halott becsü­letes emléke érdekében ké­rem, ne játsszon favori­tot!!" • Péntek 13-a. London. Két font hiányzik a me­gálmodott pénzből. Intéz­zük el. Favorit, vesztek. Fa­vorit, vesztek. Merészség: a favorit nyert, vesztek. Ez még ötször. Kotrom elő maradék pénzem. Rohanok a pult­hoz. Egy ló: 9 az l-hez, neve Raased. Én értem. Rászed. A nyerő lesz. A nyerő. A rászedésnek nincs vé­ge­Clair Mind. Tiszta Elme, vagy mi. Ráteszem, amitől nullára jönnék aznap, hol­nap majd meglátjuk. Clair Mind: az utolsó pillanatban a rajttól vissza­vonva. Megyek haza, a kis csa­torna igen olajos vizén igen tiszta felhők képe ring. Összkép. • Másnap Valentin napja, tényleg nem utolsó nap, ne­kem utolsó napom. Ask Tom helyett Kadast­rofot játszom. Kadastrof 10 az l-hez, mi több, 1993­ban első leégetős lovam volt, addig azt hittem, min­den tejszínhab, de áporo­dott is kicsit. Kadastrof. Tudtam, nem. Nem. Gooney-Booney. Tud­tam, nem. És nem. Még három mellédo­bás. Teljes magány. „Ez az írás Teljesen Magányosak Nem Teljesen Magányos Óráira, avagy Nem Telje­sen Magányosak Teljesen Magányos Óráira Való." A lovon: ugyanaz, mint írni. Már tök gőz, London belvárosában, egy kosz iro­dán. Leszámolom a pén­zem: borra, metrójegyre, újságra. A többit felteszem. Lesz. Mi lett? Tél van. Galopp ilyenkor: csak műanyag homokon. Nézni is sivárság. Nem nézem. Csak hogy már sok favorit nyert, akár tegnap, mikor Raased kö­vetkezett el. Ki a nem-favorit? Without Friends. Bará­tok Nélkül. Ő az. TÍZ AZ EGYHEZ. Mindent fel rá. Még csak becsülettel le sem közvetítik. A fonto­sabb akadályfutamot, a ku­tyaversenyt közvetítik. A misztikus élmény: a képernyő felső sarkában látni AZÉRT, ahogy a ho­mokon JÖNNEK. Valaki vezet bent a korlátnál. Ket­ten hajráznak kint, az én ol­dalamon. Egyikük fej­hosszal nyer. Fekete figu­rák. Fekete helyzet. 8-as volt a lovam. Kime­gyek inni. Üres London, szombat, 15 óra 30 perc. Visszamegyek. Semmi. 8-as volt a lovam? Nem is tudom. W-vel kezdődött a neve. A képernyőn az eredmény jön: 8 W... Akkor sincsenek baráta­im, érzem azon az órán. Vannak. De mikor hány óra van? Megmenekültem, Mándy megmenekültem, Ottlik, és kösz. Nincs ben­ne köszönet. Nagy szeretettel kö­szöntjük Tandori Dezsőt, aki oly hosszú futamok után most Kossuth-díjat kapott. A Szerkasztőség Bakos András Homokszínű lolyé Szikár leírásokat, köz­helyekkel teli, tehát való­di párbeszédeket és vá­ratlan fordulatokkal teli történeteket olvashatunk Gion Nándor legújabb regényében. Azt gondoltam, mi­után elolvastam, hogy egy regény, melyben az elbeszélő maga is hőse a történemek, tényleg pró­bára teszi az olvasót, amikor az elbeszélő er­kölcstelen cselekedetei­ről és különös jótetteiről olvas. Nap közben, ami­kor az olvasónak eszébe jut a történet, talán arra is gondol, mit tenne az el­beszélő helyében; ilyen tettekkel a tarsolyában. De inkább csak a tette­ken gondolkodik; házas­ságtörés, egy bűnöző rej­tegetése; aztán egy zsidó fiatalember megmentése a deportálástól. Amikor pedig az olvasó visszatér a könyvhöz, folytatja az olvasást, úgy érzi, mint­ha nap közben, gondol­kodás közben több kilo­méteres utat tett volna meg, gyalog. Gion regényének el­beszélője, a Rojtos Gallai nevű idősödő, lusta em­ber örül, hogy miután fa­lujába bevonulnak a ma­gyar csapatok, és elűzik a csetnikeket, az új ható­ság fölfogadja mezőőr­nek, és nem kell dolgoz­nia. Szelíd hátaslovon járja a tanyák vidékét, és elcsábítja az egyik fiatal gazda feleségét, aki ter­hes lesz. Viszont a törté­net végén, miután a par­tizánok elfoglalták a fa­lut, és a teherbe esett asszony férje részegen megállítja a volt mezőőr kocsiját, és gúnyolódni kezd, Rojtos Gallai fele­sége leugrik a bakról, a férje mellől, és orrba vágja a csúfolódót., Jfézi ment utána, és még egy­szer ütött. A sörösüveg a földre esett és összetört. Rézi lehajolt, megragad­ta a törött üveg nyakát, és a hegyes üvegszilán­kokat meresztette Imris Tamás arcának. Ekkor már szerencsére odaug­rott Katona András és Sági János, és lefogták a feleségemet. Két oldalról szorították a kaijait, nem bírt mozdulni. Sági János megpróbálta csillapítani. - Ne bomolj, asszony! Majdnem megnyomorí­tottad ezt a szegény em­bert." Ez a jelenet: nagyon szép. A kritikusok a Gi­on-próza titkairól, ízéről, maradandó értékeiről be­szélnek, és arról, hogy Gionnak sikerült az, ami sokaknak nem: húsz év után megírta a Latroknak is játszott című regényfo­lyam befejező darabját, és a befejezés jól sike­rült. A folyam szót én mégsem használnám e könyvről beszélve. Ez a regény - és talán a többi jó regény is - inkább ha­sonlít egy keskenyebb, homokszínű folyóhoz, melynek partján mindig szívesen időzünk. (Gion Nándor: Ez a nap a miénk. Osiris Ki­adó, 1997)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom