Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-27 / 98. szám
Szimpátiatüntetés Ellenanyag V an az úgy, hogy az ember roppant határozottan, kész tervekkel leül egy darab papír vagy a számítógép elé, aztán hirtelen elbizonytalanodik. Na nem nyilvánosan, csak úgy befelé. S perceken át azon töpreng, magához vegye-e - ha csupán képletesen is - az ellenanyagot, amely megóvja attól, hogy az egyedivel szemben az általánost, a szabadon választott helyett a kötelezőt preferálja. Megmagyarázom. Nem kizárt, a speciális, dél-alföldi közízlés még mindig azt kívánná, hogy a sport, illetve a foci alá rendelt keretekben továbbra is bőszen stadlerezzünk meg dorozsmázzunk, de hát lássuk be végre: témakövetés ide, össznépi megrendülés oda. Akasztónál és Szeged szélénél sokkal izgalmasabb helyek is akadnak errefelé az olvasók s talán az újságírók számára is. Tényleg úgy érzem, egy idő után már teljesen fölösleges - sőt értelmetlen - a földre rogyottakat tollal, vagyis az egyik legkegyesebb fegyverrel bökdösni; ahogy egyesek, a folyamatosan csúcson levők a jó szót, a kedves, pici cicákat idéző dorombolást várják el a sajtótól, úgy mások, a bukottak akár hetek alatt immúnissá válnak a nyomtatásban látható szúrásokkal szemben, r jtóbbiakat persze - hiába, ilyen kegyetlen világban KJ élünk - nagyon gyorsan elfelejti mindenki. Mintha nem is lettek volna. Úgy értem, a sport, illetve a foci közelében. Réthi J. Attila HDS: előtérben a sportháttér! HETI DEL SPORTJA - MINDEN KEDDEN, CSONGRÁD, BÁCS ÉS BÉKÉS MEGYÉBEN! SPORTHETI LAPUNK ÁPRILIS 28-ÁN, KEDDEN MEGJELENŐ SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL: • Várhidi Péter: Újpesten kaptam a sorstól egy lehetőséget • Dr. Szabó á Zoltán: Szeged és a póló életstílust adott • Légiós focisták: Keresztúri és Kovács Zoltán • Egy orosz teniszszépség, Kurnyikova • Kőbán Rita a szegedi vb-ig tervez • Beszélgetés Kozma Zoltánnal, Melkuhn Tiborral, Karagics Mátyással. Nekünk 8, de nyerjen a HDS-sel! \M \ MOKTON'S 7 A március 17-i számban indult 8 hetes játékunk, melynek végén a következőket nyerhetik meg szerencsés olvasóink: I. díj: NEW YORK-i repülőjegy II. díj: KAIRÓI repülőjegy III. díj: PÁRIZSI repülőjegy, tevábbá 10, egyenként 5000 Ft-es tárgynyeremény! Olvassa a HDS-t, amelyben megtalálja játékunk szabályait! Csollány Európa-bajnok torna • A fiúknak csak egy pontra tellett... A lányokban nem csalódtunk! A térdepelő szentesi edző, Kádár Jázsef kezébe temetett arca mindent elárul a végeredményéről... (Fotó: Gyenes Kálmán) • Szentpétervár (MTI) Szép magyar sikert hozott a Szentpéterváron megrendezett férfi tornász Európa-bajnokság: Csollány Szilveszter gyűrűn aranyérmet szerzett a szerenkénti döntőben! A magyar versenyző 9.675 ponttal diadalmaskodott. Az ezüstérmet a német Valerí Belenki szerezte meg, míg a harmadik helyen a görög Dimosztenisz Tambakosz végzett. A vasárnapi döntők során Supola Zoltán az ötödik helyen zárta a lólengés és a nyújtó versengését. A juniorok gyűrű-fináléjában Király Roland ezüstérmet szerzett. A szerenkénti döntőkben a felnőttek között csak Oroszország szerzett két aranyérmet: korláton az egyéni összetett Európa-bajnok Alekszej Bondarenko, míg talajon Alekszej Nyemov diadalmaskodott. A lólengésben a francia Eric Poujade aratott győzelmet, nyújtón a spanyol Jesus Carballo bizonyult a legjobbnak, ugrásban a görög Joannisz Melisszanidisz szerezte meg az Európa-bajnoki címet. - Rendkívül jó érzés, hogy a magyar férfi csapat eredményesen szerepelt az Európa-bajnokságon - értékelt Forgács Róbert, a Magyar Torna Szövetség főtitkára. - A Szentpétervárott szerzett aranyéremmel beérett Csollány Szilveszter sok éves kitartó munkája. A külföldi szakemberek is egyértelműen azt állítják, hogy Csollány a gyűrű kiemelkedő egyénisége, s megérdemelten szerezte meg az első helyet. Supola Zoltán a nyújtón és lólengésben szerzett ötödik helyezéseivel ismét bizonyította, hogy az európai élmezőny tagja. Király Roland gyűrűn szerzett ezüstérmével új tehetség tűnt fel a magyar tornasportban, s amennyiben fejlődése töretlen marad, úgy Sydney után Csollány nyomdokaiba léphet. vízilabda A férfi OB I 15. fordulójában nagy lehetőséget szalasztott el mind a Kontavill Szentesi VK, mindpedig a HVSC V-Tabac. A Kurca-partiak nem várt, meglepő vereséget szenvedtek otthonukban a MAFC-tól, míg a kiesés ellen hadakozó vásárhelyiek az OSC-vel nem bírtak. Az Eger^Tabán Trafik Szeged találkozót május 20-ra halasztották. A hölgyeknél a bajnok Hungerit Szentesi VK négypontos hétvégét tudhat maga mögött, a Tóth-lányok előbb a Vasast verték könnyedén, majd a Dunaújvárost magabiztosan. HVSC V-Tabac-OSC 7-7 (3-3, 2-2, l-l, l-l) OB l-es férfi mérkőzés. Hódmezővásárhely, városi strandfürdő, 300 néző. Vezette: Szentgyörgyi, Koós. HVSC: CSÁNYI - Lehmann 1, Hajdú, DR. VÖRÖS 2, Király, Szabó L„ Kasza. Csere: Lehota, Kresák 2, Juhász, Németh 2. Edző: Leffler Gyula. Gól-emberelőnyből: 8/1, ill. 8/1. Négyméteresből: 1/1, ill. 1/1. A vásárhelyiek szempontjából nagyobb tétje volt a találkozónak, hiszen a HVSCnek mindenképpen győznie kellett volna. A szinte minden szempontból kiegyenlített összecsapáson rengeteg hibát vétettek a mérkőző felek. Ennek is köszönhető, hogy egyik csapat sem tudott komolyabb előnyhöz jutni. A két gárda felváltva vezetett, de a különbség egyszer sem növekedett egy gólnál nagyobbra. A házigazdák többször is eldönthették volna a meccs sorsát, de a döntő szituációkban minden esetben megremegett a vásárhelyiek keze. Az OSC roppant fegyelmezetten játszott, ám a jól védő Csányi sokszor útját állta a lövéseiknek. A hazaiak talán kicsit közelebb álltak a két pont megszerzéséhez, ám ehhez a legnagyobb helyzeteket kíméletlenül ki kellett volna használniuk. Az utolsó másodpercekben a két játékvezető eléggé furcsa ítéletekkel borzolta a kedélyeket, így a házigazdákat megfosztották egy esetleges utolsó támadás lehetőségétől. A döntetlennel nagy valószínűséggel osztályváltásra kényszerülnek a vásárhelyiek, hiszen a papírforma alapján nincs már sok esélyük a hátralévő mérkőzéseken. LefTIer Gyula: - A védekezésben nyújtott fegyelmezett játékkal elégedett vagyok, az eredménnyel már nem. K. T. Kontavill Szentesi VKMAFC 4-6 (3-2, 0-1,0-2, l-l) OB l-es férfimérkőzés. Szentes, 300 néző. Vezette: Kosztolánczy, Erdős. Kóntavill Szentesi VK: Horváth - dr. Dongó L. 1, Komlósi 1, Ibolya 1, Dongó T. 1, Tary, Piti L. Csere: Orbán, Torday, Magyar. Edző Kádár József. Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 3/1. Négyméteresből: 1/1, ill.-. A 21. másodpercben dr. Dongó négyméteresből szerzett előnyt a hazaiaknák, amit dr. Loványi távolról egyenlített, l-l. Mányai gólja révén fordított a MAFC, aztán Komlósi szemfüles találatával ismét „iksz" lett az állás, ám az első hét perc végén Dongó T. gondoskodott róla, hogy ez megváltozzon, 3-2. A második negyedben már lehetett érezni, hogy talán baj lehet a korai sátorbontásból, hiszen Taryék egész héten át jószerével csak labda nélkül tudtak úszkálni a nyílt vízen. Sorra puskázták el a kínálkozó lehetőségeket, s már annak is örült a publikum, ha legalább a kapufát eltalálták. Mányai azonban betalált a szentesi ketrecbe, s döntetlennel fordultak a csapatok, 3-3. A harmadik negyedben is góliszonyban szenvedtek a szentesi játékosok, s Mányai, valamint Farkas góljaival már érett a vaskos meglepetés, 3-5. Az utolsó hét perc elején Ibolya centergólja még viszahozta a hazai reményeket, ám Harczi találata mindent eldöntött, 4-6. Kádár József: - A támadásoknál hiányzott a csapatomból az átütőerő, négy góllal nem lehet meccset nyerni... A férfi bajnokság állása 1. Vasas 15 13 2 162-97 28 2. BVSC 15 13 2 178-114 >8 3.UTE 15 11 4 142-83 22 4. FTC 15 8 4 3 134-96 21) 5. Bp. Spart. 14 8 2 4 120-85 18 6. Szeged 14 7 2 5 119-112 16 7. MAFC 15 5 1 9 89-139 11 8. Szolnok 14 4 2 8 92-119 10 9. Szentes 15 3 2 10 106-127 8 10. F.ger 14 2 2 10 91-135 i 11. OSC 15 2 2 11 91-141 6 12. HVSC 15 1 1 13 78-154 3 Hungerit Szentesi VKVasas-Plaket 12-1 (3-0, 3-0, 2-1, 4-0) OB l-es női mérkőzés. Szentes, 100 néző. Vezette: Erdős, Bujka. Hungerit Szentesi VK: Kádár - TÓTH G. 3, TÓTH N. 2, Debreczeni 1, Pengő 2, Ábel ÍV DRÁVUCZ 3. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 9/5, ill. 2/0. Szremkó sérülése miatt kénytelen volt átszervezni a kezdő csapatát dr. Tóth Gyula. Tóth G., Drávucz és Pengő góljaival háromgólos előnyhöz jutott már az első negyedben a Hungerit, majd a második hét percben Tóth G. kétszer és Tóth N. egyszer vette be az angyalföldiek kapuját, 6-0. Fordulás után sem cserélt Kontavill-MAFC találkozó a hazai gárda mesteredzője, hiszen a juniorok kitettek magukért az előmérkőzésen, ahol minden támadásukat góllal fejezték be. Szegény angyalföldiek, csak 40-0-ás hazai vezetés után szerezték meg az egyetlen becsületgóljukat... A felnőttek mérkőzésén sem volt egyenrangú ellenfél a piros-kék együttes, ahol a vendégek csak a nyolcadik hazai találat után, a 20. percben találták meg először - és mint később kiderült -, s utoljára Kádár kapuját. A szentesi csapat Szremkó nélkül is klasszissal jobb volt ellenfelénél. Dr. Tóth Gyula: - A sok nehézség ellenére is sikerült a tervünket teljesítenünk. A juniorok mérkőzésén: Hungerit Szentesi VKVasas-Plaket 45-1 Dunaújváros iHungerit Szentesi VK 5-13 (1-3,1-4, 2-4,1-2) OB l-es női mérkőzés. Dunaújváros, 100 néző. Hungerit Szentesi VK: Kádár - TÓTH G. 3, Tóth N. 2, Pengő 1, SZREMKÓ 3, Ábel 1, DRÁVUCZ 3. Csere: Debreczeni, Győri. Edző: dr. Tóth Gyula. Gól - emberelőnyből: 5/3, ill 5/3. Négy méteresből: -, ill. 1/1. A hazai bajnokság negyedik helyezett csapata, a Dunaújváros valamivel keményebb diónak tűnt, mint az előző nap a Vasas, dr. Tóth Gyula lányai lelkes és taktikus játékukkal könnyedén gyűjtötték be a bajnoki pontokat a BVSC-vel „ikszelő" Dunaújváros otthonában. A BEK-döntőre készüld Hungeritnek mindenesetre a java még hátravan a hazai vizeken is, de ezzel a két újabb győzelmével egyre közelebb került az újabb hazai sikerhez... Dr. Tóth Gyula: - A vártnál könnyebben szereztük meg a két pontot. Révész János • Munkatársunktól A labdarúgó NB I legutóbbi fordulója a nem éppen sportág-népszerüsitó BVSC-Diósgyör (0-0) meccsel kezdődött. A szombati mérkőzések már jóval több gólt, s főként a hazai csapatok sikerét hozták: nyert a Debrecen, a Békéscsaba, a Siófok és a Vasas; a Tiszakécske, a Videoton, az MTK és a ZTE ellen. A Győr Szombathelyről, a Gázszer pedig Vácról lopott pontot. Vasárnap rendezték meg a Stadler-Újpesti TE bajnokit, mely több volt, mint egy egyszerű mérkőzés... BVSC-Diósgyör 0-0 Budapest, Szőnyi út, 1000 néző. Vezette: Kiss G. FerencvárosKispest 4-1 (4-0) Budapest, Üllői út, 12 ezer néző. Vezette: Varga S. Gólszerzők: Lipcsei, Nicsenko, Horváth F. (2), ill. Borgulya. DebrecenTiszakécske 2-0(1-0) Debrecen, 7 ezer néző. Vezette: Kurmai. Gólszerzők: Vadicska, Ilea. BékéscsabaVideoton 4-0(2-0) Békéscsaba, 4 ezer néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Fazekas, Raducu, Kerényi, Czipó. Vasas DHZalagerszeg 2-0 (1-0) Budapest, Fáy utca 5 ezer néző. Vezette: Bukovics. Gólszerző: Pál, Szilveszter. Vác-Gázszer l-l (1-0) Vác, 4 ezer néző. Vezette: Hosszú. Gólszerzők: Horváth, ill. Puskás. Haladás-Győri ETO FC 0-0 Szombathely, 8 ezer néző. Vezette: Kiss B. Siófok-MTK Hungária 2-0 (0-0) Siófok, 5 ezer néző. Vezette: Arany. Gólszerzők: Győri, Szabó Z. Stadler-Újpest 0-3(0-1) Akasztó, 12 000 néző, V: Ábrahám. Gólszerző: Herczeg (2) és Tóth N. Az NB I állasa I. Újpest 27 18 6 3 46-20 60 1 Ferencváros 27 16 5 6 40-31 53 3. Vasas 27 16 4 7 55-33 52 4. Győr 27 14 8 5 36-20 50 5. MTK 27 13 6 8 45-28 45 6. Vác 27 43 5 9 38-39 44 7. Gázszer 28 10 II 7 44-34 41 8. Debrecen 27 11 7 9 39-35 40 9. BVSC , 27 10 8 9 35-30 38 10. Zalaegerszeg 27 11 4 12 43-36 37 11. niósgydr 27 10 5 12 35-31 35 II Siófok 28 10 5 13 32-36 35 13. Szombathely 27 7 8 12 31-36 29 14. Kispest 27 8 4 15 30-15 28 15. Békéscsaba 27 7 6 14 22-16 27 16. Videoton 27 5 8 14 34-46 23 17. Tiszakécske 27 5 7 15 27-62 22 18. Stadler 27 3 7 17 19-52 16 XXIX. KAJAK-KENU VILÁG BAJ NOKSÁG 1998. szeptember 2-6., Szeged 128 nap a rajtig!