Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-27 / 98. szám

HÉTFŐ, 1998. ÁPR. 27. BELFÖLD 3 Zászló ós cimer • Taszár (MTI) A Taszáron szolgálatot teljesített, ma nyugállomá­nyú katonatisztek kezdemé­nyezésére zászlót és címert kapott a mintegy 2200 la­kosú település. Taszár ma az egyik legismertebb ma­gyar település világszerte. A két és fél éve itt-tartóz­kodó amerikai békefenntar­tóknak és a velük való jó kapcsolatnak köszönheti is­mertségét és elismertségét. A magyar honvédség térké­pére 35 évvel ezelőtt került Taszár neve. A 31. Harcá­szati Repülőezred bázisa volt ott egészen a múlt évig, amikor készenléti bá­zisrepülőtérré minősítették át. Kerékpáros tüntetők • Gödöllő (MTI) Az M3-as autópálya kö­zelében nyolc település ke­rékpáros tüntetői szálltak szombaton nyeregbe, hogy kifejezzék közös tiltakozá­sukat az 1999. január 1­jétől tervezett fizetőkapus díjszedési rendszer ellen. A tüntetők - hozzávetőleg 400-500-an - délben Gö­döllőn a művelődési ház előtt gyűltek össze, ahol Gémesi György, a város polgármestere, az Önkor­mányzati Autópálya Érdek­egyeztető Fórum elnöke tartott beszédet. Amint el­mondta: az autópálya díja­sításáról a kormány anélkül döntött, hogy számot vetett volna a fizetéssel járó tragi­kus következményekkel. Felfrissült a halállomány • Tiszafüred (MTI) A hétvégére befejezte ta­vaszi haltelepltési akcióját a Tisza-tavon a Magyar Or­szágos Horgász Szövetség (Mohosz). Az ország egyik legkedveltebb horgászvizé­be 20 millió forint értékben juttattak halakat. A haltele­pítés során 140 mázsa há­romnyaras és 100 mázsa egynyaras ponty került a vízbe a háromnyarasok 1,3 kilogramm, míg az egynya­rasok 2,5 dekagramm átlag­súlyban. A ponty mellett 11 mázsa kétnyaras compóval is gyarapították a tó halál­lományát. Ez a halfaj első­sorban azért hasznos, mert a turisták és horgászok szó­rakozását megkeserítő csí­pőszúnyogok lárváit ked­venc táplálékként fogyaszt­ják. Moldovai kórus • Szarvas (MTI) Moldovai énekkar ad hangversenyt április 28-án, kedden Szarvason az óvó­képzőben. A Körös-parti főiskolával baráti kapcsola­tokat ápoló chisinaui test­vérintézet, a Moldovai Mű­vészeti Főiskola 41 tagú női kara román szerzők, va­lamint nyugat-európai rene­szánsz alkotók műveiből mutat be egy estre valót. Körös Főiskola Brunszvik Teréz Óvóképző Intézeté­ben az elmúlt években már kétszer szerepelt a Moldova fővárosában, Chisinauban működő művészképző ve­gyeskara, a moldovaiak női kara most mutatkozik be a magyar testvérintézmény­ben. • Szocialista fórum Csongrádon és Kisteleken „Mindenki tegye a dolgát!" Horn Gyula miniszterelnök és pártelnök könyvet dedikált Csongrádon. (Fotóz Cnyedi Zoltán) A csongrádi Uránia mozi vasárnap délután kettőkor megtelt érdek­lődőkkel. Többen az elő­térben hallgatták meg Horn Gyula miniszterel­nök, pártelnök beszédét, mely a szocialisták me­gyei választási kampá­nya nyitányának is te­kinthető. A fórum elótt az elnöklő Gőg János kérésére az egyéni és a listán induló (első tíz) képviselő bemutatkozott a közönségnek. A széksorokban nem csak csongrádiak, hanem más te­lepülésről jöttek is helyet foglaltak és a kérdésekből kitetszett: más pártbéliek is. A fórum hangulatáról a BIT­es fiatalok gondoskodtak, akiket a pártelnök külön kö­szöntött. Dr. Nemcsók János bevezető gondolatai után Horn Gyula lépett a mikro­fonhoz. Horn Gyula kérdéssel kezdte: - Bemutassam Önöknek Nemcsók Jánost? (A válasz: taps.) Ő ennek a választókerületnek a szocia­lista jelöltje. Jó néhány éve dolgozunk együtt. Amikor azt kértem Jánostól, hogy te­gye rendbe a Balatont kor­mánybiztosként, megtette. Nem jutott a dolgok végére, de mi van ebben az ország­ban, aminek a végére lehet jutni? S ugyanilyen szakmai hozzáértéssel éslelkesedés­sel foglalkozott a Dunával, mindazzal, ami a hágai (télét végrehajtásából következe­tett. Ezért ajánlom szíves fi­gyelmükbe őt, kedves csong­rádiak! Ő nem beszél mellé, nem halandzsázik, hanem cselekszik. Teszi a dolgát. S azt kívánom, hogy ebben az országban mindenki tegye a dolgát! Ezt annak kapcsán is mondom, mert kaptam egy levelet, mely így szól: a ma­gyarok milyen jól meg tud­ják oldani a hidak újjáépíté­sét Boszniában, de minket, Csongrád térségieket az ér­dekel, hogy mi lesz a híddal, mely száz éve működik és most meg akarnak szüntetni. Ez lenne Magyarországon a gazdasági növekedés? A miniszterelnök utalt ar­ra, hogy néhány napja baja esett a (fa)hídnak, de az ön­kormányzat, ha saját erejéből nem tudja megjavítani, kérje a központi kormányzat segít­ségét! Megkapja. Ezután a miniszterelnök a dinamikus és egyenletes gaz­dasági növekedésről beszélt, mely okán nyugaton erről az országról úgy beszélnek, mint a keleti régió élenjáró országáról. Mégis nagyon nehéz négy év előtt áll az or­szág, mely részben összefüg­gésbe hozható a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlako­zással. Nem túlzás: páratlan lehetőségek előtt áll az or­szág. A gazdaság minden te­rületén esély van a fejlődés­re. A következő négy évben új munkahelyek tízezrei jön­nek létre és a számítások szerint 5-6 százalékra süly­lyed le a munkanélküliség, mely Európában ma tíz szá­zalék körüli. Ugyanis bővül a nagyvállalatok beszállítói köre. - Nekünk a nagycsaládok­ra kell összpontosítani fi­gyelmünket - mondotta ez­után Horn Gyula és hozzátet­te, de az idősekről is erkölcsi kötelességünk gondoskodni. Az autópálya 2001-ig meg­épül .Röszkéig és a követke­ző években frontáttörés lesz a lakásépítési támogatásban. Ne higgyenek az ugrásszerű növekedést hirdetőknek! ­emelte fel hangját. Egészségügyről, népes­ségfogyásról, oktatásról, je­löltállításról és borhamisítás elleni intézkedésekről kér­dezték Horn Gyulát, aki ne­gyed 4-kor Csongrádról Kis­telekre sietett. Ott is találko­zott a" lakosság egy csoport­jával tegnap délután 4-kor. B. Gy. Gy. • A kisgazdák elnöke Kübekházán és Szegeden ffValóságos rendszerváltás kell! Ff Dr. Torgyán József: Magyarországot a magyarság országává kell tenni! (Fotá: Karnok Csaba) Búzaszentelö misén vett részt Kübekházán vasárnap délelőtt, majd délután kétórás előadást tartott az újszegedi Sportcsarnokban dr. Tor­gyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. A sportcsarnokban fény­özön, fúvószenekar várta ­és nemzetiszínű luftballonolc özöne búcsúztatta a kisgaz­dák vezérét és itt is bemuta­tott megyebeli országgyűlési képviselőjelöltjeit. „Az élet minden területén megjelent a válság!" - sok­kolta az újszegedi nagygyű­lés nagyjából 700 fős kisgaz­dapárti közönségét az elnök. „Ezért valóságos és kiterjedt rendszerváltás kell" - jelen­tette ki Torgyán, aki szerint „Először is: Horn Gyulát és csapatát nyugdíjba kell kül­deni!" Az egyházi vezetők választási körlevelére és a magyarság szürkeállománya nagyságának bizonyítékaira többször is kitért a szónok. Az „Isten, Haza, Család" jel­szó igazolja, hogy az egyházi­választási körlevélben foglal­tak az FKGP-re illenek, illet­ve a párt történelme bizonyít­ja, hogy a kisgazda szellemi erő az országéval azonos ­mondotta. A párt választási programjából Torgyán József azt emelte ki - többek között -, hogy „a magyar vidék zse­bét is meg kell tömni", hogy a Fiataloknak alanyi jogon jár az első lakás és munkahely, hogy mérsékelni kell a köz­terheket. Kétkamarás parla­mentet, a köztársasági el/iök közvetlen választását, az or­szággyűlési képviselők visszahívhatóságát ígérte. Torgyán érvelt „a bűnözők személyiségi jogainak állibe­rális védelme", a korrupció terjedése, a feketegazdaság növekedése ellen. Orvosság­ként a halálbüntetés részleges visszaállítását, illetve a kon­zervatív és keresztény érték­rend visszahozását jelölte meg. A szónok kifejtette ál­láspontját, mely szerint a „kis pártokra" nem szabad szavazni, mert ezek az FKGP-től viszik el a vokso­kat, s így a mandátumokat. A közönség tapssal és derült­séggel honorálta a pártelnök anekdotákkal fűszerezett elő­adását. Ú. I. múlt IfTÜHH Jönnek a hirek A hogy közeledik a választások első fordulója, úgy nehezedik a hírekből összefoglalót válogató új­ságíró dolga. Nem mintha a hírek hiányoznának: a valódiságuk gyanús. S ami még szomorúbb, a nemzeti média által közölt hírek a megtévesztőbbek, egyrészt, mert a jóhiszemű polgár (az 6 adójából fizetik) feltéte­lezi a nyílt pártatlanságot, másrészt mert a magyar ember erősen hajlamos mindent elhinni az MTV hír­műsorainak. Négy évvel ezelőtt például még szokásban volt, hogy a pártok és jelöltjeik választási kampányfórumot tar­tottak, ahol a szavazó megismerkedhetett velük. Az öt­tíz fős közönségek láttán azonban idénre a kampány­fórumok átalakultak „szakmai" fórumokká, vagyis •független" hírértékű eseményekké. Ennek hitében az érdeklődő elmegy a fórumra, mert az a szakmájába vág, mire ott találja 1.) a helyi jelöltet, 2.) az illető mi­nisztérium „véletlenül" azonos párti főemberét, 3.) a kampányaktivistákat. A szakmáról annyi hangzik el, hogy az illető párt mit ígér a következő négy évre, és hogy mindenki más alkalmatlan erre. Nem tudom, hány becsapott ember távozott már az ilyen fórumokról (Szegedet sem kímélték), de a hírér­tékű csúsztatás rekordere biztosan Kökény Mihály népjóléti miniszter akciója volt, aki annyira aggódott a nép egészségéért, hogy személyesen tartott vérnyomás­mérést. Csak éppen ezt a Szent Ferenc-i önzetlenségű cselekedetet saját budapesti választókerületében tette, ahelyett, hogy Ökörttőfülpösre ment volna segíteni a körzeti orvosnak. jrökény amúgy is a nemzeti média egyik kedvence, m\. lévén a jó politikai érzékű szerkesztőknek köteles­ségük megtalálni a legnagyobb lyukat a bújtatott kor­mánykampány hálóján. Igazi kihívás egy havi 12 ezer forint jövedelmű rokkantnyugdíjassal elfeledtetni, hogy fogsorpótlásért már több mint 150 ezret kell fi­zetnie. így lesz lassanként a magyar történelem legag­resszívebb és legembertelenebb egészségügyi politiká­ját folytató Kökényből humánus, jó orvos, miként a Híradóból annak idején az is kiszivárgott, hogy a 16 millióját éppen felmarkoló Bokros Lajos voltaképpen jólelkű segítője az elesetteknek. Nehéz a tudathasadá­sos állapotú MSZP-t, az újgazdag és nagytőkés klien­túra bázispártját épp kisemberek védőszentjeként elad­ni. Ami viszont valódi hír: az elmúll héten megjelentek a területi és az országos pártlisták, jórészt meglepeté­sek nélkül, hiszen már korábban tudni lehetett, kik lesznek a két fő rivális, a Fidesz-Magyar Polgári Párt és az MSZP frontemberei. A közvéleménykutatók ada­taiból természetesen mindkét párt levonta a megfelelő tanulságokat. A szavazásban ingadozók száma tovább­ra is igen nagy, közel 25 százalékos: valószínűleg ők fogják eldönteni az eredményt. Mivel az ingadozók kö­zött a Fidesz sokkal nagyobb támogatottsággal rendel­kezik, a szocialistáknak az az érdekük, hogy e 25 szá­zalékból minél kevesebben menjenek el szavazni. Ez az oka annak, hogy a médiát uraló kormánypárti hír­műsorok szinte mesterséges kampánycsendet tarta­nak, holott nyugati társaiknál adott esetben már javá­ban folyna a vélemények ütköztetése. A kellemes kampánycsend összecseng Horn Gyula némiként állampártízű mondatával is, miszerint „az MSZP-nek nincs alternatívája" (Orbán Viktor vála­sza: aki ilyet mond, nem kormányozni, hanem ural­kodni akar). Természetesen a szocialisták sem lustál­kodnak a kampányolásban, hanem azt teszik, ami ele­mi érdekük a felmérések alapján: a párt egy-két hirde­téstől eltekintve lapít, a kampányt pedig a kormány folytatja, amelyet az idő előtt bezárt Parlament már nem tud ellenőrizni. így történhetett meg a hét legképtelenebb esemé­nye: a ,független" vezetésű Magyar Nemzeti Bank elemzést készített a Fidesz gazdasági programjáról, amelyet eljuttatott a Miniszterelnöki Hivatalnak (!) azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Horn Gyula majd felhasználhassa a Fidesszel szembeni kampá­nyában. Normális viszonyok között ez a kis segítőkész­ség Surányi bankelnök állásába kerülne, őt ugyanis csak tisztessége és nem III/III-as múltja tudatában vá­lasztották meg hivatalába. P ersze a magyar közéletben ennél súlyosabb össze­fonódások is vannak, a viszonyokra azonban jel­lemző, hogy a Fidesznek többszöri tiltakozás után is alig sikerült ígéretet kapnia, hogy betekinthetnek a ró­luk készült elemzésbe. Micsoda nosztalgia lesz tíz év után ismét titkos anyagokat böngészni magukróL.. •^(MfA //SK^I Csongrádi sgt. 27. Tel.: 491-022. Dorozsmai út S. Tel.: 466-092 JAMINA, BRAMAC CSERÉP, MODUL BAU CATEPAL ZSINDELY, CONSTRUMA- TEL' ISOLYTH HŐSZIGETELŐK, AKCIÓ! 1998. IV. 21-30. BAUMIT VAKOLAT JAMINA ÉS PTH MF TÉGLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom