Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-24 / 96. szám

TétvynöX iedfOvQ(>é.v£nO sA svlóiöf lódsvnémoüé 2 KÜLFÖLD PÉNTEK, 1998. ÁPR. 24. Mintahármas F Udaértékűnek és hatékonynak nevezhető a ma­gyar, a szlovén és az olasz állam másfél éves múlt­ra visszatekintő szorosabb együttműködése, amelyet most a három ország miniszterelnökei igyekeztek bőví­teni trieszti tárgyalásaikon. A kapcsolat sok területre, így a politikára, a közlekedésre és a katonai kérdések­re egyaránt kiterjed. Példaértékű az együttműködés azért, mert a felek mindhárom ország érdekeinek megfelelő célokat tűztek ki maguk elé, és hatékony azért, mert jó esély van ezek megvalósulására. Hazánknak érdekében áll, hogy a velünk együtt el­ső körben európai uniós tagságra jelölt, ám a NATO­bővítésből egyelőre kimaradó Szlovénia az észak-at­lanti szervezetbe is felvételt nyerjen. Magyarország ugyanis csak ezáltal érintkezik földrajzilag a többi NATO-tagországgal. Hazánk szempontjából az sem mellékes, hogy az országon átvezető majdani közleke­dési folyosó - amely Triesztet kötné össze Kijevvel ­kaput nyitna a tengerre. Ennek révén Magyarország már nem lenne földrajzilag elszigetelt NATO-tag. Szlovéniának az együttműködésből származó talán legnagyobb haszna, hogy támogatást kap az észak-at­lanti katonai tömbhöz való csatlakozásra egy, már a szervezethez tartozó, és egy hamarosan taggá előlépő országtól. Olaszország nyilván szívesen veszi, ha nem neki kell őrt állnia az Európai Unió délkeleti határán, és más látja el a peremországokra háruló fokozottabb határőrizeti feladatokat. Az olaszok ezen kívül a köz­vetlen kapcsolat megteremtése, valamint a másik két állam euroatlanti integrációjának segítése révén kiak­názhatják a kelet-európai gazdaságban és piacban rej­lő lehetőségeket. A Z együttműködés sikerességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Románia is érdeklődik iránta, valamint ennek mintájára létrejött egy horvát-oszt­rák-szlovén megállapodás. Trieszttől Budapestig Genscher búcsúbeszéde • Bonn (MTI) Az európai egyesülési fo­lyamat történelmi jelentősé­gét, következetes folytatásá­nak fontosságát hangsúlyoz­ta Hans-Dietrich Genscher volt külügyminiszter csütör­tökön a német parlamentben mondott búcsúbeszédében. Az utóbbi évtizedek német történelmének egyik legki­emelkedőbb személyisége, aki kilenc törvényhozási időszakon át volt a bonni képviselőház tagja, a szep­temberi országos választá­son már nem jelölteti ma­gát. • Kombinált közlekedési folyosó Boszniába is szállít a Mol • Szarajevó (MTI) Húsz évre szóló föld­gázszállítási szerződést kötött a Mol Rt. csütör­tökön Szarajevóban az Energoinvest és a BH Gas bosnyák cégekkel. A megállapodás értelmé­ben a Mol idén 320 millió köbméter, a húsz év alatt pedig legalább 9 millárd köbméter földgázt szállít a Bosznia-Hercegovinai Fö­derációba. A szerződést Mándoki Zoltán, a Mol vezérigazag­tója, az Energoinvest részé­ről Edih Bukvics ügyvezető igazgató, a BH Gas részé­ről pedig Huso Hadzidedic irta alá. A Mol az idén már szer­ződött a szerb Nis olajvál­lalattal is földgáz szállítá­sára, úgyhogy a Mol 1998­ban összesen 3,12 milliárd köbméter, 2002-ben már 4,25 milliárd köbméter földgázt szállíthat a térség­be. Az Energoinvest és a Mol tovább tárgyal kőolaj­termékek értékesítéséről, a bosnyák cégnek ugyanis nincs finomítója. Még meg kell termeteni a kellő szál­lítási lehetőséget Magyar­országról Boszniába ­mondta Mándoki Zoltán. A Mol Rt. tárgyalásokat folytat további tranzitszállí­tási szerződések előkészíté­séről, például Romániába és Horvátországba, de a si­kerhez az kell. hogy a föld­gázt termelő és a fogadó ország előbb megegyezzen. Az előtérben, balról jobbra: Horn Gyula, Romano Prodi és Janez Drnovsek. A kormányfői találkozó után közös sétát tettek a trieszti kikötőben. (MTI Telefotó) • Trieszt (MTI) Magyar-olasz-szlo­vén kormányfői találko­zó kezdődött csütörtö­kön Triesztben. A három miniszterelnök a másfél éve kezdett szorosabb hármas együttműködés keretében most máso­dik alkalommal találko­zott. A nem egészen egy éve, a tavaly május 20-án Budapes­ten tartott első kormányfői találkozó a szorosabb együttműködés céljait és fő feladatait határozta meg. Most a miniszterelnökök elégedetten állapíthatják meg, hogy a kezdeményezés életképesnek és a térségben követésre ösztönző példának bizonyult. A három ország 1996 ok­tóberében, a külügyminiszte­rek Rómában tartott találko­zóján fogalmazta meg, hogy minden téren szorosabbra kí­vánja fűzni kapcsolatait. A hivatalosan megfogalmazott szándék szerint a szorosabb együttműködést a Közép-eu­rópai Kezdeményezés (KeK) regionális szervezet kereté­ben kívánták megvalósítani, mintegy ösztönözve ezzel a KeK többi tagját is a gyor­sabb haladásra. A fő cél - akárcsak a KeK esetében - a közös Eu­rópába igyekvő Magyaror­szág és Szlovénia euroatlan­ti integrációjának segítése. A hármas kezdeményezés útnak indítása óta eltelt idő­ben Magyarországgal és Szlovéniával az elsők között kezdte meg az Európai Unió a konkrét csatlakozási tár­gyalásokat, egy év múlva pedig Magyarország - Cseh­országgal és Lengyelország­gal együtt - minden valószí­nűség szerint felvételt nyer a NATO-ba. A közös Európába vezető út egyengetése mellett a há­rom ország együttműködé­sének egyik legfontosabb célját a konkrét útépítés, pontosabban szólva az úgy­nevezett 5. számú kombinált közlekedési folyosó létreho­zása alkotja. A közlekedési folyosó azt a vasúti, illetve autópályát jelenti, amely a tervek szerint Triesztet köt­né össze Ljubljanán át Bu­dapesttel, majd csatlakozna a Földközi-tenger európai partvidékén végighaladó ­egyelőre szintén csak a ter­vekben szereplő - európai főútvonalhoz, illetve a má­sik irányban az ukrán fővá­rost, Kijevet kapcsolná az európai gazdasághoz. Két­ségtelen tény, hogy a hár­mas együttműködés jelentő­sen lendített az 5. számú közlekedési folyosó ügyén. Az illetékes szakmiilisz­terek már aláírták a megva­lósítási szándéknyilatkoza­tot, s ehhez a „leágazó ágak­ban" érdekelt országok is csatlakoztak. Megtörtént az útvonal kijelölése, megvaló­sítási tervek készültek. A mostani trieszti kormányfői találkozó egyik fő kérdése pedig az, hogy a miniszter­elnökök csak a megvalósítá­si szándék melletti elkötele­zettségüket erősítik meg, vagy már konkrétan szó esik a kivitelezést végző konzor­cium felállításának módjáról Csernobil: tizenkétezer halott • Kijev (MTI) Az 1986-ban felrobbant csernobili reaktor fölé épí­tendő szarkofág munkálata­ira és különlegesen szeny­nyezett övezet - a zóna ­megtisztítására küldött sze­mélyek közül a katasztrófát követő 12 év alatt 12 ezer 519 személy vesztette éle­tét - közölte szerdán Andrij Szergyuk ukrán egészség­védelmi miniszter. Most fordult elő első íz­ben, hogy az ukrán hatósá­gok ilyen jelentős számú áldozatról számoltak be. A katasztrófa másnapján az áldozatok hivatalos listáján csak 31 név szerepelt, míg 1995-ben az ukrán egész­ségvédelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok szerint a zónába küldöttek közül 5722 sze­mély vesztette életét. Az egészségvédelmi mi­nisztérium szerint Ukrajná­ban háromszázötvenezren vettek részt a csernobili ka­tasztrófa következményei­nek felszámolásában. So­kan közülük pajzsmirigy­rákban, fehérvérűségben, illetve szív- és érrendszeri megbetegedésekben szen­vednek. A felszámolást végzők 83 százaléka beteg - közöl­te Valerij Kalcsenko, a rendkívüli esetekkel foglal­kozó miniszter. Az Európa Tanács meg­bízásából 1997-ben végzett szakértői vizsgálat szerint a csernobili atomerőmű 4. re­aktorának 1986. április 26­án felrobbanását követően 3 millióan személy szenve­dett sugárfertőzést a térség­ben. A Csernobil Unió nevű nem kormány szervezet 1997-ben húszezerre be­csülte a katasztrófa halálos áldozatainak számát. Egy asztalhoz ültek Pekingben • Peking (MTI) Kínai és tajvani megbí­zottak három év után ismét megbeszéléseket kezdtek egymással Pekingben - kö­zölte egy kínai illetékes. Csan Csi-hung, a tajvani küldöttség vezetője, aki egy félhivatalos tajvani alapít­vány elnöke és Li Ja-fej, a tajvani-kínai kapcsolatok ápolására hivatott kínai szervezet vezetője egy pe­kingi szállodában kezdte meg zártkörű tárgyalásait. Csan Csi-hung egy szerdai nyilatkozatban közölte, hogy a megbeszéléseken a kapcsolattartás és a kölcsö­nös látogatások kérdéseit vitatják meg. Lifvún remény • Brüsszel (MTI) Litvánia azt reméli, hogy év végi újabb országértéke­lésével az Európai Bizottság bevonja a balti államot az ér­demi EU-csatlakozási tár­gyalásokba - hangoztatta csütörtökön Valdas Adam­kus litván államfő. Az elnök Jacques Santerral, a végre­hajtó EU-testület elnökével és Hans van den Broek bőví­tési felelőssel találkozott. Túlib ópium • Kabul (MTI) Az Afganisztán nagy ré­szét ellenőrző tálibok közöl­ték, hogy nem képesek leál­lítani az országban az ópi­umtermelést. A tálibok arra hivatkoztak, hogy a két évti­zede húzódó polgárháború szétzilálta a gazdaságok, s a nincstelenségben élő föld­művesek számára jószerével a máktermesztés maradt az egyetlen lehetőség a megél­hetéshez. Tavaszi szönyegvásár í \ a SULÁK-nál! V „ ... A Sulák áruházakban április 20-tál 30-ig, a készlet ** , erejeig, készpénzfizetés esetén minden szányeg féláron! 2MII3K • gumis hótoldalú, nyomottmintás filc padlószőnyeg nettó 290 Ft/nm-töl • velúr padlószőnyeg nettó 552 Ft/nm-töl • a 2x3 as szőnyeg nettó 7990 Ft-tól! Kárpótlási jegyét padlószőnyeg és szányeg vásárlasa esetén 130%-on beszámítjuk! A fent nevezett árok kedvezményes árak! Szeged, Kereskedő köz 4. Ny: H-P.: 9-17. Szo: 8.30-12. Tel : 467-122. Ne feledje, a Sulákkal jól járl Még nem késett el, jelentkezhet a Dél-Müszi Kft. szervezésében 1998. április 28-án induló bér, munkaügy, társadalombiztosítás témaköröket felölelő, 60 órás, továbbképző tanfolyamra. Felvilágosítás, jelentkezés: Dél-Müszi Kft., Szeged, Mérey u. 6/C Tel.: 62-324-291, 62-325-392 INGYEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMUNKON FELVILÁGOSÍTÁST KAPHAT A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG, ELŐFIZETÉSÉVEL, LAPÁRUSÍTÁSÁVAL ÉS TERJESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS KÉRDÉSRE! Hétfőtől péntekig: 7.30-18.30-ig! Nóniusz Szerszám Kereskedőház 6724 Szeged, Rigó u. 38. Telefon/fax: 62/326-270 FLEX PÖKTEK EMEE •JlVZJTl <jjj)Mefabo mtmmtMí

Next

/
Oldalképek
Tartalom