Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-22 / 94. szám
SZERDA. 1998. ÁPR. 22. HELYI TÜKÖR 7 Kölcsönzők és kockázatok Hogy mennyire megváltoztak a kölcsönzési szokások, azt Figyelőnk készítésekor tapasztaltuk. Autó, ékszer, menyasszonyi ruha és lovasfogat-kölcsönzési szolgáltatásokkal nem foglalkoztunk, mert ezek önmagukban is érdekes témául szolgálhatnak a jövőben. Most arra voltunk kíváncsiak, mi az, amit ezen kívül nem kell megvennünk. Egyszeri ember, ha valamire szüksége van, kinyitja a telefonkönyvet. Talál benne nyolc kölcsönzőt, ilyen címszó alatt. Gyorsan kiderül, hogy ezek közül kettő már nem működik, egy kétszer szerepel, egy pedig nem kölcsönzéssel, hanem mezőgazdasági gépek lízingelésével és tartós bérletbe adásával foglalkozik. Kár, pedig az utóbbinak igen megörült e sorok írója, gondolván, most megtudhatja, hogyan lehet traktort kölcsönözni. Traktoron kívül egyébként sok mindent lehet használatra kérni: építőipari kis- és nagygépeket, utánfutót, csőszállítót, sátrat, síbakancsot és -felszerelést, hálózsákot, matracot, hajót, ütvefűrót, állványt, létrát, bontókalapácsot, fűnyírót, szőnyegtisztítót, földdöngölőt. Illetve ez utóbbit már nem, ugyanis valamelyik ügyfél egyszerűen nem tudott ellenállni e csinos kis darabnak, így elfelejtette visszavinni a szegedi Építő-Gép kölcsönzőbe. Hódmezővásárhelyen a Kölcsönző Bolt tulajdonosa az ilyen jellegű „szerelmekért" kényszerült megszüntetni a szolgáltatást, mondván nem tud annyi letéti díjat kérni, hogy ne legyen érdemes elcsenni egy-két értékesebb tárgyat. Altalános tapasztalat, hogy mindenütt kérnek személyi igazolványt, a nagyobb értékű áruknál esetleg kezest, és az értékhez igazított összegű kauciót, ám ez egy igen kockázatos vállalkozás, a biztosítók természetesen nem vállalnak ilyen ügyeket. Példaképpen néhány lehetőség: egy négyszemélyes kenu kölcsönzésekor körülbelül tízezer forintot kell otthagyni, a napidíj 1200 forint. Hasonló összegű kauciót kérnek egy 70 ezer forint értékű ütve fúró elvitelekor, itt a kölcsönzési díj egy napra 1600 forint, áfa nélkül. A sífelszerelést egy hétre 3-6000 forintért vehetünk kölcsön, ha pedig utánfutóra van égető szükségünk, akkor egy napra 20 ezer forint biztosíték és 1300-4000 forint ellenében megoldják a problémánkat. O. K. K. napló MA MÉSZÁROS ATTILA, a 25. választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 13 órától Tápén, az ügyfélszolgálaton (Honfoglalás u.). RÓZSA EDIT országgyűlési képviseld Üllésen 14 órakor a művelődési ház előtt és Zsombón 17 órakor a buszmegálló előtti területen dísznövény-telepítő lakossági fórumot tart. DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. DR. BEREKNÉ DR. PETRI ILDIKÓ, a 11. választókerület (Belváros) képviselője 17 órától egynyári virágakciót tart a Gutenberg utcai általános iskola udvarán. Dr. GÉCZI JÓZSEF országgyűlési képviselő és PAPP ZOLTÁN önkormányzati képviselő 17 órakor Kecskéstelepen, a művelődési házban; 19 órától Szentmihályon, a művelődési házban lakossági fórumot tart. TICHY-RÁCS CSABA, Alsóváros képviselője fogadóórát tart 17.00-18.00 óráig az Alsóvárosi Általános Iskolában. DR. BOTKA LÁSZLÓ országgyűlési képviselő lakossági fórumot tárt 17 órakor Tápén, a Galambász Egyesület székházábuíi (Dráva u.). Téma: Aktuális helyi és országos ügyek. Házigazda Mészáros Attila önkormányzati képviselő. GILA FERENC, a 24, választókerület képviselője (Baktó, Petőfitelep) fogadóórát tart 17 órától a Petőfitelepen, a művelődési házban. HOLNAP A MUNKÁSPÁRT Szeged városi vezetősége 14-17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Észperantó utca 3-5.) 14-16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást munkaviszonyban lévők, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A szervezeti tagságot hitelt érdemlően (pl. tagkönyv) igazolni kell. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS országgyűlési képviselő 16.30 órakor a Gábor Dénes Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolában (Mars tér 14.) lakossági fórumot tart. DR. BOTKA LÁSZLÓ országgyűlési képviselő lakossági fórumot tart 17 órakor a Madách utcai általános iskolában, melynek témája az aktuális helyi és országos ügyek. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS országgyűlési képviselő és PAPP ZOLTÁN városi önkormányzati képviselő 19 órakor Gyálaréten a nyugdíjasklubban lakossági fórumot tart. KISS TAMÁS, a 3. számú választókerület (Felsőváros-Tarján egy része) képviselője 17 órakor, a „J" diszkontnál egynyári virágakciót tart. KALMÁR FERENC, a 23. választókerület (ÖregRókus) képviselője fogadóórát tart 17 órától az Arany János Általános Iskolában (Kukovecz Nana u.). • Kovalik Sevillai borbélya Szegeden Elveszhet a rang Kovalik rendez. (Fotó: Schmidt Andrea) Pénteken este Kovalik Balázs rendezésében mutatják be A sevillai borbély cimú Rossini-operát a Kamaraszínházban. A rendkívül tehetséges fiatal rendező pályája szorosan kötődik a városhoz: első nagy produkciója, az Operaházban és külföldön is sikerrel debütált Turandot eredetileg a Szegedi Nemzeti Színházban került színre. Mivel a beígért Don Giovannit nem tudja a színház ebben a szezonban bemutatni, az évad operarepertoárjának tartópillérei a Kovalik-produkciók lettek: az ősszel felújított Turandot, a decemberben bemutatott Varázsfuvola, A sevillai borbély és a májusra tervezett felújítás, a Mefistofele. 9 Színpadtechnikai okok miatt egy nappal korábbra, szerdára hozták a Kölcsey bérletes Sevillai-főpróbát. Mi történt? - A Kamaraszínház színpada sürgősen felújításra szorult, ezért néhány próbát el kellett hagynunk, így nincs módunk arra, hogy kettős szereposztásban mutassuk be a darabot. A premier előtti este jobb, ha nem énekel az egyetlen szereposztásunk, ezért kellett egy nappal előbbre hoznunk a főpróbát. 9 Évad közben hogyan lehet életveszélyes a színpad? - Mindig történhetnek váratlan események. Arra is mindig lehet hivatkozni, hogy nem volt pénz a felújítására. Rá lehet fogni a problémát a nehéz díszletre is. A kialakult helyzetről nem akarok véleményt mondani, mert nem az én tisztem. Vendégrendező vagyok, nem láthatok bele a színház működésébe. 9 A sevillai borbély az operairodalom egyik leggyakrabban játszott, legnépszerűbb remekműve. Mi a titka? - A zene az abszurd humorra épít. Ebben a darabban nem a helyzetkomikumok, nem is a politikai viccek vagy a jellemrajzok izgalmasak. A vígoperák általában egy adott korszakhoz kötődnek, A sevillai borbély humora pedig egy időtlen, abszurd humor, ami nem a történetben, hanem a zenében fogalmazódott meg. Rossini nem kedves, vidám vagy bájos zenét komponált, hanem - a zenetörténetben szinte példátlanul - kifejezetten humorosat. Ad hoc ötletekkel, fantasztikus sziporkákkal. 9 Hogyan lehet színpadra vinni a zene abszurd humorát? - Tisztán nem lehet. Ezért ebben a produkcióban is megjelenik a jellemkomikum, ami a típushumorizálást is kihozza a közreműködőkből, azaz nem egy elidegenített, absztrakt cirkuszt láthat a közönség. Olyan ötleteket, mozgásokat, színvilágot és jelmezeket találtunk ki, amelyek Szentes belterületén, főút mellett 27195 négyzetméter alapterületű, kereskedelmi célra alkalmas ingatlan eladó Bővebb információ: a (62) 475-590-es telefonon megbolygatják a darabról kialakult hagyományos képet. 9 Könnyű rávenni az énekeseket az új játékmódra? - A bolondozás, az ökörködés mindenkiben él, csak megpróbáljuk titkolni, elnyomni, mert nem illik dilisnek lenni. Ezért mindenki álca mögé bújik, elegáns, divatos ruhákba öltözik, megcsináltatja a frizuráját, s véletlenül sem tesz olyasmit, ami más, mert akkor megbotránkoznak rajta a többiek. Nem szeretem az előírt dolgokat, s nem értem, miért kell az életben annyit sivárkodni. 9 Három év sem telt el a szegedi Turandot-premier óta, s máris szinte berobbant a színházi életbe... - Nagyon boldog vagyok, hogy az Operaházban dolgozhatok. Már a következő felkérést is megkaptam: az új szezonban Ligeti György La Grandé Macabre című operájának magyarországi ősbemutatóját rendezem. Úgy érzem, Szinetár Miklós azért hívott meg, mert őszintén tetszik neki, amit csinálok. A Zeneakadémia operatanszakára pedig az általam nagyra tartott Békés András utódjaként hívtak meg mesterségtanámak. A befutás előnyeiből csak a temérdek munka érdekel. Roppant sokat tanulok belőle. Szeretek dolgozni, szórakoztat a színházcsinálás, hasznosnak érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy tisztességesen teszem a dolgom. 9 Mit szeretne elérni a Politikai hirdetés TORGYAN ÚJSZEGEDEN ÉS Dr. Torgyán József ismerteti pártja programját április 26-án (vasárnap), 15 órakor az újszegedi Sportcsarnokban. Előtte, 10 órakor, a politikus a kübekházi templomban szentmisén vesz részt, majd a Petőfi-szobornál mond beszédet. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK! Zeneakadémia tanáraként? - Megváltoztatni az uralkodó szemléletet az operajátszással kapcsolatban: elhitetni, hogy ma az opera színház. Megértetni, hogy minden aktuális dologra oda kell figyelnünk: a műsorpolitikára, az énekesek képzésére, a divatra. A keresletre is, mert különben boldogtalan zsenijelölteket termelünk. Az operistáknak ma nemcsak énekelni kell megtanulniuk, hanem még ezernyi más dolgot is, ami a pályához szükséges. 9 Mit gondol a szegedi operaegyüttesről? - Nagyon jó társulat, de mára láthatóan meggyöngült. Akkor is, ha minden erejét megfeszítve színvonalas produkciókat is képes kiállítani. Ennek a folyamatnak művészi, gazdasági, politikai okait firtatni nem az én feladatom. De nagyon félek attól, hogy a szegedi opera rövidesen elveszíti a rangját, s ezzel a Magyar Állami Operaház egyetlen konkurenciája szűnik meg. A várost irányító politikusok, a színház vezetői és a művészek egyaránt ludasak ebben. A politikának intenzíven - s nem csak a szólamok szintjén - oda kellene figyelnie a kultúrára. Magukat kultúrapártinak valló politikusainktól érdemes lenne megkérdezni, mikor jártak legutóbb nem hivatalosan, feladatukat teljesítve, hanem önszántukból - színházban, operában, kiállításon... Hollós! Zsolt Natraforgó a Homokháton • Munkatársunktól A mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola egy sikeres Soros Alapítványi pályázatának köszönhetően ma indítja azt a programot, melynek segítségével a homokháti iskolák között is kialakulhat a kistérségi együttműködés, ami a NAT-ra való átálláskor különösen üdvözítő lehet. Az egyes témakörök menedzselésére 12 munkaközösség szerveződik, melyek közül öt már ma meg is alakul. Ezek az iskolai teamek, mint a program nevéből is adódik, forgószínpad szerűen, hol az egyik, hol a másik településen tartják összejöveteleiket. A Natraforgó programhoz a Soros Alapítvány 800 ezer forinttal járult hozzá. Rejtvényfejtök sikerei • Munkatársunktól A Rejtvényfejtők Országos Egyesülete április 4-én Encsen, 5-én Kazincbarcikán, április 18-án pedig Balassagyarmaton rendezett országos rejtvényfejtő csapatversenyt mester, mesterjelölt és haladó csapatok részére. A szegedi mesterjelölt fokozatú csapat - Erdész István és Horváth István mester, Klein Anna haladó és Savanya István mesterjelölt összetételben - mindhárom versenyen elindult. Encsen és Kazinbarcikán ezüstérmesek lettek, Balassagyarmaton pedig megnyerték a viadalt. A csapatnak nincs szponzora, így minden költséget a csapattagok viselnek. Morton's és Terra A szegedi Morton's Légi Utazási Iroda minapi üzleti találkozójának sztárvendége a legjelentősebb európai idegenforgalmi cég, a Terra Reisen volt. Közös programjaikban luxusnak számító utakat kínálnak mérsékelt áron. Az egyéni utazásokkor sem hagyják magára ügyfelüket, partnerüket. Az apartmanok mellé részletes útvonaltervet kapnak kézhez az utazók. Az érdeklődők a Terra teljes kínálatából válogathatnak Szegeden, a Morton's irodájában. (x) Olajbányász téri 600 m-es ingatlan (volt SEAT Szalon, Szerviz)