Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-20 / 92. szám
Ali -szeres Oscar-díjas Titanic címú filmből tovább „facsarják" a pénzt: az angliai Southamptomban elárvereztek egy Lot 75 típusú, a film tavalyi forgatásakor használt mentőmellényt. Az emléktárgy 600 angol fontért kelt el. (MTI Telefotó) Isfen éltesse! TIVADAR A görög Theodórosz név latinosított Theodorus formájának rövidüléséből ered. Jelentése: Isten ajándéka. A név fejlődési sora: Teodor. Tiodor, Tiadar. Tivadar. Közszemlén a szent lepel Giovanni Saldarini bíboros, torinói érsek vezetésével szombaton a hívők első csoportja megtekinthette a katolikus egyház legféltettebb ereklyéjét, a szent leplet, amely a hit szerint a keresztfáról levett halott Krisztus testét borította. A torinói székesegyház szentélyében különleges acélkereten, golyóálló üvegtartóban helyezték el a 4,32 méter hosszú és 1,1 méter széles sárgásfehér színű leplet, amelyet századunkban csak háromszor mulatlak be. Most is csak előjegyzés alapján tekinthető meg, s eddig több mint kétmillióan jelentkeztek a június 14-éig tartó zarándoklatra. Füstöl(g)ö németek Az idei év első negyedében a németek három százalékkal többet költöttek dohányzásra. mint az előző év hasonló időszakában. A Szövetségi Statisztikai Hivatal (Wiesbaden) jelentése szerint a dohányárukra kiskereskedői ár szerint kivetett adó 9,4 milliárd márkát tett ki, 277 millió márkával többet, mint 1997 első három hónapjában. A dohányáruk forgalmazásában a cigaretta és a cigarillo áll az első helyen - ezek összesen 191 millió márka értékben keltek el, ami 24,3 százalékos növekedés a tavalyi első negyedévhez képest. Jégleválás az Antarktiszról Hatalmas, negyven kilométer hosszú és öt kilométer széles jégmezőcsík szakadt le a Déli-sarkról, ami szakértők szerint tovább erősíti a Föld légkörének felmelegedéséről szóló elméleteket. A jégperem hiányát az Egyesült Államok műholdjai révén észlelték amerikai tudósok. A leválás feltehetően február 26-a és március 23-a között történt. Minőségi alkatrész az ÖN autójához, a legkedvezőbb áron. KOVÁCS AUTÓALKATRÉSZ kereskedelmi kft. Szeged, Kossuth L sgt. 83. Tel : 468 333, 468 444 Nyitva: H-Cs.: 8-17, P.: 8-16, Szo : 8-12 Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a lottó 16. játékheti nyerőszámai a következők: Hatoslottó 17,31,32,33,38,42, a pótszám: 7 Ötöslottó 31,64, 72, 75, 89 Jokerszám: 906 066 Gyilkos tornádó Az Egyesült Államok déli vidékein pusztító tornádók eddig tizenkél ember halálát okozták. Több mint százötvenen sebesültek meg a szélviharok következtében. A tornádó Tennesse államban végezte a legnagyobb pusztítást: itt heten haltak meg és 136 volt a sebesültek száma. Közel ötszáz házat rombolt le. Földrengés Közepes erősségű földrengés volt a hét végén Chilében. A Richter-skála szerint 5,l-es fokozatú földrengés mindössze riadalmat keltett, károkat azonban nem okozott. Az amerikai szabadkereskedelmi övezet megteremtésé célzó csúcsértekezlet színhelyén Alberto Fujimori perui elnök tartott éppen sajtóértekezletet, amikor megmozdult a föld. Megszakította mondanivalóját és bejelentette: „csak egy földrengés volt." Zsaroló mérnök Négyévi börtönbüntetésre ítélt a lille-i bíróság egy mérnököt, aki az Auchan hipermarket-hálózatot zsarolva egyebek között felrobbantott egy benzinkutat. A zsaroló 1996 májusában kezdett fenyegető leveleket küldeni az Auchan-csoportnak, 10 millió frankos bankfedezettel ellátott hitelkártyákat követelt, s jelezte, ellenkező esetben élelmiszereket mérgez meg a hálózat több áruházában. A rendőrségi nyomozás hónapok múlva vezetett eredményre: az 58 éves Manuel Lazaridest, az egykori mérnököt egy kisvárosi telefonfülkéből kilépve fogták el. Egy perccel korábban még követeléseinek teljesítéséről alkudozott az Auchan „képviselőjével", aki valójában egy rendőrtiszt volt és a beszélgetés alatt sikerül bemérni a telefonfülke helyét. Légörvény Légörvénybe került szombaton egy Párizsból New Yorkba tartó repülőgép, s 28 utasa megsérült. Kilenc utasnak súlyos, egy utasnak pedig válságos az állapota. A Tower Air légitársaság Boeing 747-es gépe az Atlantióceán fölött került többször is légörvénybe. A gép végül sértetlenül ért földet, miután pilótái 45 percen át birkóztak az örvénnyel. jrredves Mester, írom ezt az estJY tel, minden fény felhagyott, jöhetnek az angyalok, ők ilyenkor jó nagyok, körbejárják, körbeülik sarkos asztalom, eltolom a falig magam, legyen háttér a naphoz, a keret apad. Látják, nincs már gyönge kéz vagy erős fenyő, az illatuk tán ez a mészszürke tavasz, mi-lét közt kavarog, bejárja lassú üdvmeleg, szitálni kezd a fűre por. Az ablakon túl lámpabolt, elnagyolta árnyait a búra. Itt kis kézilámpa, lámpabél sehol, az izzó hatvanasa, sárga rajzalakja, s a foglalat, nekem a hol. Kint, majd megint holnap, mint akit apró tevék tolnak, kitikkadva surranok a lámpabolt előtt. Eldőlt, ma meg rég, kiért jönnek a tevék, vagy kiért az angyalok, kedvük szerint gurmanok. Csonka látkép, a függöny elszakadt; ledobta ékszerét a kéz, eladta hangszerét a lány, valaki gatyába rázza tán, havonta fújja őt a szél. Mennyire más lenne egy domb, nem ez a sík idom, amerre ellát a szem, fű, csak néha valami gát. Podmaniczky Szilárd Levél a Mesterhez Mindig csak az ágy az otthon, elbújni a röptető sarokba, és csak aludni, a szem maradhat szárazon. Aztán az utazás felől jövök haza, onnan úgy imádom ezt, de ha itt vagyok, a kávé erős szaga, egy kis reggeli cimbalom, futok fürödni, tán ég a ház, víz, víz, víz, csúfolom a szappanom. Vehenyészett írás, lett-látom, átsuhantunk bokron árkon, mert ha összeállna valami kép, valamiképp ütne is agyon. IJígy szalonnát hord a szél, bor is van az asztalon, a terítőn kés ragyog, ő én értem, vagy én kiért vagyok. Láncfűrész duruzsol az balak alatt, diszkréten katonázok, nehezen csúszik, bámulom a falat. Mígnem minden repedésből levegő száll, s legelőbb érzem, hogy a síkos úton mekkorát estem tavaly. Át-átmegyek a túlpartra unszolni, nézze meg innen a zöldséges a standját, mert innen sírba tesz a látvány, törökméz a káposzta mellett, még akkor sem, ha belenyalok. Vanádium, a lételem, öt gramm cink, annyi magnézium, vas, kalcium, rövid póráz: - öröm, betegség, kórház. Gyufa lobban a csukott fiókban, már napok óta nem kapott napot, nem bírta a sötétet, megégett. Hogy mi lett a labdámmal, csak a sofőr tudja, aki azon a hajnalon, kocsival a talajon, áthajtott rajt', s durr, végeredmény. Aztán rablók jöttek, áttapizlak minden szent helyet, úgy éreztem, erőszakot tett rajtam a vasorrú bába. Gyáva lettem, mezei nyúl, aki e sík vidéken moccanatlan rója sebes köreit, és már nem is látszik, ha eszik, vagy ha őt eszik. Kitartás, szólt a bableves, szemet nem kérek szemért. Akik nem vásárolnak, „kapaszkodhatnak" Élő asztalifoci-játékban vehetnek részt a látogatók a napokban zajló IBO fogyasztói vásárban a németországi Friedrichshafenben. A játékosok vízszintesen elhelyezett rudakba kapaszkodnak, miközben megpróbálják csapattársukhoz, vagy az ellenfél kapujában juttatni a labdát. (MTI Telefotó) A világ legöregebbjei Kutyafagyi Berlinben • Allentown, Bukarest (MTI) Egy 117. évében járó pennsylvaniai asszonyt tartanak a világ legöregebb emberének. Sarah Clark Krausst asszonyt a napokban tájékoztatták a Guinness Világrekordok könyvének szerkesztői, hogy jelenleg ő világ doyenje. Áz Allentownban élő egykori varrónő vegetáriánus és azt vallja: nem kell félni a kortól. Ehelyett azt tanácsolja a halandóknak, hogy találjanak mindig valamilyen elfoglaltságot maguk számára és dolgozzanak keményen. A világ legidősebb asszonya Pennsylvania államban született 1880. szeptember 24-én, ahol jelenleg is él. Eddig megért - többek között - hét amerikai háborút, három elnökgyilkosságot, az Atlanti-óvceán első átrepülését valamint az Apollo Holdraszállását. Krauss asszonynak különben Romániában él egy vetélytársa. Az Evenimentul Zilei című újság úgy tudja, hogy Anicuta Batariu a világ legidősebb embere, miután .a múlt héten meghalt a kanadai Marie-Louise Meilleur. A születésétől fogva teljesen Batariu asszony amúgy a dokumentumok szerint 1882. június 17-én jött világra. így egyelőre az amerikai asszonyé az elsőség. • MTI Panoráma Vajon szívesen nyalogattak-e volna fagylaltot Walt Disney rajzfilmkutyái, Lassie, vagy a Beethoven nevű, filmbéli bernáthegyi? Az égető kérdésre hamarosan egyértemű választ adhatunk: megjelenik a kutya-fagyi Berlinben, a Tengelmann konszern néhány szupermarketjében. A nagy szemű, nagy fülű, hosszú nyelvű kutyát formázó jégkrém nem holmi húsból, vagy efféléből van, hanem csokoládé és vanília ízű, állítólag a kétlábúak számára is nagyon finom, s csak attól kutyafagyi, hogy kizárólag mézzel és gyümölcscukorral édesítik. A zseniális találmány atyja Henry Wieczorek, a Ruhr-vidéki Mühlheim egyik cukrásza, akit sokáig bosszantott, hogy Dal Dottore nevű fagylaltozójában az emberek titokban, az asztal alatt fagyival traktálták négylábú barátaikat, hiszen alig győzték takarítani a lakmározás nyomait. Fogta magát, s állatorvosok segítségével kifejlesztett egy receptet, amely összetételével megfelel az ebek bendőjének. Ettől kezdve például kutyaszülinapokat rendeztek a fagylaltozóban, s volt eset, hogy 50 négylábú tolongott a csemegéért. Keletebbre helyeződik a ciklon: kevesebb eső o . A Nap kot: nyugszik: 05.47, 19.40, c A Hold kai: nyugszik: 02.24, 12.15. v> yJ V melegfront hidegfront kettős front A vízállás tegnap A Tlsxa Szegednél: 508 cm, Csongrádnál: 530 cm. Mindszentnél: 550 cm. A víz hőfoka Szegeden: 10.3 °C A Maros rMakónál: 207 cm. Országgyűlési Könyvtár állományából törölve Szegeden Börcsök Gábor Április 17., 4 óra 30 perc, 4320 g. Sz.: Lovászi Erika és Börcsök László (Domaszék). Urbán Balázs Április 17., 19 óra, 3300 g. Sz.: Boríts Erzsébet és Urbán Ernő (Szeged). László Bálint Hunor Április 18., 20 óra 25 perc, 3640 g. Sz.: Gergely Edit és László Károly (Szeged). Dunai Fanni Április 18., 1 óra 35 perc, 1160 g és Dunai Dávid Április 18., 1 óra 36 perc, 1370 g. Sz.: Horváth Rita és Dunai János (Szeged). Rostás Krisztofer Április 14., 20 óra 50 perc, 3580 g. Sz.: Kozák Irén és Rostás Nándor (Szeged). Kocsár Mercédesz Április 15., 3 óra 55 perc, 2200 g. Sz.: Kovács Angéla és Kocsár Ferenc (Hódmezővásárhely). Csonka Zoltán Április 19., 10 óra 55 perc, 3200 g. Sz.: Szécsi Mária és Csonka Zoltán (Szeged). Komáromi Szintia Április 17., 3 óra 45 perc, 3585 g. Sz.: Kozma Éva és Komáromi Gábor (Zsombó). Béres Marcell Április 17., 19 óra 20 perc, 3520 g. Sz.: Veres Judit és Béres Gábor (Szeged). Lévai Alexandra Április 18., 10 óra 3 perc, 3170 g. Sz.: Olajos Ilona és Lévai Tamás (Kiskundorozsma). Ácsán Szabina Április 19., 7 óra 15 perc, 3230 g. Sz.: Árpás Andrea és Ácsán Attila (Sándorfalva). Hedvicsek Balázs Csaba Április 19., 7 óra 5 perc, 2555 g. Sz.: Csillag Tünde és Hedvicsek Csaba (Domaszék). A családoknak szívből gratulálunk! Monacói Albert nem házasodik Monacóban az uralkodó herceg örököse, Albert herceg cáfolta, hogy házasságra készülne Angié Everhardtal, egy amerikai exmanökennel. Az elmúlt hetekben a francia bulvársajtó tele volt olyan, fényképekkel is bőségesen illusztrált hírekkel, hogy Albert herceg hamarosan frigyre lép a vörös hajú amerikaival, akihez intim szálak fűzik. AMI BELEFÉR A KÖLTSÉGVETÉSBE r © 276.400 R + áfa kezdartsdenal PIKK-PAKK, SKODA PtCKUP! IKESZ Autócentrum 6 724 Szeged, Kossuth L. Sgt 112. Tel.: (62) 471-200 Tel/Fax: (62) 471-242 Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Közép-Európa fölött egy több középpontú ciklonrendszer örvénylik. Hatására szárazföldünk középső, valamint keleti vidékein sokfelé esik az eső, záporeső, helyenként zivatar is kialakul. Ez a ciklon ma estig kissé keletebbre helyeződik, így már csak főként keleten, északkeleten várható csapadék, a többi országrészben változóan felhős idő lesz. Az északnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11, 16 fok között, északkeleten kevéssel 10 fok alatt várható. Értékpapír-forgalmazói Befektetési Szolgáltató Tanácsadó Részvénytársaság INGYENES ADÓTÖKESZÁMLANYITÁS 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Telefon: 423-971, 423-970, 423-969 Fax: 423-968 Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számithatnak sebességellenórzési akcióra a járművezetők Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 23; Makó: 6 és 22 óra között.