Délmagyarország, 1998. április (88. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-14 / 87. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. ÁPR. 16. SZEGED 14 csorog a PANNON ""» ti tl»«ul. Kedves Olvasóink! Közérde­kű problémáikat, észrevételei­ket, tapasztalataikat ezen a hé­ten Fekete Klárával oszthatják meg. Ügyeletes munkatársunk munkanapokon reggel 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra kö­zött hívható a 06-20-432-663-as rádiótelefonon. Elveszett tár­gyakat kereső', talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingvenes hirdetésben tehetik közzé mondanivalóju­kat! Hirdetésfelvétel: 8-tól 18 óráig a 06-80-820-220­as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetó'irodáinkban. Megkülönböztetés. Két mozgáskorlátozott olva­sónk is hátrányos megkü­lönböztetésük miatt pa­naszkodott. T. A. Sándor­falvárói hívott bennünket, s elmondta, hogy a minap a Zöld Sándor utcai rendelő­intézetbe vitte a kislányát, ahol kérte, engedjék be őket soron kívül. Hiába mutatta fel a mozgáskorlá­tozottak igazolványát, mégsem sikerült elérnie, hogy azonnal fogadják őket. Félórás várakozás után telefonálónk már kép­telen volt tovább maradni, ezért kislányát sem tudták megvizsgálni. Egy másik olvasónk (név és telefon­szám a szerkesztőségben) azt kifogásolta, hogy a Metró áruház bejárata előtt megszüntették a mozgás­korlátozottaknak fenntar­tott parkolóhelyeket. Szemét. Vassné Zsig­mond Lfdia dicséri a Kör­nyezetgazdálkodási Kht. munkatársait, nevezetesen Molnár Sándort és csapatát, amiért a Vám téri idősek klubja elől rendszeresen elviszik azt a szemetet is, amit a konténer mellett hagynak a Cserepes sori pi­acok után. Ugyanezt egé­szen másképp látja Nagy Péter (478-895), aki azért tesz szemrehányást a kht.­nak, mert a cég nem szeme­tet szállít, hanem kukát ürít. Telefonálónk azt sem érti, miért kell annak is fizetni, aki a hulladékudvarba viszi a szemetet. így érthető, hogy az emberek inkább ki­dobálják a felesleget, s nem bajlódnak a szállítással. A Környezetgazdálkodási Kht. internetes web-oldalá­ról megtudtuk: lakossági hulladék esetén napi egy köbméterig nem kell fizetni a szemét kijelölt helyen va­ló lerakásáért. Ez pedig egy utánfutónyi mennyiség... • Kétszázezer a nyomravezetőnek Rablókat köröznek • Munkatársunktól Továbbra sem találja a rendőrség azt a két férfit, akik idén március 5-én délután rablást kíséreltek meg a Na­pos út 1-3. szám alatt lévő Korona Kft. irodahelyiségé­ben. A kft. ügyvezető igazga­tója ellenállt, fgy a támadók pénz nélkül elmenekültek. A helyszínről egy motorkerék­párral távoztak, nem sokkal messzebb azonban elestek, s a motort hátrahagyva elfutottak a helyszínről. Az ügyben a nyomravezetőnek, a bejelentő személyének titokban tartása mellett, 200 ezer forint jutal­mat ajánlott fel a főkapitány­ság vezetője. Az egyik támadó kb. 165 centiméter magas, vékony tes­talkatú, feltűnően fehér bőrű, szőkésbarna hajú, 20-30 év közötti férfi volt. Társa ugyan­ennyi idős lehetett, kb. 180­185 centiméter magas, vé­kony testalkatú, fehér bőrű. Utóbbi férfi menekülés köz­ben, feltehetően a lábán meg­sérült. A motorkerékpár egy MZ ETZ 250 típusú jármű, a hátsó sárvédő fekete, hosszan lelógó sárvédő gumival. A motor többi része aranymetál­ra festett, eredeti színe ezüst­metál. Az ülés hátsó részén egy fém színű csőből egy kö­rülbelül 40 centiméter magas háttámlát alakítottak ki. A rendőrség kéri, hogy aki információval tud szolgáltatni az ügyről, illetve az elköve­tőkről, az jelentkezzen a Sze­gedi Rendőrkapitányság Nyo­mozó Alosztályán (Szeged, Párizsi krt. 22-26., II. eme­let), vagy hívja munkaidőben a 62/471-175-ös telefonszá­mot. Öblítik a hálózatot • Munkatársunktól A Szegedi Vízmű Kft. tá­jékoztatása szerint április 14—17. között Tarja'n-Mak­kosháza-Fodortelep-Északi városrész-Baktó-Petőfite­lep-Felsőváros-Tápé-Tápéi kiskertek-Béketelep terüle­tén vízhálózatöblttés lesz. A jelzett időszakban ivóvízhi­ány, valamint nyomáscsök­kenés észlelhető, de a víz is zavarossá válhat (ülepítés után fogyasztható). Költemény­hangverseny • Munkatársunktól A Bába és Társai Kiadó, valamint a Bálint Sándor Művelődési Ház Tisza hang­ja címmel április 15-én, szerdán este 19 órai kezdet­tel költemény-hangversenyt rendez a művelődési házban (Temesvári krt. 42.) a költé­szet napja tiszteletére. Az est folyamán Baka István, Kato­na Judit, Kelemen Zoltán, Papp Lajos, Polner Zoltán, Petri Csathó Ferenc, Rózsa János, Simái Mihály, Szabó Bogár Erzsébet, Szepesi At­tila, Szemendrey István, Tár­nái László, Veress Miklós, Veszelka Attila és Zalán Ti­bor költeményei hangzanak el. Közreműködnek: Marko­vits Bori, Téglás Judit, Ja­chinek Rudolf, Kiss Ernő és Sándor János. • Ingyenes ebéd és ruhaosztás a Dugonics téren Néhányan jóllaktak Mintegy ötven ember lakott jól a Dugonics téren. (Fotó: Karnok Csaba) Hétfőn a Dugonics té­ren szervezett ingyenes ebédet és ruhaosztást a negyven napon keresztül nyilvánosan böjtölő Tóth László Tibor. Segélyakció­ját magánszemélyek, vál­lalatok, egyéni vállalko­zók és parlamenten kí­vüli pártok is támogat­ták. A humanitárius akció során mintegy negyven­ötven ember lakott jól. F. György három éve haj­léktalan. Akkor vált el a má­sodik feleségétől, a lakást pe­dig a gyermeke miatt a felesé­génél hagyta. „Egyetlen cél vezérelt: Legyen fedél a fiam feje fölött" - mondja. Azóta soha nem kellett az utcán aludnia. Mindig talált egy védett helyet: hajléktalan­szállót, üres lakást, lépcsőhá­zat. Szerinte azért, mert egye­dül járta a szegedi flasztert és így könnyebb menedéket ta­lálnia. Hogy most hol tölti az éjszakáit, azt nem árulja el. Félti a helyét. Sorstársairól rossz a véleménye. „Azért nem látnak minket szívesen sehol sem, mert a legtöbb haj­léktalan olyan mocskot hagy maga után, hogy az embernek kifordul a gyomra. Ma már a legtöbb lépcsőházat bezárják előlünk. Teljesen megértem a lakókat. Én sem engedném be a magamfajtát" - panaszko­dik. A válás után nem volt más lehetőség? - faggatom tovább. Válasz helyett a szak­máit sorolja: mechanikai mű­szerész, karbantartó lakatos, benzinkútszerelő, hivatásos gépkocsivezető. Akkor meg mi a probléma? - merül fel a kérdés. „Hát az, hogy sehol sem alkalmaznak olyan em­bert, akinek nincs lakása - fe­leli. Maga tudna egy lépcső­házban töltött éjszaka után dolgozni menni?" A kérdés a levegőben marad. F. György­nek tetszik az akció. Az sem zavaija, hogy néhány, magát nemzetinek nevező parlamen­ten kívüli párt magának pró­bálja azt kisajátítani. Nem is sikertelenül, beszélgetőpart­nerem ugyanis az osztogatás egyik támogatójára szavazna, ha kapott volna kopogtatócé­dulát. Akinek viszont nincs levelesládája, annak a postás nem tudja kézbesíteni a vá­lasztásra jogosító papírt. Közben kolbászt, krumpli­pürét, almát, süteményt és bort osztogatnak a képviselő­jelöltek és a pártaktivisták a rászorultaknak. A szervező Tóth László Tibor negyven­napos böjtöt hirdető táblájára, melyen felhívja a figyelmet arra, hogy meg szeretné válta­ni a világ bűneit, egy parla­mentbe igyekvő hölgy kis pártzászlócskát tűz. Az aszfal­ton a Magyar Fórum ingyenes különszámát fújja a szél. Las­san mindenki jóllakik. A haj­léktalanok a ruhaosztást vár­ják. Az ünnepi ebéd kezdemé­nyezője, Tóth László Tibor nem érzi úgy, hogy a pártok kisajátították volna az ötletét. - Elmentem a gyűléseikre ­mondja. - A résztvevők több ezer forintot adtak össze, így nem sajnálom tőlük a reklá­mot, tűzzék ki nyugodtan zászlóikat a táblámra. Tóth László Tibor 1987­ben emigrált az Egyesült Ál­lamokba, ahonnan 1992-ben tért vissza, mert úgy hallotta, hogy „elvonult Magyaror­szágról a kommunizmus." A segélyakció ötletét a tengeren­túl leste el, ahol egy országos áruházlánc szakosodott a sze­gények támogatására. Az egyik pártaktivista be­lehallgat beszélgetésünkbe, majd kitör belőle a panasz: „Nézze meg Taijánt három év múlva! Csupa zsidó lesz ott, mert betelepíti őket a kor­mány Ukrajnából." Tóth László Tibor érzi, hogy be kell fejeznie. „Még azt íija le kérem, hogy bárki vett is részt az ünnepi ebéd és a ruhaosz­tás támogatásában, azt Jézus Krisztus vezérelte." Leírtam. Tóth-Szenasi Attila Történelmi csúcson a BUX Dupla TVK-rekord Bár kisebb korrekció­val kezdődött az elmúlt hét, gyorsan magához tért a Budapesti Érték­tőzsde és 10 milliárd fo­rint feletti kereskedési na­pokkal a hét végén 8909,24 ponttal új törté­nelmi csúcson zárt. A világ tőzsdéinek, így a BÉT-nek is lendületet adott az elmúlt hétfő eseménye, ami­kor a mértékadó amerikai in­dex, a 30 vállalatot magába foglaló Dow Jones Ipari Átlag 9000 pont felett zárt, és bár a hirtelen emelkedést két bank, a Citicorp és a Travelers Gro­up fúziójának híre okozta, a DJIA jóval az elemzők által várt időpont előtt lépte át a fent említett ponthatárt. A nyugati tőzsdéken már több hete tartó hossz eredménye­képpen a londoni FTSE-100 mutató tartósan 600 pont fölé, míg a frankfurti DAX bőven 5000 pont felé került. Az opti­mista hangulat a budapesti parkettet is elérte, köszönhe­tően a külföldi intézményi be­fektetőknek, akik bár óvatos­ságból csak a likvid blue chip részvényekből vásároltak, de azokból igen rendesen. A nagy kereslet hatására a „csipkerózsia-álom"-ból feltá­A blue chip-részvények mozgása Értékpapír Forgalmi Múlt heti Heti Árváltozás érték záróár záróár % m Ft Borsodchem 1710 6625 7105 7,2 Égis 705 11 505 11 400 -0,9 Graboplast 847 8470 8300 -2 Rába 795 3350 3395 1,3 Mol 13 606 6995 6840 -2,2 OTP 2994 10 750 10 600 -1,4 Pick 1049 13 210 13 300 0,7 Richter 2138 22 850 23 195 1,5 TVK 24 451 4600 4925 7 Zalakerámia 636 10 385 10 900 4,96 Matáv 14 838 1411 1345 -4,7 madt TVK csütörtökön a 9,2 milliárd forint napi forgalmá­val - ami az aznapi tőzsdei forgalom több mint felét je­lentette -, majd pénteken 5005 forintos árfolyamával kettős rekordot ért el. Az áprilisban bevezetett Démász papírja a hét végére úgy tűnik magához tért, ha hinni lehet a híreknek, a pro­fit-realizálás lassan véget ér, és ha a piac is úgy akarja, el­kezdődhet a sokak által várt áremelkedés. Az első tőzsdei árampapfr - remélhetőleg'idő­leges - árfolyamesése nem törte meg az OTC részvények lendületét, néhány pontos heti emelkedéssel az ELMÚ és az Edász 235-240 százalék kö­zött, az Émász pedig 147 szá­zalék körül mozog. A tőzsdén kfvüli kereskedelem főszerep­lője az áramszolgáltatók mel­lett a Postabank volt. A kor­mány március 26-i döntése óta - mely szerint 24 milliárd forint erejéig, 140 százalékos árfolyamon tőkét emel a Pos­tabank Rt.-ben - a részvény árfolyama 90-95 százalékról 130-140 százalékra emelke­dett.Az ÁPV Rt. döntése alap­ján a 25 millió forint alaptő­kével megalakuló Magyar Kárpótlási Befektetési Alap­kezelő Rt. lesz hivatott mű­ködtetni azt az egy nyflt- és egy zártvégű alapot, amelye­ket a még forgalomban lévő Kárpótlási jegyek végső fel­használására hoznak létre. Sintády Béla „Befektetni pedig szükséges... ­- ...mozgásban a Cenzor CENZOR ÉRTÉKPAPÍR Rt. SZEGED • Este: 1 % előzetes Capitaly a vtv-ben • Munkatársunktól Ma este 8 órakor ismét je­lentkezik a városi televízió gazdasági magazinja. A Ca­pitalyban a Csongrád Me­gyei Kereskedelmi és Ipar­kamara vezetői pénteki köz­gyűlésük tervezett témáiról számolnak be, a Kézműves­kamara pedig a kamarai in­novációs alapokról ad tájé­koztatást. Kamatmentes köl­csönt kaphatnak azok a munkanélküliek, akik önálló vállalkozásukat akarják fej­leszteni. A lehetőségekről két vállalkozó hölgy és a munkaügyi központ illetéke­se számol be. Elképzelései­ről beszél a Kereskedelmi és Hitelbank új, szegedi területi igazgatója, Halmos Valéria. a Démász vezetői pedig el­mondják, mit jelent a fo­gyasztóknak, hogy a társas­ág részvényeit bevezették a tőzsdére.A Capitaly, mint mindig, ma este is előzetes­sel szolgál a Délmagyaror­szág szerdán megjelenő gaz­dasági mellékletéről, az Egy százalékról. napló MA A MUNKÁSPÁRT belvá­rosi alapszervezete 16 órakor taggyűlést tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelő­dési Otthonban. DR. SZALAY ISTVÁN polgármester és Nóvák István főépítész 17 órától lakossági fórumot tart a Fő Fasori Álta­lános Iskolában. Téma: Sze­ged általános rendezési terve, a Holt-Maros rekonstrukció, a Temesvári körút építése, új­szegedi programok. A G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES vezette Új Szövetség Magyarországért szegedi szervezete taggyűlést tart 17 órakor a Horváth Mi­hály utca 2. szám alatti Ved­res István Építőipari Szakkö­zépiskolában. HOLNAP DR. BÁLINT JÁNOS, a szocialista párt jogtanácsosa 15 és 16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. A MUNKÁSPÁRT újsze­gedi alapszervezete 17 órakor taggyűlést tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelő­dési Otthonban. DR. GÉCZI JÓZSEF or­szággyűlési képviselő 18 óra­kor az ásotthalmi művelődési otthonban lakossági fórumot tart. Virágot Szegedért • Munkatársunktól Az önkormányzat egyéni képviselői immáron hatodik alkalommal indítják útjára a Virágot Szegedért akciót. En­nek keretében több százezer forint értékű egynyári virágot adnak a lakosságnak, hogy szebb legyen a város. Április 14-én 17 órakor a Kolozsvári Téri Általános Iskolában, 15­én 17 órakor pedig a Móravá­rosi Római Katolikus Közös­ségi Házban Katona Gyula (13. vk.) találkozik az embe­rekkel és nyújtja át nekik a palántákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom