Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-21 / 68. szám
SZOMBAT, 1998. MÁRC. 21. BELFÖLD 3 • Magyar-román békefenntartó zászlóalj Szabadon koszorúzhatunk? Keleti György honvédelmi miniszter katonai tiszteletadással fogadta a felvételünk jobb oldalán látható Constantin Dudu lonescu román honvédelmi minisztert. (MTI Telefotó) jegyzet Békeszínház? D e hol fogja a magyar-román közös békefenntartó zászlóalj fenntartani a békét? Aradon és Hódmezővásárhelyen reméljük nem is lesz háború. Békétlenség van például Rigómezőn, ismertebb nevén Koszovó poljén, de elég feltűnő világpolitikai esemény volna, ha bevonulna oda egy vásárhelyi-aradi magyar-román fegyverbarát zászlóalj. Szóba jöhetne még Irak is, de csak mint laboratóriumi, a valóságtól teljesen elrugaszkodott példa. Hiszen mit keresnének ott egy olyan ország - Románia - hadseregének katonái, amelynek NATO-felvételét egyelőre elhalasztották? Nagyon jól fog festeni viszont „az integrált közös zászlóalj", ha esetleg dlszőrséget ad a nyugati és tengerentúli delegátusoknak, amint Bukarestben, illetve Budapesten dicsérik a magyar-román baráti kapcsolatok vehemens fejlődését, rámutatva többek közt a díszelgő katonákra is: „No lám, közös zászlóaljuk is van már, csak így tovább." Sajnos, nincs igazi barátság a két ország között. Egy hete sincs még, hogy román lapok kirohanásokat intéztek március 15-e erdélyi magyar megünneplése ellen. Az ünnepet egy hivatalban lévő polgármester, a kolozsvári, Románia-ellenesnek nevezte, az ünneplőket, a kolozsvári és erdélyi magyarokat pedig túlságosan is gyakran szokta ugyané polgármester Románia létét veszélyeztető ötödik hadoszlopnak titulálni. M i lesz a közös zászlóaljjal akkor, amikor Magyarország már tagja lesz a NATO-nak, Románia meg nem? A szigorított határok fölött, Hódmezővásárhely és Arad között, oda-vissza átlóg majd egy fegyveres testület, amelynek soros román parancsnoka fölött a NATO vezetése nem egészen lesz illetékes? Avagy ennek a maximum ezer katonás, szimbolikus kis seregnek épp az lesz a dolga, hogy segítse Románia bejutását a NATO-ba? És Magyarország „európai útját" is egyengeti a békeszlnház? Mi ennek a politikai ára? y/jtól Csongrádi sgt. 27. Tol.: 491022. Dorozsmai út S. Tel.: 466 092 ' 'MODUL BAU JAMINA TETŐCSEREPEK NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! KATEPAL FINN TETÖZSINDELY 12% ENGEDMÉNNYEL! FRÜCHWALO TÉRBURKOLÓ KÖVEK, PAZSITRACSKO, ZSALUTEGLA. ÁREMELÉS ELŐTT RÉGI ÁRON KAPHATÓI Áprilist 1-jétöl tőzsdén a Démász Szakképzés • Békéscsaba (MTI) Az idén elsősorban a munkáltatók kezdeményezésére szervez képzést, átképzést a munkanélkülieknek a munkaügyi központ. Az erre fordítható 288 millió forint fölhasználásával 3-4000 állástalan viharsarki szerezhet olyan szakmát. Az Orosházi Mezőgép Rt. a esztergályos, számítógépes gépkezelő, lakatos és marós szakmunkások képzését kezdeményezte. Az ecsegfalvi húsfeldolgozó üzem támogatja a húsipari képzést. Mezőberényben, Nagyszénáson varrónőtanfolyam indul. Mezőkovácsházán és Szeghalmon bolti eladókat. Szarvason szociális gondozókat, Gyulán ápolókat is képeznek majd. Alapítványi vetőmag • Egerszalók (MTI) Az Autonómia Alapítvány Saját konyhakert '98 elnevezéssel meghirdetett pályázatának köszönhetően több mint 370 ezer forint értékű vetőmagot és palántát ültethetnek el az idén a Heves megyei Egerszalók szociálisan hátrányos helyzetű lakói. Egerszalókon 78 kisnyugdíjas és munkanélküli család számára teremtették meg a lehetőségét annak, hogy kiskertjükben megtermeljenek annyi zöldséget, amennyit a család egy évben elfogyaszt. Leginkább borsó, burgonya, dughagyma és bab termesztéséhez kértek és kaptak vetőmagot, -gumót, illetve talajjavító anyagokat. Művésztelep • Fony (MTI) Májusban a másodízben sorra kerülő kisképek nemzetközi fesztiváljának, augusztusban a negyedik meghívásos alkotótábornak, szeptemberben pedig a Patak Csoport negyedik művésztelepének ad helyet egy Borsod-AbaújZemplén megyei kis falu, Fony. A Patak* Csoport és a Kertalja Művésztelep a tavalyi sikeres Szín-Vonal után az idén Csend-Élet címmel rendezi meg a kisképek nemzetközi fesztiválját, amelyre a meghívottak 20x20 centiméteres, bármilyen tárgyú és bármilyen módszerrel készült alkotással pályázhatnak. Gazdanapok • Hajdúböszörmény (MTI) Agrárháború dúl az országban immár évtizedek óta, de 1997-ben az ágazatnak sikerült stratégiai fontosságú csatát nyernie. Ezt Orosz Sándor mondta pénteken Hajdúböszörményben a tavaszi gazdanapok megnyitóján. Az agrárgazdaság és a nemzetgazdaság.egésze között, valamint az ágrárgazdaság és a vidék Íhegítélése kérdésében is feszülnek ellentétek, ugyanakkor az agrárgazdaság szereplői között sem teljes a béke. A múlt év áprilisában létrejött nemzeti közmegegyezés során eldőlt a kérdés, hogy igenis szükség van Magyarországon az agráriumra, s az ország modernizációja nem képzelhető el az agrárgazdaság, a vidék modernizációja nélkül. A novemberben elfogadott az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénnyel a józan erők győzedelmeskedtek - mondta. • Budapest (MTI) A közeljövőben felállítandó magyar-román közös békefenntartó zászlóalj létrehozásáról írt alá megállapodást pénteken Keleti György honvédelmi miniszter és Constantin Dudu lonescu román védelmi miniszter Budapesten. A megállapodás a parlamenti ratifikálást 60 nappal követően lép hatályba. A közös zászlóalj létszáma mindkét ország részéről legfeljebb 500-500 katona lesz: az alakulatban a hódmezővásárhelyi Berzsenyi dandár, illetve az aradi egység vesz részt. A zászlóalj hivatalos nyelve az angol. Válságban van a mezőgazdaság. Ezt mondta dr. Medgyasszay László 1993-ban mint az Antall-kormány államtitkára, de tegnap is, mikor az MDF országgyűlési képviselőjeként tartott sajtótájékoztatót Szegeden. A kampány részének, de szakmai álláspontok csatájának minősítette, ha a földkérdésről, az argárium gondjairól mondanak véleményt a hozzáértő politikusok. Az MDF agrárszakértője tegnap este Csongrádon találkozott a mezőgazdaságból élőkkel, de a fórum előtt Szegeden sajtótájékoztatón is indokolta: a földkérdés miért létkérdés. A Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnak több mint 6 milliárd forinttal tartoznak a felszámolás alatt álló, egykor állami cégek, megszűnt és működő vállalkozások. Az egészségbiztosító kintlevőségeinek behajtását fontosnak tartja, de nem a vállalkozók, a cégek tönkretétele árán. Csongrád megye 440 ezer lakosából 139 ezer fizet egészségbiztosítási járulékot. A megyei arány megegyezik az országoséval, hiszen a közel 10 milliós magyar lakosságból mindössze 3 millió a járulékfizető. A Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár gazdasági Az egység irányítására a két ország közös zászlóaljparancsnokságot hoz létre, amelyben mindkét nemzet egyenlő arányban képviselteti magát. A parancsnokság vezető beosztásait a román és a magyar fél képviselői évente felváltva, országonként egyenlő arányban töltik be. A zászlóalj első parancsnoka román főtiszt lesz - ezt sorshúzással döntötték el a sajtótájékoztató helyszínén -, akit a román vezérkar választ ki. A zászlóalj működési és fenntartási költségét 1999-től tervezik, erre vonatkozó konkrét adatot nem közöltek. A megállapodás célja - többek között - béketámogató és humanitárius segítségnyújtási feladatok ellátása, amelyet a A mezőgazdaságból él az ország munkaképes lakosságának 30 százaléka állította a honatya. A mezőgazdaság nem verseny-, hanem sok funkciós ágazat, ugyanis ettől függ például a vidék megtartó képessége, a turizmus, a környezetvédelem. Tehát a mezőgazdaság nem „eltartott", hanem támogatásra méltó. Mi a kiút az agrárválságból? - tette föl magának a kérdést Medgyasszay képviselő, majd válaszolt: „a mezőgazdaság nem visel el 4 évenként rendszerváltozást". Olyan kormányra van szüksége az országnak, igazgatóhelyettese, Schleining Ibolya tájékoztatta lapunkat a többi között arról, hogy a MEP kintlevősége 6 milliárd 232 millió forint. Az össztartozás 40 százalékával adós a felszámolás vagy végelszámolás alatt álló 607 cég. Ezek jelentős része megszűnt állami vállalat. Az összes kintlevőség 27 százaléka tönkrement főként egyéni - vállalkozások, betéti társaságok tartozása. Az úgynevezett élő, más néven, működő vállalkozások az összes tartozás 33 százalékával adósak. két ország közösen határoz meg. A zászlóalj működése elsősorban e régióra koncentrálódik, igény esetén Európán kívüli területre is vezényelhető. A román védelmi miniszter történelmi eseménynek nevezte a megállapodást. Mint mondta: „Ez bizonyítéka annak, hogy ahol megvan a bölcsesség és az akarat, olyan dolgokat lehet véghezvinni, amelyek hozzájárulnak a térség biztonságához." Hangsúlyozta: ez a lépés mélyíti Románia és Magyarország kapcsolatait, és egyben követésre méltó példa. Keleti György hozzátette: a Magyar Köztársaság érdeke az, hogy Romániát mielőbb felvegyék a NATO-ba. amelyik nem csupán beszél, hanem „szükségarányosan" biztosítja azt, amivel ez az ágazat az Európai Unió országaiban adott színvonal alsó szintjét eléri. A teljes jogú tagság elérése a célja az EU és Magyarország között hamarosan kezdődő csatlakozási tárgyalásoknak - hallottuk az ellenzéki politikustól. Mikor - kérésünkre - fölsorolta, szerinte mire kell figyelnünk, elsőként említette, hogy a kvóták meghatározásakor hangsúlyozzuk, Magyarország mezőgazdasága ma a kívánatos szint alatt termel. De a képviselő szerint azt is el kell érnünk. A cégektől felszámolási vagy végelszámolási eljárás befejezésekor általában a MEP anyagi követelésének 10-15 százaléka folyik be az egészségbiztosító pénztárába, a többi behajthatatlan. A vállalkozások, betéti társaságok esetében a tartozások a vállalkozón, a bt. beltagjain behajthatók. Első lépésben fizetési felszólítást, majd inkasszót kap az adós, s ha erre sem rendezi tartozását, akkor indul a végrehajtási eljárás a tartozás beszedése érdekében. Végrehajtóink elsősorban arA sajtótájékoztatón elhangzott még: a román fél pozitívan fogadta azt a kérést, hogy október 6-án, a mindenkori magyar honvédelmi miniszter Aradon, a vértanúk emlékművénél koszorúzhasson, illetve ugyanezt tegye kollégája - a román katonai qttasé által kiválasztott - magyarországi emlékhelynél. Szó esett arról is: megvan az elvi egyetértés ahhoz, hogy a tervezett magyar-szlovén-olasz békefenntartó egységhez Románia is csatlakozzon. A román védelmi miniszter délutáni programja során megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét, majd az esti órákban elutazott Magyarországról. hogy a hasonló adottságú európai országokban bevett támogatási formákat mi is megkapjuk. A föld tulajdonlásának kérdését pedig sajátosságainknak megfelelően kell törvénybe foglalni. A csatlakozás után problémát jelent a magyarországi nagybirtokrendszer, vagyis hogy nálunk a föld 45 százalékát szövetkezetek, rt.-k és kft.-k művelik, illetve hogy itt a nagyüzemi állattenyésztés inkább jellemző, mint az EU tagállamaiban. A föld tulajdonlásának kérdéséről elmaradt a népszavazás, mégis - hangsúlyozta az MDF képviselője -: a földügyről is véleményt nyilvánítunk, mikor a május 10-én voksolunk. Ú. I. ra törekszenek, hogy tartozásrendezési megállapodást kössenek - mondja a gazdasági igazgatóhelyettes -, ami azt jelenti, hogy megegyeznek az adóssal tartozása kiegyenlítésének módjában. Amennyiben nem tudja egy összegben rendezni az adósságot, akkor részletfizetési lehetőséget biztosítunk számára. Tavaly év végén 412 ilyen megállapodás volt folyamatban. Ha az adós semmiképpen nem tud fizetni, akkor következik az ingó-ingatlanfoglalás. A végrehajtási eljárások eredményekép• Budapest (MTI) A Budapesti Értéktőzsde titkársága jóváhagyta a Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. részvényeinek bevezetését a tőzsdére - közölte Pacsi Zoltán, a BÉT ügyvezető igazgatója a Magyar Tőkepiac című lap pénteki számában. A Démász részvények első börzei kereskedési napja április 1-je. Tickerkódjuk DEMASZ, névértékük 10 ezer forint, kötésegysége 1, árlépésköze 50. A DEMASZ az A-ketgóriában forog majd. A Démász Rt. 37 milliárd 29 millió 100 ezer forint össznévértékű, A sorozatú névre szóló részvényt vezet be a tőzsdére. A bevezetés legutolpen 1997-ben 983 millió forint folyt be a MEP-hez. Schleining Ibolya szerint a hatalmas tartozások több okkal magyarázhatók: vannak, akik a gazdasági körülmények kedvezőtlen alakulása miatt kerülnek fizetésképtelen helyzetbe, mások nem akarnak fizetni, megint mások vállalkozói tapasztalat és jogszabályismeret híján nem ismerik a kötelezettségeiket és az ezek elmulasztásából fakadó következményeket. Nem egy olyan eset történt az utóbbi időben, amisó feltétele, hogy az első kereskedési napot megelőző munkanap 12 óráig befizessék a bevezetési díjat és az éves forgalomban tartási díj időarányos részét a BÉT számlájára. A Démász Rt. részvényei zárt körben jegyezhetők, 155175 százalékos ársávban. A jegyzés március 31-én zárul. Ez az első áramszolgáltató, ijmely vállalja a tőzsdei megmérettetést. Részvényei a nagy kapitalizációjú első nyolc értékpapír között szerepelnek majd, várható a BUXkorásba való felvételük is a legközelebbi, szeptemberre esedékes kosár felülvizsgálatkor. kor a munkanélküliség elől menekülő kiváltotta a vállalkoíói igazolványát, de vállalkozói tevékenységet nem folytatott, ennek okán bevétele nem volt. Úgy gondolta, tb-járulékot sem kell fizetni. Az óra ugyanakkor ketyegett, s az év végére a havi kifizetetlen 10 ezer forintos járuléka 100 ezerre duzzadt. A megyei egészségbiztosító igazgatóhelyettese hangsúlyozza: a tartozások behajtása szorítja őket - hiszen a járulékokból finanszírozzák az egészségügyi ellátást -, ám a tartozásokat nem a gazdasági élet szereplőinek tönkretétele árán akarják behajtani, hiszen akkor a járulékfizetők táborát ritkítanák. K. K. • Földkérdés - létkérdés Gond: a nagybirtok # Felszólítás, inkasszó, behajtás A kintlevőség több, mint 6 milliárd