Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-16 / 63. szám

HÉTFŐ, 1998. MÁRC. 16. AZ ÜNNEP 5 Az 1848-as forradalom 150. évfordulóján Kikötött a Pannónia * Versek, táncok a múzeum előtt A 12 pont és korhíí éljenzés A forradalom hírét hozták. (Fotó: Schmidt Andrea) • Munkatársunktól Bár már sem a Dunán, sem a Tiszán nem járnak gőzhajók, a forradalom emlékének adózva tegnap mégis kikötött a szegedi hajóállomáson egy „gőzös". Az Óbuda nevű motoros hajót nevezték ki erre az alkalomra Pannónia gőzhajónak, s ezzel a hajóval érkeztek meg Szegedre a forradalom hírhozói. A hajóval jöttek korhű öltözetben a felkelők, akiknek két vezetőjét Flórián Antal és Galkó Bence színművészek jelenítették meg. A Tisza parton ekkor már népes csapat várta a hírhozókat, de főként az örömteli hírt, mely szerint: „Pesten kitört a forradalom! A sajtó szabad!" Éljenzés és Kossuth-nóták köszöntötték azokat a szavakat, amelyek 1848. március 15-ének legfontosabb magyarországi eseményét jelezték. A forradalmárok cserkészek sorfala között vonultak tovább, hiszen kiadatott a regula: „Menjünk a múzeumhoz". S a párszáz ember, huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözött fiúk és lányok a magyar lobogó alatt elindultak a március 15-ei menet következő állomásához. • Munkatársunktól Már várták a forradalmi menetet a Móra Ferenc Múzeum előtt a szegediek tegnap délelőtt kilenc órakor. A forradalmárok nem sokkal azelőtt érkeztek meg a „Pannónia gőzhajó" fedélzetén, s a partra szállás után, valamint a múzeum lépcsőjén is tudatták a hírt: „Pesten kitört a forradalom". Galkó Bence színművész elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát, s a második versszak után már a tömeg is mormolta: „A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!" A szavalat után Flórián Antal színész ismertette, hogy Mit kíván a magyar nemzet? A 12 pontot valóságos, korhű éljenzés fogadta a múzeum előtt. A Borica Táncegyüttes tagjai ezután karikázó leánytáncot adtak elő, majd hintókban szálltak a forradalmárok, s indultak a következő állomáshoz, a városháza elé. Táncosok a múzem előtt. (Fotó: Schmidt Andrea) • Megemlékezés a Klauzál téren Szeged és a szabadságharc Ópusztaszeri zászló a honvédeknek Elsősorban a forradalom és szabadságharc hőseiről emlékezett meg dr. Szalay István polgármester a március 15-i díszünnepségen, a Klauzál téren. Szalay István történelmi környezetbe ágyazta mondandóját, s részletesen kitért arra, hogy az utókor milyen módon köszönte meg neves politikusok áldozatvállalását. A polgármester szólt a nemzetiségek közötti megbékélésről, s ebben a folyamatban méltatta Szeged szerepét Ragyogó napsütés köszöntötte Szeged város lakóit tegnap, március 15-én. Sándor János rendező jóvoltából zenészek, színészek, néptáncosok, lovas huszárok közreműködésével már reggel nyolc órától folyamatosan követték egymás a programok. A forradalom és szabadságharc egy-egy történésének felelevenítése után a Klauzál téren mintegy ezer szegedi várta a díszünnepséget, amelyen Szeged polgármestere tolmácsolta gondolatait. Ünnepi beszédében dr. Szalay István beszélt arról, hogy a forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóit különböző korokban másként ítélték meg. Száz évvel ezelőtt például még minÜnneplő szegediek a Kossuth-szobornál. (Fotó: Schmidt Andrea) dig politikai ellentétek osztották meg a közvéleményt, hiszen az Országgyűlés a közakarattal ellentétben nem március 15-öt tette meg ünnepnek, hanem a törvények kihirdetésének napját, április 11 -ét. Ugyancsak keserű szájízt kölcsönzött, hogy ekkor ugyanaz a király ült a magyarok trónján, aki jóváhagyta az aradi tizenhárom vértanú halálos ítéletét. Ekkor „a nemzet a szívében emlékezett" mondotta a polgármester. 1948-ban már állt a Kossuth-szobor Szegeden, de az emlékezést a II. világháború utáni kusza helyzet uralta. 1998-ban azonban nem a 48as örökségen kell osztozkodni, hanem a névtelen hősök szerepvállalására kell felhívni a figyelmet. Szalay István emlékezéséből kitűnt, hogy a szegedi hősök közül többen később is nevezetes tetteket vittek véghez, s szolgálták a várost mint köztisztviselő, képviselő, várostervező, vagy könyvtáralapító. A szónok ezután Szeged díszpolgárainak szánt néhány mondatot. Felidézte azt az 186l-es képviselő-testületi ülést, amikor az alkotmányosan megválasztott döntnökök megerősítették Kossuth, Deák Ferenc és Somogyi Antal díszpolgárságát, s közéjük emelték Klauzál Gábort, Károlyi Sándort, Perczel Mórt, Teleki Lászlót és Vukovics Dezsőt, valamint három szegedit: Tomcsányi József főispánt, Bonnaz Sándor csanádi megyés püspököt és Kárász Géza földbirtokost. Szeged polgármestere emlékeztetett arra, hogy 1849 július 12-én, hatvanezer ember előtt, itt mondta el utolsó magyarországi nyilvános beszédét Kossuth Lajos. Két nap múlva Kossuth és Ni'colae Balcescu tárgyalásai nyomán aláírták a békülési tervezetet, de a nemzetiségek hiába kapták meg az önállóságot, elkésett a döntés. Július 30-án Segesváron elvesztettük a csatát, s vele Petőfi Sándort, ezután a magyar sereg menekülőben volt. Néhány esemény, Temesvár, Világos és Arad, s magyar szabadságharc elvégezetett. A történelem azonban - hívta fel a figyelmet Szalay István - tisztában van azzal, hogy a szegedi kibékülési terv, és nemzetiségi törvény hazánk történelmének jelentős eseménye volt. Ennek tudatában különös jelentősége van annak, hogy idén, január 27-én megnyílt Szegeden a román konzulátus és ezen a napon aláírták Szeged és Temesvár testvérvárosi szerződését. Ugyancsak szimbolikus jelentőségű, hogy a két államfő, Göncz Árpád és Emil Constantinescu közösen megkoszorúzták a KossuthBalcescu kézfogásnak emléket állító táblát. Szalay István polgármester beszéde végén kiemelte: „A történelem ítél és tanít. Békét önmagunkon belül, békét körülöttünk és akkor megvalósul Kossuth jövendölése: Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!" Az ünnepség hátralévő részében a Szegedi Nemzeti Színház művészei idézték fel a 150 évvel ezelőtti forradalmi hangulatot, majd koszorúzással zárult a megemlékezés. Aratö László Csípős szélben, az ópusztaszeri emlékhely felemelő helyszínén tegnap, március 15-én délben megkondult a régi időket idéző harang és az ünneplő közönség szívét különös áram járta át. Emlékeztünk. Gondolatainkban visszaröppentünk százötven évre, s még távolabbra, Árpád vezér vérszerződő sátraiba, nemzeti tudatunk mélyrétegeibe. Az Árpád-emlékműnél a szegedi Ifjú Zenebarátok Kórusa és a MÁV Hazánk Kórusa 48-as katonadalokat énekelt a szegedi konzervatórium diákjainak kíséretében és Erdős János vezényletével. Nagy László, az emlékpark igazgatója köszöntötte a nemzeti ünnepre összegyűlt polgárokat, s emlékeztetett 15 millió magyar közös történelmi emlékére, a sorsfordító 1848-ra, s miközben fejet hajtva emlékezünk ezen az „új tavaszi seregszemlén", előre tekintünk, a jövő évezredbe. Ratkai Imre, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke az emlékműnél fölsorakozott katonákra tekintve azt mondta, hogy e szép tavaszi napon e hont fegyverrel szerző eleinkre is emlékezünk, a magyar katonára, az 1848-49-es Csongrád megyei önkéntesekre; majd az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Kht. képviseletében átadta az erre az alkalomra készült csapatzászlót a Magyar Honvédség 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárnak. Az adományozott díszes zászlót Cservák Zoltán százados vette át. A több mint százéves Árpád-szobrot ezután Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök áldotta meg, s kiemelte az egységet teremtő vezér ma is időszerű tettét, mely például szolgálhat a mai megújulási folyamatba! Ezután mondott ünnepi bi szédet Bakos István, a Magyarok Világszövetségének főtitkára. Minden nemzedéknek megvan a maga márciusa, mondotta egyebek közt, majd arról szólt, hogy 1848 márciusa korábban is, most erőt ad a polgári értékek megteremtésében, a nemzeti összefogásban. Az ünnepség után az MVSZ pavilonjában Nagy László és Bakos István együttműködési megállapodást írt alá. Majd néhány perc múlva a Rotundában Urbán Aladár professzor, a 48-as emlékbizottság elnöke megnyitotta az országos útra innen induló 48-as vándorkiállítást. B. Gy. Gy. f> zalay István polgármester ün(J nepi beszédét a Kossuth-szobor mellett Kossuth Lajos 1848. július 11-ei híres beszédének záróképével fejezte be: „Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!" A hátam mögött egy nő halkan megkérdezte: hol vannak a poklok kapui? Voltak, akik Kossuthnak e mondását képzavarnak hitték. Nyelvtudósaink, köztük a szegedi tanárképző főiskola kiváló tanára, Csefkó Gyula, kimutatták, hogy nem csak A poklok kapui Kossuth használta már korábban is, hanem kódexirodalmunkban és a régi magyar irodalom számos képviselőjének (Sylvester János, Félegyházy Tamás, Pázmány Péter, Károlyi Gáspár, Gvadányi József, Helmeczy Mihály stb.) müveiben is előfordul. E szólás a bibliában gyökerezik. Jézus bízta e szavakkal Péterre mint kősziklára egyházát, mondván a régi fordítások szerint, hogy akkor - Káldi György fordítása szerint - „pokol kapui nem vesznek erőt rajta" (Máté, 16,18). Jézus ezt a képet Ézsaiás (Izajás) prófétától vette: Hiszkija hálaénekében fordul elő „a pokol kapuja" (38, 10). A héber eredetiben a pokol megfelelője a Seól volt, s ez nem azonos az elkárhozottak tüzes poklával, hanem a Hadésszal, az alvilággal, amelyben a sötétség uralkodik. Az új bibliafordítás már mind Izajás, mind Máté szövegében pokol helyett alvilágot mond. S magyarázatul ezt: „Az alvilág kapui kifejezés itt tehát a gonosz lélek hatalmát jelenti." Káldi György 1631ben így magyarázta: Pokol kapuin pedig az Ördög hatalmát kell érteni." így értette Kossuth Lajos is. Péter László Az Ötágú Síp Alapítvány szervezésében határainkon túlról érkezett fiatalok is jelen voltak tegnap Ópusztaszeren. (Fotó: Enyedi Zoltán)