Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-12 / 60. szám
Tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődő közönséget, hogy dr. Badó Attila egyetemi adjunktus a doktori (PhD) fokozat megszerzésérc irányuló eljárásban „Az USA esküdtszéki rendszerének kritikai elemzése'* c. értekezésének nyilvános vitáját 1998. március 12-én, csütörtökön, 11 órai kezdettel tartja a JATE Állam- és Jogtudományi Kar Szeged, Tisza Lajos krt. 54. sz. alatti központi épületének I. emeleti tanácstermében. IJNIVERSITAS (9-12. oldal) Gyözött a Pick Nyíregyházán az edzőválsággal küszködő Pick nagyszerű győzelmet aratott. (15. oldal) Elfogták a sorozatgyilkosság gyanúsítottját • Budapest (MTI) A budapesti bolti sorozatgyilkossággal egy szerb állampolgárt gyanúsítanak. Információk szerint a huszonéves fiatalembert a múlt héten, szombaton fogták el, és azóta részben elismerte a terhére rótt bűncselekményeket, fgy azt, hogy ő végzett a csepeli rövidáru üzlet két eladójával. Állítólag a rendőrség kedden este végigjárta vele a gyilkosságok helyszíneit, és hazugságvizsgálatnak is alávetették. A gyilkosságok gyanúsítottja Magyarországon már börtönben ült, mert - egyes információk szerint - 1993-ban több rablást követett el IX. kerületi boltokban. Négyéves büntetésének letöltése után kiutasftották az országból, ám a kiutasításra várók közösségi szállásáról az év elején megszökött, így kerülhetett a rendőrség látókörébe. Indítéka valószínűsíthetően négy évvel ezelőtti bűncselekményére vezethető vissza: akkor a tanúk személylefrása alapján fogták el, és most nem akarta ugyanezt a hibát elkövetni. • A bolti sorozatgyilkosság gyanúsítottja egy 1971-ben Újvidéken született jugoszláv férfi. A fiatalembert aki a Milán keresztnevet viseli - Magyarországon E. Nándorként ismeri a hatóság. Kétmillió Matáv-elöfizetö • Budapest (MTI) Mára 2 millióra emelkedett a Matáv Rt. lakossági előfizetőinek száma - adta a tájékoztatást a távközlési társaság szerdán azt követően, hogy Pilisszántón bekapcsolták a kétmilliomodik lakossági vonalat. Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója az eseményt követően arról számolt be, hogy a társaság tavalyi, kiemelkedő gazdasági eredményének legfőbb forrását a szolgáltatások és az ügyfélkör jelentős bővülése teremtette meg. A telefonvonalak száma a Matáv szolgáltatási területén 12 százalékkal, 2,4 millióra nőtt. Tavaly a társaság mintegy 253 ezer új vonalat létesttett és első ízben indított országos, kedvezményes vonalértékesítési akciókat. Az új telefonigények kielégítésének átlagos időtartama két hónap alá csökkent. Ezzel a fővonalsűrűség elérte a 32 százalékot. Díjesö Szegednek A szegedi gabonakutaták nagy sikerét hozta az elmúlt nap. (12. oldal)) Az Országgyűlési Könyvtár állományából töíe^'p kiszivárogtatás - vissza Hágába? (7. oldal) ^H^te ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG ÁRA: 38 FT e Csomagol a kárrendezés Megcselekedtük, mit megkövetelt..." CSÜTÖRTÖK, 1998. MÁRC. 12., 88/60. Egy 1997-es kormányhatározat értelmében 1998. március 31ével bezárnak a kárrendezési hivatalok. Mivel nem jogutód nélkül szűnnek meg a szervezetek, a még folyamatban lévő ügyeket tovább viszik. Csongrád megyében ezekben a napokban pakolnak, dobozolnak a kárrendezési hivatal dolgozói. A megyeháza ötödik emeletén szomorú kép fogad: dobozok, akta- és borítékhegyek, bármerre is néz az ember. Mint amikor egy lakás a költözködés előtti legutolsó fázist, a teljes káoszt mutatja. Ez azonban csak a látszat. A káoszon úrrá próbál lenni a Csongrád Megyei Kárrendezési Hivatal megmaradt 15 szakembere. - Idáig vártunk a kormánydöntésre - mondja dr. Benkő Zsuzsanna, a hivatal vezetője. - A legfrissebb Magyar Közlönyből tudtuk meg, hogy a jogutód a Központi Kárpótlási Iroda lesz, amelynek képviselői veszik át tőlünk a „kulcsot". Pontosabban azt az iratanyagot, amelyet elszállítunk a megyeházáról. 0 Addig is bizonytalanságban dolgoznak? - Nem, december 3-án valamennyiünknek, mind a tizenötünknek felmondtak. Hat hónapos periódussal számolva marad idő arra, hogy mindenki állást találjon magának. Nem tartok attól, hogy ez ne sikerülne, hiszen az összes dolgozónk egyetemi, főiskolai végzettA hivatal bezár. Egy korszak lezárult. (Fotó: Karnok Csaba) séggel rendelkező közigazgatási szakember. Az országban a miénk számított a legkvalifikáltabb hivatalnak. A megyében ugyan a jogutód szervezet kirendeltsége tovább működik majd, de a részleteket egyelőre nem ismeijük. 0 Hány folyamatban lévő ügyet hagynak hátra? - Az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényben érintettek aktái még nem rendeződtek, mintegy 16 ezer ilyen ügyről tudunk. A beérkezett anyagot január elején kezdtük el feldolgozni, de 15-én abba kell hagynunk. Néhány árverési és vagyoni kárpótlási dosszié is a jogutódra marad. A hivatalban kétkezi munkát végeznek a sokdiplomás urak és hölgyek. A nagyméretű borítékokra először vonalkóddal és névvel ellátott tiketteket ragasztanak, majd ezekbe belepakolják az aktát. A későbbiekben a vonalkód alapján a számítógép megtalálja a keresett ügyiratot. A megyeháza ötödik emeletén öt szobát töltöttek meg eddig a kárpótlási anyagok - mintegy 900 folyóméternyi mennyiségben. Plusz a floppyk, amiket szintén archiválni kell. A Csongrád Megyei Kárrendezési Hivatal fennállása alatt 160 ezer határozatot hozott, 2,8 millió aranykoronának, mintegy 114 ezer hektárnyi földterületnek „szerzett" új tulajdonost. 0 Milyen érzés, hogy bezár a hivatal? - Se nem örülünk, se nem bánkódunk. Rossz, hogy vége, hiszen 1991. augusztus 10-e, a kárrendezési hivatalok létrehozása óta rengeteget dolgoztunk, ez a munka normális körülmények között dupla létszámot igényelt volna. Igaz, a csúcson 75-en tevékenykedtünk. Másrészt öröm, hogy egy ilyen szakmai kihívásnak eleget tettünk. Sok emberen segítettünk, a köszönő leveleket megőriztük. Mindenki emelt fővel állhat fel a székéből: „megcselekedtük, mit megkövetelt a haza". Fekete Klára Adatbank - bunozokrol e Wiesbaden (MTI) A szexuális bűnözők genetikai lenyomatait egységes, központi adatbankban rögzítik Németországban. Ilyen értelmű közös törvényjavaslatot előterjesztéséről állapodott meg az igazságügyminiszter és a belügyminiszter. Az adatbank létrejötte után akár egyetlen, minimális nyálcsepp, hajszáldarabka, vagy bőrdarabka alapján haladéktalanul azonosítani lehet a többnyire visszaeső tettest, vagy tetteseket. Toledo segíti Szegedet • Munkatársunktól Szeged ohioi testvérvárosa, Toledo is hozzá kíván járulni a város kulturális életének támogatásához. Ennek jegyében adta át tegnap a toledói küldöttség a Dél-Alföldi Művészeti Egyesületnek azoknak a tárgyaknak az első részét, amelyeket az intézmény egy aukció keretében fog értékesíteni, hogy tovább bővíthessék az Árboc utcai művelődési házat. Jelinek Márta a művelődési ház vezetője köszönetet mondott a jelenlévő amerikai és magyar vendégeknek, Így dr. Szalay István polgármesternek, dr. Mark Kinney professzornak, aki jelenleg a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola vendégeként vall Szegeden, a toledói Újvági Patríciának, Korondi Csaba ezredesnek, aki a Polgári Védelem Csongrád Megyei Parancsnokságának képviseletében érkezett és Tóth Károlynak, a Baráti Kör Egyesület elnökének, akik hozzájárultak a két város kapcsolatának erősítéséhez. Dr. Mark Kinney, Újvági Patrícia, Jelinek Márta, egy toledoi ajándékkal. (Fotó: Gyenes Kálmán) 100/oSEAT ' Részletvásárlás esetén a kezelési költségre vonatkozik. V Szege A SEAT most mindent összevéve egész előnyös ajánlattal várja Önt. Részletvásárlás esetén - a hitel igénybevételekor - 0%-os kezelési költség mellett - egy 100%-os, mindenre elszánt SEAT-ban részesül. Legyen Ön is részrehajló! Részletes információkért forduljon márkakereskedésünkhöz! Szege Vásárhely Tel. 2 3 - 9 2 3