Délmagyarország, 1998. március (88. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-11 / 59. szám

10 SZOLGÁLTATÁS SZERDA, 1998. MÁRC. 11. Tavaszi rajt kispályát labdarúgás • Munkatársunktól Az első fordulót rendez­ték a Radnóti-hétfők kispá­lyás labdarúgó-bajnokság­ban, s rögtön a nyitó találko­zón rangadót láthatott a pub­likum, mert a tavalyi bajnok Keverő és a második FC Fergeteg vívott ádáz csatát egymással. Fergeteg helyze­tekkel indult a találkozó, azonban mégis az Orosházi fémjelezte Keverő szerzett kétgólos vezetést. Márkus Tamás gárdája rendezte a sorait, s Bosnyákén Takó ré­vén a második játékrész ele­jén egyenlíteni tudott, sőt Váczi Béla hatalmas góljával átvette a vezetést is. Nem sokáig örülhettek Batikék, mert Tóth István bombagól­jával egalizálta az eredményt a Keverő. Az utolsó tíz perc­ben már nem kockáztatott egyik gárda sem, fgy maradt a döntetlen. Keverő-Knigma Rt.-FC. Fergeteg 3-3 (2-1) Radnóti gimnázium, 150 néző. Vezette: Bokor, Kö­böl. Keverő: Barna - Bár­sony, Balogh, Orosházi, Tóth I„ Őze. Csere: Kispál, Vass, Szekeres. Fergeteg: Szekeres - Ba­tik, Takó, Takács J., Bos­nyák, Váczi. Csere: Illés T„ Molnár. Gólszerzők: őze. Bár­sony, Tóth I., ill. Bosnyák, Takó, Váczi. A forduló további ered­ményei: Chalton DM-Rad­nóti 2-1, Egy százalék-Fő­szer-Dél Radar 4-2, Posta­galumb-Első Beton 4-1, Freddy-Glóbusz Sándorfal­va-Errira-Dóm Ingatlan 3-9. Már harapnak a cápák A Szegedi Cápák csapata, felsó sor, balról jobbra: Keresztúry Imre, Marosi János, Bojtos Csaba, Ábrahám Gergely, Vörös László, Fekete Tamás, Szalontai Csaba. Guggolnak: Kovács Máté, Hajdú András, Vörös Zoltán. Máté László, Hidvégi Róbert, Berta Norbert, Wéhli Márk. Fekszik: Papp Gábor. (Fotó: DM-archív) jégkorong Második éve szere­pel az országos ama­törba jnokságban a Szegedi Cápák jégko­rongcsapata. Az első idény még a tanuló időszakuk volt a szege­dieknek, de a mostani pontvadászat már si­kert hozott: bejutottak a rájátszásba. A Cápák kapitányával, Wéhli MárkVal beszélgettünk a to ábbi esélyekről. • Az alapszakasz befeje­zése után a két rutinos együttes mögött az előke­lő harmadik helyet fog­lalták el... - Nagyon egységes csa­patot alkot a mai jégkorong­csapat, s az állandó kapus­problémát sikerült Papp le­igazolásával megoldani. A Keleti-csoport két meghatá­rozó klubjával (Székesfehér­vár, Dunaújváros) még nem tudjuk felvenni a versenyt, de ma már a jegyzett egye­sületek között tartanak szá­mon bennünket. • Az OB l-es bajnok Ti­sza Volán SC vezetősége és játékosai sokat segítet­tek a jó eredmény eléré­sében. - Ennyi időt még soha nem töltöttünk jégen, mint ebben az évben. Az „ara­nyos mesterrel", Kalocsa Lászlóval és a szegedi ko­rongosokkal rengeteget gya­koroltunk, ennek köszönhet­jük, hogy egyre több tudatos elemet lehet felfedezni a já­tékunkban. • Hamarosan kezdődik a székesfehérvári rájátszás. mire lehet képes a szege­di csapat? - Nagy a valószínűsége, hogy a Fradi amatőregyütte­sével mérkőzünk, akiket reá­lisan meg lehet fogni. Ez pe­dig azt jelentené, hogy a leg­jobb négy közé kerültünk. Ez óriási fegyvertény lenne ettől a fiatal egyesülettől. A Szegedi Cápák támoga­tói: Be-Co Kft., Faktum-Mö­bel Kft., Jenei autósbolt, Mediret állatpatika, WS­KER és a Szegedi sportigaz­gatóság. Süli Róbert » Felvonult a küzdősportok színe-java Sikeres gála Szegeden • Munkatársunktól Az újszegedi Sport­csarnokba közel ezer érdeklődött csalogatott ki a küzdősportok gálá­ja. Két szegedi fiatal (Todorov Milán és Feke­te Ferenc) „összetrombi­tálta" Csongrád megye székhelyére a sport­ágak jelentős klubjait, s egy nagyon profin megszervezett rendez­vénnyel sikerült szóra­koztatni a népes publi­kumot. Az SZVSE fiatal dzsúdo­sai nyitották meg az ese­ményt, majd őket követték a Rendőr Testedző Egylet ai­kidosai. Harmadikként, edzés bemutatott tartottak a Szegedi Birkózó Egylet sportolói. A szegedi Tigers SE versenyzői a thai-box és savate műfajjal ismertették meg az érdeklődőket. A. gála keretén belül egy ötmenetes profi kick-box meccset is rendeztek, amelyre a kétsze­res vb-bronzérmes szegedi Molnár Csaba pontozással győzte le a mázaszászvári Győrfi Józsefet. A „gigászi" küzdelem után Rusz Alajos csapata nagyon színvonalas Ju-jutsu programot mutatott be, mely a közönség tetszé­sét is elnyerte. Gál László lányai és fiai (Szegedi Boksz Klub) a ringben telje­sen „élethűen" osztották a pofonokat egymásnak. A Club Dinamic SE, Ács Sánta Imre vezetésével lépett szín­re, s Taekwon-do show-juk­kal tapsra ragadtatták a pub­likumot. A közel háromórás rendezvényt, a Rendőr Test­edző Egylet Tai-Jitsu foglal­kozása zárta. A főszervezők és a nézők is elégedettek voltak a látottakkal, éppen ezért az előbbiek megígér­ték, hogy nem ez lesz az utolsó hasonló hétvégi ki­kapcsolódást kfnáló rendez­vényük. Az esemény támogatói voltak: Rappai Csavar Kft., Knorr-Bremse, 4 you, Sony Kölcsey, Eurotechnik Kft. és a Megamodel. Ha Ön akkora hirdetési felületet vásárol, mint ezen hirdetésünk (100 hasábmilliméter), akkor egy olvasó tájékoztatása Hirdetési képviselőink segítsegevel On is meggyőződhet számitásunk helyességéről! SZEGED, POZSONYI IGNÁC U. (A börtön mögött) Tel.: 62/323-822 Ny.: h.-p.: 8-12, 13-17, szo.: 8-12. SZENTES, VÁSÁRHELYI ÚT 126. (Az orosházi úton, a város szálén. T.s 63/318-662)

Next

/
Oldalképek
Tartalom