Délmagyarország, 1998. február (88. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-26 / 48. szám

CSÜTÖRTÖK, 1998. FEBR. 26. BELFÖLD 3 röviden • Vitanap Bősről Mindenki másként csinálná Kovács László külügyminiszter a biztonságos hajózás mellett érvelt a parlament Bőssel foglalkozó vitanapján. A háttérben Pokorni Zoltán, a kezdeményező Fidesz frakcióvezetője. (MTI Telefotó) jegyzet Közvélemény, áldozat o ' valósságra késztették a körülmények mindazokat, akik néhány héttel ezelőtt a Fenyő-gyilkosságot kommentálták. Egyrészt, mert az illem minden esetben úgy kívánja, halottakról vagy jót, vagy semmit. Lévén a sajtómágnás ezúttal áldozat, kegyeletsértésnek minősült volna azon frissiben zavaros ügyeit boncol­gatni. Másrészt, már a Prisztás-ügy kapcsán megta­nulhattuk, egy dolog, amit tudunk, más dolog, ami bi­zonyítható. Némelyek személyiségi jogait holtuk után is árgus szemekkel vigyázzák ügyvédeik, nem árt tehát az óvatosság. Harmadrészt, a Fenyő-merényletre, mint minden ügyre, azonnal lecsapott a választási láz­ban égő politika, megkezdődött az egymásra mutoga­tósdi és a sárdobálás. E hecckampány pedig nemigen segítette elő a tisztánlátási és a tényszerű véleményal­kotást. Külső, de avatott szakemberként kevésbé volt óvatos és befolyásolható az Interpol főtitkára, amikor a Fenyő-gyilkosságról nyilatkozott. Kijelentette, a ma­gyar médiamágnás elleni merénylet egyetlen incidens­nek tekintendő, nem tendenciának. Az igencsak feltü­zelt honi közvélemény számára figyelemre méltó lehet az a tárgyilagos nyugalom, amellyel a nemzetközi szervezet vezetője a magyar bűnügyi helyzetről beszélt. Szerinte ugyanis a gazdasági átalakulás természetes következménye, hogy egyes érdekcsoportok akár erőszakot is alkalmaznak a mások elleni pozícióharc­ban. Az Interpol főtitkárának nyilatkozatában kulcsszó a „gazdaság", az „érdekcsoport" és a „pozícióharc". Az emberölés ténye természetesen akkor is megrázó, szörnyű, tragikus, felháborító, ha gazdasági pozíció­harc következménye. De semmiképpen nem vonható le belőle az a következtetés, hogy ma Magyarországon nincs közbiztonság, hogy a polgárok élete minden pil­lanatban veszélyben forog, hogy a rendőrség, pláne a belügyminiszter úgy, ahogy van alkalmatlan. Ha nincs közbiztonság, ha a rendőrség, netán a belügymi­niszter alkalmatlan, ha a polgárok félnek, nem azért van, mert Fenyő Jánost meggyilkolták. A médiamág­nás halálát a polgárok heccelésére, pánikkeltésre fel­használni, jelentőségét felnagyítani, politikai színezet­tel felruházni tisztességtelen úgy a közvéleménnyel, mint az áldozattal szemben. rsrdemes figyelni arra, amit az Interpol főtitkára £1/ mond. Ő ugyanis nem indul a magyar parlamenti választásokon. tíjLCZT-r aXr ÉV otu^ • Budapesten tárgyalt az Interpol főtitkára Közgyűlés kétezerben? Tizenkétmilliárd - fejlesztésre • Budapest (MTI) Az Ipari. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium az elmúlt évben maradéktala­nul felhasználta a 12 milliárd forint összegű gazdaságfej­lesztési célelőirányzatban meghatározott összeget. En­nek felét a kis- és középvállal­kozások támogatására fordí­tották - mondotta Berényi La­jos, a tárca helyettes államtit­kára szerdán sajtótájékozta­tón. Az idén rendelkezésre álló összeg szintén 12 milliárd forint. A minisztérium ennél többet látott szükségesnek, de az Országgyűlés csak ennyit szavazott meg. „A képviselők minden bizonnyal úgy vélték, hogy jól megy a gazdaság, te­hát nincs szükség nagyobb tá­mogatásra" - mondta a he­lyettes államtitkár. Új Szövetség • Budapest (MTI) Az Új Szövetség Magya­rországért mára mindenütt megalapította megyei szerve­zeteit, létrehozta jelöltállító bizottságait és kampánystáb­jait - mondta G. Nagyné Maczó Ágnes elnök a tömörü­lés szerdai sajtótájékoztatóján. Március 10-éig valamennyi egyéni képviselőjelöltjüket megismerheti a közvélemény, a kampányt pedig a 13-án tar­tandó jelöltgyúlésen kívánják hivatalosan elindítani. G. Nagyné Maczó Ágnes szülő­városában, Törökszentmikfó­son áll sorompóba, míg Kása Gyula alelnök - kampányel­foglaltságai miatt - felmentést kapott az egyéni megmérette­tés alól. Őrizetbe vették • Balatonföldvár (MTI) A rendőrök 24 órán belül, szerdán hajnalban őrizetbe vettek két férfit, akik alaposan gyanúsíthatok a keddre virra­dó éjszaka Balatonföldváron elkövetett kézigránátos rob­bantás elkövetésével. A két gyanúsítottra egyikőjük, T. T. ajkai lakásán talált rá a rendőrség. A 36 éves vállal­kozó büntetett előéletű, erőszakos bűncselekmények miatt került bíróság elé. Mási­kuk, Gy. L. 32 éves veszpré­mi vállalkozó ugyancsak büntetett előéletű, őt is hason­ló bűncselekmények miatt ítélték el korábban. A balaton­fölvári Hotel Family elleni robbantás feltehetően a Keszt­hely környéki szórakozóhe­lyek őrzésvédelmének ellátá­sáért kirobbant konkurencia­harc fejleménye. Ortodox hitélet • Gyöngyös (MTI) A moszkvai pátriárka főhatósága alá tartozó Ma­gyar Ortodox Egyház a gyön­gyösi ortodox hitélet megúju­lását várja a város évtizedek óta omladozó görögkeleti templomának helyreállításá­tól. Berki Feriz esperes-admi­nisztrátor elmondta: egy évti­zede kezdtek hozzá ahhoz a programhoz, amelynek kere­tében sor kerül valamennyi templomuk rekonstrukciójá­ra; a budapesti, a kecskeméti és a szentesi templomot, va­lamint szegedi, nyíregyházi és ürömi kápolnáikat már fe­lújították, csupán a gyöngyö­si és a miskolci szentélyek renoválása van hátra. Az idén erre a célra kívánják felhasz­nálni 15 millió forintos költ­ségvetési támogatásuk je­lentős részét. • Budapest (MTI) A magyar kormány olyan megállapodásra tö­rekszik Szlovákiával, amely biztosítja hazánk­nak a Duna feletti el­lenőrzés és a folyó által „megtermelt" haszon öt­ven százalékát, amely biztosítja a Szigetköz öko­lógiai rehabilitációját és lehetővé teszi a biztonsá­gos hajózást - mondta az Országgyűlés szerdai, Bőssel foglalkozó vita­napján Kovács László. A külügyminiszter leszö­gezte: mindezt egy megállapo­dáscsomaggal lehet elérni, amelynek egyaránt eleme a nullszaldós elszámolás, a du­nacsúni vízlépcső közös üze­meltetése, a dunakiliti duz­zasztó üzembe helyezése a megfelelő vízszinttel, a bősi vízlépcső környezeti károkat nem okozó működtetése és a duzzasztás a folyó alsó szaka­szán. Kovács László rámuta­tott arra, hogy ha nem születik megállapodás a két ország kö­zött, akkor hazánk jelenlegi előnytelen helyzete fennma­rad, vagyis Szlovákia ellenőrzi és hasznosttja a Dunát. Po­korni Zoltán, a Fidesz frakció­• Munkatársunktól A bős—nagymarosi víz­lépcsőrendszerrel kapcsola­tos véleményét ismertették tegnap az MDF és a Fidesz­MPP helyi szervezetei. Dr. Mécs László, az MDF me­gyei elnöke elmondta, hogy pártja kizárólag a hágai dön­tést tartja irányadónak a tár­gyalások és a megállapodás vonatkozásában. A nemzet­közi bíróság döntésében úgy foglalt állást, hogy az alsó­Sztrájkra • Munkatársunktól A Magyar Orvosi Ka­mara demonstrációt vagy sztrájkot helyezett kilátásba, amennyiben a kormány nem kezd tárgyalásokat az orvo­sok érdekképviseleti szervezetével. A bérek, az ügyeleti dí­jak, a pihenőidő, illetve az idei költségvetéssel kapcso­latos kamarai követelé­sekről a jövő hét hétfőn tár­gyal a képviselő-testület, majd az elfogadott memo­vezetője ismertette az ellenzé­ki pártok által képviselt köve­teléseket. Ezek közül az elsó az, hogy szűnjön meg a jelen­legi helyzet, vagyis az, hogy a kormány parlamenti felhatal­mazás, a törvényhozás el­lenőrzése nélkül tárgyal a szlovákokkal. A másik követe­lés az, hogy a tárgyalásokba vonjanak be egy harmadik fe­let. Az ellenzék szerint nem lehet lemondani arról a jogról sem, hogy Magyarország is­mét a hágai btrósághöz fordul­hasson. Szabó János (FKGP) kije­lentette: az alkotmány értel­mében nagy jelentőségű nem­zetközi szerződés csak az Or­szággyűlés jóváhagyásával köthető meg. Egy, a parla­ment megkerülésével aláírt ke­retmegállapodás beláthatatlan jogkövetkezményekkel járna. ­Ezt a csapdát mindenképpen el kell kerülnünk - mondta. A képviselő úgy (télte meg, hogy a hágai döntés Magyarország számára nem jelentett kudar­cot, a keretmegállapodás még­is a kudarcot rögzítené, és az ország számára egyértelműen hátrányos helyzetet teremtene. Vastagh Pál igazságügy­miniszter kétperces hozzászó­lásában leszögezte: a kor­dunai létesítményeket nem kötelező megépíteni. Mécs László kifogásolta, hogy a kormány az Országgyűlés felhatalmazása nélkül kíván keretmegállapodást kötni. A majdani tárgyalási techniká­val kapcsolatban Bartha randumot eljuttatják a mi­niszterelnöknek. A Magyar Orvosi Kama­ra képviselő-testülete az el­múlt félév alatt kétszer, ta­valy októberben és idén ja­nuárban fogalmazott meg nyilatkozatot követeléseit illetően, s most ismét kétol­dalas állásfoglalás elfogadá­sára készül - tudtuk meg a kamara megyei elnökétől, dr. Baradnay Gyulától. A többi között a bérekkel, az ügyeleti díjakkal, a pi­henőidővel és az idei költ­ségvetéssel kapcsolatos ész­mánynak nem áll szándékában megkerülni a parlamentet. Meggyőződése azonban, hogy hátrányos Magyarország szá­mára, ha határidőre nem jön létre a megállapodás, és újra a hágai bírósághoz kerül az ügy. Pokorni Zoltán, (Fidesz) vi­szont úgy vélte: nem kell félni Hágától. Rosszabb helyzetbe egy új hágai döntés sem hoz­hatja Magyarországot, mint az a megállapodás, amit a kor­mány a szlovák féllel megköt­ni készül. Csapody Miklós (MDF) elöljáróban hangsú­lyozta: a hágai döntést pártja tiszteletben tartja. Ami elfo­gadhatatlan az MDF számára, az a kormány hamis közlé­sektől, félrevezető informáci­óktól hemzsegő tájékoztatás­politikája. - A Nemcsók János vezette delegáció parlamenti felhatalmazás nélkül tárgyal, mandátuma illegitim, nincs egységes, a parlament által jó­váhagyott tárgyalási stratégiá­ja - mondta a képviselő. Géczi József Alajos (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás immár vissza­vonhatatlanul megtörtént, fö­lösleges tehát folytatni az „1989-es konzervatív forradal­mat". Csapody Miklós viszont kitartott amellett, hogy az László, a Fidesz szegedi el­nöke kifejtette pártja állás­pontját, melynek része, hogy a tárgyalások további idejére a jelenleginél kedvezőbb ideiglenes vtzmegosztást kell javasolni, s ez alatt a mindenkori vízhozamnak revételek, illetve követelé­sek szerepelnek azon a me­morandumon, amelyet a jövő hét hétfőn vitat meg a kamara képviselő-testülete. Az egészségügyiek jövedel­me a nemzetgazdasági ága­zatok összehasonlításában az utolsó helyen szerepel. Az ügyeleti díjakért a mai napig folynak a perek a kü­lönböző egészségügyi intéz­mények és dolgozóik között. Az ügyeletek után járó és kötelezően előírt 8 órás pi­henőidő kiadása illetve ki­vétele lehetetlen, a létszám­ügyben hatékonyabban kellett volna a nemzeti konszenzusra törekedni. Leszögezte: az MSZP érdekei nem azonosak az ország érdekeivel. Kis Gyu­la (MDF) üdvözölte Géczi Jó­zsef Alajos 1989-re emlékez­tető szavait, hozzáfűzve: ha ugyanazok, ugyanott ugyanazt csinálják, nem csoda, ha '89 szelleme költözik a Házba. Géczi József Alajos (MSZP) közölte: pártja nem az 1989­es, hanem a mai helyzethez igazttja álláspontját. Amikor a vízlépcső körüli vita a rend­szerváltás szimbóluma volt, ő maga is a gátépítés ellenzői közé tartozott. Ma már a szak­mai érveknek kell érvényesül­niük. Pokorni Zoltán (Fidesz) úgy ítélte meg, hogy a parla­menti pártok egyetértenek ab­ban: nincs jogi kényszer a duzzasztó megépítésére. Kele­men András (MDF) szerint a vízlépcső egy biológiai bom­ba. ráadásul megépítése miatt évekig nem jutna pénz sok más fontos célra. Kovács László külügymi­niszter zárszavában elmondta: a kormány kész a konszenzus­ra az ellenzéki pártokkal. Ez nagy előnyt jelentene a továb­bi tárgyalásokon. legalább a felét kell érteni. A politikusok szóltak arról a 600 milliárd forintról is, amely a jelenleg érvényes árakon a magyar beruházás költségeit fedezik. Hangsúlyozták: semmi és senki nem kötelezi a magyar felet ennek a pénznek az el­költésére, s hozzátették, hogy ilyen volumenű beru­házást az élet más területein hasznosabban lehetne meg­valósítani. hiány okán. Az idei költség­vetés-tervezet elfogadhatat­lan, ezért a kamara pótkölt­ségvetést illetve a '97-re járó, elmaradt bérkiegészí­tés kifizetését követeli. Mindezekről tárgyalnak hétfői ülésükön, és az elfo­gadott memorandumot meg­küldik a kormányfőnek. Amennyiben a kormány nem kezd tárgyalásokat a kamara vezetésével és el­zárkózik a követelések tel­jesítésétől, a testület orszá­gos demonstrációt hirdet vagy sztrájkot szervez. • Budapest (MTI) Az Interpol főtitkárá­nak ismeretei szerint nincs nemzetközi vonat­kozása a Fenyő János el­len elkövetett merénylet­nek. Erről Raymond Ed­ward Kendall, a nemzet­közi bűnüldöző szervezet vezetője azután nyilatko­zott, hogy szerdán meg­beszélést folytatott Kunc­ze Gábor belügyminisz­terrel, Budapesten. „Meggyőződésem, hogy a magyar médiamágnás meg­gyilkolása bűnügyi szempont­ból egyetlen, bár látványos incidensnek tekinthető, és nem tendenciának" - nyilat­kozta a hazánkba látogató Raymond Edward Kendall, az Interpol főtitkára. Európa nyugati államaival összehasonlftva - a társadal­mi átalakulást törvényszerűen követő bűnözési hullám el­lenére - Magyarországon még mindig kevesebb a bűnesetek száma - tette hoz­zá. Kifejtette: a közép-európai országokban - a gazdaság átalakulása következménye­ként - kis bűnözői csoportok törekednek anyagi pozíció­szerzésre, egymással is vetél­kedve. Céljaik érdekében ha­marabb nyúlnak az erőszak eszközeihez, mint a hagyo­mányos maffia. Úgy látja, hogy a magyar rendőrség megfelelően reagált az ilyen típusú eseményekre. Vélemé­nye szerint a rendőrség 1996­ban megkezdett átszervezése kielégítő eredményt hozott. A testület felépítése immár a brit Scotland Yardéhoz ha­sonlítható. A főtitkár reméli, hogy jú­niusig, „A Közép-Kelet-Eu­rópában lopott műkincsek csempészetéről" című buda­pesti Interpol-konferencia időpontjáig kiépül a magyar rendőrség közvetlen kapcso­lata az Interpol központi múkincsny il vántartásával. Kuncze Gábor ezzel kap­csolatban elmondta, hogy a működését hamarosan meg­kezdő magyar műkincs­rendőrség munkatársait már kiválasztották. Jelenleg a munkájukhoz szükséges adat­bázis felállításán dolgoznak. Közölte: a főtitkárral foly­tatott megbeszélésen szó volt arról, hogy az Interpol támo­gatja a lopott műkincsek ada­tainak eléréséhez szükséges technikai feltételek megte­remtését, mint ahogy a ma­gyar Interpol iroda bekapcso­lódását is az automatizált ujj­nyom-azonosító és az elekt­ronikus archiválás rendszeré­be. Hozzátette: további tár­gyalásokat folytatnak arról, hogy 2000-ben Magyarorszá­gon rendezzék meg az Inter­pol 69. közgyűlését. Ez az előterjesztés csütörtökön ke­rül a kormány elé. A vízlépcső megépítése nem kötelező

Next

/
Oldalképek
Tartalom