Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-26 / 21. szám

Tanuljunk úszni, de mennyiért? Pick-függöny a Gardéniának Berta (kezében a labda) határozott volt támadásban is. (Fotó: Karnok Csaba) • Munkatársunktól A közelmúltban dr. Áb­rahám György adjunktus hívta fel a figyelmünket egy közérdekű problémára. Sok­sok kisgyermek szeretne megtanulni minél hamarabb úszni a megyeszékhelyen. Szegeden korlátozottak a le­hetőségek, így a legtöbben az újszegedi Sportuszodába viszik a csemetéjüket okta­tásra. Ábrahám úr megdöbbe­néssel vette észre, hogy 1998-tól milyen drága lett a tanítás. Az oktatói díj mel­lett ki kell fizetni az éves uszodai bérletet, s emellett a lurkókat kísérő felnőtteknek még belépőt is kell válta­niuk. (Egy évre közel 50 ezer forintot kell befizetni). Sokszor hangoztatjuk, hogy Szeged legyen sportváros! Az ilyen anyagi megter­heltséggel egyre keveseb­ben fogják megtaníttatni lá­Szegedi kosárlabda A három megyei NB I B-csoportos kosárlabda­csapat közül egyedül a Hódmezővásárhelyi KE szenvedett vereséget ­Sopronban. Igaz, a ven­dégeknek nemcsak a SMAFC-al kellett meg­küzdeniük, hanem a já­tékvezetőkkel is. A két szegedi gárda fölényes győzelmet aratott a pontvadászatban. Szedeák-Akuterm Ki­Miskolci EAFC 88-63(51-29) Férfimérkőzés, újszegedi Sportcsarnok 300 néző. Ve­zette: Balogh, Kékesi. Szedeák: Jáhni (12), HA­VASI (9/9), BÚZÁS (19/15), Nyilas (9), PÁV­LICZ (17). Csere: Majoros (-), Zöldi (2), Kiss (15/6), Szil (4/3), Drahos (-). Edző: Molnár Csaba, Bonifert Do­monkos. A középszakasz rájátszá­sának első fordulójában bombameglepetésre a ven­dégek legyőzték a csoport „sztárgárdáját", a Soproni Ászokat, ^liskolcon. A sze­gedieknél nem léphetett pá­lyára a sérülés miatt haza­utazott amerikai Derrick Pickens. Az első öt percben tudta ' csak tartani a lépést a Mis­llkolc a Szedeákkal, a tizedik perctől Búzás-három ponto­saival alaposan megléptek a hazaiak, 40-17: Hiába pró­rbált meg mindent a vendég­csapat - többször védekezési stílust váltott -, nem tudták a szedeákosok remek játékát megakadályozni. A második félidőben tovább nőtt a kü­lönbség a két együttes kö­zött, sőt a 35. percben már 30 ponttal vezettek Páv­liczék. A meccs alatt végig magabiztosan kosaraztak a házigazdák, s teljesen meg­érdemelten szerezték meg a két bajnoki pontot. S. R. SMAFC­Hódmezövásárhelyi KE 83-72 (41-38) Férfi mérkőzés. Sopron, 300 néző. Vezette: Major, Csizmadia. HKE: dr. Borbáth (16/3), Polányi (5/3), Deák (21/9), Kis S. (10), KOCSERGIN (18). Csere. Bődi (2), Antal (-), Imre (-). Edző: Valacz­kay Győző. Kitűnően kezdett a vásár­nyaikat és fiaikat úszni. Okos dolog-e így megemel­ni a díjakat, s a sportuszoda miért nem támogatja a ta­nulni vágyókat? - sorolta Ábrahám György a kérdése­ket... A válaszra, Bozsó Sza­bolcsot az uszoda vezetőjét kértük meg: - Abba, hogy a „tanító­mesterek" mennyiért oktat­nak, mi nem szólhatunk be­le. Az éves belépő megvéte­lét az oktatóknak kellene közülniük a szülőkkel, mert azt kötelező megvenni min­denkinek, vagy ha ezt nem teszik, akkor napijegyet kell váltaniuk a foglalkozás ide­jére. Erre a pénztárban fel­hívjuk a vendégek figyel­mét. A kísérő jegyet kényte­lenek voltunk megemel­ni száz forintra, "mert so­kan az ötven forintos be­lépővel jöttek b^ úszni a „sporiba"... sikerek helyi csapat, a soproni edző már a harmadik percben időt kért (3 p.: 0-10). A könnye­dén megszerzett előny rövid idő alatt elfogyott, sőt a SMAFC a vezetést is átvette. A hosszú utazástól és a szer­dai kupacsatától fáradtnak tűnő vendégeknél szinte mindenki tudása alatt teljesí­tett. Rengeteg eladott lab­da, sok-sok bosszantó hi­ba jellemezte játékukat. A házigazdák sem remekel­tek, így egyik gárda sem tu­dott jelentősebb előnyhöz jutni. A fordulást követően fel­zárkózott a HKE, s újra ve­zettek is a vendégek (30 p.: 54-55). Ekkor azonban a két játékvezető főszereplővé lé­pett elő: vitatható esetekben rendre a kék-sárga együttes ellen ítéltek. A soproniak - a játékve­zetők segítségével - egyre nagyobbá tették a különbsé­get. A Valaczkay-legénység okkal-joggal reklamált a „szürke ruhásoknál", akik ezt rövid időn belül három technikaival „jutalmazták". Ez eldöntötte a találkozó sorsát, hiszen a rossz napot kifogó vásárhelyieknek nem volt erejük és lehetőségük az felzárkózásra. Valaczkay Győző: ­Úgy látszik, az egy hét alatt {ejáts^qtlhárom meccs sok volt a fiúknak. Elsősorban „fejben" fáradtak el. így nem keriilhettulfel a veresé­get. ••-. fíoF •'vypiyl ' K. T. MAFC-Szeged KE 48-70 (33-36) Női mérkőzés, Budapest 100 néző. Vezette: Por­páczy, Fekete. Szeged KE: NEMES (14), Zsemberi (13/6), BU­DANOVICS (18/3), MISIK (13/3), Czirják (8/6). Csere: Révész (4). Edző: Domokos Mihály, Láng Imre. A sérülés, betegség és vizs­gaidőszak miatt tizedelt sze­gediek nem a legjobb elője­lekkel utaztak a fővárosba. Az első játékrészben még a hazai­ak lépést tudtak tartani a meg­lepően jól kosarazó vendégek­kel; de a második húsz perc­ben sziporkáztak a Domokos­tanítványok. Misikék remekül védekeztek, és a támadásokat is rendre pontosan fejezték be. A múlt heti hazai vereség után, egy teljesen új felfo­gásban szereplő gárda aratott értékes győzelmet a bajnok­ságban. Utánpótlás-mérkőzésen: MAFC-Szeged KE 81-63. kézilabda Pick Szeged­Győri Gardénia ETOKC 25-18(9-11) Újszegedi Sportcsar­nok, 3000 nézö. Vezette: Soltész, dr. Soós. Pick Szeged: TYETYÁK - BERTA 4, SZOTYORI 9 (4), Borsodi, Bartók 3, Avar 3 (1), Grőber. Csere: Nagy Z. (kapus), NAGY L. 3, Cseh 2, Kuzma 1. Edző: Skaliczki László. Györ: GERHÁTH - Mó­ré 1, Harta 1, BARAN 7 (4), Horváth 2, Fiss 4, Czakó 3. Csere: Oross (kapus), Décsi, Bősze, Kovács. Edző: Kiss Szi­lárd: QC: •* Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 4/4. Ismét megtelt az újszege­di Sportcsarnok, hiába, a Pick-Győr összecsapásoknak már régóta különös „bukéja" van. Skaliczki László edző örömmel konstatálta a nagy érdeklődést: „Nagyon bízom abban, hogy a szép számú közönségünk nem csalódik, s biztosan nyerünk." Kiss Szilárd magabiztos­sága sem volt kisebb: „Nyer­ni jöttünk Szegedre. Ilyen • Munkatársunktól Véget ért Szegeden a ti­zenegyedik alkalommal megrendezett Kastély étte­rem-Gidai Bt. kispályás lab­darúgótorna. A 42 csapat részvételével lebonyolított viadalon az elődöntőben az Egy száza­lék-Főszer a Chalton-DM el­kitűnő környezetben ez illik is." A vendégek mesterének szavait igazolták a találkozó első percei: a kubai idegenlé­giós vezérletével gyorsan el­húztak a győriek. Különösen a karibi Fiss ijesztett rá a ha­zaikra, aki szinte ellenállha­tatlanul játszott. Aztán meg­nyugodtak a hazaiak, s előbb egyenlítettek, majd két Tye­tyák-bravúr után a találkozón először a 14. percben a veze­tést is megszerezték Bartó­kék. A folytatás azonban el­maradt, mert Cseh, Avar, Berta, Bartók ziccerben hibá­zott. Szerencsére Décsiék sem remekeltek, így hat per­cig gólszünetet tartottak a csapatok. Ennek pedig a fő oka az volt, hogy Bartókék pontatlanul és előkészületle­nül lőttek kapura, körülmé­nyesen vezették támadásai­kat, s még az emberelőnyü­ket sem használták ki. A ven­dégek azonban éltek a le­hetőséggel, s előbb egyenlí­tettek, majd kétgólos előnnyel vonultak szünetre. A félidőben megkérdeztük dr. Lukács János megyei rendőr-főkapitányt, aki az 1975-ben bajnokságot nyert Debreceni Dózsa csapatának a tagja volt: hogyan értékeli a látottakat? - Ha a Pick Szeged har­madik akar lenni a bajnok­ságban, akkor ennél lényege­sen jobban kell játszania. A Győr többet nyújt, mint amennyit előzetesen vártam a len 4—0-ra, a Danone az AC Mihály ellen 7-0-ra győzött. A döntőben: Egy százalék­Főszer-Danone l-l, hétmé­teresekkel 3-2. A harmadik helyért: Chalton-DM-AC Mihály Rába-partiaktól. Remélem, hogy Skaliczki László jól ki­használja a szünetet az öl­tözőben. A kapitány megérezte, hogy a hazaiak szakmai irá­nyítója nem tétlenkedik, s rendezi a sorokat, mert mint­ha egy másik Pick Szeged jött volna ki a pályára. Igaz, ehhez kellettek a fiatalok is, hiszen Berta és Nagy L. ép­pen jókor talált a Rába-parti­ak kapujába. Őket követte aztán egyre többször Szotyori István, s ezzel a hazaiak nyolc perc alatt ötször vették be az egyébként kitűnően védő Gerháth kapuját. A vendégeket ez annyira sok­kolta, hogy továbbra sem ta­láltak magukra, s az 50. per­cig szerzett 5 góljukból hár­mat hétméteresből szereztek. Míg a hazaiak ekkorra már a 12. találatnál tartottak. A két „büntetővégrehajtó", Szotyo­ri és a győriek szlovák ide­genlégiósa, Baran egy ideig fej-fej mellett haladt a góllö­vésben, de aztán a hazaiak já­tékosa „előzött". Az 56. perc­ben időt kért Kiss Szilárd, de szavainak nem lett foganatja a teljesen elfáradó játékosai körében. A lelkes hazai kö­zönség pedig hajtotta ked­venceit, hogy a végelszámo­lásnál jelentőséggel bíró hét gól különbség legyen a vége­redményben, hiszen a Pick Szeged az ősszel 28-22-re kapott ki Győrben. A Pick Szeged az első fél­időben gördülékenyen ját­A győztes csapat tagjai: Horváth R.. Tárkány, Szren­ka. Bába, Szécsényi, Urbán, Maróti, Deák. Tóth G., Már­ki. A torna legjobb kapusá­nak Szűcs Marcellt (Szélvé­szott, de a győri kilences kör­nyékén valahogy nem igazán valósultak meg az elképzelések. A második játékrész elején az­tán összecsiszolódott a Tisza­partiak játéka, ebben közreját­szott az is, hogy Skaliczki László Szotyorit küldte irányítóba, míg Bartóké lett a bal kettes szerep­kör. A szurkolók fergeteges biz­tatása közepette nem csupán eredményes, hanem szép kézi­labdát muatatott be a Pick Sze­ged. Skaliczki László: - Ilyen meccsekre és ilyen publikum­ra van szüksége a magyar ké­zilabdának. Az első féHibíben is jó volt a játékunk, csálc a helyzetkihasználással volt baj. A második játékrészben aztán úgy játszottak a srácok, ahogyan elképzeltem. Kiss Szilárdot hiába ke­restük a mérkőzés után, vala­hová elbujdokolt, így Nyikus István mondta el a vélemé­nyét: - A második harminc percben a támadójátékunkat nem csak a Szeged jó védeke­zése befolyásolta... • Ezen a januári vasárnapon kettős szegedi kézilabdasiker született, hiszen az ifjúságiak találkozóján a tavalyi bajnok Győrt a Tisza Volán SC fia­taljai legyőzték: Tisza Volán SC-Győri Gardénia ETO KC 35-31 (17-15). A szegediek lege­redményesebb játékosai: Bu­day 14, Laluska, Erdei 5-5, Herbert 4, Oláh 3. Süli József szek), a legjobb mezőnyjáté­kosnak Mádi Józsefet (Chal­ton-DM) választották, míg a gólkirályi címet Tóth Lukács (Danone) szerezte meg. A rendezvény támogatói: a Gidai és Társa Bt., a Kas­tély étterem, a városi sport­hivatal, Gerecz Péter és Bar­na Lajos vállakozók. Kizártak két japán lapot • Nagano (MTI) A február 7. és 22. között Naganóban megrendezendő XVIII. téli olimpia szervezőbi­zottsága (NAOC) vasár­nap délután visszavonta két japán újság akkre­ditációját - jelentette a Kyodo. A NAOC azért döntött így," mert a Sankei Shimbun és a Sankei Sports cikkei­ben beszámolt a hetedikei megnyitóünnepség egyes részleteiről - mondta Ko Yamaguchi, a NAOC mé­diaigazgatója. A lapok fotókkal is il­lusztrálták anyagaikat. A szervezők az ünnepség előkészületeire időnként beengednek újságírókat, ám csak azzal a feltétel­lel, hogy nem tudósíthat­nak az ott látottakról és hal­lottakról. A NAOC vég­leges döntését akkor hoz­za meg az ügyben, ha egyeztette nézeteit a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának veze­tőivel. Naganóból mintegy 700 sajtóorgánum 2800 újság­írója fogja tudósítani a sporteseményeket. Jüan Antonio Sama­ranch elnök vasárnap a Kyodónak adott interjújá­ban elmondta, hogy a NOB február eleji 107. kong­resszusán várhatóan négy, esetleg hat új NOB-tagot neveznek ki. Az bizo­nyosnak tűnik, hogy az új tagok közül kettő nő lesz. A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottságnak jelenleg 110 tag­ja van. Egyesek úgy vélik, hogy nem kellene tovább növelni a létszámot. Ám Sa­maranch úgy látja, hogy az olimpiai mozgalom terjedé­se szükségessé teszi ezt a lé­pést. Samaranch elnök azt is elmondta: úgy látja, Kína nem készült föl arra, hogy megpályázza a 2008-as nyá­ri ötkarikás játékok rendezé­si jogát. A spanyol sportvezető szerint a Csiang Cö-min ál­lamfővel való találkozása alkalmával arról győződött meg, hogy a kínaiak számá­ra korai lenne egy újabb kandidálás. Peking a 2000­tts nyári játékok rendezési jogára p/üyűfott; de sikerte­lenül. Totó­eredmények A 4. játékhéten sze­replő mérkőzések eredményei: 1. Brescia­Parma 2-1 1 2. Empoli­Inter l-l X 3. Juventus­Atalanta 3-1 1 4. Lazio­Bologna 1-0 1 5. Milan­Fiorentina 0-2 2 6. Piacenza­Lecce 1-0 1 7. Udinese­Vicenza 3-0 1 8. Ancona­Foggia 3-2 1 9. C. di Sangro­Treviso 0-0 X 10. Chievo­Cagliari 2-1 1 11. Lucchese­Torino 3-1 1 12. Padova­Genoa l-l X 13. Ravenna­Verona l-l X Pluszmérkőzés: 14. Bari­Napoli 2-0 I alapHta iHty ^zeged ^^^ QlUMCTOtOtH iMiR@É •<mrus ácSc^ís NISSAN „Megették" a Danone-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom