Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-24 / 20. szám

SZOMBAT, 1998. JAN. 24. STEFÁNIA 9 • Sítalpra, magyar! Kalandozások héországban A legszebb pillanat a leggyönyörűbb hegyek között is, amikor levethetjük a sicsizmát. (Fotó: Gyenes Kálmán) - Nem normális, aki képes sok tízezret áldozni és több száz kilométert utazni azért, hogy belepréselje a lábát ebbe a spanyolcsizmába nyüszít sílécekkel a vállán - a busztál a felvonóig - egyensúlyozgatva első síelós ismerősöm. E korai órán még fogalma sincs arról: ez a megpróbáltatások enyhe kezdete. Az első nap a sípályán című epizód hátralevő részében folyt, köv.: estére néminemű ülési nehézségek, erős végtagfájdalmak, a „félholtra vertek, kerékbe törtek" effektus. S ilyenkor óhatatlanul felmerül: alföldi embör ne menjen a hóra, legalábbis, sfléccel ne! A szitok és az elhatározás, miszerint soha többé sícsizmák, lécek, esések, hegyre fel és hegyről le „szambázás", elolvad, mint a hó, s emberünk, aki az idén megúszta kéz- és lábtörés nélkül, már a szegedi végállomáson így búcsúzik társaitól: jövőre veletek, ugyanott. • Hogyan lett ilyen síőrület ebben a nagy hegyekben szűkölködő kis országban, s kivált ebben a mi kis, domboktól is mentes alföldi városunkban? Nem kérdés, a divat egyszer elindul, aztán őrjíti meg lassan a népeket. - A „hőskorban" a hetvenes évek elején, közepén még legfeljebb a testnevelő tanárok, avagy az annak készülők sajátították el a síelés tudományát. Persze nem ám a Semmeringen vagy a francia lejtőkön, hanem Kékestetőn meg Szlovákiában, no és tréningruhában, bőrbakancsban, kezdetleges lécekkel - emlékszik a kezdetekre - ami számára 1976-ot jelentette Bárok István testnevelő tanár, sportriporter, sí- és úszásoktató, üzletember, s nem utolsó sorban, patentul működő sítúrák örökös szervezője. - Ekkor voltam másodéves főiskolás - folytatja -, s lévén testnevelés szakos, meg kellett tanulnom előbb síelni, majd oktatni is a sít. '80-ban - már végzett tanárként - a Ságváriban szerveztem az első sítúrát, diákoknak, tanároknak. Két évvel később az Expressz Utazási Iroda felkérésére vittem csoportokat. Azóta nem múlik el tél sítúrák nélkül. Az idő tájt csak azok jöttek és tanultak meg síelni, akiket a sport és a tiszta levegő iránti vonzalom fűtött - elemzi a régi helyzetet Bárok tanár úr. A kezdetek kezdetén még nem volt ilyen „lábrázós" sport a sí, mint amilyen néhány éve lett. Az akkori szerelésünket ma kiröhögnék. A szállásaink meg turistára szabott menedékek voltak: faházak, sokágyas szobákkal, hideg vizes tusoiókkal, a pályán drótos felvonó. A csoport szerelését, a bakancsot meg léceket az úttörő kölcsönzőből béreltük, de ha harmincan voltunk, akkor is csak tizenötöt, mert délelőtt a csoport egyik fele síelt, délután a másik, osztozva a szerelésen - idézi Bárok István némi nosztalgiával a sídivat előtti korszakot. • Teltek az évek, évtizedek és időközben divattá lett a sí, mondhatni úri passzióvá, hiszen manapság a méregdrága szereléseket és túraköltséget már kevesen tudják megfizetni. Igaz, a nem divatból, hanem szenvedélyből síelők tábora - ha fogcsikorgatva is -, de valahogy kipréseli magából azt az összeget, amivel elutazhat kis időre csúszkálni és kimosni az agyát, tüdejét. Időközben felnőtté lett egy-két generáció, amelynek tagjait még Bárok tanár úr és más testnevelők tanítottak meg sítalpon száguldani. Ezekből a tinikből lettek azok a szülők, akik már 5-6-10 éves korukban sítalpat kötnek gyerekeikre és irány hóország. No, és időközben „kitermelődött" egy sajátos csoport, amelynek tagjai ész nélkül rohannak meghódítani a havas csúcsokat. Hasonszőrű társaságukban ugyanis nem sokat ér az ember, ha farsang idején nem tudhat maga mögött legalább két síutazást. így hát korra és fittségi szintre való tekintet nélkül, előbb egy jó cucc, aztán irány az éppen legnépszerűbb síparadicsom, ahol kezdetét veszi az okítás. A türelmes tanuló egy hét alatt legalább esni megtanul, a kritikátlan viszont a hetedik nap végén elhiszi, hogy ővé a hegy, a völgy, a csúcs, aztán egy elegáns baleseti sebészeten ébred rá, mégsem az övé. Hazajőve aztán a kinti orvoskollégák által sebtében, hamarjában ellátott sérülést újra és újra operálják - a január, február táján kifejezetten - a hazai síelők műtéteire berendezkedett honi sebészdoktorok. • A „mindenkit érhet baleset" elve alapján működő síelés a profikat, az óvatosan közlekedő félősöket is tizedeli. A sebészek kimutatásában leggyakrabban a sípcsont-, a csukló-, a váll- és a kulcscsonttörés szerepel, meg a térdsérülés. Bárok tanár úr megerősíti ezt, az ő táboraiban is eme sérülések vezetik a listát. Síoktatói pályafutásának 20 esztendeje alatt akadtak törések, ficamok, zúzódások. Azt mondja, a felszerelések tökéletesedése is közrejátszik abban, hogy kevesebb a sérülés. A speciális sfbalesetek mellett a tanár úrnak volt része jó néhány, korántsem a síeléshez, de mégiscsak a sítáborhoz tartozó szerencsétlenségben. - Egyik ságváris csoportom valamennyi tagja szalmonellafertőzést kapott meséli -, amit eléggé el nem ítélhető módon pálinkával gyógyítottunk. Muszáj volt valami drasztikus megoldást választanunk, különben az egész hetet ágyban, párnák között tölthettük volna, messsze a sípályáktól. A nagy sztori, aminek mellékszereplője voltam, kollegámmal történt. A tusolófülkében váltottuk (volna) egymást. Ő lépett kifelé, én meg befelé igyekeztem. Az „őrségváltásba" lépéshiba csúszott, mert kollégám megcsúszott, és úgy elesett, hogy felrepedt a szemhéja. A házigazdák ételszállításra használt, kimustrált Ladájával indultunk a közeli város, Rozsnyó kórházának baleseti sebészetére. Kollégám kis agyrázkódás birtokában folyvást azt kérdezgette: „Miért ráz a hideg?" Hiába nyugtattam, hogy pusztán azért, mert hiányzik a kocsi hátsó ajtaja. No, meg a fék is hiányzott, úgyhogy a lejtőn meglehetősen gyorsan haladtunk, s úgy festhettünk, mint egy bohózat főhősei. Itthon persze senki nem hitte el neki, hogy nem a pályán sérült meg. • A történet hőse egyébként 50 évesen tanult meg síelni, és ma már kipróbált „versenyző". Erre mondja a tanár úr, hogy nem a kor, hanem a fizikai erőnlét a fontos. Ha valaki rendszeresen sportol, jó az állóképessége, az izmai edzésben vannak, bátran beiratkozhat egy síiskolába, persze az örök szabályt ne feledje: csak lassan, okosan, óvatosan, csak semmi vagányság! A bravúroskodás egyébként sem a tanulóvezetők jellemzője, hanem azoké, akik már a lábukban érzik a lejtőket. ...és még egy, így síszezonban megszívlelendő tanács: érdemes már itthon formába lendülni, előkészíteni az izmokat, azaz tréningezni. Aztán célbavehető hóország, ahol a legszebb élmény, amikor esténként levethetjük a sicsizmát. Kalocsai Katalin • Október óta négyszer ölt a drog Szeged, a fertőzött város 1997. december 31én kábítószer hatása alatt torkon szúrta magát egy tizenhét esztendös szakközépiskolás fiú, aki nem sokkal később belehalt sérülésébe. A múlt évben nem ö volt a drog egyetlen áldozata Szegeden. Október és november hónapban három, kábítószerrel összefüggá haláleset történt a városban. Az áldozatok kivétel nélkül mind fiatal emberek voltak. - Hogy milyen volt? Hm... Nagyon nehéz és fájdalmas múlt időben beszélnem róla - mondja a 17 éves fiú egyik tanára, aki kérte nevének titokban tartását. - Én jól kijöttem vele. Szerettük és tiszteltük egymást. Mivel mind a ketten csodáltuk Victor Vasarely alkotásait, a szünetekben sokat beszélgettünk a modern képzőművészet egyik legnagyobb mesteréről. Bár egyszer megbukott a középiskolában, jó képességű diáknak tartottam, aki valami oknál fogva nem tudta hozni a formáját. Nyílt fiú volt. Már megint ez a volt... Hihetetlen, ami vele történt. Kábítószer az iskolákban Az iskola igazgatója nem szívesen nyilatkozik. Mint mondja: nem tud érdemi információval szolgálni az ügyben. Vagy lehet, hogy intézménye jó hírét félti? Nem lehet, biztos. Ez abból is kiderül, hogy rövid hallgatás után a drogproblémákkal kapcsolatos központi statisztikákat és vizsgálatokat emlegeti, egyben arra kér, hogy csak általánosságban írjak az esetről. Annál is inkább, mert a tragédiához az iskolának nincs semmi köze. Az igazgató úgy tudja, hogy a fiú zárkózott volt. Az iskola ifjúságvédelmi felelőse - aki júniusig az Egyesült Államokban tartózkodik - rendszeresen beszélgetett a 17 éves diákkal. Hogy miről, azt nem tudja a direktor. Azt viszont tudni véli, hogy a szilveszteri házibulin volt olyan személy, aki korábban az iskolába járt, de ma már nem ott tanul. Majd elmondja, hogy az idei tanévben kaptak egy „fülest", amely szerint két tanítványuk kábítószerezik. Az ügyben meghallgatták a gyermekeket, és behívatták a szüleiket. A megbeszélésen a diákok tagadták az ellenük felhozott vádakat, s ezzel minden lezárult. Az igazgató tapasztalata szerint a drog egyre erőteljesebben tör be az iskolákba. A kábítószer veszélyeire mind a gyermekek, mind a szülők figyelmét felhívják az osztályfőnöki órákon, illetve a szülői értekezleteken. Zelenai Károly pszichológus, a Szegedi Ifjúsági Drogcentrum vezetője előtt nem ismeretlen az, ami december 31-én történt. Elmondja, hogy a sajnálatos esettel együtt négy droghalál történt október óta a városban. A szakember állítja: egy szélesebb körre épülő kampányt kell indítani, méghozzá minél előbb, mert a drogproblémák jellege egyre súlyosabb. Szegeden évről évre meredeken emelkedik a kábítószeres esetek száma: míg 1996-ban még „csak" 58, addig 1997-ben már 111 új tizenéves drogfogyasztó kért segítséget a Fésű utcai drogcentrumban. A szakember szerint nem lehet pontosan megmondani, hány drogfüggő él jelenleg a városban; a kezelésre kerülő esetek számának nyolc-tízszerese feltételezhető. A macska páni félelembe esett A fiatalok körében egyébként a stimulánsok, az úgynevezett diszkódrogok (amfetamin, speed, extasy) és a hallucinogének (LSD, trip, acid) mennek. December 31-én LSD-vei „utazott" a házibulizó társaság. Tudni kell, hogy az LSD mélyreható pszichés változásokat idéz elő. Az anyag veszélyessége abban rejlik, hogy kiszámíthatatlan, mikor vált ki - sokszor irreverzibilis pszichózist. A szer használóját furcsán keresztezett élmények érik: hallja a színeket és látja a hangokat. A tér-idő széttöredezik vagy éppen kozmikussá válik. Ugyanakkor a rendkívül erős hallucinogén hatású szerrel végzett állatkísérletek meglepő eredménnyel is jártak: a pók összevissza szőtte hálóját, a macska pedig páni félelembe esett az egerek láttán. A hallucináció tehát lehet kellemes és félelmet keltő. Hogy pozitív vagy negatív az élmény, az az egyén általános állapotától is függ - mondja a szakember. Stresszel lenyomott élethelyzetben a szer üldözéses-téves eszméket, páni félelmet és rohamokat okozhat. Ekkor kiszámíthatatlanná válnak a reakciók. De előfordulhat az ún. flashback jelenség is, amikor napokkal, sőt hetekkel a szerhasználat után, drog bevétele nélkül, hirtelen jelentkeznek a negatív hallucinációs tünetek. A drogmentes társadalom illúzió Mivel a stimulánsok és a hallucinogének nem „fogják meg" úgy a használót, mint az ópiátok, ezért nem is érzik a veszélyét és ártalmasságát a fiatalok, akik tömegével szedik azokat. S bár tömegével szedik, sokszor nem tudják mit használnak, az milyen következményekkel jár, s mit tegyenek, ha baj van. Zelenai Károly szerint a szerek fogyasztásának nincs kultúrája Magyarországon. A „profi" kábítószeres társaságokban például mindig van egy-két ember, aki „tiszta" marad, s ha baj van, azonnal intézkedik. Az utóbbi két mondattól ne ijedjen meg az olvasó, mert igenis a jelenlegi helyzettel - amikor hazánkban egy hétvégén 400 millió(!) forint értékű kábítószer cserél gazdát - nem versenyezhet az absztinencia orientált szemlélet. A szakember szerint annak analógiájára, ahogyan a biztonságos szexet tanítják, úgy a biztonságos szerhasználatot is oktatni kellene. Hiszen látjuk, az a technokrata szemlélet, miszerint a rendőrség tartóztassa le a drogkereskedőket, a szenvedélybetegeket kezelő intézetek pedig oldják meg a problémát, nem működik: egyre több a drogfogyasztó, sorozatosak a tragédiák. Persze állandóan sulykolni kell a legveszélyeztetettebb korosztályba, hogy a szermentes élet a legjobb, de tudni kell: a drogmentes társadalom illúzió. S ezt nem én mondom, hanem a kábítószerhelyzettel foglalkozó eseti parlamenti bizottság. Zelenai szerint, ha nem uralkodik el az ártalomcsökkentő szemlélet, ugrásszerűen megnő a drogfogyasztók száma, és egymást követik majd a halálesetek. Miért ellentmondásos a helyzet? A kábítószer-probléma multiszektorális, s az ma már nemcsak a rendőrségre és az egészségügyre tartozik. Ha egy holland városban tizenöttel nő a hepatitisfertőzöttek száma, azonnal összeül az oktatási, egészségügyi és rendőrségi szakemberekből álló bizottság, hogy megoldást találjon. Míg nálunk? A Szegedi Ifjúsági Drogcentrum négy éve dolgozik az Európa Tanács monitorozási rendszerében, s huszonnégy európai várossal - olyanokkal mint Barcelona, Róma, Varsó, Zágráb - együtt adja le a jelentéseket a droghelyzetről. S hogy milyen nagy a baj, jelzi: míg tavaly Szeged 307, addig a közel másfél milliós Zágráb 225 kábítószeres esetet jelentett az Európa Tanácsnak. - Strasbourgban, Rómában és Varsóban ismerik a szegedi droghelyzetet. Szegeden nem. Mi „képben vagyunk", de ez mást, sajnos, nem érdekel. A városi és az országgyűlési képviselők mintha érzéketlenek lennének a kábítószer-problémák iránt. 1992 óta vezetem a drogcentrumot, s egy kezemen meg tudom számolni, hány képviselő járt nálunk. Úgy tűnik, nem akarják megoldani a drogproblémát. A kezelő intézmény úgy fejlesztett belső struktúrát és épített rehabilitációs központot, hogy az elenyésző összegbe került a városnak, sőt, különböző pályázatokból még mi hoztunk pénzt Szegedre. Ezzel szemben a város az elmúlt évben egy árva fillért sem adott a prevencióra. így állhatott elő az a paradox helyzet, hogy miközben folyamatosan nő a drogfogyasztók száma, úgy csökken a drogcentrum önkormányzati támogatása. Ezért nem tudunk például annyiszor felvilágosító előadásokat tartani az iskolákban, mint amennyiszer szeretnénk. Mindemellett úgy látom, hogy nincs központi akarat a drogprobléma megoldására. Mindenki csak a jelenben gondolkodik. Mindenki abban a hamis tudatban él, hogy csak más gyermekével történhet olyan, mint ami december 31 -én történt. Vigyázat, mindenki ki van téve a kockázatnak! Egy országos reprezentatív felmérés szerint a fiatalok nemüktől, iskolatípustól és a családi háttér szociokulturális adottságaitól függetlenül mutatnak fel más-más irányú, de deviáns szokásokat. Szabó C. Szilárd