Délmagyarország, 1998. január (88. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-23 / 19. szám

PÉNTEK, 1998. JAN. 23. SZEGED 5 csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, ta­pasztalataikat ezen a héten Bátyi Zoltánnal oszthatják meg. Rovatun­kat hétköznap 8 és 10 óra között, va­sárnap 14 és 15 óra között hívhatják a 06-20-432-663-as rádiótelefon-szá­mon. Elveszett tárgyakat kereső' ol­vasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról ingyen adható föl információ. Hirdetésfölvétel: 8 és 18 óra között a Saj­tóházban. Buszközlekedés. A 13­as jelzésű busz régebben bekanyarodott a Vásárhe­lyi Pál utcáról a Kenyér­gyári útra. Ám amióta megváltozott a forgalmi rendje, és kigurul a Csere­pes sorig, már gyalog kell mindazoknak munkahe­lyükre ballagniuk, akik a textilgyár környékén lévő ipari körzetben dolgoznak - panaszolta J.-né. El­mondta azt is, hogy arra­felé áldatlan útállapotok nehezítik a gyalogos köz­lekedést. A panaszra rea­gálva Heintz Ferenc, a Ti­sza Volán marketingigaz­gatója elmondta, hogy a 13-as busz menetrendjé­nek megváltoztatása előtt alaposan tájékozódtak az utazási szokásokról, s azt tapasztalhatták, hogy a volt textilművek elé már szinte üresen futottak ki a buszok. Amióta azonban a Cserepes sorig lehet a 13­on utazni, megnőtt a for­galmuk e járatoknak. Ezért nem is tervezik visszaállítani a régi útvo­nalat. Ami pedig a Ke­nyérgyári úton tapasztal­ható állapotokat illeti, re­noválhatnák az úttestet, netán egy használható jár­dával is gazdagítani lehet­ne az utcát - érkezett egy javaslat is „Csörög" rova­tunkhoz. Utbánatok. Mint ahogy ráférne a beruházás több szegedi utcára még. Legalábbis ezt bizonyítják a hozzánk befutó telefo­nos panaszok. T. András Alsóvárosról a Közép-Ka­pu utcában tapasztalható sártengerre hívta föl a fi­gyelmet, kérve, hogy be­tonozzák már le végre azt a szakaszt, ahova már két éve lefektették a csator­nát. Másik telefonálónk az Apáczai utcának a Szivár­vány utca és a Szent Fe­renc utca közötti szaka­száról beszélt, ahol esős időben a szétázott földes útról a járdára menekül­nek még a járművek is. Köszönet. Mind a Dél­magyarország Kft.-nek, mind Kerekes István Csu­ka utcai kereskedőnek szeretnék köszönetet mon­dani, mert gyorsan és na­gyon lelkiismeretesen se­gítettek abban, hogy elve­szett kutyánkat megtalál­juk, s ezzel nagy örömet okozhassunk gyermeke­inknek - telefonált tegnap a „Csörög" rovathoz Szö­rényi Gyula. Mi pedig annak örü­lünk, hogy segíteni tud­tunk... Sztrájk. Én elhiszem, hogy nehéz dolguk van a munkásoknak, s ezért akarnak olyan sok helyen sztrájkolni, de vajon mi lesz velünk, munkanélkü­liekkel? - kérdezte egy ol­vasónk. Majd hozzátette: a segély összege már sem­mire nem elég, s ő például 56 évesen teljesen esélyte­len arra, hogy új munka­helyet találjon. Rajtam, és sorstársaimon vajon ki fog segíteni? - köszönt el újabb kérdéssel telefoná­lónk. Kábeltévé. Több tele­fonálónk is panaszkodott a Kábeltévé Rt.-re, mond­ván: lassan reagálnak csak a panaszokra, több csator­nát csak rossz minőségben tudnak fogni, s emellett még a társaság 471 -222-es telefonszámán is csak a foglalt jellel találkoznak, így még panaszkodni sem tudnak egy jóízűt. Dr. To­tik Vilmosné, a Kábeltévé Rt. kereskedelmi igazga­tó-helyettese elmondta: a januári átállás miatt több csatorna is új helyre „köl­tözött", ez okozhatott mostanság több problémát a tévénézőknek. Ugyanis egy ilyen sávváltozáskor a televíziókészülékeket is át kell hangolni. Ebben saj­nos nem tudnak segíteni. De a hálózati hibák kijaví­tására azonnal indulnak munkatársaik. Ami pedig a mindig foglalt telefon ügyét illeti - ma már a 402-306-os számon is hív­ható hibaügyekben a Ká­beltévé Rt. laiiiLaaam ..... •< él»«aat. • Több milliós a kár - segítséget kérnek... Betörtek a kecskéstelepi iskolába • Kézműves elnök Szegeden Eszmecsere a kamarai törvény módosításáról • Munkatársunktól Dr. Károlyi Miklós, a Ma­gyar Kézműves Kamara el­nöke csütörtökön Szegeden megbeszélést folytatott a Csongrád Megyei Kézműves Kamara vezetésével. Szó esett a kamarai törvény mó­dosítása miatt idén bekövet­kező változásokról. Arról többek között, milyen válto­zásokat hoz a szabad kama­raválasztás (ezt az a vállal­kozó teheti meg, amelyik többféle tevékenységet vé­gez), s a kettős tagság. Azzal, hogy július l-jével a kamarák adják ki a vállal­kozói engedélyeket, valódi köztestületté válnak, miköz­ben jelentősen megkönnyíti a tagság dolgát. A pontos regisztráció azonban azt is jelenti, hogy kiderül, ki nem fizeti a tag­díjat, amely ezentúl köztar­tozásnak minősül. Aki pedig tartozik, annak vissza lehet vonni a vállalkozói enged­élyét. A kézműves kamara elnö­ke tegnap találkozott dr. Sze­ri Istvánnal, a Magyar Ke­reskedelmi és Iparkamara al­elnökével, a CSMKIK elnö­kével is, majd részt vett a Csongrád Megyei Kézműves Kamara elnökségi ülésén. Vandái kezek tették tönkre a berendezést. Képünkön: rendörök rögzítik a nyomokat. (Fotó: Gyenes Kálmán) Tegnap délelőtt a kecskéstelepi Fekete István Altalános Iskolá­ban a gyerekek és az intézmény dolgozói egyaránt az éjszakai betörést, vandalizmust tárgyalták. Az esztelen pusztítás láttán többen elsírták magukat. Az iskolát ért anyagi kár csak milliókkal fejezhe­tő ki. Az egyéb kár pedig alig­ha. A betörők elvittek 10 számítógépet, videomag­nót, számos magnetofont, oktatástechnikai eszközt. Az igazgatónő, Szil Ele­mérné szomorúan számolt be arról, mi is történt. Szer­dán este háromnegyed li­kőr a tettesek kikapcsolták az iskola riasztóját. Össze­törték a bejárati ajtót, ha­sonlóképpen a tantermek ajtajait is. Nem jelentett számukra akadályt a kom­putereket védő rács sem. Igaz, volt biztosításuk, ám egy előző betörés tapaszta­lataiból kiindulva, legalább" három hónapba beletelik. mire megérkezik az anyagi segítség. Az sem orvosol majd mindent, hiszen a használt számítógépekért kapott összeg legfeljebb 3-4 újra futja. Az intézmény dolgozói és tanulói tegnap egy se­gélykérő kiáltványt fogal­maztak, amelyben a város lakóihoz, intézményeihez, cégeihez, vállalkozóihoz fordultak segítségért. Leír­ják, hogy lehetetlenné vált a számítástechnika és jó­részt a nyelv oktatása is, mivel a pályázaton nyert gépeket ellopták tőlük. Az intézményben működő konduktív csoport - amely­ben halmozottan sérült mozgáskorlátozott gyerme­kek oktatása folyik - tech­nikai eszközeit is elvitték. Az iskola a következő címen várja a felajánláso­kat, adományokat: 6729 Szeged, Postás u. 1., tele­fon: 310-298. Az intéz­mény Csillogó Szemekért Alapítványának számlaszá­ma: 11735005-20360894. V. F. S. Új Juronics-bemutató Cirkusz a színházban A hagyományos cir­kuszt vagy inkább cir­kuszi előadásmódot nem nagyon szerette gyermekkorában Juro­nics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. Koreográfus­ként mégis vonzza a cir­kusz világa: több darab­jában szerepeltek kü­lönb s különb bohócok és ezeket a szerepeket ö maga szerette táncolni; a Porond cimü metafori­kus művében a civil élet határozottan cirkuszi dolgait szemlélhettük; most pedig valódi cirku­szi előadás elé nézünk: január 31-én mutatják be Trallala című új da­rabját. - Ezt persze mégsem merném mondani - javítja ki az egyszerűsítést -, hiszen igazi cirkuszi számokat nem tudunk produkálni. Nem is ez volt a cél. „Hivatalosan" így hangzik a műfaji megje­lölés: groteszk embercir­kusz. • Allatszámok tehát nem lesznek? - Dehogyisnem. Lovak, majmok - amelyeket a tán­cosok megszemélyesítenek. De a groteszk embercirkusz olyasmit jelent, hogy kicsit kiforgatjuk az igazi cirkuszi produkciókat, metaforikus jelentésűvé színezzük és föl­erősítjük a cirkuszi előadói stílus önmagában való gro­teszkségét. A cirkuszra jel­lemző akrobatikus mozgá­sokból is számos elemet át­viszünk a játékba, ám a hangsúly a játékon van. • Megint egy lépésnyi elmozdulás a tánctól a színház felé? - Nem szeretem az ennyi­re éles választóvonalakat. Mégis tény, hogy magam is úgy vélem, egyre inkább a komplex színház felé visz a sorsom és ebben van tudatos törekvés, belátás és van benne személyes vonzalom is. Egyre kevésbé tűröm jól azokat a táncos produkció­kat, amelyekben arctalan testek mozognak, nincsenek személyiségek, nincs a moz­gásoknak jól követhető dra­maturgiája, oka és célja-irá­nya. Úgy döntöttem, már ko­rábban, hogy attól még lehet modern és kortárs valamely produkció, ha a közönség ér­ti és élvezi. A populáris vég­tére azt jelenti: népszerű, s nem föltétlenül azt, hogy kommersz. A színház, mint komplex műfaj mindig is vonzott és tudatosan igye­keztem összetett színházi ha­tásokat keltő darabokat csi­nálni. Ugyanígy voltam és vagyok a groteszk stílussal: tudok és szeretek is úgyne­vezett szép, harmonikus mozgásokat produkálni, ezt bárki igazolhatja, aki meg­nézi egy reggeli tréningün­ket. De az ember vágya enn­él mégiscsak több: a cirkusz vagy - mondjuk már ki a cí­met! - a Trallala mozgásvi­lágát a megtört vonalak, a groteszk mozdulatok, a disz­harmóniák, az inkább csú­nya mint szép mozgások jel­lemzik. • Akkor mi benne a já­ték? - Áz egész az, mégis. Is­mét visszatér a humoros hangvétel, amely a Homo lu­dens című produkciónk jel­lemzője volt és amelyet rendkívül jól vett a közön­ség. A Sárember és a Szilán­kok drámai, lírai vagy kife­jezetten agresszív attitűdje után az együttes számára is felüdülés a Trallala kifelé forduló, könnyedebb-humo­rosabb hangvétele, és azt re­mélem, a közönség is könnyen bekapcsolódik, rá­hangolódik erre. • A színpadot lépcsők kötik össze a nézőtérrel, utak vezetnek a közön­séghez; igaziból is aktivi­zálnak majd bennünket? - Igyekszünk. Legalábbis lelkileg-szellemileg kimoz­dítani a nézőtéren helyet foglalókat a hagyományos teljes passzivitásból. Kicsit megzavarni - de inkább föl­szabadítani. • A homo ludens játszó személyei is fölszabadító­lag hatottak és alighanem a játékos cinkosság, a né­zőkkel való összekacsintás pillanatai tették ezt a ha­tást. A cirkusz: kifejezet­ten összekacsintás műfaj. Nem kér túl sokat a tán­cosoktól, amikor ilyenfaj­ta színészi teljesítményt is igényel tőlük? - De, biztosan. Szeren­csére szeretik csinálni és megvan hozzá a képességük. Azt mondhatnám: kicsiny társulatunk nagy erőssége a színészi hatáskeltés képessé­ge. A mozgáson kívül más eszközeik is vannak ahhoz, hogy személyiségeket kelt­senek életre a színpadon. S egy-egy ilyen darab, mint a Homo ludens volt, vagy mint a Trallala lesz, erőtelje­sen fejleszti is ezeket a kész­ségeket: egyre biztonságo­sabban léteznek a színpadon - mint színészek. • Mi vonzza a cirkusz­hoz? Többször volt bo­hóc, komponált egy Po­rondot... - Talán a furcsa légköre. Érdekes, hogy tulajdonkép­pen gyermekkoromban nem igazán szerettem a hagyomá­nyos cirkuszt, vagy - így utólag fogalmazva - a ha­gyományos cirkuszi előadás­módot. Furcsaságot láttam benne. Talán megéreztem a cirkusziak életmódjának sa­játosságát. A bohóc - az más. Roppant összetett sze­mélyiség, legalábbis az én szememben. A bohóc mint művész érdekel. És az akro­baták mozgása is érdekel persze... Meg a cirkusz po­puláris jellege, ez a kifelé forduló, közönségre kon­centráló - „trallala műfaj". Sulyok Erxébet MA A HIT GYÜLEKEZETE szegedi egyházközössége 10 és 16 óra között ruhagyűjtést szervez a Korányi fasor 4. szám alatti irodában. BIBLIAÓRA angolul és magyarul 15 órától a Peda­gógiai Intézetben (Közép fa­sor 1-3.). AZ ODESSZAI FIÓK­KÖNYVTÁRBAN „Hogyan csináljunk rajzfilmet" cím­mel kreatív foglalkozás 10 éveseknek, 16 órától. ÉLETMÓDKLUB dél­után 4 órától az Ifjúsági Iro­dában. A BAROSS-VEDRES ESTÉK keretében a Horváth Mihály u. 2. alatt 17 órakor dr. Greguss Pál, a Budapesti Műszaki Egyetem emeritus professzora, NASA-díjas tart előadást Szegedtől a Marsig címmel. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 és 21 óra között látogatható. VALLÁSTÖRTÉNETI SOROZAT: 18.30-kor a Megváltás az értelemre cím­mel tart előadást Bornemisza Gergely a Bartók Béla Mű­velődési Központban. A FŰ-VÉSZ-KLUBBAN 20 órától In the doghouse party. A JATE-KLUBBAN 21 órától Volvox Funky Club. Házigazda: Varga B. László. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától Boddy Holly házibuli. Műsorvezető: Gajdács Zol­tán. HOLNAP JÁTSZÓHÁZ a Heller Ödön Művelődési Házban 9­től 12 óráig: bőrözés, gyéké­nyezés, papírhajtogatás. TELEFONKÁRTYA­KLUB 9-tól délig az érem­gyűjtők Tisza L. krt. 14. szám alatti klubjában. MÚZEUMI MATINÉ: délelőtt 10 órától „Karkötő­szövés" - képzőművészeti foglalkozás Rácz Ildikó ve­zetésével a Móra Ferenc Múzeumban. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 10­től 13 óráig mesegála a Já­tékvár vetélkedőre jelentke­zett csoportok számára. A VÁROSI ROCK­KLUBBAN, a Juhász Gyula Művelődési Központban 19 órától a Vérhányó, a Subiect (Bp.) és az Elektrons együt­tes játszik. A JATE-KLUBBAN 21 órától Mi-csoda buli. Ház­igazda: Mátrai Róbert és Molnár Lajos. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától szabad szombat party. Dj: Öcsi. • AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma, 14 órá­tól szövés, 16-tól mézesbáb. Mindent vagy semmit! • Munkatársunktól A népszerű Mindent vagy semmit! televíziós műveltsé­gi vetélkedő szegedi autó­nyertese, dr. Kovács Attila orvos, dr. Gáspár Gábor or­vos, játékos és Szabó Béla vállalkozó, a Szegedi Casino volt igazgatója lesz a vendég ma este 6 órakor a Kortárs Galériában (Nádor utca 2.). A vetélkedők hangulatáról, izgalmáról és „titkairól" be­szélget a vendégekkel dr. Nagy Jószef házigazda, majd egy mini Mindent vagy sem­mit! játékot rendeznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom