Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-10 / 288. szám

SZERDA, 1997. DEC. 10. EGY SZÁZALÉK III. A bontott csirkének esélye sincs Egy fegyverkereskedő játékai Felnőtt ember létére többet játszik, mint né­melyik gyermek, majd felkerekedik, vállára akasztja vadászpuskáját és leteríti a vadat. Bús János, a Forest Kft. ügy­vezetője nemcsak szerel­mese a a jó játékoknak és a szép fegyvereknek, de mindennapi munkája is e két szenvedély. Cége ugyanis játékokat forgal­maz, fegyvereket árul és horgászfelszerelésekkel kereskedik. De hogyan fér meg egy lélekben a világ e két szélsősége? - A bontott csirkének még esélye sincs a túlélésre, a vad viszont nagyon is in­telligens. Tévednek, akik a vadászatot valami véres do­lognak képzelik: ez kevés lövöldözés és nagyon sok er­dőzúgás. 9 Mániája az erdő, hogy saját cégét is így nevezte el? - Igen. No, meg az az igazság, hogy nyolc éve, amikor indultunk már sok cégnév foglalt volt a szak­mában. így maradtunk az angol forestnél, azaz az er­dőnél. • Milyen pályát járt be a játék- és fegyverkeres­kedő? - Több mint tíz évet húz­tam le a Triálnál, ami na­gyon jó iskola volt. Igaz, an­nak idején még úgy osztot­tuk el a Legót az üzletek kö­zött, ma meg 40 százalékkal leárazva is áruljuk. De ilyen a normális piacgazdaság. A fegyverekhez is régtől fogva Bús János: Nekem a játék munka, a vadászat szenvedély. (Fotó: Miskolczi Róbert) vonzódom. Tizenhárom éves koromban már hajtó voltam a vadászatokon. 9 Maradjunk még a já­téknál! - Kilencvenben jónak né­zett ki a piac, szétesett az egyetlen nagykereskedelmi cég, sokan rástartoltak a já­tékkereskedelemre. Két-há­rom éve viszont tucatjával tönkre is mentek. Aki kibír­ta, mára már túljutott a hul­lámvölgyön. • Melyik a jó játék? - Amelyikkel játszani tud a gyerek és nem csak gyönyörködik benne. Kíná­ból, Hongkongból, Olaszor­szágból hozunk be rendsze­resen játékokat. Sajnos, ide­haza ma még nem lehet a legjobbakat forgalmazni, mert túlzottan is drágák a magyar zsebnek. A német fa épltőjátékokat például nem tudnánk megfizetni. • Hogyan jött a játék mellé a fegyver? - A szenvedély hozta, meg a piaci helyzet. A hor­gászat, a vadászat és a játé­kok nagyon is jól kiegészítik egymást, mindegyiknek máskor van a szezonja. Ma pedig csak több lábon állva lehet talpon maradni. • Fegyvert árulni egé­szen más, mint parizert mérni! - Engedélyek tömkelege kell hozzá. Akik ezzel fog­lalkoznak, azoknak szeplő sem lehet a múltján. Ez min­denképpen egy nagyon spe­ciális üzlet. 9 Kik és milyen fegyvert keresnek? - Elsősorban a vadászok vásárolnak nálunk. De nekik is két vizsga kell, s minden egyes fegyverkategóriához külön engedély. 9 Mondják, nem éppen olcsó mulatság a vadá­szat. - Valóban. Egy közepes vadászfegyver is háromszáz­ezer forint. A felső határ pe­dig a csillagos ég. 9 Önvédelmi fegyvereket is árulnak. Látszik az üz­letben, ha romlik a köz­biztonság? - Látszik. Amikor a sze­gedi bandák jobban tényked­nek, sok kereskedő és boltos tér be hozzánk olyan fegyve­rért, amelyet engedély nél­kül is magánál tarthat. De olyanok is vásárolnak pisz­tolyt, akik rendszeresen sok pénzzel járnak. 9 Csak hozzák a pénzt és viszik a fegyvert? - No, nem egészen. Ha a csőtorkolati energia megha­ladja a 7 és fél joule-t akkor csak engedéllyel adhatjuk ki a fegyvert. 9 Akadnak, akik papír nélkül próbálkoznak? - Nem. Aki hozzánk jön, az már tisztában van a sza­bályokkal. 9 Gátat lehet vetni az erőszaknak pisztollyal? - Nem hiszem. Nekem is van egy 357-es coltom, ami ebben a műfajban már Mer­cedesnek számit, de sosem húznám elő. Olyan ez, mint az iskolában a puskaírás. Jó ha ott van a padban, de nem célszerű előhúzni. • Jó üzlet fegyverekkel kereskedni? - Nem könnyű mesterség. Itt az utolsó tölténnyel is el kell számolni. A szabályok ugyanis nagyon szigorúak. Mi is csak úgy tudunk megél­ni, hogy három profilban több mint 20 ezer árucikket kíná­lunk a kis- és nagykereskede­lemben. Ráadásul a játékfor­galmazásban óriási a verseny és szerény a vásárlóerő, a fegyverkereskedelemhez vi­szont hatalmas forgótőke kell. De eddig bakot csak vadásza­ton lőttem, s ez a szerencsém. Rafai Gábor • Német hitelből Duna­Száva­csatorna • Zágráb (MTI) Jövő áprilisban Horvátor­szágban megkezdődik a Duna-Száva-csatorna építé­se - adta htrül minap Jure Radic épftési és fejlesztési miniszter. A horvát sajtó emlékezte­tett arra, hogy a csatorna megépítésének terve már 1737-ben felmerült, ám a megvalósítás csak mostanra vált lehetségessé. A tervek szerint a 61,5 kilométer hosszú csatorna Vukovárnál hagyja el a Dunát és Samacnál éri el a Szávát. A csatorna 417 kilométerrel rö­vidíti le azoknak a hajóknak az útját, amelyek a Nyugat­Európa és az Adriai-tenger között közlekednek. A tervek szerint 16 közúti és 4 vasúti hfd fog átívelni a csatorna fe­lett, amelynek vízgazdálkodá­si és -szabályozási, valamint öntözési szerepe is lesz. A vízfelszínen 58 méter széles csatorna építését hat év alatt szeretnék befejezni. A tervekben azzal számol­nak, hogy a vukovári kikötő fejlesztésén kívül két kisebb kikötőt is kialakítanak a csa­tornán Vinkovci és Cérna térségében. Zlatko Matesa horvát miniszterelnök no­vemberi budapesti látogatása idején két- és háromoldalú alapon részvételt ajánlott Magyarországnak a vuko­vári kikötő fejlesztésében és a Duna-Száva-csatorna meg­építésében. Radic miniszter közölte, hogy külföldi - főleg német - cégek részvételére is számit a beruházásban. • Elismerte a vádakat Milliós zsarolás • Tokió (MTI) Japán legismertebb zsaro­lója, aki a szigetország legne­vesebb pénzintézeteit hozta botrányba, elismerte az ellene felhozott valamennyi vádat. Koike Rjuicsi dollármilliókat zsarolt ki Japán négy legna­gyobb értékforgalmi társasá­gától és az egyik vezető nagy­banktól, a Dai-Ichi Kangyo­tól. A Nomura, a Daiwa, a Nikko és a Yamaichi azért fi­zetett 5,4 millió dollárnak megfelelő összeget a zsaroló­nak, hogy az ne zavaija meg a rendszerint csendben lezajló részvénytársasági közgyűlé­seiket. Koike Rjuicsi egyike a „szokajáknak", a közgyűlések megzavarására szakosodott, magasan képzett bűnözőknek, akik kiválóan ismerik a válla­latok rejtegetni valóit. • Általános felmelegedés Üvegházhatás • Kiotó (MTI) Nyolcmillió ember életét lehetne megmenteni, ha az ENSZ Kiotóban folyó kör­nyezetvédelmi világértekez­lete sikert hozna, vagyis csökkenteni lehetne a légtér­be kerülő ártalmas gázok mennyiségét - mondják egészségügyi szakértők, akik a Föld általános felmelege­désének problémáját köz­egészségügyi gondnak is te­kintik. A szakértők a jelen­ség katasztrofális egészség­ügyi hatásainak taglalását el­hanyagolják - mondják -, ami azért súlyos hiba, mert a környezetvédelmi törekvé­sek erőteljesebb támogatást kapnának, ha ismertek len­nének az embereket, a gye­rekeket érintő egészségügyi kockázatok. • Magyarországi TOP 20-ban a Westel 900 Pt. Kiskundorozsmai fehér folt A Tisza-partról a bel­városba költözött a Westel 900 Mobil Táv­közlési Rt. szegedi köz­ponti irodája, mintabolt­ja és ügyfélszolgálata. A múltheti ünnepélyes megnyitón Sugár And­rás vezérigazgatót is megszólaltathattuk. G Milyen árbevétellel, il­letve nyereséggel zárja az idei esztendőt a Westel? - A nyereséget nem szok­tuk előre mondani, de annyit már lehet tudni, hogy duplája lesz a tavalyinak. A várható árbevétel 56 milliárd forint körül alakul, s ezzel, remé­nyeim szerint benne leszünk az 1997 húsz legnagyobb magyar vállalkozásában. # Szinte üzent a város vezetésének, amikor a do­rozsmai gyenge térerőről, vételi lehetőségről szólt megnyitó beszédében. - Több éve szeretnénk már engedélyt kapni egy negyvenméteres adótorony­ra, mindeddig nem sikerült. Nagyon nagy szükség lenne rá, hiszen például Kiskundo­rozsma egyes részein nem lehet Westel 900-zal telefo­nálni. Nem rajtunk múlik, hogy ez a helyzet nem javul. Valóban ünnepélyesen meg­ígértem, ha megkapjuk az engedélyt, négy hét múlva elkészülünk a munkával. Azért kérünk ilyen hosszú időt, mert ebből két hét, amtg megköt a beton. - Hol tartanak az orszá­gos lefedettséggel? G Lakosságszámot te­kintve 97-98 százaléknál, tehát itt már nem sok a tar­talék. Továbbá már öt föld­részen lehet Westel 900-zal telefonálni, legutóbb, októ­ber elsejével New Yorkot hódítottuk meg az Omni­point társaság közreműkö­désével. A későbbiekben lesznek két hullámsávos ké­szülékek, amelyek a 900-on és az 1800-on egyaránt mű­ködhetnek. A prototípusok elkészültek, a nagy utazók biztosan várják már ezt a le­hetőséget. G Laikus számára a rá­diótelefonhoz köthető technikai fejlődés szinte követhetetlen. Mit hozott ez az esztendő? - Felsorolni hosszú len­ne, engedje meg, hogy in­kább kiemeljek egy szolgál­tatást. Ez a Westel audiotext. Az európai szak­sajtó az első félév leginno­vatívabb megoldásának tar­totta ezt a telemarketing szolgáltatáshoz kínált meg­oldást, amely úgymond megvezeti az ügyfél és a vá­sárló gondolkodását. 9 Ez a tél egy hétközna­pibb technikai újdonság­ról, kis túlzással a „vedd és vidd" mobiltelefonok­ról szól. Mi ennek a lé­nyege? - A Westel 900 új akciója a Domino-csomag, amely három különböző ajánlatból áll. Az elsőben egy Alcatel rádiótelefon készülék talál­ható a hozzá szükséges kár­tyával. A vásárlótól csak ne­vet és címet kérünk, s már viheti is az egységcsomagot. Kívánságra persze az ügyfél­szolgálatosokkal együtt is „összerakhatja" azt a részle­tes használati utasítással el­látott telefont, amely rövid időn belül meg is szólal. A készletben már a telefon­szám is megtalálható, nincs szerződés, nincs előfizetői díj, nincs több adminisztra­tív kapcsolat, az ügyfél majdnem úgy veszi a tele­fonhoz a kártyát, mint a ha­gyományos utcai készülék­hez. Száz perc ára nettóban 7200 forint, de a Domino­számmal később hagyomá­nyos ügyfél is válhat a cso­mag tulajdonosából. Fon­tos, hogy a készülék csak a Westel 900 szolgáltatási területen használható, kül­földön nem. Jt. A. SAJÁT KEZŰ FELBONTÁSRA! ^^/FEKTETÉSEINEK KEZELÉSÉHEZ SZÜKSÉGE LEHET EGY MEGBÍZHATÓ TÁRSRA, AKI AZ EGYRE BONYOLULTABB LEHET ŐSÉGEK KÖZÖTT SEGÍTI ÖNI ELIGAZODNI. A RAIFFEISEN UNICBANK FELAJÁNLJA ÖNNEK PRRVATK BANKING SZOLGÁLTATÁSAIT, HA PÉNZÜGYEINEK KEZELÉSÉT A BANK ÁLT AL MEGHATÁROZOTT ÉRTÉKBEN - FORINTBAN VAGY DEVIZÁBAN - A BANKRA BÍZZA. TANÁCSADÓINK ÖNNEL EGYÜTTGON DOI.KODVA KEZELIK VAGYONÁT ÉS ALAKÍTJÁK PORTFOLIÓJÁT. KÍVÁNCSI, HOGY MI VAN BENNE? t a r s a Bankban R A 1 r e K i s K N Unicbank Rt. Priváté Banking

Next

/
Oldalképek
Tartalom