Délmagyarország, 1997. december (87. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-09 / 287. szám

KEDD, 1997. DEC. 9. KAPCSOLATOK 11 Ki mit tanul... Csokonai erotikus írásait tartalmazó kis könyvecskét bújja egyik, már nem éppen tinikorú hölgyismerősöm. - Mi újat tudhat meg maga ebből a könyvből?! - kérdezem tőle kajánul. - A jó pap is holtig tanul! - vág vissza. - Na ja, de nem azt, amiről Csokonai írt. M. J. Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Fehérvári anomáliák Kuncze Gábor belügyminiszter úr szót emelt a székesfehérvári cigányok kilakoltatása ellen. Felvállalta a szorongatott helyzetben lévő roma családok érdekvédelmét. A „megélhetési bűnözés" tudatosítása után a miniszter újabb emberbaráti gesztust tett az etnikai kisebbség javára. Az ö feladata lenne ez? Nem hiszem. A patronált családok tudtommal néhány évvel ezelőtt eladták lakásukat, majd önkényesen beköltöztek a fehérvári Rádió utca 11. számú épületbe. A lakóházat vandál módon tönkretették, és mivel mára életveszélyessé vált, le kellett bontani. A bentlakók elhelyezését a városi önkormányzat évek óta próbálta megoldani. Nem tudta azonban a meglévő lehetőségeket és a jelentkező igényeket összehangolni. Véleményem szerint jogos a kérdésfeltevés: Mi szükség volt az indulatokat gerjesztő, néhány közéleti személy által is támogatott tüntetés megszervezésére? Ezzel csak fokozták az országos cigányellenességet. Mi szükség volt arra. hogy a belügyminiszter úr beavatkozzon és az önkormányzatra nyomást gyakoroljon? Mennyiben tekinthető igazságosnak és etikusnak, hogy az enyhén szólva deviáns magatartású romák soronkívüliséget élvezzenek 800 fehérvári lakásigénylővel szemben? Mi a biztosíték arra, hogy a tizenhárom család részére több mint 30 millió forintért vásárolt házakat nem adják el majd újból, mondjuk bontott anyagként, téglaként? Volt már erre precedens nem egyszer az elmúlt években. Csak idő kérdése és véleményem szerint a fehérvári lakásfoglalók valahol az országban ismét jelentkeznek majd lakásigényekkel. Tele van a hócipőm az országosan tapasztalható cigány-anomáliákkal, az elfogult magyarázatokkal, a szerecsenmosdatással. Nem tudok egyetérteni a fehérvári tüntetésen résztvevő ismert közéleti személyiségek elfogult szereplésével, hisztériakeltésével. Tanúja voltam itt Szegeden és máshol is a többségi társadalomhoz tartozó családok kilakoltatásának. A tévé nem volt ott, és egyetlen közéleti személyiség sem demonstrált a részvételével, az együttérzésével. Takács József Idősek Mikulása • Munkatársunktól Nemcsak a gyerekeknél, de a Vám téri idősek klubjában is nagyon várták a múlt héten a Mikulást. A nyugdíjasok versekkel, műsorral készültek az ünnepre, a Télapó pedig kis csomagokkal mondott köszönetet. Az idősek klubjának vezetője, Vassné Zsigmond Lídia is szeretné megköszönni a Kolibri Édesség nagykereskedésnek, az Ativizig központi konyhájának és Kószó Mihálynak, hogy támogatásukkal emlékezetessé tették az estét. • A hét fotója Böllérblues honatya módra Fejétől bűzlik a termálvíz? Bevezetésként mindjárt egy gyönyörű hasonlattal kezdeném, azoknak kedvéért, akik még nem részesülhettek a Szetáv által már számtalan lakásba bevezetett „áldásból", a termálvízből. Nos, ha Önök kádjukat e vízzel félig megtöltik és belépattannak, könnyedén visszaringathatják magukat azon boldog nyári hangulatba, amidőn egy szép, verőfényes reggelen a Szőke Tisza hullámaiban csücsültek. (A szaghatás is megtévesztöen egyező.) És akkor most. A Délmagyarország november 19-i számában megjelent cikk után (Nyflt levél a Szetávhoz), végre megszólalt a médiában a cég igazgatója: Sárkány László (nomen est omen) úr is. mindjárt megeresztvén egy jó kis fenyegetést, ha nem kell termál, emelniük kell a vízdíjat. Majd azt állította, cégének ezen a tranzakción semmi haszna(l), esetleg csökkenhet a hatalmas kintlévőség. Ó - a kintlévőség! Mintha nem a Szetáv vezette volna be panelvárosunkba, gazdaságtalan működéséből fakadó, irreális áraival az új adósrabszolgasátot. Igen! Az eladósított panellakók félnek - és fejük fölött jelzálog már valós, vagy még csak fenyegető rémével - hallgatnak. Elmondta még: a „nagy bevezetés" előtt összehívták az érintett házak közös képviselőit. Ez nem igaz. A mi közös képviselőnk például semmiről sem tudott. De még ha igaz lenne is, itt újra fejére állani látszik a hegeli dialektika, hiszen az ott esetleg megjelent közös képviselők nem képviselhettek semmiféle közös véleményt, hiszen nem voltak, nem is lehettek meghatalmazva. (Itt érdekes adalékként megemlíteném: lakóházunk közgyűlése egyöntetűen a termálvíz ellen szavazott, erről levélben értesítve a Szetávot is, ám válasz azóta sem jött.) Végül az úr bedobta még a köztudatba az adu ászt is: gyógyhatás! Mintha nem tudná (azon túl, hogy ez a gyógyhatás nem bizonyított), hogy a kádat manapság dagonyázáshoz feltölteni egyenlő a panellakó anyagi öngyilkosságával. Erről ennyit, ám van még egy komoly probléma. Szakemberek egybehangzóan állítják: a termálvíz hordalékanyagai viharos gyorsasággal ülepszenek meg a csővezetékekben, tönkretéve (beszűkítve) annak keresztmetszetét. Ki fizeti majd e rendszerek javítását, esetleges cseréjét? A Szetáv? S lenne még pár kérdésem. Ki állhat amögött a vezető mögött, aki már több hónapja makacsul dacol a közakarattal és a közhangulattal? Hogyan maradhat meg helyén az a vezető, akinek cégére egyhuzamban, folyamatosan ömlenek a lakossági panaszok? S kikből állhat a büdös-sárga vízből üzletet kovácsoló Aquaplus Kft? Rosszat sejtek. És végül. A minap betelefonált valaki a „Csörögbe" (481-968), megkérdezvén: a Köjál nem tesz semmit? Dehogynem! Vizsgál és tanít. Mint például Kávay Andrea közegészségügyi felügyelő, aki bár fejből nem tudta elmondani, mitől sárga a víz, mert nem volt nála a „puska" (no comment!) azért felhívta a figyelmemet (nekem, a kiscserkésznek) kellemes reminiszcenciákat keltve, hogy kérem, itt az idő: le kell szokni a meleg vízzel való főzésről meg a meleg vízzel való mosásról is, mert állambácsi nem fejőstehén! - amire én csak annyit válaszoltam: nem. Nem szokom le. Veszelka Attila, Szeged, Csongrádi sgt. 108. Pisla bácsi, a dudás Póda Jenő képviselő optimistán tekint előre, s éppen ezért nem készül pályamódosításra a jövő évi választások után, nem ezért ismerkedik a böllérszakma mesterfogásaival. Az a pletyka sem igaz, miszerint a szegedi országgyűlési képviselő éppen az MDF-piacra készül, hogy túladjon a frissen vágott sertésen. Még csak az sem fedi a valóságot, hogy ezentúl a vidéket járó képviselőknek, nagygyűlésen szónokló honatyáknak nem elég elfogyasztani az ünnepi lakomát, de el is kell készíteni azt. A ál- és rémhírekkel szemben a fénykép tanúsága szerint Póda Jenő a hétvégi böllérnapon találkozott a hagyományos népi szerszámmal, s a fatüzelésü pörzsölőn tekeri éppen a böllérbluest. (Fotó: Miskolczi Róbert] • Szögedi naptár Márton, a lúdvágó (Bár Márton-nap még Erzsébet előtt szerepel a kalendáriumban, mégis csak most tudunk helyet szorítani a jeles szenthez kapcsolódó hagyományok vázlatos ismertetésére.) Amikor a szegedi körzeti tévéstúdióban hetente beszélgettünk a Szieszta Naptár rovatában, magam kardoskodtam az ellen, amikor valaki így fogalmazott: „Most a jeles napokról jelesül..." és mondta, kiről fogunk beszélgetni. Nos, ehhez én hozzátettem, hogy ilyen kivételessége egyik napnak sincsen, hiszen bármely oknál fogva valakinek, valakiknek minden nap jeles. Az már egészen más, hogy egy adott személy mely cseledete, megnyilatkozása, vagy egyéb, csak és kizárólag reá vonatkozó dolog miatt , jeles", azaz, jelentős személyiség. Olyan, akire éppen eme kivételességei miatt emlékezik az utókor. Lássuk Mártont, a lúdvágót, a borbírót, akinek nevét nálunk igen sok helységnév, valamint egy hegy is őrzi: Szentmártonhegy (ma Pannonhalma nevéről ismert), amelyre már Géza fejedelem idejében megérkeznek, majd István király alatt véglegesen megtelepednek a bencések. A nép pedig legendákkal övezi a szombathelyi hun sarjadékként tisztel't Mártont, kinek élettörténetét kódexeink említik kellő bőséggel. Nevéhez és naptári helyéhez sok néphagyomány kapcsolódik. Közöttük a legismertebb a „lúdvágó" jelzője, ami azért nem helytálló, mert napján nem vágták, csupán hízóba fogták azt a ludat, amelynek pecsenyéje majd karácsonykor az ünnepi asztalra került. S lett a neve „Márton pecsenyéje." Mindennek ellenére napján is fogyott libahús, amit szólás igazol: „Aki Mártonkor nem eszik ludat, az egész évben éhezik." Napjára a pásztorok igencsak vártak, hiszen miután részt vettek a Márton-misén, megejtődött minden településen a pásztorok - helyesebben mondva a csordások (tehén-, illetve borjúpásztorok) fogadása. Miután ez megtörtént, a csordások házról házra jártak, és akiknek jószágaira egész éven át ügyeltek, onnan csordásbért szedtek. Ez lehetett pénzbeni, illetőleg annak megfelelő értékű gabona, szalonna, stb. A szegedi szőlősgazdák is megejtették már a borszűrést, de a későn érők csak most. Márton-nap táján kerültek sorba, innen a napnak „borszűrő", méginkább „borfujtó Márton" neve, lévén ekkor már véglegesen dugó kerül a hordókba: „léfújtatnak." Hegyvidéki szőlőtermő tájak kapásai Márton napján lemetszettek egy-egy venyigét, elmentek a gazdához, és megvesszőzték őkelmét, hogy jó egészségben éljen soká, s legyen mindég a kapásoknak munkát adó szép, bőtermő szőlőbirtoka. Mások meg azt mondták a gazdának: „Annyi malaca legyen a kend disznajának, ahány ága van a vesszőnek, la!" Ki ne tudta volna hajdan, hogy „a bornak, bizony Szent Márton a bírája!" Vagyis, most már erősödő bor: nem kell már, csak télen ismét átfejteni. És azt is tudták a régiek. hogy „Ahogy vót vénasszonyok nyara, éppúgy vót vénembörök nyara is, ami ugyébár a Márton-napi meleg napsütést jelöntötte." Aki „asszony napján" mosott, marhavész fengyegette gazdaságát. Időjárási regulája szerint „Ha Mártonkor tiszta égből megy le a nap, akkor kemény, ha homályosan, akkor lágy tél lesz. Hát majd meglátjuk, mert, hogy ha esik, ha fúj, kivárjuk. Ifj. Lele József Oktatóhét - cukorbetegeknek A Szeged és Térsége Diabetes Egyesület ismét megrendezte 1997. október 27-31. között az öszi oktatóhetet és a bentlakásos tanfolyamot az inzulinnal kezelt 22 cukorbeteg részére. Nagy örömömre szolgált, hogy a távolabbi régiókból is többen részt vehettünk a számunkra hasznos előadássorozaton. Az egyénre szabott diéta jelentőségét, a legújabb konyhatechnológia módszereit, gyakorlati foglalkozásokon a diétetikustól sajátíthattuk el. A bentlakásos tanfolyamon tanultuk meg, hogy a diéta, gyógyszeres kezelés, a napi tevékenységünk döntően befolyásolja vércukor értékeink igazodását, ezáltal közérzetünket. Megtanultuk és gyakoroltuk azt is, hogyan tud a beteg ezek bármelyikén maga is változtatni. Az ÁNTSZ oktatótermében délutánonként közérthető előadásokat hallhattunk a cukorbetegség és az egyes szövődmények kapcsolatáról. Ezeken részt vehetett valamennyi téma iránt érdeklődő cukorbeteg illetve hallgató. Esténként a cukorbetegséggel kapcsolatos játékokkal, vetélkedővel, jó hangulatban múlattuk az időt, ahol nemcsak a betegek, hanem a kezelőorvosaink és szponzoraink is részt vettek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az egyesület vezetésének, orvosoknak, diétetikusnak, nővéreknek, szponzoroknak és a Népjóléti Minisztériumnak, hogy részt vehettünk és gyarapíthattuk ismereteinket. Valamennyi betegtársammal bízom abban, hogy e rendezvény szép és nagyon hasznos hagyományként tovább fog élni. Kun Tiborné Kecskemét Két dudás egy csárdában: Nagy Gábor és Pál István. (DM-fotó) Pál István (aki 1919-ben született), a Népművészet Mestere, vendégemként október 8-án járt Szegeden. Pista bácsi a Nógrád megyei Tereskén él, s ő az utolsó magyar hagyományőrző dudás. Immár egyetlen képviselője annak a pásztorhagyománynak, amely a századelőn még virágzott Nógrád megyében, a Dunántúlon, Szeged környékén. s Alsóvároson is. Régen a pásztorember nem volt igazi pásztor a dudája, furulyája nélkül - mára sajnos ezt a hagyományt már csak Pista bácsi őrzi. Október 8-án, a szegedi Közéleti Kávéház közönségének mutattam be Pista bácsit, segítségével pedig az eltűnt pásztorhagyományt, amelyhez szorosan kötődött a furulya-, flóta-, és dudazene. Nagy Gábor