Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-24 / 274. szám

8 INFORMÁCIÓ HÉTFŐ, 1997. Nov. 24. • Kisgazda Szövetség Országos nagygyűlés • Budapest (MTI) A Kisgazda Szövetség cél­ja a vidéki Magyarország je­lenleg hiányzó politikai és ér­dekképviseletének újjászerve­zése, ennek megvalósításához pedig nélkülözhetetlen a par­lamenti képviselet megterem­tése - hangsúlyozta Utassy Béla, a szövetség főtitkára mondta el a szervezet első or­szágos nagygyűlésének szü­netében tartott sajtótájékozta­tón szombaton. A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Pártból 1992 óta ki­vált, kilépni kényszerült és ki­zárt kisgazda szellemiségű csoportokat tömörítő szövet­ség 1994-es megalakulásakor már 10-12 ezres taglétszám­mal rendelkezett, és ez azóta egyre bővül - hangoztatta a kisgazda politikus. A szövet­ség a parlamenti választáso­kon való sikeres szereplés ér­dekében választási szövetség megkötéséről tárgyal a Ma­gyar Igazság és Élet Pártjával, a Magyar Demokrata Nép­párttal, a Magyar Demokrata Fóurmmal és a Mezőgazdasá­gi Termelők Érdekvédelmi Szövetségével, továbbá sorai közé vár mindenkit, aki kis­gazda érzelmű, de már nincs helye az FKGP-ben. MA KOSSUTH TIVADAR festőművész kiállítása meg­tekinthető a Kortárs Művé­szeti Galériában (Nádor ut­ca). SÁNDORFALVÁN, a művelődési házban 14 óra­kor ingyenes jogi tanácsa­dással, gyógyászati segé­deszközök bemutatójával kezdődik a egészségügyi hét programja, majd 16.30-tól Bózsó István paraatlétával lesz beszélgetés. Házigazda: a mozgáskorlátozottak me­gyei egyesületének helyi csoportja. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 14 órától terhestorna kisma­máknak. AZ IJFÚSÁGI IRODÁ­BAN (Dózsa Gy. u. 5.) 15­től 17 óráig ingyenes jogi tanácsadás. SARKIG TÁRT AJTÓK Dorozsmán: 16 órától orvo­si előadás az Alkony nyug­dljasklubban, 17-től a Do­rozsmai Napló fogadóórája és MÉ-diák találkozó a mű­velődési házban. A TISZA HULLÁMTE­RÉNEK MADÁRVILÁGA - dr. Kasza Ferenc vetített­képes előadása 18 órakor lesz a Bálint Sándor Műve­lődési Ház emlékszobájá­ban. TANÁRI HANGVER­ajánló SENY 18 órától a Király­König Péter Zeneiskolában. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) este 6 órától A táplálko­zás informatikája címmel Becsei József tart előadást. A JATE-KLUBBAN 18 órakor filmvetítés: Eső előtt; 21-től közgazdászbuli. A HAGYOMÁNYŐR­ZŐ EGYÜTTES 19 órától tartja foglalkozását a tápéi Heller Ödön Művelődési Házban. FERENCES EVANGÉ­LIUMI ESTÉK 19 órától az alsóvárosi ferences kolos­torban: „A szépirodalom ro­konszenve a kisebb testvé­reké, a ő nagyságuk titka ih­leti" a címe Jelenits István piarista egyetemi tanár elő­adásának. BIBLIAÓRA angolul és magyarul, este 7-től a Bar­tók művelődési központ pincehelyiségében. A LATERNA MAGICA FILMKLUBBAN este 8 órakor A jövő a nő című fil­met vetítik. A SZOTE-KLUBBAN 21 órától a M.É.Z. ír népze­nei koncertje, utána házi­buli. HOLNAP A SÁNDORFALVI Mű­velődési Házban diabetesz­nap lesz: reggel 7-től vércu­kormérés, 16 órakor bemu­tatkozik a Szeged és Térsé­ge Diabetesz Egyesület, utána előadások. SARKIG TÁRT AJTÓK a dorozsmai művelődési házban: az Andersen Szín­ház előadása 10-től ovisok­nak, 14.30-tól iskolások­nak; 16 órától népdalok és citeramuzsika, 16.30-tól fu­rulyasuli, 18-tól gitársuli, reformtorna nőknek, 19-től pince jazz blues. TEADÉLUTÁN lesz na­gyothallóknak 14 órától a Bartók tér 4. szám alatti klubban. A jó hangulatot Vecsernyés Róbert bizto­sítja. AZ IFJÚSÁGI IRODÁ­BAN 14.30-tól 16.30-ig pszichológia- és életvezeté­si tanácsadás; 17-től Alba óra. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 15 órától gombfoci gyerekek­nek; 18 órától a Biokultúra Egyesület foglalkozása. A BARÁTI KÖR délután 4 órától tartja rendezvényét a Csillag téri fiókkönyvtár­ban (Kereszttöltés u. 29.). Vendég: Rimóczy Károly tanár, a „Panorámabusz" idegenvezetője. SONKOLY TIBOR fes­tőművész kiállítását délután 5 órakor nyitja meg Szuro­mi Pál művészeti Író a Bar­tók Béla Művelődési Kö­zont B Galériájában. A tár­lat december 25-éig, mun­kanapokon 10 és 18 óra kö­zött tekinthető meg. A FŰ-VÉSZ-klubban 18 órától kézműves műhely. A JATE-KLUBBAN 18 órától A maconi gyermek című filmet vetítik; 19-től táncház. A SZOTE-KLUBBAN 18.30-kor filmvetítés: Holt költők társasága; 21-től Hadházi László és Ördög Ottó estje, 23-tól repeta party Gajdács Zoltánnal. A REGŐS BENDE­GÚZBAN 22-től nosztalgi­arendezvény. Vezeti: dj. Tangó. AZ ALKOTÓ­HÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma, 16 órától fafaragás, foltmozaik, bőrművesség; holnap, 16.30-tól fazekas szakkör gyerekeknek. napló MA JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., 14 em. 5.) 14-16 óráig az MSZOSZ tagjai részére. Dr. Hajdú István ad felvilágosí­tást munkaviszonyban lé­vők, pályakezdők és nyug­díjasok részére. A szakszer­vezeti tagságot hitelt érdem­lően (pl. tagkönyv) igazolni kell! A MUNKÁSPÁRT Sze­ged városi vezetősége 14-17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. alatti Mun­kás Művelődési Otthonban. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bál­int János ingyenes jogi ta­nácsadást tart az érdeklő­dőknek, 15-16 óra között. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője és dr. Géczi József ország­gyűlési képviselő lakossági fórumot tart a Kecskéstele­pen, a művelődési házban, 17 órától. Téma: A Klebels­berg-kecskéstelepi psszekö­tő út. Vendégek: Szeged Mj. Város Polgármesteri Hivat Műszaki Irodája, Del­taterv Kft., Csongrád Me­gyei Közlekedési Felügye­let. DOBÓ JÁNOS, a 2l-es választókerület (Északi vá­rosrész) képviselője a pol­gármesteri hivatal műszaki irodájának közreműködésé­vel 17 órától, az Arany Já­nos Általános Iskolában (Kukovecz Nana u.) fóru­mot tart. Téma: a Francia­högy körüli utcák forgalmi rendjének változása. A NYUGDÍJASOK PÁRTJA 17-től 18 óráig in­gyenes jogi tanácsadást tart a Teleki utca 3. alatt. Ügy­véd: dr. Sebő János. HOLNAP DR. MÉCS LÁSZLÓ, a 12-es választókerület (Móra­város, Béketelep) képviselő­je a polgármesteri hivatal fő­építészének közreműködésé­vel 18 órától, a Déri Miksa szakközépiskolában (Kálvá­ria tér) lakosság fórumot tart. Téma: a ruhagyári tömb részletes rendezési tervének módosítása. Népszerűsége egyre nagyobb méreteket ölt 5 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA EE <Sg) TOYOTA Bízhat a jelben Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb kisáruszállítója, a Toyota Hiace már megnövelt tengelytávú változatban is kapható! Az új modell majd fél méterrel hosszabb az alapkivitelnél, két- vagy négykerék hajtás­sal, ennek megfelelően dízel vagy turbódízel motorral (2,4 1) felszerelve érkezik Magyarországra. A Hiace furgonok személy­autókéhoz hasonló vezethetősége, utasterének tökéletes ergonómiája közismert, a különlegesen kedvező légellen­állású karosszéria esztétikai szempontból is párját ritkítja. A Hiace haszongépjárművek valamennyi változatának mindkét oldalán tolóajtót találunk, a szállítótér hátsó fala 2,5 méter magasra nyitható, terhelhetősége meg­haladja az egy tonnát. Keresse fel márkakereskedőnket, ismerje meg a megnövekedett Hiace választékot, és válassza ki az önnek legmegfelelőbb modellváltozatot. Garantáljuk, hogy megtalálja! • MOLNÁR AUTÓHÁZ KET 6723 SZEGED, Cnerzy Mihály u. 18. Tel.: 06-62-311-062 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Kutasi u. 12. Tel.: 06-62-341-628 TÁJÉKOZTATÓ az öt napnál nem hosszabb ideig foglalkoztatott biztosítottak bejelentéséről. Az 1997. évi" LXXIV. törvény alapján 1997. szeptember l-jétől az alkalmailag foglalkoztatott dolgozókat úgynevezett alkalmai munkavállalói könyvvel lehet foglalkoztatni. Az alkalmi munkavállalói könyvet ellenszolgáltatás nélkül a munkavállaló lakóhelye, illetőleg tartózkodási helye szerint illetékes megyei munkaügyi központ állítja ki, a munkavállaló kérelmére. 1997. szeptember l-jét megelőzően azonban (1997. április 18-tól 1997. augusztus 31-ig) az öt napnál nem hosszabb ideig foglalkoztatott dolgozók bejelentését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által rendszeresített formanyomtatványon kell megtenni. Az említett bejelentőlap a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Ügyfélszolgálati irodáján és kirendeltségein szerezhető be, melynek beküldési határideje 1997. november 30. Az egyéni vállalkozói körbe tartozó munkáltatók jelentési kötelezettségüknek jegyzéknyomtatványon tehettek eleget, így rájuk ezen rendelkezés nem vonatkozik. Szeged, 1997. november hó Megyei Egészségbiztosítási Pénztár A Hippocrates Természetgyógyász Szabadegyetem 1998 januárjában - immár negyedik alkalommal ­indít első évfolyamot. Kaposváron, Budapesten, Szegeden és Miskolcon Indul be az 5+2 éves, iskolarendszeren kívüli, egyetemi szintű, több mint 5000 órás szakképzés, amely jelenleg az ország legkomplexebb természetgyógyász-képzése. Jelentkezőket csak korlátozott számban fogadunk Érdeklődni a 06-62-321-083 telefonszámon vagy személyesen Eurokt Akadémia titkárság (délután) Szeged, Arany János u. 7 , III. em. Levélcím: 7400 Kaposvár. Toponári út 59. A Casabella Kft felvételre keres: - 1 fő nagykereskedelmi termékmenedzsert szegedi munkahelyre - 1 fő saját gépkocsival és olasz- vagy angolnyelv­tudással rendelkező munkaerőt szegedi munkahelyre (burkoló-szakismeret előny). Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal személyesen, valamint telefonon lehet Tamás Sándornál az alábbi címen: Casabella Kft. 6724 Szeged, Szatymazi u. 2/b | Tel.: 62-490-790 A Diego Szőnyegcentrum termékmanagereket keres. Feladat: már meglévő üzletek managelésére új üzleti kapcsolatok kiépítése. Elvárások: érettségi bizonyítvány, saját gépkocsi, vállalkozói igazolvány, magabiztos fellépés. Ajánlatunk: elérhető 200 000 Ft kereset, változatos munka. Jelentkezés: 1997. november 26. (szerda) Tisza Szálló (Szeged, Wesselényi u. 1.) Időpont: 10-15 óráig Kérdéseire felvilágosítást a (06-29)-367-772-es telefonszámon Kiss Gábortól kaphat. EGYHETES, AKCIÓS UTAK: Miami Beach 117 900 Ft/fő (dec. 10-ig), New York 132 500 Ft/fő KARÁCSONYI KEDVEZMÉNY SRI LANKÁN: dec. 15—30-ig: 2 személy együtt utazása esetén az egyik csak 50%-ot fizet! QUAESTOR BUSINESS TRAVEL Szeged, Deák F. u. 34. Tel./fax: 62/312-260, 312-660 ai n /ín FIGYELEMFELHÍVÁS azon személyek részére, akik az 1975. évi II. törvény 119. paragrafusa alapján a 11,5%-os egészségbiztosítási járulék fizetésére kötelezettek (mezőgazdasági kistermelő, őstermelő, adóköteles jövedelemmel rendelkező nem biztosított személyek stb.). Az a személy, aki személyi igazolvánnyal rendelkezik, vagy azzal jogszabály alapján rendelkeznie kellene, és e törvény alapján biztosítottnak vagy biztosított eltartott hozzátartozójának nem minősül, és egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult, köteles havonta a munkából, tevékenységből származó adóköteles jövedelem, de legalább a mindenkori minimálbér 11,5%-nak megfelelő összegű egészségbiztosítási járulékot fizetni a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig a lakóhelye szerint illetékes Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz. Felhívjuk a figyelmet árra, hogy amennyiben a fent említett személynek adóköteles jövedelme keletkezik, köteles jövedelembevallást benyújtani a tényleges jövedelemről. Természetesen ebben az esetben a már korábban befizetett egészségbiztosítási járulék és a tényleges jövedelem különbözete után kell a járulékot megfizetni. Fenti jövedelembevallási nyomtatvány a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálati irodáján és kirendeltségein szerezhető be. Szeged, 1997. november hó Megyei Egészségbiztosítási Pénztár

Next

/
Oldalképek
Tartalom