Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-17 / 268. szám
6 HAZAI TÜKÖR HÉTFŐ, 1997. Nov. 17. • Búzaügy Zsikla Gyözö kontra Máté László • Kiskörös (MTI) Politikai manipulációnak tartja a férges búzáról felröppentett hírt Zsikla Gyözö, a Mezőgazdasági Termelök Érdekvédelmi Szövetségének alelnöke és egyben szóvivője. Zsikla Győző vasárnap közölte: a Metész lejáratását szolgáló hír alapja az a minősftő bizonyítvány, amelyet az I. Magyar Hengermalom állított ki, ez a malom pedig - mint mondta - információi szerint Málé László szocialista képviseld tulajdonában van. A Belügyminisztérium elé szállított Metész-búza minősítő bizonyítványát nem az I. Magyar Hengermalom, hanem a Budai Hengermalom állította ki mondta Németh Krisztina, a BM .sajtófőosztályának vezetője vasárnap, cáfolva ezzel az érdekvédelmi szervezet szóvivőjének állítását. A beszállított 95,4 mázsa gabona minősége - a malom kifogásolási jegyzőkönyve szerint - rovarfertőzöttsége miatt elfogadhatatlan. A vizsgálatok során a búza 1 .kilogrammjában ugyanis 4 bogarat találtak. Máté László szocialista képviselő nem titkolta, hogy 50 százalékban tulajdonosa a minősítést végző Budai Hengermalomnak. Leszögezte ugyanakkor, hogy a vállalat menedzsmentjének munkájában nem vesz részt. A képviselő mosolyt fakasztónak tartotta azt az állítást, amely szerint a Metész lejáratását célzó politikai manipuláció a poloskás búzáról felröppentett hír. Hangsúlyozta: az ügy távol áll a politikától. • Magyar Pax Romana Fórum Az új elnök: Horányi Özséb • Budapest (MTI) Horányi Özséb, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem kommunikáció tanszékének vezetője a Magyar Pax Romana Fórum új elnöke. Horányi Özséb, valamint a korábbi elnök, Keresztes K. Sándor fél éven át együtt dolgozik a mozgalom élén. A hétvégi tisztújító közgyűlésen az új elnök hangsúlyozta: a Pax Romana Fórumnak el kell érnie, hogy a magyar egyházat ne csak a nők, az alacsonyan iskolázottak és a vidékiek, hanem a magyar társadalom elitje egyházaként is számon tartsák. A katolikus értelmiségnek az a feladata, hogy a magyar társadalom minden rétegének a problémáira választ tudjon adni, illetve minden rétege számára legyen mondanivalója - mondta. • Rejtőzködők és menedéket keresők Tél előtt a hajléktalanokról Sokan nem élnek a védelemmel. Őket a szakzsargon rejtőzködő hajléktalannak nevezi. (Fotó: Mohos Angéla) Becslések szerint Szegeden 800-1000-re tehető a hajlék nélküliek száma. Ennél sokkal kevesebbnek tud menedéket nyújtani a város. Igaz, nem minden otthontalan tart igényt a „hivatalos" menedékre, inkább rejtőzködik, s maga keres magának rendszabályoktól mentes életteret. A tél közeledtével mind többen menekülnek védett helyre. Ezért, ha a szükség úgy hozza, éjjeli szállássá alakítják a nappali melegedőt, forró teát osztanak az utcákon. Az új átmeneti hajléktalan szállás „beléptével" pedig ezen a télen 33-mal többen vészelhetik át meleg helyen a telet. A szemerkélő esőben indul útnak huszonhat ember. A várost járják egész nap, egy szál reklámszatyorral, amibe minden belefér, ami megmaradt nekik. Reggel nyolcra üres lesz az Indóház téri éjjeli menedékhely, csak a gondnoknő mossa erős szagú fertőtlenítővel a padlót a robosztus vaságyak között. Délután 6 tájban majd újra sor áll az ajtó előtt, visszajönnek a törzsvendégek és csapódnak hozzájuk újak, akik vagy maradnak több éjszakára vagy csak egyetlen egy éjjelre húzzák meg magukat. Telt ház van itt és a szomszédos átmeneti szálláson egyaránt, pedig még az időjárás szerint tavasz van, nem úgy mint tavaly ilyenkor, amikor már november derekán leesett a hó. Az átmeneti szállón a hajléktalanok „krémje" lakik. Ők még nem adták fel a reményt, hogy újra kikapaszkodhatnak a gödörből. Nekik van valamilyen jövedelmük, s mint az egykori munkásszállókon, úgy élik itt az életüket. Azzal a sorsukat meghatározó különbséggel, hogy a nappalt nem munkahelyen töltik. • János szerencsés, ma kikerül innen. Egy tanyán egy családnak segít majd. Vigyáz a házra és ami dolog adódik, megcsinálja. János, nem iszik, utálja az italt és tud dolgozni, keményen. Most lehetőséget kap legalább arra, hogy innen kimeneküljön. Persze előbb ide, befelé menekülnek, hiszen az utcánál, a magányos kóborlásnál jobb a meleg, kávészagú szállón ellenni, ahol legalább egy önálló ágy jut mindenkinek, s a tudat, hogy a közelgő tél nem fenyeget fagyhalállal és nem verik agyon őket isten szabad ege alatt. Sokan nem élnek a védelemmel. Őket a szakzsargon rejtőzködő hajléktalannak nevezi. Vándorolnak városról városra vagy egy város kerületein belül. Kapualjakban, lépcsőházakban, pincékben, elhagyatott épületekben élnek évek óta. A szociális munkások, karitatív szervezetek emberei tapasztalják, hogy egyre agresszívabbak azok, akik sok éve bolyonganak a „világban" otthon, család és munka nélkül. Ezekkel a szabályoktól és törvényektől elszokott emberekkel már nemigen lehet mit kezdeni. Számukra a hajléktalan szállások szóba sem jöhetnek, mert ott tilalmak vannak, ott alkalmazkodni kell. Az évek óta rejtőzködők erre már nem képesek. Inkább halálra fagynak az utcán, de elkerülik az „állami" melegedőket. • Az Indóház téri éjjeli menedékhely éjszakánként 26 embert tud fogadni, este 6 órától reggel 8-ig. Körülbelül a fele naponta visszatérő szállóvendég, ötven százaléka cserélődik éjszakáról éjszakára. Az újonnan érkezőknek alá kell vetniük magukat a fertőtlenítő procedúrának is, a törzsvendégeknek már csak az esti tusolás kötelező. Már most, novemberben minden éjszaka teltház van a Nagyállomás melletti, vaságyakkal telezsúfolt éjjeli menedékhelyen. A szomszédságában, az átmeneti szállón már huzamos időre rendezkedhet be az, akinek van valamilyen jövedelme. Itt 23 hajlék nélküli lakik, az emeleten a férfiak, a földszinti szobákban a nők. Az Algyői úton, a népkonyha épületét a pályázaton nyert pénzből, illetve kétmilliós önkormányzati támogatásból bővítették az idén. Azóta nemcsak egyszeri meleg ételhez juthat 150 ember naponta, hanem az új részben nappali melegedőt alakítottak ki, ahová reggel 7 és 11 valamint délután 3 és 7 között húzódhatnak be az otthon nélküliek. Napközben lehet itt tisztálkodni, mosni és a szárítógéppel rövid idő alatt újra viselhetővé tenni a ruházatot. A helyhiányt nem oldja meg, de enyhít a gondokon az átadás előtt álló 33 ágyas, Bajai úti átmeneti szálló. • Tavaly télen, hogy lehetőleg senki ne fagyjon meg az utcán, éjszakánként kinyitották a nappali melegedőt, ahol olykor 80-an is menedéket találtak. így lesz az idén is, a legkeményebb télben. A Humán Szolgáltató Központ a téli kríziskezelésre kétmillió forintos pályázatot nyert, ezt a pénzt a ételek minőségének javítására fordítják annak érdekében, hogy megfelelő táplálkozással némileg felerősítsék a hajléktalanokat. S hogy az igyekezet ellenére, amit a karitatív szervezetek is erősítenek, történik-e tragédia, hajléktalan fagyhalál a szegedi utcákon, megjósolni nem lehet. Talán a tél enyhe lesz. Kalocsai Katalin • Budapest (MTI) Megsérült, az előzetes orvosi vélemény szerint feltehetően talpizomszakadást szenvedett a Magyar Állami Operaház szombat esti premierjén Kövessy Angéla balettművész. A táncos a Balanchineest utolsó műsorszáma, BiBalettbaleset Budapesten zet C-dúr szimfóniájának harmadik tétele alatt összeesett, a művésznőt partnere, ifj. Nagy Zoltán vitte ki ölben a színpadról. A premiert kollégájuk, Castilleo Dolores mentette meg, aki másodszereposzfilmmezö Beán a fehér vásznon F eltehetően Miszter Beán gumiból van, abból a lába, a szája, a háta, az arca, s még maga a feje is. Az ürge elképesztő pofákat tud vágni, kiakaszjtóan jár. Ha ez idáig a tévében látta az ember némely klipjét, jókat röhögött rajta, az egész kész dili, de ahogy a Besenyőékről is tudtuk, amúgy civilben, nem idióták. Miszter Beant viszont a róla elnevezett filmben hétköznapion normálisnak vagy átlagosnak nevezett környezetbe helyezik, ettől aztán olyan lesz Miszter Beán, mint aki hegyirül tövire idióta, nem csak játssza, az is. A filmben egy fogyatékos szerepében tűnik föl, és ahogy ez bele van pumpálva az emberbe, egy szellemi fogyatékoson csak a végső esetben röhög. A filmben is csak akkor adja magát Beán, amikor egy-egy epizódra magára hagyják, és ott produkálhatja, amit tud. Ez nem kevés, de nyakunk rajta, egy Beán II. már halálosan kimerítő lenne. Egyszóval félre van csinálva Beán, rossz kaptafát húztak rá, olyat, amiben nem tud érvényesülni. Az ő gumipofái és izélkedései nem kívánnak semmilyen környezetet, csak önmagát; ha nem olvad bele minden a környezetéből akkor elszigetelődik, és leginkább egy beteg ember rajzolata tűnik elő. Abból pedig van elég. Beán önmagában jó, csak a környezete agyonüti; uszkve olyan ez, mint hogy a kötéltáncos mutatványát csak megfelelő távolból élvezhetjük: ha túl messze, magasan van, nem látunk semmit, ha túl közel a földhöz, akkor a produkció veszélyességi foka hagy kívánni valót maga után. Feltehető, Beannek csak háttérszereplős magánszámot szabad előadnia, de az se baj, ha fehér vászon előtt. Podmaniczky Szilárd Létszám és kereset á Budapest (MTI) Az első háromnegyed évben 3 millió 625 ezer foglalkoztatottat tartottak számon Magyarországon, vagyis közel ugyanannyit, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Az egyéni vállalkozók száma növekedett, nem változott viszont az alkalmazásban állók és a segítő családtagok száma. A költségvetési szférában és a 10 fő feletti vállalkozásoknál 2 millió 509 ezren álltak alkalmazásban, ami 2 százalékos csökkenést jelent 1996-hoz képest. A foglalkoztatottak száma a költségvetésben 3,5 százalékkal, a versenyszférában 1,3 százalékkal esett vissza. A havi bruttó átlagkereset 53 ezer 920, a nettó 36 ezer 350 forint volt. A nettó átlagkereset 24 százalékkal nőtt, ami a fogyasztói árindex 18,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 4,7 százalékos emelkedését eredményezte. A költségvetési és társadalombiztosítási intézményeknél lassult ugyan a bruttó átlagkereset növekedési üteme, a háromnegyedévet tekintve mégis gyorsabban emelkedtek a fizetések ezen a területen, mint a versenyszektorban. Míg ez utóbbi körben 21,9 százalékos, addig a költségvetési intézményeknél 24,2 százalékos volt a növekedés. tásban táncolja a szerepet. A spanyol-magyar származású, magyar állampolgárságú művész, aki a baleset pillanatában a kulisszák mögül figyelte az előadást, maga is fellépett az első részben, így melegítés nélkül „beugorhatott" a szerepbe. rr | IRODABÚTOR! Irodai munkahelyek, ügyfélforgalmi irodák, konferenciatermek, egészségügyi és oktatási intézmények KOMPLETT PEIR'TOROZÁSA GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓ SZEGED, Attila u. 17-19. Tel./fax: 62/329-499 Kárpótlási jegyert ELMU részvényt! Jegyzés: 1997. november 20-tól december 4-ig (Túljegyzés esetén előbb lezárható) Minden 10 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegyért 1 db 10 ezer Ft névértékű, névre szóló törzsrészvény jegyezhető. ALLAMl fUVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT.