Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-11 / 263. szám
A Medikémia hazai pályán verhetetlen Négy szettben ,förölték,, a Gabonát Ne puskázzuk el! Hazánk NATO-nagykövete szerint tálcán kínálják nekünk a kibontakozás lehetőségét. (3. oldal) Joggal örülhettek a találkozó végén a Medikémia röplabdásai: színvonalas mérkőzésen, nagy csatában diadalmaskodtak a Nyíregyháza felett. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktól Az újszegedi Sportcsarnokban a pénteki Interligaderbi után tegnap Extraligamérkőzésre, vagyis bajnoki meccsre csábította publikumot a Medikémia Szeged férfi röplabdacsapata. Ellenfelük, az NYVSCSzabolcs Gabona - a karibi feladó, Cutino vezérletével - az első szettben ugyan meglepte a Nyári-Nusserlegénységet, de folytatásban már akkurátusan őröltek a Medikémia-malom kövei. A szegedi kedvencek egyre jobban játékba lendültek és Melnicsuk, Torma, a sérüléséből felépült Nirka, s a fantasztikus teljesítményt produkáló Petheő vezérletével sikeresen dolgoztak a „molnárlegények". A meccs sorsát valószínűleg a harmadik. 47 (!) percig tartó szett döntötte el, ez a 12. játszmalabdáját értékesítő, s végül 3:1re diadalmaskodó Szegedé lett. (Tudósításunkat a 9. oldalon olvashatják.) Tökét emel a Pick Zártkörű alaptőke-emelésről döntött tegnap a Pick Rt. rendkívüli közgyűlése. (5. oldal) Barcs Sándort köszöntötték Óbudán köszöntötték 85. születésnapja alkalmából a legendás Barcs Sándort. (9. oldal) • Magyar-szlovák tárgyalások Építsünk vízlépcsőt? M '^mílal Al Országgyűlési Könyvtár ^ \ Horn Gyula: a poWfifcíiiiSember (7. oldal) ^ ALAPÍTVA: 1910-BEN ^ DELMAGYARORSZAG Növekedünk,.*. • Budapest (MTI) Az idén a kormány a GDP 4 százalékos növekedésével számol, amely több, mint a prognosztizált 2-3 százalék. Az első háromnegyedév exportja'pedig 17 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak a Magyarországon működő világcégek, vagy az izokkal létrehozott közös vállalatok, amelyek az eltelt három év alatt megháromszorozták exportjukat. Nagy szerepük van a magyar kivitel összetételének alakulásában is, hiszen az export 42 százalékát a gépipar, 40 százalékát a feldolgozott termékek adják. • Szegeden Is vettek céget Sorozatban csaltak • Debrecen (MTI) Legalább 60 milliós csalássorozat három elkövetőjét előzetes letartóztatásba helyezte az ügyészség, további két csaló ellen pedig országos körözést adtak ki. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűleg, különösen nagy értékre elkövetett csalások miatt adott ki elfogatóparancsot Szilágyi László debreceni és Burján Attila kálmánházai lakosok ellen mondta el hétfőn az üggyel kapcsolatban Lakatos Barnabás rendőr százados. A fiatalemberek és előzetes letartóztatásban levő három társuk - K. J., N. Zs. és Cs. Z. debreceni lakosok - alaposan gyanúsithatók azzal, hogy álnéven, hamis igazolványokkal csalásokat követtek el az Angi 68 Bt. nevében. Az ország egész területét járva Kisfaludi Árpád, Varga Csaba, Tóth Csaba, Németh Attila és Németh Mihály álnéven különböző cégeket vásároltak meg. Azokat tovább működtették, majd élelmiszereket, műszaki cikkeket, gépeket rendeltek meg, ezeket bérelt raktárakba szállították. Leggyakrabban nagy értékű ingatlanokat ajánlottak fel fedezetként hamis papírokkal, mely ingatlanok természetesen sohasem voltak a tulajdonukban. Ezen túlmenően tárgyalópartnereiktől postai befizetési csekkeket kértek, azt maguk készttette hamis postai bélyegzővel és keltezéssel látták el, így „igazolták", hogy a rendelt áruk ellenértékét befizették, az tgy megkapott árut pedig orgazda-hálózaton keresztül értékesítették. Legutóbbi csalásaikat az Angi 68 Bt. Debrecen és az ATSZ Kft. Miskolc cégek felhasználásával követték el, de a rendőrségnek tudomása van arról, hogy Szegeden is vásároltak céget üzeimeikhez. KEDD, 1997. Nov. 11., 87/263. ÁRA: 38 FT • Udvariasan fogalmazott Budapesten a görög védelmi miniszter „Bátorság" és politika Peter Baco és Nemcsólc János első kézfogása. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Szlovákia elengedhetetlennek tartja a nagymarosi, vagy az ennek megfelelő magyarországi vízlépcső felépítését. Csak így teljesíthetők a vízlépcső-rendszerre vonatkozó államközi szerződés energiatermelési és a hajózási feltételeket javító célkitűzései. Ezt Peter Baco, szlovák földművelésügyi miniszter, a magyar-szlovák bősi tárgyalások küldöttségvezetője hangsúlyozta a hétfőn Budapesten megtartott tárgyalást követő sajtótájékoztatón. Nemcsók János államtitkár, a magyar delegáció vezetője kijelentette: Magyarország nem hajlandó a nagymarosi erőmű felépítésére, mert a hágai döntés erre nem kötelezi. A magyar szakértők a két hét múlva esedékes következő tárgyalási fordulóig alternatív megoldásokat dolgoznak ki. Zarándokokat fogadott a pápa emlékezett meg, s akárcsak a vasárnapi boldoggá avatáson, most is magyarul szólt a zarándokokhoz. Mint mondta, Apor Vilmos püspöki jelmondata - „Á kereszt megerősíti a gyengét és megszelídíti az erőset" csodálatos szintézisbe foglalja lelki életét és lelkipásztori szolgálatát. Az evangélium és Krisztus szeretetének igazságától megerősödve bátran emelte fel hangját, hogy mindig védje a gyengéket az erőszakkal és az igazságtalansággal szemben. Vértanúsága 1945 nagypéntekjén méltón koronázta meg életét, amelyet áthatott Krisztus keresztjében való bensőséges részesedése. „Evangéliumi tanúságtétele legyen számotokra, kedves magyar testvéreim, állandó ösztönzés Krisztus és a felebarát egyre odaadóbb szolgálatára" - mondta a pápa. Keleti György és Akisz Cohacopoulosz ellépett a díszszázad előtt. (MTI Telefotó) • Budapest (MTI) Bátor politikai döntés a lakosság megkérdezése Magyarország NATO-csatlakozásáról. így vélekedett a görög védelmi miniszter a vasárnapi népszavazásról hétfőn Budapesten, miután tárgyalt magyar partnerével, Keleti Györggyel. Akisz Cohacopoulosz hozzátette: Magyarország NATO-csatlakozása párhuzamos az európai uniós integrációval. Általános követelmény ugyanis, hogy minden európai ország számára megteremtődjön a kollektív biztonság intézménye, amit a NATO bővítése szolgál. A magyar és a görög védelmi miniszter egyetértett abban, hogy meg kell hosszabbítani a boszniai békefenntartó erők jövő nyáron lejáró mandátumát. Keleti György egy kérdésre válaszolva elmondta: a magyar kormány hamarosan dönt arról, hogy Magyarország a NATO északi vagy déli parancsnokságához tartozzon. Mint rámutatott: honvédségi Vélemény szerint több előny szól a déli szárnyhoz való csatlakozás mellett. A vendég is üdvözölte a honvédség ez irányú törekvését. A két miniszter megállapodott abban, hogy már a közeljövőben haditechnikai együttműködési megállapodást dolgoznak ki. • Vatikánváros (MTI) II. János Pál pápa ma általános kihallgatáson fogadta a Vatikánban azokat a magyar, mexikói és olasz zarándokokat, akik Apor Vilmos győri püspök, Maria Vicenta de Santa Dorotea Chávez Orozco mexikói apáca, illeve Giovanni Battista Scalabrini olasz püspök vasárnap történt boldoggá avatására érkeztek az Örök városba. A rendkívül nagy számú érdeklődő számára szűkösnek bizonyult a VI. Pál pápáról elnevezett hatalmas fogadóterem, így akik nem érkeztek majd egy órával a találkozó előtt a helyszínre, a kapukon kívül, a Szent Péter téren rekedtek. A majd hatezernyi magyar zarándok közül sok száz szintén nem tudott bejutni a terembe. II. János Pál a kihallgatáson először Apor Vilmosról /