Délmagyarország, 1997. november (87. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-08 / 261. szám

8 STEFÁNIA - ÚJ GENERÁCIÓ SZOMBAT, 1997. Nov. 8. Nyers-koncert • Munkatársunktól A Nyers együttes hosszú szünet után november 12-én, szerdán este 9-kor a JATE­klubban lép ismét a közön­ség elé. Miként korábban is meg­írtuk, Czutor Zoltán tavasz­szal tanulmányi szabadságot vett ki és Los Angelesbe uta­zott, hogy közelről lássa a showbizniszt. Napközben egy fuvarozó cégnél hurco­lászta Walter Matthau jel­mezeit, esténként pedig klubzenekarokban muzsi­kált. Szeptemberben tért vissza Szegedre, s a Nyers tagjaival űjra próbálni kezd­tek. Nem Ígérték, hogy azonnal koncerteznek, hisz nem szeretnének csalódást okozni a közönségnek. A JATE-klubban minden­esetre egy új Nyerssel ismer­kedhetünk meg, ugyanis a másodgitáros Mátraházi An­dor elköszön. A helyére He­gyi Pál érkezik, akit vélhető­leg senkit sem kell bemutat­ni Szegeden, az eFeMeR alapítója, vezetője, gitárosa, énekese és szövegírója. Be­és fellépése nem jelenti ko­rábbi zenekarának végét, marad az eFeMer tagja és zenésze. Pontosítás • Munkatársunktól A „Szülőföldem szép ha­tára..." nevezetű megyei helyismereti vetélkedő dön­tőjéről már hírt adtunk la­punkban. Az eredményhir­detéssel kapcsolatban kérték a szervezők, hogy pontosít­suk a makói József Attila Gimnázium esetében a fel­készítő tanárok nevét. Az is­kolából ugyanis két csapat is bejutott a döntőbe, az 5. he­lyezett - fiatalabbakból álló - együttes felkészítő tanára Pál Lászlóné, a 6. helyezetté pedig Budainé Keczer Csilla volt. Hobo dupla lemezpremierje Kövek az útröl Jövöre lesz 20 éves a Hobo Blues Band. (DM/DV-fotó) Dupla lemezpremierrel kezdődött az ösz Ho­bo számára. Szeptember­ben megjelent a „Kövek az útról" cimü, Rolling Stones-dalokat tartalma­zó szólólemeze, a napok­ban pedig napvilágot lát a Hobo Blues Band „Ne­mek háborúja" albumja. Előbbi produkcióval már élőben is megismerked­hettek a hallgatók, a hé­ten ugyanis a SZOTE klubban adott koncertet Hobokocka címmel. - A „Kövek az útról" al­bum szólólemez, melyen ugyan játszik a Hobo Blues Band minden tagja, de közre­működnek más zenészek is ­mondja Földes László -, így többek között Fuchs László, Tomsits Rudolf, Pribil György, Csepregi Gyula, Márta István, Lerch István. 9 Az albumon Rolling Stones-dalok szerepelnek magyarul. Ezek egyszerű fordítások, vagy átkölté­sek? - A 10 dalból mindössze egy saját szerzemény, a Rolling Stones blues, a többi az eredeti dalok fordítása. Azért is húzódott ilyen soká­ig a megjelenés, mert minden egyes átköltést ki kellett kül­deni a menedzsmentnek. Sze­rencsére épp egy olyan em­ber látta az anyagot, aki tu­dott magyarul is, s nagyon tetszettek neki a szövegek. 9 Látszik, nagy hatással volt rád a legendás zene­kar budapesti fellépése... - Eredetileg az itthoni koncerten szerettem volna nekik átnyújtani a lemezt, de nem készülhetett el. Most szervezzük, hogy valamelyik amerikai koncerten át tudjam adni Keith Richardsnak. Amikor itt jártak 1995-ben, akkor találkoztam az együt­tessel, s vele tudtam beszél­getni. Kezébe nyomtam a Rolling Stonesról írt könyvet, valamint adtam a „Kenyerem java" CD-t amint két daluk szerepelt. 9 Térjünk át a Hobo Blues Band lemezére, a Nemek háborúja már egy régóta dédelgetett terved megvalósulását jelenti. Ez konceptlemez valójában? - Annyiban igen, hogy az összes dal a férfi és női kap­csolatról szól. Nem hasonlít­ható a Férfibánathoz, hiszen mind pozitív irányból közelii. Ezek sokkal szeretet teljeseb­bek, azt hiszem, ez a jó szó rájuk. Még néhány vidám dal is akad közöttük. 9 Jeles jubileumhoz ér­kezik rövidesen a zene­kar, jövőre lesz 20 éves a HBB. Milyen nagy bulit terveztek? - A Nemek háborúja lé­nyegében már ezt a jubileumi évet vezeti be. A Lágymá­nyosi Közösségi Házban el is kezdődött egy sorozat, ahol a 20 esztendő alatt előforduló dalokat és egyéb műsorokat, például József Attila estet mutatjuk be. Áprilisra egy nagy koncertet tervezünk a Budapest Sportcsarnokba, er­ről azonban még nem árulok el részleteket. T. V. TOP20 t 4MV Locomotiv GT Uj 424 BMG Ákos 1 Üjromix BMG Hofi Géza 2 Pusszantás mindenkinek Hungaroton Kancz Zsuzsa 4 Ég és föld közölt Hungaroton Dj Tequila Ritmo infernal Record Express Bikini 9 A szabadság rabszolgái Hungaroton Tátrai Band 1 & Különös álom Hungaroton Republic Zászlók a szélben EMI-Quint Cserháti Zsuzsa 6 Mennyit ér egy nő Rózsa/Warner Tankcsapda 10 Konnektor 567 Rózsa/Warner Backstreet Boys 7 Backstreefs Back EMI-Quint Zámbé Jimmy 8 Best of 1. Magneoton The Relling Stones 12 Bridges to Babylon EMI-Quint Scooter 11 Age of Love Record Express Ganxsta Zolee és a Kartel 15 Jégre teszlek Sony Komár Lászlé 14 Férfi szív Hungaroton Elten John 13 The Big Picture Mercury/PolyGram Men in Black Re Filmzene Sony Brooklyn Bounce 20 The Beginning Record Express TNT Re Bomba Magneoton Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikerlista. RANDI-rovat Mindenkihez, aki az új generáció tagjának érzi magátl Várjuk üze­neteiteket, hirdetéseite­ket, amelyeket ingyen közlünk, de értük fe­lelősséget nem válla­lunk. Cimünk: Délma­gyarország/Délvilág Szerkesztősége, 6740 Szeged, Stefánia 10, Sajtóház. Csak névvel, lakcímmel kiegészített leveleket közlünk; neve­teket, címeteket nem je­lentetjük meg. A borí­tékra írjátok rá: RANDI­rovatl Vásárhelyi, 23 éves, szo­morú fiú vagyok. Szeretek mindent, ami jó, de a disz­kóért nem nagyon rajongok. Tulajdonságaim úgy hiszem nem fontosak, mert úgysem ez a döntó. Szeretnék megis­merkedni egy olyan lánnyal, aki egy igazi, őszinte és tar­tós kapcsolatról álmodik. Ha szeretnél velem megismer­kedni, Írj helyet és időpontot (lehetőleg hétvégére) „Álom" jeligére. Szentesi, 20 éves, szemü­veges lány megismerkedne korban hozzá illő fiúval. Szeretem a sportot és a jó zenéket. A válaszokat „Igazi barátság " jeligére kérném. A „Csak te hiányzol!" jeligéjű srácnak üzenem. Hirdetésed felkeltette a fi­gyelmemet. Én egy barna hajú és szemű, 19 éves sze­gedi lány vagyok. Szintén komoly kapcsolatra vágyom, s az érdeklődési körünk is hasonló. Ha találkozni akarsz velem, legyél novem­ber 10-én, 16 órakor a Móra Múzeum előtti szökőkűtnál. Legyen nálad egy ilyen új­ság, nálam is lesz. Ha nem felel meg az időpont, írj „ Romantikus lány " jeligére. Helló Kedves Ismeret­len! Bizonyára tudod, hogy november 5-én, fél nyolckor a Belvárosi moziban jártál. S minő meglepetés, én is. És egyszer csak találkozott a te­kintetünk. Te lent, én fent... Bőrkabát, szürke pulcsi, fe­kete farmer és baseballsap­ka, hosszú, sötét haj. Ez Te vagy. Én... Ha tudod folytat­ni, Téged kereslek. Üdvözöl „Az elnök különgépe" jel­ige. „Csak te hiányzol!" jel­igére üzenem. Igen, hirdeté­sed felkeltette az érdeklődé­sem irántad. Szeretnék ve­led találkozni. Barna szemű és hajú, 19 éves szegedi lány vagyok. Külsőm... ezt neked kell eldöntened. Bár engem inkább a belső érték érdekel, s téged? Találkoz­zunk november 9-én, 18.30­kor a Centrum előtt. Remé­lem eljössz! Ismertetőül hozz magaddal egy újságot. Ha az időpont nem jó, írj „Mikor találsz rám?" jel­igére. Kedves „Csak te hiány­zol!" jeligéjű fiú! Én egy fe­kete hajú, zöldesbarna szemű, 18 éves lány vagyok. Rövid leírásod alapján az ér­deklődési körünk többnyire megegyezik. Egy őszinte, bensőséges kapcsolat a szá­momra is igen fontos lenne. Most nem írok többet, de ha szeretnél megismerni, akkor találkozhatnánk november 11-én, 18 órakor a Nagypos­ta főbejáratánál. Ha felis­mersz, gyere oda hozzám! Amennyiben nem megfe­lelő a hely vagy az idő, Írj ugyanerre a jeligére. „Mobil" jeligéjű srácnak üzenem. Ne haragudj, hogy nem tudtam ott lenni a múlt alkalommal. Találkozzunk november 9-én, 17 órakor a Centrum áruház előtti újsá­gosbódénál. A kezemben lesz egy újság. „Mérleg'' lány. A 16 éves, szőkésbarna hajú lány üzeni a „Tudod, hogy szeretlek" jeligéjű fiú­nak. Ne haragudj, hogy ed­dig nem írtam, de nem jutott rá időm. Ha meg szeretnél ismerkedni velem, akkor no­vember 10-én, 17 órakor le­gyél a Nagyposta előtt, várni foglak. Legyen nálad egy szál virág. Ha nem jó, íij új időpontot. Addig is, szia! „Csak te hiányzol!" jel­igére üzenem. Hirdetésed felkeltette egy 18 éves, 175 centiméter magas, barna ha­jú, ám átlagosnak nemigen mondható, szegedi lány ér­deklődését. Szeretem a jó könyveket, a jó zenét, a ter­mészetet. Szeretek szórakoz­ni járni, de a diszkó nem az én világom. Ha meg szeret­nél ismerni, legyél kedden 15 órakor a Dugonics téri szökőkútnál. Egy könyv lesz nálam, arról felismerhetsz. „Csillagfürt". A „Vörös Rózsa" jel­igéjű lánynak. Hirdetésed felkeltette az érdeklődése­met. Én egy 173 centiméter magas, barna hajú és szemű srác vagyok. Tartós és őszinte kapcsolatot szeret­nék, de eddig sajnos nem ta­láltam meg az igazit. Egy ki­csit már túlléptem az általad megadott korhatárt, de re­mélem, téged ez nem zavar. Ha neked is megfelel, talál­kozzunk november 9-én, 16 órakor a Radnóti gimnázium előtt. A „Két XVII éves gim­nazistának" üzenik a „Szá­guldó csigabigák". Bocs, hogy múltkor nem voltunk ott, de az időpont nem volt jó. Szeretnénk veletek talál­kozni november 8-án, 16 órakor ugyanott. A kezetek­ben legyen egy újság. Ha az időpont nem jó, írjatok má­sikat, a jelige maradjon ugyanaz. Szegedi, egyetemista, sportos fiú 187/85 hatalmas gyermeki szívével szeretne szeretni Téged. Mindenem a mozgás, a természet, az őszinte tiszta érzések. Álma­im tündérkéje egy kedves, vidám, 173-184 centiméter magas, sportos, izmos, vad, érzelemgazdag, szárnyaló, romantikus, tanuló, 20 év körüli szegedi leányka. Jel­ige: „Szenvedélyes, tiszta szerelem ". Kedves „ Fénysarló" jel­igéjű, jópofán őrült srác! Felkeltetted érdeklődését egy szegedi, 21 éves, 173 centiméter magas, világos zöldes-szürkéskék szemű, hosszú hajú nőies lánynak. Úgy érzem elvárásaidnak megfelelek, ezért ne keres­gélj tovább, hiszen a megis­merkedésünk után talán együtt tudnánk keresni, s ér­tékelni a szépet. Ha felkel­tettem az érdeklődésedet és megtetszettem neked, akkor november 16-án, 18 órakor legyél a Sissi-szobornál. Egy esernyő legyen a jobb kezedben. Ha nem jó az időpont, akkor a „Kuglófom egyetlen mazsolája " jeligére várom üzenetedet. 180 centiméter magas, 24 éves, makói fiú vagyok. Egyes állítások szerint jó­képű. Szeretek kirándulni, bulizni, sportolni, zenét hall­gatni. Legfőbb vágyam egy komoly, őszinte kapcsolat kialakítása. Ehhez keresem a korban hozzám illő lányt. 21 éves, szegedi, barna hajú és szemű, főiskolát végzett lány vagyok, s sze­retnék jelenlegi magányom­ból a Te segítségeddel kitör­ni. Szeretek sétálni, kirán­dulni és zenét hallgatni. Ha legalább 175 centiméter ma­gas és komoly kapcsolatra vágyó srác vagy, aki elmúlt már 21, szeret beszélgetni és kedveli a romantikus dolgo­kat, akkor éppen Te vagy az, akit keresek. Ha szeretnél többet megtudni rólam, üzenj „Valaki vár rád" jeli­gére. Szegedi, 24 éves, 180 centiméter magas, barna ha­jú és szemű srác vagyok, aki régóta magányos és egy őszinte kapcsolatra vágyik. Szeretek sétálni, moziba jár­ni, de a diszkóért nem rajon­gok. Olyan 20 évesnél idősebb lányt keresek, aki szintén magányos, őszinte kapcsolatra vágyik, s a von­zó külsején kívül, belül is van értéke. Ha felkeltettem érdeklődésedet, írj találkát „őszinte kapcsolat" jeligé­re. „Gloriana" jeligére üze­nem. Ha olvasod az újságot, s még nem vesztetted el a reményt, akkor a válaszom megjelenését követő hétfőn várlak a Hősök terén a pad­nál 17 órakor. Kiskegyed lesz nálam. Ha nem jó az időpont, üzenj vissza „őszi szerelem " jeligére. A „Csak te hiányzol!" jeligéjű srácnak üzenem. Hirdetésed felkeltette az ér­deklődésem. Ha szeretnél velem megismerkedni, le­gyél november 17-én, 10.30­kor az Ifjúsági Ház előtt, s legyen nálad egy szál sárga rózsa. Én fekete farmerben és kabátban leszek. Ha nem jó az időpont, írj „Fekete Bestia " jeligére. 165 centiméter magas, barna hajú, kékeszöld szemű, 21 éves, vásárhelyi lány vagyok. Szeretek zenét hallgatni, sétálni, diszkózni. Vágyam egy őszinte, ko­moly kapcsolat kilalkítása egy rendes sráccal, aki őszintén tud szeretni, s tartós kapcsolatot szeretne. Ha fel­keltettem érdeklődésed, s valóban találkozni szeretnél velem, akkor Írj „őszi ró­zsa" jeligére. A „Megperzselt szívek" jeligéjű fiúnak üzenem, r hogy az általad javasolt időpontban nem tudtam el­menni. Találkozzunk a hir­detés megjelenésének nap­ján, 17 órakor a Széchenyi téren a Nagyposta előtt. Egy ilyen újság legyen nálad. 19 éves, mindig mosoly­gó, vásárhelyi lány megis­merkedne olyan 19-25 év közötti, vidám természetű fiúval, aki komoly kapcso­latra vágyik. Ha szereted a diszkózenét, s szeretsz mo­ziba járni, valamint egy min­dig életkedvvel teli lányra vágysz, akkor valószínűleg nekünk találkoznunk kell! Ha Te is így gondolod, írj helyet és időt, ha lehet hét­végére, „Komoly kapcsolat" jeligére. Két 20 éves srác megis­merkedne olyan 20 éves lá­nyokkal, akik magányosak és komoly kapcsolatra vágy­nak. Szeretünk sétálni, mo­ziba járni, bulizni. Hajunk színe barna, s 180 centimé­ter magasak vagyunk. Ha hirdetésünk felkeltette ér­deklődéseteket, akkor (íjatok a „Scooter" jeligére. A „Gyémánt" jeligéjű lánynak. Vásárhelyi, 176/65, 24 éves, barna hajú és szemű, szemüveges, sze­rény, dolgozó srác vagyok. Szeretek zenét hallgatni és kirándulni. Nagyon szeret­nék veled megismerkedni. Ha Te is úgy akarod, legyél november 16-án a Sarokház­cukrászda előtt 17.30-kor. Ha az időpont neked nem megfelelő, úgy íij másikat a „Süss ki, főzz ki, hogy sze­rethessük egymást!" jeligé­re.

Next

/
Oldalképek
Tartalom