Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-02 / 230. szám
CSÜTÖRTÖK, 1997. OKT. 2. KAPCSOLATOK 15 A tévéállomások mai filmajánlatából MSAT MTV MTV 2 22.25 A kaland. Jachtkirándulásra indul Anna és Claudia. A két barátnőn kívül a hajó fedélzetén van Anna szeretője, a középkorú házaspár, a jachttulajdonos felesége és a nőcsábász Raimondo. Unatkozással, enyelgéssel telnek a napok. Az egyik kis szigeten partra száll a társaság. Induláskor derül ki. hogy Anna eltűnt. 19.30 Az Öntőin család. Visszatér Argentínából, és a liverpooli kikötőben horgonyoz le a Frazer társaság egyik hajójával Matt Harvey. A megérkezés öröme azonban hamarosan keserűségbe csap át. Kiderül, hogy útközben tönkrement a szállítmány. A kár mintegy húszezer font. Elizabeth Frazer éktelen haragra gerjed. Harveyt hibáztatja a veszteségért. amely csőddel fenyegeti a társaságot. DUNA TV SZÍV TV 9.30 Terhestorna. 10.(Ml Különjárat^ é-ÜEi 22.05 Eli az életét. Godard filmje egy párizsi porslituáltakkal foglalkozó szociográfiai tanulmányból indul ki. Nana. a csinos, fiaí lal eladónő anyagi kényszerből kénytelen eladni lestét. Abba a naiv hitbe ringatja magát. hogyha anyagilag rendbe jön. majd szépen kiszáll a bulibál... 10.30 Palánta 11.00 Egészségmagazin 12.30 Szédülj el! 13.30 Más 14.00 Torna Cindy Crawforddal. 14.30 Autóspori 15.00 Kapásjelző 15.30 Popdzsungel 16.30 Testszépítés. 17.00 Magdolna. Magyar film. 19.00 Most figyelj csak! 19.30 RPS News. 20.00 Kockáztató. 20.30 X-trém. 21.05 Ne add fel! Am. film. 23.00 Képes recept 23.30 Zsaruszív VTVSZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi hírek 19.20 Zene. 20.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Mozijegy 20.30 Az Ifjúsági Televízió műsora. 21.00 VTV mozi: Semmelweis. Magyar film. A bécsi klinika tanársegédje kétségbeesetten látja, hogy a szülészeten a halálozási arányszám egyre emelkedik. Rájön, hogy a fertőzést maguk az orvosok terjesztik, hiszen a boncteremtől jövet nem fertőtlenítik a kezüket. Elkezdődik Semmelweis harca az áltudósok ellen, akik nem ismerik el felfedezését. 23.50 Szegedi hírek 0.05 Képújság. TV 3 13.55 Műsorajánlat. 14.00 Gyilkos vagy áldozat. Ausztrál film. 15.55 Negyedóra 16.10 Cream21. 17.00 Havi fix. 17.15 Ördögi kör. Am. film. 19.00 Híradó. 19.15 Aloha Sporl. 19.30 Shingalana, a kis vadász. Angol sor. 20.30 Játék. 21.00 Haggyállógva Vászka. Magyar-orosz film. 22.35 Napi profit. 22.50 Negyedóra gazdaság 23.05 Aloha Sport. 23.15 Tér-halás 23.40 Ingatlanpiac 23.55 Valami magazin 19.00 Cops 7.00 Vekker. 13.00 Budo magazin 13.30 Parti sétány, Ausztrália 14.00 Játszd újra... 14.30 Harcművészek. Am. film. 16.30 Music Box Top Ten 17.00 A Szépség és a Szörnyeteg Sorozat, 18.00 Örömanyák. Angol sorozat, 2. 19.00 Cops. Am. sorozat 19.30 Parti sétány, Ausztrália. Sorozat. 20.00 Bosszú a jövőből. Am. sci-fi. 22.1H) Cops. Am. sorozat. 22.30 Murder One. Angol sorozat. 23.30 Dempsey és Makepeace. Am. sorozat. 0.30 Lángoló tenger HBO 7.15 Fehér Agyar. Am. film. 9.05 A nagy csapat, 2. Am. film. 10.50 Azok a New York-i báléjszakák. 12.30 Tanmesék a szexről. 13.55 Szóbeszéd. Am. film. 15.40 Apácashow, 2. 17.30 Bolondos dallamok. 18.00 Bír-lak. 18.35 Artielia Earhart - Az utolsó repülés. Am. film. 20.10 Első állomás Las Vegas. Am. vígjáték. 22.00 Melrose Piacé. 22.50 Édes idők. Am. film. 0.40 Viva. Itálai! Olasz szexfilm. 2.20 jelige: Vörös cipellők. 2.50 Pekingi kapcsolat. 4.35 Mozimánia: Marion Brando 1997. OKTÓBER 2., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: PETRA színház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Mágnás Miska (bérletszünet). Kezdés: este 7 órakor. BÁBSZÍNHÁZ Csodálatos narancsok (Hapcibérlet). Kezdés: délelőtt 10 órakor. mozi SZEGED, KORZO: Zeusz és Roxanne. Színes, m. b.. amerikai film. Kezdés: délután fél 4 és háromnegyed 6-kor; Romv és Michelle. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. BELVÁROSI: Az elveszett világ - Jurassic park. Színes, m. b., amerikai kalandfilm. Kezdés: délután 3, negyed 6. este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Ragyogj! Színes, ausztrál film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): A cigányok ideje. Színes, jugoszláv film. Kezdés: délután 5 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Féktelenül II. Színes, m. b., amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. Mozaik Kamara: A nyár meséje. Színes, francia film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: Meglesni és megszeretni. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 és 9 órakor. CSONGRÁD: Káma-Szutra. Színes, indiai film. Kezdés: este 7 órakor. magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 A Faller család. Német sorozat, 36/23. Tejkamevál (ism.). 9.35 Még egyszer! 9.35 Körző (ism.). 10.25 Mesélő cégtáblák (ism.). 11.05 Erdészház Falkenauban. NSZK sorozat, 27/10. Farkasok (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Az örökzöld „örökzöldek" Válogatás az MTV archívumából. Toldy Mária és Malek Miklós felvételeiből (ism.). 13.00 Híradó. 14.00 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 71. (ism.). 14.50 NAT-tól tartok. Gyerekeknek! 15.20 Utazások mese-országban. Lengyel rajzfilm. Mese a halászról. 15.30 Mozivarázs (ism.). 15.45 Mozivarázs Szemle, 5/3. 16.00 Heidi és Erni. Német tévéfilmsorozat, 32/21. Őrülten romantikus (ism.). 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat, 160/8. 17.00 Tévé-doktor. Az arcüreggyulladás. 17.10 Csellengők. 17.15 Hogy is van ez?! 17.45 Körzeti híradók. 18.00 „Reád emeljük szemünket" Népi vallásosság a Palócföldön (ism.). 18.20 Gyerekeknek! 18.30 MC. 18.40 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat. 13/7. Meglepetések. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. Egy kis vitamin. 20.40 Halálos biztonsággal. Amerikai film. 22.25 A kaland. Olasz-francia film. 0.30 Híradó. * TV 2 15.40 Műsorismertetés. 15.45 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat, 13/4. A nagyvilági nő (ism.). 16.30 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Ferdinánd Hodler: Az ifjút csodálják a nők. Kunsthaus, Zürich. 16.40 Fűben-fában. 17.00 Kormányváró. 17.30 Sport és felfedezés. Amerikai ismeretterj. filmsorozat. 18.25 Néprajzi értékeink. Esztergomi kévekötőfa (ism ). 18.30 Top 40. 19.00 Rajzolni jó. Az anyagok - a papír. 19.15 Gyerekeknek. 19.30 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat. 182/101. Balszerencse. 20.00 Mindent vagy semmit! 20.25 Telesport. Benne: BVSC Zugló-FC Real Betis KEK visszavágó labdarúgó-mérkőzés. 22.20 Aktuális. 22.55 Időjárás Kenó. 23.00 Telesport. DUNA TV 7.30 BBC Rádió adása. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Segítség! Tanulok? Távoktatás. 8.30 MérföldA DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdalpari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Eelelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas), KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10„ Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 481-281. titkárság: 481-320. szerkesztőségi fax: 481-400 . sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhfr Rt. (ügyvezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. (a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) kövek a magyar technika történetében, 4. (ism ). 9.00 Képes Krónika. 11.10 Esti kérdés (ism.). 11.25 Régiók. Tudósítók Stúdiója (ism.). 12.00 Déli harangszó. Vers. Lapozó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Néptáncok. 12.50 Hogyan segíti Magyarország az Egyesült Államokat? 13.25 Beszélő ritmusok. Német ismeretterjesztő film. 14.00 Fűszer és csemege. Magyar játékfilm. 15.15 A Zene Arcai. Komolyzenei figyelő (ism.). 15.55 Szegletkő. Protestáns műsor. 16.30 Hubertus. Vadászati magazin. 16.45 Barangoló. Turisztikai magazin. 17.05 Zűrzavaros vakáció, 16. 17.30 Mese. 17.50 Reklám, műsorismertetés. 18.00 Híradó 18.20 Az én kis nővérem. Magyar film. 19.30 Levelek a távolból. Bolgár dokumentum-játékfilm. 20.05 Váltó. Gazdasági magazin. 20.40 Esti kérdés. 20.55 Reklám, műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.30 Mozgó kép. 22.05 Éli az életét. Francia játékfilm.23.25 Híradó. TELIN TV Hangos képújság. 18.00 Nyitott stúdió. 19.00 Harmónia - életmód magazin. 20.00 Telin film: műsorismertetés. Műsorajánló. 20.10 Értelmiség '97 Nyári Egyetem, 9. 21.05 Mennyei könnyek. Amerikai film. TKTV 1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 18.30 Képújság. 20.00 DW. rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család (ism.). 11.35 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban, 30/24. Beszélgetés a hercegi pár asztalánál. 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Magyar miseénekek. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közA Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az alábbi tanfolyamokat indítja: - vámkezelő - vámügyintéző - középfokú személyügyi ügyintéző (humánpolitikai menedzser) - középfokú tb-ügyintéző - környezetvédelmi asszisztens - valutapénztáros - virágkötő - felsőfokú személyügyi gazdálkodó - felsőfokú oktatásszervező. Munkanélküliek a munkaügyi központtól képzési támogatást igényelhetnek. Jelentkezni személyesen Szeged. Kárász u. U. sz. alatt vagy telefonon, a 62-312-458, 321-733-as számon lehet. 3 lés. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Felhang. 17.00 Hfrek. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.00 Hírek. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A világ egy gömb. Történetek állatokról. 20.00 Hfrek. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Dés László szerzeményeiből. 21.25 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Törvénykönyv, Paragrafus. 23.00 Hfrek. Kenó. 23.05 Hallgassuk együtt! URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.00 Hírek. 9.04 Délelőtti tere-fere 11.00 Hfrek. 11.04 Közkívánatra. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Piacpróba. 13.45 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hfrek. 17.04 Petőfi délután. 18.01 Zenezóna. 18.30 Észkerék - telefonos nyereményjáték gyerekeknek. 19.00 Hírek. 19.03'Zenezóna. 19.30 Kölyökrádió. 20.00 Karinthy Színpad (ism.). 21.00 Hfrek. 21.03 Az Uriah Heep együttes összes lemeze. 22.00 Modem-idők. 23.00 Hírpercek 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után. Benne: óránként hfrek, időjárás. 20.4 Dzsessz-show. 3.04 Operettparádé. 4.04 Cigánynóták. BARTÓK 6.00 Htrek. 6.00 Muzsikáló reggel. 8.00 Htrek. 8.10 Pódium. 9.06 Zenekari „képek" 10.00 Hírek. 10.05 Rádiószínház: Mezey Katalin: A lángon ördög ül. Hangjáték Szapolyi János királyról. 10.49 Operslágerek. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Hfrek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.25 Versenyművek pengetős hangszerekre. 14.00 Htrek. 14.05 A szemlélők. Szabó Magda regénye folytatásokban. „A vizsgálat megkezdődik", 6/1. 15.02 Josef Greindl operaáriákat énekel. 15.30 Harmóniában a MATÁV-val. 16.00 Hírek. 16.05 Muzsikáló délután. 18.00 Hírek. 18.05 Fiatal művészek pódiuma. 19.05 Barátságos bölcsességek. 19.35 Korunk zenéje, 1997 20.30 Hírek. 20.35 Kritika két hangra. 21.40 Angol motetták. 22.00 Htrek. 22.05 A zene üzenete, 25. 22.25 Zenekari muzsika. 23.05 Igor herceg. Részletek Boroginy operájából. 24.00 Hfrek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66.29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Reigl Endre. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Házkorszerűsítés panelhitelből. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Interjú Thürmer Gyulával. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldrőj. körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC-híradó. 8.Ö0 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, útinform 8.15 Őszülő halánték. 9.15 Háttér. Benne: Piramis. 9.55 Hírösszefoglaló. 13.00-16.00 Regionális nemzetiségi műsorok. 15.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Marik István. 15.00 Évfordulónaptár. 16.00 Műsorismertetés, hfrek, időjárás-jelentés, útinform. A nap híre. Megszületett az új ufó-baby. Új törzsménes Vásárhelyen. 17.00 Htrek. időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. Sziget-kupa előzetes. Biztonsági őrök a Bartók téren. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, útinform. Üvegház, Filmlevél. Filmvilág híradó. 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, gazdasági és közéleti szemle. Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL RAIIIO 88 naponta 17-tól reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDS EON Telefonszám: 444-088, fax:421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu - www.tiszanet.hu/ radio88 17-22-ig Óránként hfrek, sport, útinform, időjárás 17.05 Tisza Gyöngye slágerlista Nacsa Norberttel. 19.05 Pletykafészek. Sári Zsuzsa műsora. Benne: Európa magyarul - Az EU felépítése. 21.05 Fresh Jam - CJB2Men műsora. 24.00 Hajnali zenemix. Zenei szerkesztők: Tóth András, Nacsa Norbert. Molnár Dániel. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.: 498-301. 5-8-ig félóránként, 8-11-ig óránként htrek, időjárásjelentés, útinfonn. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261,243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: mezőgazdaság. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Európa magazin. 16.00 Délutáni csevegés. Vendég: Fekete Csaba, a Szegedi Hallgatói Önkormányzat elnöke. 18.00 Full Extra. 20.15 Dilivtzió a gonosz Jones-szal. 23.30 Dcl-alföldi Hírmondó (ism). TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Htrek, információk, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutáni randevú a zenejegyében. RÁDIÓ SZENTES 6—13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránként helyi hfrek. tudósítások. időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 "Délelőtti magazin. 13.00 Hangoljon ránk! 14.00 Miénk a mikrofon. A rádió kereskedelmi és szolgáltató műsora. 15.00 Délutáni magazin. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95(7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében htrek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. horoszkóp 'y KOS: Jobban teszi, ha maga elé enged másokat, boldoguljanak ők is a munka frontján. Kiváló hangulatban van, s a tettrekészségével sincs baj. y BIKA: Választania kell két fontos dolog, illetve személy között. Nehéz helyzetében előjönnek jellemének és neveltetésének hiányosságai. I IKREK: Hivatása terén komoly sikereket érhet el. Használja ki ezt az időszakot, s keresse az alkalmat, hogy kitűnjön a tömegből. RAK: Valósítsa meg önmagát, s elégedett lesz az életével. Ne törődjék mások véleményével, a kijelölt utat még partnere kedvéért se hagyja el. Sl OROSZLÁN: Rádöbben, hogy tévúton jár. A felfedezés sokkolóan hat önre. Hirtelenjében megijed a gondolattól, majd egyszerűen kitalálja a folytatást. np SZŰZ: Hálás lehet a sorsának, s persze családjának is, hogy ilyen remekül alakul az élete. Természetesen sokan segítették önt eddigi élete során. n^H MÉRLEG: Ma ' ' ragyogóan szórakozik! Jó esélye van valami rendkívüli történésre. Mostanában úgyis hiányzott az életéből a jóleső izgalom. ni SKORPIO: Érzékenysége akkora, hogy a hisztéria határait súrolja. Nehezen viseli az igazságtalanságokat, függetlenül attól, hogy kivel történik. "THNYILAS: Bi——zonytalanságát leplezni igyekszik, de ez sajnos nem mindenki előtt sikerül. Barátnője átlát a rostán, s kedvesen siet a segítségére. % BAK: Nem sikerül alkalmazkodnia a megváltozott körülményekhez egyik percről a másikra. Kérjen időt magának, s minden rendben lesz. VÍZÖNTŐ: Csupa egyhangúság az élete a napokban. Vallja be, hogy hiányzik egy kis izgalom, ahhoz hogy fontosnak érezhesse magát. X HALAK: Családi életének rendezésére, a félreértések tisztázására most októberben nyílik lehetősége. Addig lesz néhány kellemetlen pillanata. 20-30%-os árengedményes ékszervásár (hivatalos, magyar fémjellel ellátott ékszerek) a Noríko üzleteiben a Kígyó u. 2. és a Nagyáruház emeletén 14 karátos gyűrűk, láncok, fülbevalók 3000 Ft/g áron! Ekszerjavítás, ékszerkészítés esetén aranymedált adunk ajándékba! „,„„ *>» föLOlAS T-Hús Nagyker ajánlata! Csirkecomb 375 Ft Pacal (fagyasztott) 375 Ft Marhalábszár (fagyasztott) 580 Ft Sertésveló (fagyasztott) 375 Ft Sertéscomb 829 Ft Az árak az áfát tartalmazzák! Magánszemélyeket tételenként 5 kg feletti mennyiségné szolgálunk ki! Nyitva tartás: K-P.: 6-14-ig. Szo.: 6-12ig| M Szabad sajtó u. 29., tel.: 444-259 10g,, u