Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-16 / 242. szám
18 MŰSOR CSÜTÖRTÖK, 1997. OKT. 16. horoszkóp m KOS: Csak azokkal az emberekkel barátkozik, akik tudomásul veszik, hogy önnek a munka, az érvényesülés a legfontosabb. Ott él igazán. BIKA: Számítanak a segítségére. Meghatottan veszi tudomásul, hogy fontos az embereknek. Önnek ez olyan, mint a nyikorgó keréknek az olaj. I IKRKK: A tegnapi szomorkás melankólia után kezd egy kicsit magához térni. Igazi meglepetések várják, köztük van kicsit kellemetlen is. r^TlRAK: Fütyül a ' 'sokat emlegetett hivatástudatra, totál elege van mindenből, ami körülveszi. Ha van aki vigasztalást nyújthat, hívja fel! Sl OROSZLÁN: Visszautasító magatartása rosszul érinti barátnőjét. Gondoljon bele, hogyan érezné magát hasonló, érthetetlen, bántó helyzetben? np SZŰZ: Villámgyorsan intézkedik, ezáltal megelőz egy-két lassúbb embert. Megérdemli a pihenést, szánjon rá egy kis pénzt, s utazzék el! S MÉRLEG: Ne hagyja magát manipulálni senki által. Ha ilyesmit észrevesz, azonnal fordítson hátat annak az embernek, illetve szervezetnek is. % SKORPIÓ: Tele van energiával, minden eszetlen ötletben benne van. A komoly dolgok nem tudják lekötni, nincs semmi fantázia bennük. NYILAS: Ha ma"—'gukban dúlnakfúlnak magukra maradnak. Beszélje ki magából ami nyomasztja, s gyorsan túl teheti magát a rossz dolgokon. P^l BAK: Egy apró ' ' figyelmességet képes mindennél többre becsülni. Legszívesebben begubózna otthonába, olyan jól érzi magát saját társaságában. a» VÍZÖNTŐ: Ma több jelentéktelen apróság történik, ami nem hozza ki a sodrából és nyugalmából egyáltalán. Kivonja magát a forgalomból. X] HALAK: Alkalmasnak látszik a mai nap, hogy hivatásával kapcsolatosan változásokat kezdeményezzen. Pótolhatja lemaradásait a szerelemben. KERESSÜK a DELMAGYARORSZAG 1910 és 1945 közötti számait archívumunk részére; megvásárlás, illetve másolás céljából. Délmagyarország Kft., BODO GABRIELLA 481-281/355 A tévéállomások mai filmajánlatából MSAT HBO MTV 1 MTV 2 21.45 Ejtőernyősök. Három fiatal katona Billy, a félénk homoszexuális Richie és a fekete bőrű Roger várja a körletben a parancsot. Vietnamba készülnek. Később csatlakozik hozzájuk az ugyancsak néger Carlyle. Már a megjelenésével is lármát és viszályt szil közöttük. A; altisztek felbukkanása nem hogy oldaná, inkább tovább növeli a feszültséget. 19.30 Az Onedin család. Szerencsésen túléli a törökországi kalandot James Onedin. Elcsigázott legénységével Liverpool felé tart. Útközben a hajó fölveszi néhány szerencsétlenül járt matróz holttestét. Angliában akarják eltemetni a szerencsétleneket. Onedin nem tudja teljesíteni Harrisnak tett ígéretét. Ezért a hitelezője el akarja árvereztem! az Onedin család ingatlanának nagy részét. TV 2 23.00 Remington Stcele. Új megbízást kap Remington és Laura. Elő kell keríteniük a híres videojáték-gyártó zsenit. A rafinált játékmester kereken ötmillió dollárral, valamint a cég legújabb videojáték-tervével oldott kereket. A férfit nem könnyű megtalálni. A: életben is úgy mozog, mintha valamilyen izgalmas játékot játszana. Ebben a játékban azonban csak egyszer veszíthet. SZÍV TV 11.00 Biztonsági zóna. 11.30 Autósport. 12.30 Tabuk nélkül. 13.00 X-trém. 13.30 Fogyatékossággal élők félórája. 14.00 Torna 14.30 különjárat. 15.00 Próba, szerelem, 8. (ism.). 16.00 Salty, az oroszlánfóka. 2. 16.30 Telezene. 17.00 Csintalan asszonyok. Francia filmvígjáték. 19.00 City kulturális magazin. 19.15 Kapásjelző. 19.30 Most figyel csak! 20.00 Kockáztató. 20.30 Budapesti formációs bajnokság. 21.00 A rémület éjszakája. Amerikai akciófilm. 23.00 Alexanders Ragtime Band. DUNA TV TV 3 18.20 Egy kicsit én, egy kicsit te. A filmbeli nagy családban három nemzedék él együtt: a nagyszülők, a szülők és a kamaszlány, akit a család nőtagjai éberen őriznek. Elsősorban a fontos beosztásban dolgozó anya, aki mindkét „műszakban" próbál energikusan helytállni. A sokasodó problémák miatt azonban ez egyre nehezebben sikerül. 21.00 Átütőerő 14.00 Műsorajánlat. 14.05 Negyedóra 14.25 A neretvai csata. Német-ameri kai-olasz film. 16.25 Cream21. 17.15 Nézz rám, Amerika! Am. film. 19.00 Híradó. 19.15 Aloha Sport. 19.25 Találkozás a pingvinekkel. Természetfilm. 20.30 Játék: Zenefon. 21.00 Átütőerő. Am. sci-fi. 22.50 Napi profit. 23.05 Negyedóra gazdaság. 23.20 Aloha Sport 23.30 Ingatlanpi20.00 A dzsungel törvénye 7.00 Vekker. 13.00 Budo magazin 13.30 Parti sétány, Ausztrália 14.00 Játszd újra... 14.30 Zirconium. Am. sci-fi. 16.30 Music Box Top Ten. 17.00 A Szépség és a Szörnyeteg. 18.00 Örömanyák. Angol sor., 4. 19.00 Cops. Am sor 19.30 Parti sétány, Ausztrália. Ausztrál sor. 20.00 A dzsungel törvénye. Am. film. 22.00 Cops. Am. sor. 22.30 Murder One. Angol sor. 23.30 Dempsey és Makepeace. Am. sor. 0.30 Ut A pokolba. 20.10 Jefferson Párizsban 7.25 Hazajárók. Am. film. 9.00 Bundesliga. 11.05 Mondj igent Giorgiónak! Ám. film. 12.55 Csobbanás. 14.45 Sztárközeiben: Demi Moore. 15.10 A kis Buddha. Olasz-angol-am. film. 17.30 Bolondos dallamok. 18.00 Bír lak. 18.35 Ace Ventura. Am. film. 20.10 Jefferson Párizsban. Am. film. 22.25 Melrose Place. 23.15 Showgirls. Am. film. 1.25 Mathilde illata. Francia film. 3.00 Jelige: Vörös cipellők. 3.35 Szerencsevadászok. Am. film. 1997. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: GÁL síinhái SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Étienne, Szilánkok. Szegedi Kortárs Balett (Dómján Edit I-n. bérlet). Kezdés: este 7 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Sok hűhó semmiért (Kölcsey F.-bérlet). Kezdés: este 7 órakor. BÁBSZÍNHÁZ Csodálatos narancsok (Pinocchio-bérlet). Kezdés: délelőtt 10 órakor. SZEGED, KORZÓ: Ál/arc. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 3, negyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Az ötödik elem. Szfnes, m. b., francia sci-fi. Kezdés: délután 3, negyed 6, este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): YVittman fiúk. Színes, magyar film. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Hatalmas Aphrodité. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. GRAND CAFÉ (Deák F. u. 18.): Túsztörténet. Színes, magyar film. Kezdés: délután 4 órakor. Wittman fiúk. Színes, magyar film. Kezdés: délután 6 órakor.Wovzeck. Magyar film. Kezdés: este 8 órakor Tistana. Bunuel-sorozat. Kezdés: este 10 órakor. VÁSÁRHELY: Ál/arc. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. Mozaik kamara: Kolja. Színes, csehszlovák film. Kezdés: este 7 órakor. SZENTES: Az elveszett világ. Színes, m. b., amerikai kalandfilm. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: Ebadta delfin. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: este 7 órakor. magyar tv MTV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 A Faller család. Német tévéfilmsorozat, 36/32. A borotva éle (ism.). 9.35 Szatelit (ism.). 10.15 Nyitott száj (ism.). 11.05 Erdészház Falkenauban. NSZK tévéfilmsorozat, 27/12. Lidérces éjszaka (ism.). 12.00 Déli harangszó. 16.00 Heidi és Érni. Német tévéfilmsorozat, 32/31. A hazatérés (ism.). 16.30 A szerelem jogán. Brazil tévéfilmsorozat, 160/6. 17.00 Tévé-doktor. A szemérbetegségek. 17.10 Csellengők. 17.15 Hogy is van ez?! 17.45 Körzeti híradók. 18.00 GeSheR-Híd. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. Brazil tévéfilmsorozat, 130/2. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. Az idegen lány. 20.40 Újra! Másképpen beszélgetek! Friderikusz Sándor műsora. 21.40 Kenó. 21.45 Ejtőernyősök. Amerikai film. 23.40 Balogh Ernő trió. TeleJazzPódium a Globe Royal mulatóban Tisza Bea közreműködésével. 0.15 Híradó. MTV 2 16.05 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat, 13/12. Nehéz idők. 16.50 Mesterművek. Angol képzőművészeti sorozat. Johannes Itten: Találkozás. Kunsthaus, Zürich. 17.00 Kormányváró. 17.30 Sport és felfedezés. Francia ism.terj. filmsorozat, 12/3. 18.20 Néprajzi értékeink. Csontos nyereg (ism.). 18.30 TOP 40. 19.00 Cirka-firka. 19.15 Zenélő gyermekkezek avagy „a művészet az a létra, amelyen az istenekhez juthatunk" (Sári József). 19.30 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, 182/109. Koporsóhajók. 20.00 Zene-zene-zene. 20.50 Századunk kihívásai - A magyar irodalom válaszai. Tokaji írótábor '97. 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuális. 22.25 Híradó. 22.40 Telesport. DUNA TV 7.30 BBC Rádió adása. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 RegrI wmmm A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZAVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐREI FERENC Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (universitas). KISIMRE FERENC (információs). KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nvomdavezető PÁSZT1NÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető Szerkesztőség és kiadó: A740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 4*1-281, titkárság: 4*1-320, szerkesztőségi fax: 4X1-400, sportrovat: 4*1-7.30, hirdetéstitkárság: 311-819. hirdetésfelvétel: 318-999. 320-239 Fax:481-444, ügy vitel: 4*1-333. Telex: 82-2*2. Fax: 4*1-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság {igazgató: Gyimesiné dr. Klsedy Sarolta), a Délhir Rt. {ügyvezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kit. (a Magtar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X {Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) geli muzsika. Segítség! Tanulok? Távoktatás. Járóföld - hazai tájakon, 2. Királyi vadaskertek (ism.). 8.30 Equator expedíció (ism.). Kutatások Amazóniában. 9.00 Képes Krónika. 11.25 Régiók. Tudósítók Stúdiója (ism.). 12.00-16.00 ófáig Antenna Hungária karbantartás. 16.00 Műsorismertetés. 16.05 Összefoglaló a Családok II. Világtalálkozójáról Rio de Janeiróból. 16.40 Póráz. Kutyatartók magazinja. 16.55 Falunéző. Folytatódik az erdélyi falvak bemutatása. 17.10 Jelenko. Egy szarvas a rengetegből. 13/1. Az erdei kunyhó titka. 17.40 Mese. 17.50 Reklám, műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.20 Egy kicsit én, egy kicsit te. Magyar játékfilm. 19.50 Tony Lakatos quartet. Hotel Venus. 20.05 Váltó. Gazdasági magazin. 20.40 Esti kérdés. 20.55 Reklám, műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.35 Fehér éjszakák. Benne: A1 Manach - Kortárs művészeti magazin. 23.00 Duna Televízió-premier. Matiné. 0.25 Híradó. TV 2 6.00 Reggeli információs magazin 8.32 Marienhof. Német sorozat, 8. (ism.). 9.00 Délelőtt a TV2-vel. 10.05 Egy kórház magánélete Amerikai sorozat. Szívek. 12.00 Tények. Időjárás. 12.05 Stádium. A TV2 üzleti híradója. 12.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat (ism.). 13.00 Csupa-csupa élet. Német sorozat, 9. (ism.). 13-30 Guldenburgok öröksége. Az újrakezdés. Német sorozat, 9. 14.30 Marionhof. Divatbáb. Német sorozat, 9. 15.00 Csipsz. Gyermek és ifjúsági magazin. 16.00 Aki bújt, aki nem. Kanadai sorozat. Sport, zene, versek... 17.30 Csupa-csupa élet. Német sorozat, 10. 18.00 Az Acapulco-öböi. Mexikói sorozat, 10. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. Hírműsor, időjárás. 19.30 Gazdagok és szépek. Amerikai sorozat. 20.00 Titkok, látomások. A képzelet és a valóság mezsgyéjén. 22.00 Tények, időjárás. 22.13 Tényező. 22.22 Emberi tényező. 22.28 Tények öt percben. 22.36 Szemtanú. Forró nyomon a TV2. 22.45 Sport. 22.50 Európa! 23.00 Remington Steele. Amerikai sorozat, 3. 24.00 Egy kórház magánélete. Amerikai sorozat, 5. (ism.). VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi hírek. 19.20 Zene. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Négyágú csillag II. Ismeretterjesztő filmsorozat. 20.30 Kérdőjel. Az Ifjúsági Tv műsora. 21.10 VTV mozi: Tinikrimi. Amerikai thriller. 22.30 Szegedi hírek (ism.). 22.45 Képújság. TELIN TV Hangos képújság. 18.00 Nyitott Stúdió. 19.00 Harmónia - életmód magazin. 20.00 Telin film: műsorajáió. 20.10 100 éves a Bcszitmflott és hvmutaKVuutők A '/ Biztos lehet benne. * Részletre Ls mcfvisérolhiitók! Audi A4 1.6 ("omtort* I bemutató autót '97. VW Faddy 1.4* (bemutató autó) '97. VW Venlo 1.9 I tt* (bemutató autót '97. Audi HU 1.6 TD '89. VW Golf 1.4 New Orleans* '94. VW Golf 1.4 CL* '96. VW Golf 1.4 CL* '96. VW Jetta 1.6 GL '89. Skoda Fetkia Kombi 1.9 D* '96. Renault 19 1.4 RT tgóz-benztnl '95. VW Transporter !T2) 9 szem. 1.6 TD '86. Mitsubishi 1.500 6 személyes* '95. Mitsubishi Lancer 1.8 GTi *91. Dél-Autó KR. Szened. Sárosi u. 11. Tel.: 486-911 Tömörkény. 20.38 Értelmiség '97 Nyári Egyetem. 21.10 Tűz és villám. Amerikai film. TKTV 1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 18.30 Képújság. 20.00 DW. rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.06 A Szabó család (ism.). 11.35 Krónika 1956-ról. Részletek Zimándi Pius naplójából, 10/4. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Katolikus Népénekek. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Zenéló városaink. 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 A magyar népzene és népköltészet hete. 19.41 Egy önérzet története. Gelléri Andor Endre regénye, 8/4. 20.05 Népzene, népköltészet. 20.30 Határok nélkül. 21.05 A Fusio Quartet „Life Rhythm" c. CD-jéről 21.25 Kossuth-kiub. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Hangos recept. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Három szólamban. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.0023.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.38 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 8.04 Zenezóna. 9.00 Hírek. 9.04 Délelőtti terefere. 10.00 Hírek. 11.00 Hírek. 11.04 Közkívánatra. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.15 Jogvédelem. 13.45 Korkérdés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Hírek. 17.04 Petőfi ifjúsági délután. 18.01 Zenezóna. 18.30 Észkerék. 19.00 Hírek. 19.03 Zenezóna. 19.30 Gyerek-sáv 20.00 Petőfi kabaré. 21.00 Hfrek. 21.03 Zenezóna. 22.00 2000. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... Óránként: hírek, időjárás. 2.04 Operettparádé. 3.04 Operettparádé. 4.04 Cigánynóták. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Marik István. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Nők a munkavállalásban. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Tesco. 7.30 Hírek, tudósítások a DélAlföldről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó Londonból. 8.00 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, útinform. 8.15 Őszülő halánték. 8.30 Programajánlat. 9.15 Háttér. 9.55 Hírösszefoglaló. 13.00 Regionális nemzetiségi műsorok. Szentes 66,29, Kornádi 66,14 MHz. 15.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Marik István. 15.00'Műsorismertetés, hírek, időjárás-jelentés, útinform. Évfordulónaptár. 16.00 A nap híre. Filmlevél. 17.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. Üvegház. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárás-jelentés, útinform. Környezetvédelmi magazin. 19.00 Műsorzárás. DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, gazdasági és közéleti szemle. Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 A HELYI RÁDIÓK MŰSORÁBÓL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDS EON Telefonszám: 444-088, fax:421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu - www.tiszanet.hu/ radio88 17-22-ig Óránként hírek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Tisza Gyöngye slágerlista Nacsa Norberttel. 19.05 Tóth Viktória műsora. Benne: Európa magyarul - kereskedelem. 21.05 Fresh Jam - CJB2Men műsora. 24.00 Hajnali zenemix. Zenei szerk: Tóth András, Genscher, Molnár Dániel. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100.2 Mhz-en, tel.: 498-301. 5—8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Hírek, információk, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutáni randevú a zene jegyében. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: a polgárőrség szakmai továbbképzése, a polgárőrség és a rendőrség kapcsolata. Vendég: Szula Ferenc, a Hódmezővásárhelyi Polgárőrszervezet elnöke és dr. Dezső József a vásárhelyi rendőrkapitányság környezetvédelmi osztályának vezetője. 12.40 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Portré. 16.00 Délutáni csevegés. Vendég: Nagy Sándor. 18.00 Full Extra. 19.20 Esti mese. 20.15 Dilivízió a gonosz Jones-szal. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6-13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránként helyi hírek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Magyar Márk. 13.00 Hangoljon ránk! 14.00 Miénk a mikrofon. A rádió kereskedelmi és szolgáltató műsora. 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Dienes László. Orvos mikrofonnal. Dr. Papp Zoltán rovata. Áz idei cukorrépa termés... ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Felsőfokú szakképesítést nyújtó mérlegképes könyvelői tanfolyam indul a DÉL-MÜSZI Kft. szervezésében Szegeden, október utolsó hetében, vállalkozói szakon, részletfizetési lehetőséggel, 440 órában (80 óra alapképzés+360 óra szakanyag). Jelentkezés, felvilágosítás: DÉL-MÜSZI Kft. Szeged, Mérey u. 6/c Telefon: 62-324-291, 62-325-392 Figyelem! Stratégiai helyen, Hódmezővásárhely, Szántó K. 1. utcában 4259 nm-es. dsszközműves lelek, 2024 nm-es beépített területtel, három beállásos autószerelő-, szervizműhelyekkel, iroda- és kiszolgálóhelyiségekkel, továbbá szabad területtel, profilkötöttség nélkül eladó. Irányár: 29 millió Ft + áfa Érdeklődni lehel: dr. Molnár Máriánál, telefonon 06-62-485-385. 06-30-688-468, személyesen: Szeged. Török u. 8. szám alatt.