Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-07 / 234. szám
KEDD, 1997. OKT. 7. UNIVERSITAS 9 Maribori Interliga-rajt Foci": a Fradi a csúcs! „Foci" csakúgy, mint a pályán, az életben is vagány. (Fotó: Miskolczi Róbert). röplabda A Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának nem sok ideje marad a pihenésre. Vasárnap még bajnokit játszottak Nyári Sándor és Nusser Elemér tanítványai a Vasas ellen, kedden pedig már útra kelnek, hogy az első Interliga meccsen (szerda, 18 óra) összemérjék az erejüket a szlovén OK Mariborral. A találkozóról és az Interesélyekről Nyári Sándort, a Medikémia vezetőedzőjét kérdeztük: - Az Interligában a két magyar együttesen, a Kaposváron és a Szegeden kívül két-két szlovák és horvát, valamint egy-egy osztrák és szlovén gárda érdekelt kezdte mondandóját Nyári Sándor. - Az osztrák és a szlovén röplabda nem erősebb a miénknél, a horvát viszont klubszinten előrébb tart. A Mladost Zagreb a legjobb négy közé akar jutni a BEK-ben. Rajtuk kívül a liga egyeduralkodója lehet a VKP Bratislava, mely egyenértékű a szlovák válogatottal. Ők ketten kiemelkednek, a többiekkel viszont jó és szoros meccseket játszhatunk. 0 A Medikémia, mely ismét sok vasat tart a tűzben, hol végezhet az Interligában? • Budapest (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 2 millió 808 ezer 841 forint, 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 702 - Nagyon elégedett lennék, ha a négy között zárnánk. Nagyobb célt, éppen a rengeteg meccs, a megerőltető menetelés miatt, Pálmai Antal klubelnökkel egyetértve ebben a küzdelemsorozatban nem tűztünk a srácok elé. • Az OK Maribor ellen milyen eséllyel lép pályára a Medikémia? - A szlovénekkel a Pini Kaposvár SE kétszer találkozott nemzetközi tornán, s ha jól emlékszem, mindkét alkalommal 3:l-re a somogyiak nyertek. A Demeter-tanítványok minket szintén 3:l-re vertek a Dunaferr-kupán és legutóbb az Extraligában is. Tehát közel azonos képességű csapatok harca várható Mariborban, s remélem nem a hazai pálya „előnyei" döntenek a sikerről. A jobb napot kifogó gárda nyer, persze nagyon jó lenne idegenbeli győzelemmel rajtolni, annak nagy értéke van. • Kik kapnak bizonyítási lehetőséget? - Valószínűleg a vasárnapi „hatosfogat" (Neizer, Hulmann, Melnicsuk, Nyirka, Torma, Berkes) kezdi a játékot, bár nem voltam elégedett Torma Péter produkciójával sem a Kazincbarcika, sem a Vasas ellen. Ha Berkes lába nem lett túlterhelve, ő is ott lesz, de kellemes benyomást tett rám Petheő és Takács centeijátéka is. Örömteli, hogy minden kerettag jó formában van. I. P. ezer 210 forint, 12 találatos szelvény 360 darab, nyereményük egyenként 9288 forint, a 11 találatos szelvényekre 821 forintot, a 10 találatos szelvényekre 209 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyereményösszeg: 656 ezer 813 forint. 3 találatos 3 darab, nyereményük egyenként 52 ezer 188 forint. Éveken keresztül a magyar labdarúgó NB I egyik meghatározó játékosa volt Fodor Imre, alias „Foci". Sokakat meglepett, hogy 31 évesen befejezte az aktív játékot. Igaz, a pályától nem tudott elszakadni, most az NB ll-es Hatvan edzője. • Egyik napról a másikra, nagyon fiatalon fejezte be labdarúgó pályafutását, miért? - kérdeztük az egykori válogatott játékostól. - Túl korán kezdtem el az kézilabda • Tudósítóinktól Kézilabdacsapataink jól szerepelnek az alacsonyabb osztályú (NB l/B, NB II) bajnokságokban. A mostani összefoglalóban is csak egy vereség kapott helyet a győzelmek mellett. Debreceni SportiskolaKézilabda Szeged SE 25-17 (11-9) NB I/B-s női kézilabdamérkőzés. Debrecen, 50 néző. Vezette: Kardos, Zrinski. KSZSE: Szacsvai - Szavizilabda • Tudósítónktól Cegléd-Bertók SC Szentes 7-6 (l-l, 2-2, l-l, 3-2) OB I/B-s férfi vízilabdamérkőzés. Cegléd, 100 néző. Vezette: Puskás. Bertók SC: Ormai ZENTAI, Melkhun 1, Hajdú, LANTOS 2, Bertók 1, Mélabdarúgés • Munkatársunktól Tisza Volán FocisuliVSI-Stadler FC 2-0 (2-0) NB I/B-s ifi „A" korosztályú labdarúgó-mérkőzés. Hunyadi téri Dózsa-pálya, 200 néző. Vezette: Kalmár. NB I-ben focizni, már 16 évesen a magyar élvonalban szerepeltem, az MTK színeiben. Több csapatban is remekül éreztem magam az évek során. A kék-fehérek után a legnagyobb sikereket a Honvéd gárdájában értem el, ahol négyszeres bajnok lettem. Jött egy emlékezetes siófoki kitérő, majd pályafutásom csúcsa, a ferencvárosi szereplés. Erre az időszakra vagyok a legbüszkébb. Belekóstoltam a profi világba is, Svájcban két évet töltöttem el. A visszatérés után a Parmalatnál döbbentem rá, hogy elegem lett a fociból, bó, Nagy 6, Kalmár 1, Arany 6, Lucza, Bálint 1. Csere: Nádasi (kapus), Giricz, Csanádi, Puskás 1, Strifler 2, Vér. Edző: Tóokos György, Gyimesiné Király Jusztina. A vendég szegediek kezdtek jobban, s lelkes játékuknak köszönhetően 3-0-ra, majd 6-4-re is vezettek. A hazaiak az első félidő végére fordítottak. A Tisza-partiak a második 30 percben már csak az eredmény után futottak. Ifjúságiak: Debreceni SI-KSZSE 30-16 (17-9) Kézilabda Szeged SEDerecske KSE 22-15 (11-7) száros, Hyc, Puskás, OROSZ 2, Kajtár. Edző: Pásztor Antal. A mérkőzés elején Orosz révén a szentesiek szereztek előnyt, sót, a második negyedben már 3-1-re is vezettek. Ezután elkerülhető gólokat kaptak Bertókék, s innen már csak az egyenlítésre „futotta" részükről. Fél perccel a találkozó lefújása előtt - a TVF-VSI: Falusi - Bóka, Döme, Kiss Z. - Rácz (Gáti), Horváth, Erdélyi, Csűri, Kerekes - Szekeres, Kun (Kovalik). Edző: Szalai István. Gólszerzők: Csűri, Kerekes. Jók: EalusL Bóka, Kerekes. sok volt az a tizenhat év. Bár azt hiszem, még mindig eljátszhatnék az élvonalban... • Nem tudott elszakadni a pályától. - Úgy látszik, én mindent fiatalon kezdek el csinálni, három éve választottam az edzői hivatást. Az első csapatomnál, a Dréhernél az NB III-as pontvadászatban bajnoki címet szereztünk hatalmas fölénnyel. A második együttesemnél, a BKV-nál nagy reményekkel vágtunk a bajnokságnak, de sok játékos távozott a klubtól (pl. Stefanov a Szeged-Dorozsmába), így nem sikerült NB I/B-s női mérkőzés. Szeged, 150 néző. Vezette: Nagy F„ Túróczy. KSZSE: Szacsvai Nagy 5, Szabó M. 6, Lucza, Arany 4, Kalmár 3, Bálint 4 (2). Csere: Nádasi (kapus), Csanádi, Puskás, vér, Strifler. Edző: Tóokos György, Gyimesiné Király Jusztina. A megfiatalított és átszervezett KSZSE a kezdeti idegeskedést leszámítva magabiztos győzelmet aratott a tavaly még az NB I-ben szerepelt Derecske ellen. Ifjúságiak: KSZSE-Derecske KC17-18 (7-11) NKTE Békés-JGYTF DSE 18-20 (12-11) Tisza Volán FocisuliVSI-Stadler FC 2-2 (1-0) NB I/B-s ifi „B" korosztályú labdarúgó-mérkőzés. Hunyadi téri Dózsa-pálya, 150 néző. Vezette: Varga. ^ TYE-VSJ: Dobronyai megszerezni az NB I/B-s tagságot. • Minden évben másik csapatnál edzösködik majd? - Ez nem lehet állandó dolog, mindig váltok. A Hatvan együttesével nagy tervekkel vágtunk neki az NB Il-es pontvadászatnak. Azonban a rajt előtt alaposan meggyengült a gárda összetétele, így főként 18-20 éves labdarúgókból áll a csapatom. Néha nem mondom, jó volna bent játszani a pályán, de egy edző „azzal főz", ami van, én eddig ezt tudtam kihozni belőlük. Süli Róbert NB Il-es női mérkőzés. A szegediek gólszerzői: Nagy 6, Nemes 5, Fekete 4, Gergely, Szabó H., Magyar, Veress, Tokács l-l. Tisza Volán EmergéMartfű 40-25 (20-12) NB Il-es férfimérkőzés. Az Emergé gólszerzői: Nagy L. 9, Buday, Herbert 8-8, Ignácz, Szabó Tönki 5-5, Erdei 4, Laluska 1. Autó-Hórusz Kiskundorozsma-Mezőberény 26-18 (13-9) NB Il-es férfimérkőzés. A dorozsmaiak gólszerzői: Glasza, Marancsik 5-5, Giricz, Hódi, Bozsák 4-4, Cséry 3, Bakó 1. Szamosszegi, Vadicska, Lóczi - Pécsek - Zakar, Miklós Cs., Puskás (Gál), Ács L. - Terhes Cs., Miklós A. (Baló). Edző: Lóczi István. Gólszerzők: Terhes, Ács L. Jók: Terhes, Miklós Cs., Pécsek, Lóczi, Szamosszegi. Győzelem és vereségek • Munkatársunktól A Medikémia Szeged férfi röplabdacsapatának ifjúsági együttese is megkezdte a pontok vadászatát a bajnokságban. Érdekesség, hogy Nusser Elemér edző fiai serdülők, vagyis három évvel fiatalabbak riválisaiknál. így nem lehet csodálkozni, hogy eddig mindössze egy győzelmet szereztek. Eredmények: Medikémia Szeged-Csepel SC 3:0, Pini Kaposvár SE -Medikémia Szeged 3:1, Medikémia Szeged-Kazincbarcika 1:3, Medikémia Szeged-Vasas SC 0:3. Az ifik is nyertek • Munkatársunktól KÉSZ Szeged-ZTE 4:0 (806:750) Női ifjúsági teke Szuperliga mérkőzés, Szeged. A legjobb szegedi pontszerzők: Cziráki 423, Sáfrány A. 383. Ötödik a Pick-Szeged • Munkatársunktól A férfi kézilabda NB I állása: 1. Fotex 3 -- 94- 69 6 2. Elektromos 3 -64-50 6 3. Győr 3 --88-77 6 4. Dunaferr 2 -- 59- 40 4 5. Pick 2 1 80- 78 4 6. Alkaloida 2 1 74- 72 4 7. Ny.egyháza 1 -2 65- 65 2 8. Komló 1 2 77- 78 2 9. Szolnok 1 -2 81- 85 2 10. Sz.batta 1 3 108-115 2 11. Cegléd 1 2 66- 75 2 11 Ózd - 1 2 64- 75 1 13. Pécs - 1 2 68- 88 1 14. Debrecen - " 3 67- 88 0 o Szegeden két helyen, a Sportcsarnokban és a Szent György téri Volán Taxi központban, megkezdték a Pick -Metkovic City Kupa visszavágó-mérkőzésre a jegyek árusítását. Kovács Tibor és a gél • Munkatársunktól Nem mondhatjuk, hogy Kovács Tibor, a HFC NB III-as csapatának labdarúgója szerencsés. Valakire nagyon hasonlíthat, hiszen a gárda idegenbeli mérkőzésein rendszeresen összetévesztik, és hiába szerez gólt, azt mindig másnak írják. A mélykúti találkozón is elvettek tőle egy találatot, helyette Molnárt jelölték meg gólszerzőnek. A második vásárhelyi gólt tehát Kovács Tibor szerezte a hét végén. Utánpótlásbajnokság • Munkatársunktól A nagyobbak után a kisebbek is megkezdik a küzdelmet a DM-Déltáv-Démász bajnokságban, a szegedi Kisstadionban. A meccsek október 11-én, (szombaton) rajtolnak az 1987. január elseje, az 1988. január elseje után születettek, és az 1989-90-es évfolyam számára. A szervezők október 7-éig várják az iskolák jelentkezését a 436-386os telefonon, vagy a Temesvári krt. 33. szám alatt Tamás Sándornál. [ mcDiKcmm I UK9 J Westel 900 C ___ . ) GSM ' Mobil Tóvközlési Rt. TAXI 1488-488 Agrársportnapok Vásárhelyen • Munkatársunktól Ma délelőtt kezdődnek Hódmezővásárhelyen a XXXIII. agrársportnapok. A részletes program: kedd 9.00 ünnepélyes megnyitó a Hódtói Sportcsarnokban. Asztalitenisz: 10 órától a Tarjáni Általános Iskola tornatermében. A résztvevők: Pannon Agrártudományi Egyetem (PATE), Gödöllői Agrártudományi Egyetem (GATE), Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE), Debreceni Agrártudományi Egyetem (DATE), Mezőtúr, Sopron. Kézilabda: 10 órától a Porcelán Sportcsarnokban. A résztvevők: DATE, Sopron, Nyíregyháza, ÁTE, GATE, PATE, Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (KEE), Mezőtúr. Kosárlabda: 10 órától a Hódtói Sportcsarnokban. A résztvevők, nők: KÉE, PATE, GATE, DATE, Sopron, Nyíregyháza. Férfiak: Sopron, KÉE, ÁTE, GATE, Nyíregyháza, Mezőtúr, PATE, DATE. Labdarúgás: 10 órától a városi stadionban. A résztvevők: Mezőtúr, PATE, Sopron, DATE, GATE, KÉE, Nyíregyháza. Röplabda: 10 órától a főiskolai kar tornatermében. A résztvevők: Nyíregyháza, PATE, Sopron, DATE, GATE, KÉE, ÁTE. Tenisz: 10 órától a város stadionban. A résztvevők: Mezőtúr, PATE, DATE, GATE, KÉE, Nyíregyháza, ÁTE. Október 8., szerda: valamennyi sportágban 9 órakor kezdődnek a mérkőzések. Kivétel ez alól a duatlon, amelyben a csapatversenyt 10 órától rendezik. A rajt és a cél a Porcelán Sportcsarnoknál lesz kialakítva. Október 9., csütörtök: valamennyi sportágban a helyosztókat rendezik, 9 órától. Az ünnepélyes eredményhirdetés 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokban lesz. Totónyeremények A fiaskó ritka „vendég n Puskás ellen nem megy... szentesieket szemlátomást nem kedvelő - Puskás játékvezető négyméterest ítélt ellenük, s ezzel 6-5 lett a listavezető Cegléd javára. A következő támadásnál Kajtárt visszahúzták, s ez is büntetőt érdemelt, amit a Kurca-partiak értékesftettek. Nyolc másodperccel a vége előtt az egyik hazai játékos a labdával együtt lebújt a víz alá, az őt fogó Orosz széttárt kezekkel jelezte, hogy nem bántja. A ceglédi pólós néhány másodpercet kivárt, majd miután „feljött" a vízre, a kapuba vágta a labdát, amit - Pásztorék legnagyobb meglepetésére - Puskás játékvezető „befütyült". Pásztor Antal: - Nem érdemeltünk vereséget, a házigazdák „eggyel többen" voltak... Nyeretlen Stadler