Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-31 / 254. szám
PÉNTEK, 1997. OKT. 31. KAPCSOLATOK 13 Kisgazdák magasan (vagy mélyen)? „Kisgazdák magasan" címmel dr. Maksay Ferenc, az FKGP Csongrád megyei alelnöke írt cikket a Délmagyarország szeptember 19-i számában, írásában szemére veti a sajtónak, hogy az augusztus 20-i, ópusztaszeri próbaválasztás eredményeit hiányosan közölte - a FKGP kárára. Mivel itt állítólagos közvélemény-kutatásról van szó, az eredmények hiányos ismertetése semmiképpen nem etikátlan a sajtó részéről. Az FKGP ugyanis már hetekkel előtte szervezte az ópusztaszeri nagygyűlést. Ez minden évben visszatérő fő programja a Torgyán József vezette Független Kisgazdapártnak. Ópusztaszeren ilyenkor természetesen más pártok is szerveznek gyűléseket, de ezen a napon kétségkívül a Dél-Alföldről összeverbuvált, Torgyán pártelnök szavaira áhítozó FKGP-párti kisgazdák vannak többségben. Ilyen közegben közvélemény-kutatást tartani kicsit a komikum határát súrolja. Nyilván ezt érezte a sajtó, amikor úgy számolt be a voksolásokról, ahogyan: hiányosan, itt-ott tallózva a számok között. A hiányolt, FKGP elsőséget bizonyító eredményeket sehol nem támasztják alá az időközi választások; elég, ha az idei kőrösladányi, Budapest, XI. kerületi, vagy legutóbb a nagykanizsai időközi polgármesterválasztásokra utalunk. Az FKGP jelöltje valamennyi helyen megbukott. Nem tudunk olyan pártról - sem Európában, sem más földrészeken -, amely az időközi helyhatósági választásokon rendre 2-3 százalékot ért el, majd megnyerte volna a soron következő országos parlamenti választásokat. Ez megkérdőjelezhetetlen igazság, s hitem szerint nem lesz másképpen a "jövőben sem. Mindezek fölvetik a sajtó szerepét a „tárgyilagos és igazságos" tájékoztatást illetően, amelyet Maksay úr a föntebb említett cikkében hiányol. A szemrehányás igazságtalanadé a legenyhébben szólva is aggályos, mert hiteles közvéleménykutatás csak találomra kiválasztott, semleges környezetben képzelhető el, minden más megoldás hiteltelen és irreális. A Torgyán József, illetve az FKGP elsőségét bizonyító ópusztaszeri voksolást nem támasztják alá országos tapasztalatok, az ilyen szavazás eredményeinek pontos, hiteles közzététele igq^ából félretájékoztatás lenne. Az FKGP jelenleg is válsággal küszködik, ám ki tudja, honnan - hihetetlen pénzeket költ kampánycélokra, illetve reklámra. Vezetőségét, elnökét, a párt politikáját nem az én tisztem minősíteni, mindezekről majd a választók mondanak véleményt jövő év májusában. Egy dolog azonban bizonyosnak látszik: hiteltelen, nem a valós helyzetet tükröző politikai sugallatok taglalása nem lehet feladata a sajtónak. Molnár György Vajda Mihály emlékére Fáj a szívünk, mert elveszítettünk egy barátot, egy társat, aki mindannyiunknak nagyon sokat jelentett. Olyan személyiség távozott közülünk, aki példamutató odaadásával, egyéniségéből kisugárzó jóságával, önzetlenségével, szeretetével igazi közösséggé formálta az éneklő embereket. Drága elnökünk, Miska bátyánk, dalostársaid búcsúznak tőled! Erkel Ferenc Vegyeskar Egyesület • A hét fotója LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153. 6740. TELEFON: 481-460 Magellén-effektus Fröccsspóroló magasles Bár még több, mint fél évünk van a választásokig, máris észrevehető, hogy a kormány sikerpropagandájára a lakosság jó része zavarodottan reagál. A kormány megnyilvánulásaiban a veszélyérzet és a remény ötvözete ismerhető föl, s szembetűnő, hogy nincs kapcsolat az állampolgári közérzet és a propaganda között. Ez jelenti a „Magellán-effektust": létezik ugyan cél, még szebb, mint 1994-ben, de körülöttünk a Horn-fok viharai, halálos veszélyei dúlnak. Magellán matrózai fellázadtak, de a kapitány meggyőzte őket. Az eredmény pedig az volt, hogy csupán egy hajó jutott át a Horn-fokon, s érte el a Fülöp-szigeteket, ahol aztán Magellán is elesett. Két dolog okoz ma gondot. Az egyik: vajon a gazdaság állapota ilyen-e, mint a kormány állítja (a „fordulat és reform" óta ismert, számos bértollnokkal együtt). A másik: az ország szociális helyzete, különös tekintettel a nyugdijasok körülményeire. A gazdasági helyzetet csak statisztikai módszerrel közelítve lehet javulónak mondani, és kizárólag országos (makro-) szinten. A lakosság közérzete (mikro-szint) kifejezetten rossz, különösen, ha a társadalom alsó harmadát nézzük. Tanult közgazdák akik alig jutnak szóhoz a sajtóban - állítják, hogy a helyzet nem olyan egyszerű. Zrínyi Ilona ,gyermekei" A Szegedi Zrfnyi Ilona Általános Iskola - miután dr. Szalay István polgármester levélben fordult az iskolákhoz: dokumentálják piros betűs ünnepeiket - október 18-án megkezdte névadójának és korának a gyerekekkel megismertető programsorozatát. A harmadik-negyedik osztályosok a Somogyikönyvtártól kaptak segítséget a program megszervezéséhez. Az intézmény gyermekkönyvtárának dolgozói színvonalas, mindenki számára hasznos, gyermekközeli, s nagyon élvezetes vetélkedőt állítottak össze. Az önfeledt szókeresés, képegyeztetés, keresztrejtvényfejtés eredményeként a tanulók megismerkedtek Zrínyi Ilona korának harci eszközeivel, váraival, jelentős személyiségeivel. A vidám hangulatú délelőttöt közös éneklés tette teljessé. A kellemes, és tanulságokkal teli órákért hálás köszönetüket fejezik ki a Zrínyi Ilona Általános Iskola vezetői, tanítói Bánfiné Balog Évának és munkatársainak. Molnárné Ferenczy Valéria igazgató Városunk szülötte, a méltatlanul elfelejtett Csikós-Nagy Béla (íja (Kurír, 1997. szeptember 15.), hogy bizony lehetett volna jobban is csinálni a dolgot, tehát az eufória indokolatlan. Másfelől: - s ebben főként a mai kormány vállalt szerepet - naiv módon kiárusították az országot Nyugatnak, ahol itt-ott komoly recessziós jelek mutatkoznak. A csatlakozási tülekedésben mi vagyunk a legszervilisebbek, miközben az újgazdagok és maffiózók labancszemléletét sokan már nem is takargatják. Feltűnő, hogy a külföldön élő jeles magyar közgazdák közül már vagy két éve senki nem értékelte az itthoni helyzetet. Még feltűnőbb, hogy a „hetényi faluvégen" tanult „Dimitrov téri fiúk" makacs IMF-mone tarizmusával szemben a Nobel-díjas M. Fiedmann éppen a minapi hongkongi IMF-konferencia kapcsán vetette fel az IMF fölszámolásának lehetőségét. Mindenesetre ma úgy tűnik, hogy az EU-tagsággal úgy járunk, mint Magellán: mire elérte célját, kiderült, hogy az út járhatatlan. Sok a bizonytalanság, de az talán nem jó példa, hogy Helmut Kohl német kancellár már tizenöt éve hatalmon van. Ugyanaz mással nem ugyanaz! A demokrácia előnye a váltás és leváltás. Ez sem veszélytelen, de talán mérsékli a mohó kizsákmányolók, a sikkasztok és maffiózók számát, mivel egyre kevesebb a lopnivaló. Marosi János nyugdfjas közgazda Hárman a biciklin. (Fotó: Karnok Csaba) Először azt a címet akartam adnj, hogy A három Rómeó, de felejthető, meg hát hol lennének a Júliák, lenn a földön, a kerítés tövében? A, nem, meccs van, a drukkerek meg még a régi korosztályból, azok nem voltak hórihorgasak, mint a maiak. És ugyebár ha biciklivel megy az ember meccsre, akkor így kispórol jópár kisfröccsöt, ám ha eleve létrával indul útnak, azzal nem lehet hazabiciklizni. Marad a biztonságos, erős váz és csomagtartó, steksz a zsebben, a szurkolói gólöröm vagy a les dühe pedig valóban szédítő lesz a magaslesen. F. Sz. • Szögedi naptár Gyertyafény az eltávozottakért Mielőtt a címben jelzett témakörhöz fognánk, az ünneprontás szándéka nélkül szóljunk előbb Simon és Tádé napjáról. Tájunkon járta az ismert szólás: „Mögérközött Simon Júdás, jaj mán neköd pőregatyás!" Vagyis november közeledtével már elá kell venni a melegebb nadrágot és „kacabájt." Október utolsó hete - érthető okkal - már szinte teljes egészében az elhalt családtagok, hozzátartozók idézésével telik, hiszen a hét végén, szombaton mindenszentek, vasárnap pedig halottak napja lesz. Érre a két napra mindenki gondosan készül. De vajon tudjuk-e, kik is tulajdonképpen a mindenszentek? Természetesen ismét Bálint Sándor idézzük: „Az élő és az elhalt lelkek titokzatos közössége... Mindazon megdicsőült lelkek serege (kisdedhalottak, vértanúk, tiszta lelkűek), akiket név szerint nem említenek a naptárak." A napot szokták a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapjaként is emlegetni, mely alkalmon a hozzátartozók imáikkal szándékoznak enyhíteni az elhalt rokonok szenvedésén. A nap délelőttjén szinte minden tápai hajlék kemencéjében sült a kőttestésztából briós alakúra formált „kúdúscipó", vagy a még archaikusabb nevén emlegetett ,Jcúdústuborék." Délután már a sírok körül szorgoskodtak a hozzátartozók: kapáigattak, virágóztak, közben itt-ott már gyertya is égett. Este, miután Őrangyalára harangoztak a templomban, kerek egy órán át zúgtak a harangok. Ezen idő alatt minden család asztalán gyertyákat égettek: annyit, ahányan a családból elhaltak. Mások annyit, ahányan éltek, mert hiszen nem egy nagycsaládban még többen éltek, mint ahány közvetlen halottjuk volt. A gyertyafény mellett együtt, hangosan mondottak olvasóimát, amelyben természetesen a legkisebbek is részt vettek. És nézték, kinek a gyertyalángja a leghosszabb, mivel azt tartották, hogy akié hosszú, az maga is „hosszút él." Hajdanvolt időseink az olvasóimádságot követően szintén közösen - elmondották a mindenszentek litániáját, amelyet régi, nemegyszer százesztendősnél is régebbi imádságos könyvekből olvastak. A halottak napja dologtiltó nap volt régen. Aki mégis dolgozott a földön, azt ,Jióttetöm érte", azaz testén viszketeges, égő fájdalommal járó bőrbetegség keletkezett. Ennek a napnak régi, archaikus neve .Jelkök napja" volt, mely alkalommal „a küzdő Egyház ünnepélyesen emlékezik meg a szenvedő Egyházról." Sokan már a reggeli misét követően kimentek a temetőbe, és ott csöndeskedtek a sírnál: gyertyák égtek, közben imádkozgattak, gondolkodtak, emlékeztek. A tegnap sütött „mindönszentök kalácsa" néven is ismert kolduscipót most vitték, és adták át a temetőkapunál üldögélő kodusoknak. Ugyanis - hitük szerint - az ő imájuk, igen foganatos volt'azokért, akik a tisztítótűzben szenvedtek. És mivel a koldusok szinte egész nap imádkoztak, tápai hiedelem szerint azon a napon nyugosznak, nem szenvednek a lelkek. Nem csak a temetőkben, hanem az első és a második világháború hőseinek emlékhelyeinél is gyertyák égnek, az elesett katonákra is emlékeznek e napon; ám a virágozás nem régi keletű: újabb, már általános és szép szokás. Ifj. Lele József Gyertyámos-mulatság Ezt a rovatunkat olvasóink írják. Az olvasói leveleket a szerzők mondanivalójának tiszteletben tartásával, szerkesztett formában jelentetjük meg. Az itt közölt írások szerzőik magánvéleményét tükrözik. A Gyertyámos utcai óvodában vidám szüreti mulatságot rendeztek. A gyermekek nagy örömmel vettek részt az őszi ünnepen, s még egy kis lovaskocsizásban is részük volt. A gyerekek és az óvoda dolgozói nevében köszönjük a rendezvény támogatóinak segítségét. íme azok névsora, akik hozzájárultak a mindenkit jókedvre hangoló szüreti mulatság sikeréhez: Délmagyarország Kft., Hóra Színház és Programiroda, Chio Kft., ínyenc Mester Kft., Média 6 Rádió, Varga Andrásné vállalkozó, Kfnainfo Bt., Szegedi Rendőr Szakközépiskola, Návai Andrásné vállalkozó, dr. Japport Katalin ügyvédi irodája. Magyar János zenetanár, Danone szönjük az óvodások szülei- A Gyertyámos Kft., Granex Food Kft., és a nek segítségét és támogatá- utcai óvoda Pepsico. Hasonlóképpen kö- sát. dolgozói