Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-29 / 252. szám

SZERDA, 1997. OKT. 29. SPORT 13 Pozsonyban, a Bratislava ellen röplabda A Medikémia Szeged férfi röplabdacsapata vasárnap a Pini Kapos­vár SE ellen fantasztikus csatában aratott 3:2-es győzelmet. Nem sokáig éljenezhetik magukat a „vegyészek", mert ma reggel már útra is keltek Pozsonyba. Az Interliga­meccs esélyeiről Nyári Sándor, a csapat vezető­edzője nyilatkozott. - A Nafta Bratislava Bécsben - kezdte mondan­dóját az ismert mester - 155 perces maratoni küzdelem­ben két vállra fektette a Donaukraft együttesét. Tehát nagyon jó csapatról van szó, szerintem közvetlenül a Mladost mögött a második sorrendben a mostani Interli­ga-mezőnyben. • Akkor vajmi kevés esély van a győzelemre... - Szegeden még nem nyert a Pozsony, viszont most az ő otthonukban lé­pünk pályára - ott pedig ne­künk nem termett még soha­sem babér. Ellenfelünk szin­te azonos a szlovák váloga­tottal, az az orosz edzó dol­gozik náluk, aki tavaly még a Mladostot trenírozta, vala­mint görögországi légiósko­dása után visszatért hozzájuk a 209 centiméteres Stephan Kravarik. őket erősíti a bar­celonai olimpián 5. helyet elért kanadai válogatott két ásza is. Sorozatban hétszer lettek szlovák bajnokok. Egy szuszra ennyi... • Nirkára számíthat a szakvezetés? - Nem, a héten valószínű­leg még nem állhat rendelke­zésünkre, s nagy menetelés előtt állunk. Kazincbarcikán és a Fáy utcában folytatni szeretnénk jó bajnoki soroza­tunkat - hisz beértük pont­számban a Kaposvárt! -, bár tudjuk ez nem lesz könnyű. Ezért Pozsonyban is pihenni fog egy-két kulcsemberünk, hogy bírják majd a strapát. Előtérbe kerül Takács, Ber­kes és Péterfy játéka - szok­niuk kell a „gyűrődést". G De, azért nem feltett kézzel lép pályára a Medikémia? - Természetesen nem! Minden elcsípett szettnek je­lentősége lehet abban, hogy eléljük célunkat, az Interliga 4. helyét. Az Interliga 3. forduló­jának eredményei: Donau­kraft Wien-Nafta Bratislava 2:3 (6,-12, 13,-9, -15), OK Maribor-Matador Puchov 2:3 (12, 3, -4, -10, -16), Mladost Zagreb-Medikémia Szeged 3:0 (4, 8, 4), Akade­micar Zagreb-Pini Kaposvár SE 3:1 (5, 4, -11, 14). Az Interliga állása: 1. Mladost 6, 2. Puchov 5 (7:5), 3. Bra­tislava 5 (8:6), 4. Medikémia 5 (6:6), 5. Donaukraft 4 (5:6), 6. Akademicar 4 (5:7), 7. Kaposvár 4 (4:8), 8. Ma­ribor 3 ponttal. I. P. mcDiKcmiA mm Westel 900 GSM > Mobil Távközlési Rt. TAXII 488-4881 • Fanisport a fejlődés záloga Elismerés a legjobbaknak uszonyos és búvárúszás Jutalomosztással egy­bekötött évadzáró ün­nepséget tartott tegnap, Budapesten legjobb sportolói számára az Uszonyos és Búvárúszó Szövetség. Csepregi Oszkár elnök, Ludvigh Zoltán alelnök és Vörös János főtitkár a nyári, Montpeliierben rende­zett EB-n kimagasló eredményeket elért ver­senyzőket s trénereiket díjazta. Természetesen a szegedi Muréna Duna-Tisza Búvár­klub sportolóit is jutalmaz­ták: Bozsó Bea, Savanya Norbert és Kanyó Dénes ré­szesült anyagi elismerésben, de a sikeredző. Gyémánt Im­re munkáját is honorálták. Egy, a sportág töretlen fej­lődésének szempontjából döntő fontosságú szponzori szerződést is szentesttettek tegnap. Faniszló József gyu­lai vállalkozó, a Fanisport tulajdonosa, aki eddig is ren­geteget áldozott erre-, no meg a többi vizes sportágra, a kontraktus értelmében 2000-ig támogatja a szövet­séget. Csepregi Oszkár el­nök elmondta, hogy az 1997-es teljesítmények alap­ján az uszonyos és búvár­úszás a nem olimpiai sport­ágak közül az egyik legtöbb érmet szállító „ágazatnak" bizonyult. Reményét fejezte ki abban a vonatkozásban, hogy ez így is marad a jövő­ben is. Ludvigh Zoltán alel­nök sportdiplomáciai siker­nek tekinti az OTSH-val tar­tott kapcsolat szorosabbra fűzését, melynek bizonyíté­kának tulajdonította, hogy az ünnepségen megjelent Köpf Károly, a hivatal főosztály­vezetője is, aki elismerően szólt a búvár és uszonyos­úszók idei eredményeiről, si­kereiről. A kellemes hangulatú, ebéddel egybekötött gálán a sportolók és vezetőik már az elkövetkező évad kihívásai­ról is ejtettek néhány szót. Ami bizonyos: az erővi­szonyok alapján Szeged a jövőben is a sportág főváro­sa marad. Beck Artúr Különbusz Párizsba • Munkatársunktól A Royal Bus Kft. és Ginál János a Pick Szeged kézilabdacsapatának párizsi City Kupa-mérkőzésére különbuszt szeretne indítani. A szurkolók ötödikén dél­után indulnak el a Szeged Étterem elől, s 11-én délután érkeznek vissza. A részvételi díj: 23 ezer 300 forint. Ér­deklődni a 421-465, vagy a 06-30-380-980-as telefonon lehet. Császár, a királyok között autókrossz Darázs Antalt, a sze­gedi autókrossz-ver­senyzöt nem kell bemu­tatnunk külön is a tech­nikai sportok kedvelői­nek. Eddig nyolc orszá­gos bajnoki címet nyert a saját maga által konstruált autókkal, számos nagy nemzetkö­zi versenyen is ö szágul­dott át a célvonalon el­sőnek. Több mint 30 éve sportol, először a moto­krosszozók táborában aratta a sikereket, majd, később, amikor a négy keréken indult, akkor is ritkán talált legyőzőre. A legutóbbi fordulóban már a 7. hely is elegen­dő volt számára, hogy az összetettben ismét az ország legjobbja legyen. - Ez a helyzet úgy állha­tott elő, hogy addig Bo­gácson, Nagykanizsán és Túrkevén győztem, aztán volt 2„ 3., és 4. helyezésem is - elevenítette fel a sokszo­ros bajnok az idei verseny pillanatait. - Az utolsó fu­tam döntőjében sem arra tö­rekedtem, hogy „csak" hete­dik legyek, hiszen a befeje­zés előtt egy körrel már a második helyen autóztam, de ekkor egy cseh versenyző hátulról meglökte az autó­mat és leszakadt az olajszű­rőm, de még így is ötödik­nek érkeztem a célba. • Melyik kategóriában nyert elsőséget? Vajon jut-e még hely Darázs Antal vitrinjében a trófeáknak? (Fotó: Karnok Csaba) - A 3500 köbcentisben, amelyet mi egymás között csak királykategóriának hí­vunk. • Néha azonban „át­rándult" a „kisebbek" közé is. - így van! őszintén mon­dom, hogy nem bántam meg. A Dőlni Bansovban (Csehország) megtartott ver­senyre két autót vittem ki. A „nagy" Porschét, valamint a kis Renault Oordinit. A Por­sche gyorsan felmondta a szolgálatot, de a Gordini nem hagyott cserben. Egy futamot nyertem vele, másik kettőben pedig második és harmadik dijat szereztem meg. Természetesen az ösz­szetettben az elsőség is az enyém lett. G Azt beszélik, hogy si­kereinek nagy részét az­zal éri el, hogy saját épí­tésű autókkal versenyez. Igaz ez? - Részben. Autóimat úgy készítem elő, hogy azok ne sűrűn hagyjanak cserben, de az is igaz, hogy nem elég csak az autó, bele rátermett vezető is kell. Külön hang­súlyozom, ha nem lennének olyan szponzoraim, mint a Kontinex Kft., a Secolor Kft., a GLB (volt Kender­gép) Kft., a Szevafém Kft., az Autó Horusz Kft., vala­mint a Budapesti Start Autó Kft., amelyek igen nagy se­gítséget nyújtanak számom­ra, nem tudnék ilyen jó kö­rülmények között versenyez­ni. De igen sokat segít Kato­na Béla szerelő is, aki a kar­bantartást végzi kiváló szak­értelemmel a Darázs Autója­vító Kft.-ben. Kislányom, Ági pedig a „szemüvegfele­lős", hiszen minden verse­nyemen ott van és végzi a szemüvegek tisztítását dicsérétes szorgalommal. • Jövőre is ott láthatjuk a nagy versenyeken? - Amíg mozogni tudok, nem hagyom abba, hiszen még számos verseny vár rám, olyan amelyiken bizonyíthatok. P. Sándor József • B EK- vissza vágó előtt a Szegedi Birkózó Egylet csapata Megpróbálják a lehetetlent birkózás A permi két BEK-ösz­szecsapáson a Szegedi Birkózó Egylet gárdája 36:1 8ra kikapott. Idő­közben A Tisza-partiak kiderítették, hogy az orosz bajnokcsapat a két idegenlégiós helyett hatot szerepeltetett. A nemzetközi szövetség első fokon elutasította a szegediek óvásátl? A szombati visszavágó azonban a 18 pont hátrány ellenére nem lefutott, külö­nösen, ha a szegedi szurko­lók is a Kocsis-fiúk mellé állnak. A szombaton 14 óra­kor kezdődő visszavágó elő­készületeiről és az esélyek­ről beszélgettünk Kiss Tibor­ral, a szegedi klub megbízott elnökével. • Miért tették ilyen korai időpontra a csapatmér­kőzés kezdését? - tettem fel az első kérdést a sport­vezetőnek. - Még annak is örülhe­tünk, hogy egyáltalán meg­kaptuk a Sportcsarnokot, ugyanis hat órától bajnoki kosárlabda-mérkőzést tarta­nak benne. Hogy méltó kö­rülményeket tudjunk terem­teni a sportág legrangosabb szegedi összecsapásának, ahhoz a 14 órai kezdésbe be­le kellet nyugodnunk. G Gondolom, minden szegedi birkózóban él a visszavágás reménye... - Természetesen. Ver­senyzőink Kocsis Ferenc irányításával nagyon komo­lyan edzettek most is. Tóth János sérülése hamar rendbe jött. Csak Deák B. Mihály bajlódott kisebb deréksérü­léssel. De már most eláru­lom, hogy lesz egy kis válto­zás a Permben szőnyegre lé­pett csapathoz képest. G Ledolgozhatónak tart­ja a 18 pontos hátrányt? - Mivel két összecsapást mérkőzünk, ezért igen a vá­laszom. Ebben azonban nagy szerepet vállalhatnak a szegedi szurkolók. A kézi­labda-mérkőzéseken meg­szokott hangulat bizonyára a mi birkózóinknak is „szár­nyakat" adna. Ha pedig bú­csúznunk kell, akkor is emelt fővel akaijuk ezt meg­tenni. Mert mi csak a FILA szabályzatban megengedet­teket alkalmazzuk. Ugyanez nem mondható el az orosz ellenfelünkről... Süli József Csongrád megyei diadalok ntlótilcfl • Munkatársunktól Befejeződött a Bécs­Budapest szupermarato­ni verseny, melynek 354 kilométeres távját öt etapban teljesítették a versenyzők. A Csongrád megyei, azon belül is a szegedi színek képvise­lői, a hagyományokhoz méltóan jól szerepeltek. Az eredményekről a Dél­táv-Diákhangposta szol­gálattól értesültünk Az egyéniben a békéscsa­bai Bogár János diadalmas­kodott 23:43.57-es idővel, a második helyen Molnár Mi­hály (Esztétika - 24:43.38) végzett, míg a dobogó har­madik fokára az orosz Andrej Derkszen (26:31.15) kapaszkodott fel. A szegedi­ek közül Fekete Sándor (SZVSE - 31:26.09) a 9., mfg Nagy Sándor (Petrol­szerviz - 42:38.17) a 24. he­lyen végzett. A hölgyeknél Bérces Edit (31:02.32) lett az első. A váltóküzdelmek sokkal nagyobb sikereket hoztak! A Matáv Rt. Sopron gárdája a férfi mezőnyben a 4. helyen végzett, s ez két szegedinek, Balassa Leventének és Lehotai Győzőnek is köszön­hető. Következzenek a „tiszta megyei" gárdák: a Kaiser Te­am (Karaba György, Volford László, Prohászka Zsolt, Fe­kete Szilveszter, Berecz La­jos) a 29. helyen zárt 107 csa­pat közül. A főiskolások és középiskolások versenyében: a You-Dew (JuGyu, vagyis Juhász Gyula Tanárképző Fő­iskola - Szőke Tamás, Tajti János, Kónya Ákos, Barna Levente, Besenyei István) 24:36.13-as idővel megnyerte kategóriáját, míg az abszolút­ban a 6. helyen végzett. A 3. a JATE lett (Szabó Fülöp, Maróti Attila, Szőri Kornél, Balogi Zsolt, Szakái Szabolcs - 27:35.13) a főiskolások kö­zött, s ez az összetettben a 20. helyhez volt elegendő. A „ba­kacsapatok" közül a szegedi Olympos Top Team bizo­nyult a leggyorsabbnak, ami azt jelenti, hogy László Ká­roly, Gion János, Molnár Mi­hály, Németh Géza, Lőrincz Gábor és Fehér István 29:28.02 alatt teljesítette a tá­vot. A hölgyeknek sem kell szégyenkezniük, sőt! Az összetett versenyt megnyerő Primaudit tagja volt a Szege­di VSE kiválósága, Kiss Ág­nes. Ő az utolsó szakaszon, mely egyben nemzetközi félmaraton-bajnokság is volt a 3. helyet szerezte meg. A középiskolás amazonok via­dalát a vásárhelyi Eötvös (Bán Borbála, Lucz Rita, Petróczki Szilvia, Tóth Ág­nes, Zombory Erika) nyerte meg 33:52.34-es időered­ménnyel. Volt szépségverseny is, ez a „megmérettetés" teljes Csongrád megyei sikert ho­zott: Miss szupermaraton Lucz Rita, Mr. szupermaraton pedig Fekete Szilveszter lett. A csapatok szponzorai: Kaiser Team: Brau Union AG - Martfűi Sörgyár, Rowenta, La Roche (Svájc) ­a Supradyn vitamin forgal­mazója és gyártója. Olympos Top Team: Top Joy Rt., Dél­táv Rt., Medikémia Rt., Pick Rt., Budalakk-Titán, Hax Kft., Cenzor Bt., Colonia Biztosító, Sodexho Pass Kft. JATE: az egyetem fedezte a költségeket. You-Dew: ta­valy is nyert, ingyenesen ve­hetett részt a viadalon. Eöt­vös, Vásárhely: az önkor­mányzat biztosította a szük­séges anyagiakat. reflektor Dám tér: zárva! • Munkatársunktól Ma, 18 óra 30 perckor rendezi meg a SZOTE a sze­gedi felsőoktatási intézmé­nyek hallgatóinak immár ha­gyományos váltó futóver­senyét. Emiatt a Dóm tér 18.15-től 19.15-ig le lesz zárva. A szervezők ezúton kérik az arra közlekedők szíves megértését. Biztos gyázelem • Munkatársunktól Univer KSE­Szedeák-Akuterm KE 62-107 (33-55) Férfi Magyar Kupa kosár­labda-mérkőzés. Vezette: Rátvay, Kajtár. Szedeák: Jáhni (20/3), Búzás (17/6), Nyilas (15/3), Pávlicz (24), Drahos (6). Csere: Vitaszek (10), Havasi (2), Zöldi (4), Kiss (9), Klein. Edző: Molnár Csaba, Bonifert Domonkos. Az NB II-ben jól szereplő hazaiak az ötödik percig tud­ták tartani a lépést a szedeákosokkal. Pávlicz a palánk alatt, Nyilas távolról, míg Búzás és Jáhni betöré­sekből szerzett pontokat a szegedieknek. Az egész ta­lálkozót végigküzdő Szede­ák, Jáhni révén még a „bűvös" százast is túllépte. Csöke aranyai • Munkatársunktól Hét ország fiataljainak részvételével rendeztek igen rangos nemzetközi utánpót­lás úszóversenyt Székesfe­hérváron. A Nagy Pál edzet­te Szegedi Úszó Egylet ver­senyzői remekül szerepeltek a viadalon. Eredmények. 10 éves fiúk, 50 mell: 1. Csöke Szilárd, 50 m gyors: 1. Cső­ke Szilárd, 50 m hát: ...2. Csöke Szilárd, 100 m gyors: ...5. Csöke Szilárd. 12 éves fiúk, 50 hát: ...4. Labancz Attila, 5. Borbás Bulcsú, 50 m gyors: ...6. Labancz Atti­la, 100 m hát: ...5. Labancz Attila, 100 m gyors: ...5. Labancz Attila. 14 éves lá­nyok, 100 m gyors: ...4. Lukács Lilla, 100 m mell: ...6. Lukács Lilla, 100 m hát: ...6. Várkonyi Anna. KÉSZ-siker • Munkatársunktól Az elmúlt hét végén rang­adóra került sor Szegeden a női tekézők Szuperligájában. A KÉSZ Szeged SC a Sze­gedi Petrolszervizzel vette fel a harcot és azt 6:2 (2559:2386) arányban le­győzte. A KÉSZ-től Bozó 403, Sáfrányné 405, Vidács­né 396, Török 460, Pocsainé 449, Mracskó 446, míg a Petrolszerviztől Győző 367, Ótott 401, Kórász 395, Naschitz 415, Monostori 403, Csajkáné 405 ütött fá­val volt eredményes. Az if­júságiaknál a KÉSZ 4:0 (807:722) arányban győzött. Fiatal bajnokok • Munkatársunktól A közelmúltban befeje­ződtek a salakmotor-sport utánpótlását biztosító ifjúsá­gi kategóriák versenysoroza­tai. Az eredmények. 50 köb­centis motorok kategóriájá­ban: 1. Sike Tamás, 2. Ko­vács Tamás, 3. Szilágyi Ta­más. 125 köbcentisek kate­góriája: 1. Sike Tamás, 2. Ruszin Pál, 3. Szilágyi Ta­más. Valamennyi versenyző a Szegedi Tempó Speedway Klub tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom