Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22 / 247. szám
6 HELYI TÜKÖR SZERDA, 1997. OKT. 22. • Megyei közoktatási pályázat Ötvenhétmilliós tét A Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány pályázatot írt ki a Csongrád megyei közoktatás-fejlesztési tervben megfogalmazott körzeti, térségi és országos feladatok megoldásának támogatására. Az alapítvány a közoktatási feladatok érdekében 57 millió forint fölött rendelkezik, amelyet 1998. augusztus 31-éig megvalósuló, a fenntartó székhelyénél szélesebb körű igények kielégítését szolgáló pályázati célokra fordíthat. A pályázat céljai a következők: eszközfejlesztés (kollégiumok belső kommunikációja, médiumok; idegen nyelvek oktatása; zeneoktatás; diáksport), pedagógiai szakszolgálatok és szolgáltatások; tehetséggondozás intézményi társulásokkal megvalósítandó feladatai; tartós gyógykezelés alatt állók oktatása. Az elbírálás során előnyben részesülnek azok a pályázatok, melyek széles körű igényeket elégítenek ki és a pályázott összegen felül saját forrást is felhasználnak a cél érdekében. Ha az a megjelölt célok megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, a támogatás ingatlan vásárlására, építésére, felújítására is fordítható. A támogatásra azon közoktatási intézmények pályázhatnak, melyek székhelye és telephelye Csongrád megye területén van, illetve közoktatást ellátó egyéb szervezetek. A Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány nem támogat pártot, társadalmi szervezetet, alapítványt, vállalkozót, nyereségorientált szervezetet. A nyertes pályázó vissza nem térítendő támogatásban részesül, de vállalja, hogy azt 1998. augusztus 31-éig felhasználja. A nyertes pályázónak az Alapítvánnyal megállapodást kell kötnie, melyben a megvalósulás ellenőrzésének módjára, valamint az esetleges meghiúsulás következményeire is ki kell térni, rendelkeznie kell továbbá a szükséges nyilatkozatokkal, dokumentumokkal. A pályázónak nem lehet köztartozása. A pályázatokat, kitöltött űrlapokkal és a szükséges mellékletekkel 11 példányban, ajánlott postai küldeményként vagy személyesen átadva lehet benyújtani november 24-éig. Cím: Csongrád Megyei Közoktatási Alapítvány, dr. Kovács József kuratóriumi titkár, 6741 Szeged, Rákóczi tér. Itt, illetve a 62/483-583-as telefonszámon kérhető további felvilágosítás és pályázati egységcsomag. Az alapítvány kuratóriuma a pályázattal kapcsolatban tájékoztatót tart a megyeháza földszinti nagytermében november 6-án 15 órakor. A pályázatokat a kuratórium bírálja el, december 15éig. Ny. G. • Az általános iskolák javára Hétmillió az 1 százalékból A szegedi afedónos iskolák akqjitvúiiyuiiicA. összesen 7 millió 129 ezer 802 forinfot utaltak a tamogatá polgárok a tavalyi szemelyi jövedelemadó 1 százaléka revén. Az < lói 4 x ásszecAtas iskolánkent a kapott összeget, valamint a felhasználás módját teszi közzé. Az iskolák közül a JGyTF Gyakodo Altalános Iskola pénzének ügye egyelőre függőben van. 1. Juhász G vula Tanárképző Főiskola Gyakorló Altalános Iskola: Szenes Alapítvány, 822 ezer 247 foriní. Az összeg átutalása okirat módosítása miatt egyekíre tüggöben van. A pénzt a tervek szerint az Internet hák> zat bővítésére és a gyerekek versenyre való utaztatására fonlítják majd 2. Rókusi I. Számú Általános Iskola: Rókusi Alapítvány, 802 ezer 20 FI Az idegen nyelvi oktatás technikai feltételeinek javítása. 3. Madách Imre Általános Iskola: Erdélyhegyi Alapítvány. 684 ezer 415 R. Az. iskola tárgyi feltételeinek javítása, a tehetségek gondozásában jeleskedő tanárak támogatása 4. JATF Ságvári Fndre Gyakorit) Általános Iskola: ,A JÁTÉ gyakorié általános iskola diákjaiéit" Alapítvány, 655 ezer 575 Ft A tervek szerint a tanulói szakkör számára kerámiaégető kemence építése. 5. Arany János Általános iskola: Arany János Alapítvány, 474 ezer 194 FI Számítógépek fejlesztése, monitorok cseréje, tanulói versenyek jutalmazása 6i Béke Utcai Általános LsAz iskolák nagy része számítástechnikai fejlesztésre használja az alapítványi pénzt. (Fotó: Mohos Angéla) kola: „Béke Utcai Általános iskola" Alapítvány, 436 ezer 555 Ft. A számítástechnikai szakterem bővítése. 7. Tarjánvárosi 3. Számú Általános iskola: „Taijánváros 3. Számú Általános Iskoláért" Alapítvány, 349 ezer 253 Ft. Számítástechnikai eszközök beszerzése. 8. Gedói Általános iskola: Gedói Általános iskolai Alapítvány, 364 ezer 318 Ft Az Iskolai célú felhasználásról hamarosan dönt a kuratórium. 9. Dózsa György Általános Iskola: „A szegedi Dózsa György Általános Iskola gyermekeiért" Alapítvány, 308 ezer 102 FI A tervek szerint szemléltetőeszközök vásárlása és az elavult technikai eszközök cseréje. 10. Tabán Általános iskola: „Tabán Általános Iskolai" Alapítvány, 289 ezer 454 Ft A számítástechnikai géppark bővítése. 11. Odessza II. Számú Általános Iskola: „Odessza II. számú" Alapítvány, 251 ezer 979 Ft. Számítástechnika beszerzés, nyelvi tanterem bővítés, sportfelszerelések. 12. Király-Kőnig Péter Zeneiskola: . A szegedi zeneiskoláért" Alapítvány, 246 ezer 300 Ft. Tehetséges növendékek támogatása, hangszervásárlás, növendékjutalmazás. 13. Móricz Zsigmond Általános Iskola: Móricz Zsigmond Alapítvány, 221 ezer 686 Ft. Számítógépek vásárlása a számítástechnikai oktatás számára. 14. Felsővárosi Általános Iskola: „Felsővárosi Általános Iskoláért" Alapítvány, 207 ezer 996 Ft. A hangos könyvtár bővítése és a sport támogatása. 15. Dugonics András Altalános Iskola: .JXigonicsért, az oktatásért" Alapítvány, 206 ezer 485 Ft. Az iskola számítógépparkjának fejlesztése. 16. Alsóvárosi Általános Iskola: .Alsóvárosi Általános Iskola" Alapítvány, 195 ezer 782 Ft. A felhasználás módja: számítógép-vásárlás. 17. Hunyadi János Általános Iskola: Hunyadi János Alapítvány, 192 ezer 213 Ft. Tartós használatú tankönyvek, tantermi bútorok vásárlása, a számítógépes kabinet megújítása. 18. Jerney János Általános Iskola: Jemey János Alapítvány, 183 ezer 389 Ft. Hozzájárulás a tanulók sportés turisztikai táboroztatásához, sporteszközbeszerzés. 19. Fekete István Általános Iskola: „Csillogó szemekért" Alapítvány. 121 ezer Ft. A tanulók által használt számítógép vásárlása. 20. Napos Úti Általános Iskola: „Béketelep egészségéért" Alapítvány, 116 ezer 839 Ft. Az iskola sportudvarának fejlesztése. Az alábbi iskolák alapítványa tavaly még nem töltötte be a támogatás feltételéül szabott hároméves működési időt: Bálint Sándor Altalános Iskola, Fő Fasori Általános Iskola, Gárdonyi Géza Altalános Iskola, Kossuth Lajos Altalános Iskola, Rókusi 2. Számú Általános Iskola, Tisza Parti Általános Iskola, Weöres Sándor Általános Iskola, Zrínyi Ilona Általános Iskola. Alapítvánnyal nem rendelkező iskolák: Csongor Téri Általános Iskola, Gutenberg János Általános Iskola, Dorozsmai 1. Számú Általános Iskola, Kodály Téri Általános Iskola, Kolozsvári Téri Általános Iskola, Makkosházi Általános Iskola, Móra Ferenc Általános Iskola. A Délmagyarország hamarosan a középiskolai alapítványokról közöl hasonló összeállítást. S. P. S. A szegedi általános iskolák ezúton köszönik meg az őket támogató polgárok segítségét. A Musica Parlante a Kávéházban • DM-információ Szeged többek között arról is nevezetes, hogy a világon valószínűleg itt a legmagasabb az egy főre eső kamarazenekarok száma. A Salieri és a Weiner Kamarazenekar mellett talán némileg kevesebb figyelmet kap a Musica Parlante. Pedig a Zeneművészeti Főiskola itteni tagozatához kötődő együttes már tizenöt éve működik, sok nagy sikerű fellépés, külföldi turné áll a hátuk mögött. Ma este az együttes lesz a kávéház vendége. Természetesen nemcsak szóban, de zenében is bemutatkoznak az érdeklődő közönségnek. Annál is inkább természetes ez, hisz az együttes neve beszélgető zenét jelent. Vezetőjük, karmesterük Meszlényi László, aki kávéházi műsorvezetőként is jól ismert, ezúttal az asztal másik oldalán fog ülni. A program ma, szerdán este 6 órakor kezdődik a Royal Szálló különtermében. Beszélgetőtárs Márok Tamás újságíró. Ajándékgyűjtés • Munkatársunktól A Magyar Testvéri Börtöntársaság ez évben hatodik alkalommal szervezi meg a börtönben lévő szülők gyermekeinek karácsonyi megajándékozását. A társaság kéri a segíteni szándékozókat, hogy a játékokat, könyveket és tartós élelmiszereket a következő címre küldjék: 2100 Gödöllő, Pf.: 268. Nyugodtan gondoljon a jövőjére Eletünk delelőjén túljutva hamar eljön az idő, amikor egy lombos fa védelmet nyújtó árnyékában gondtalanul szeretnénk élvezni a nyugodt pihenést. 11YP() Y\ ugdijpénztár • kiemelten magas fedezeti alap (97%) • letétkezelés a HYPO-BANK-on keresztül • befektetési tanácsadás a HYPO-Securities-en keresztül További információ a 301-5169-es telefonszámon. EGY KIS SEGITSEG, HOGY MEGTALÁLJA ŐKET SHYPO NYUGDÍJPÉNZTÁR • Ha Ön földi vevőantennával rendelkezik Számos területen az RTL Klub az MTV2 helyén látható. Abban az esetben, ha ott nem találja, először keresse meg a térképen, hogy Ön melyik vételi körzetben lakik, mert akkor Önnek kell beállítania az új csatornát a saját készülékén. A csatorna száma a térképen található, arra a körzetre irva, ahol Ön lakik. Ha az RTL Klub adása ezután sem fogható, vagy ha a kép rossz minőségű, akkor kérjük, hogy állítsa át a készüléket a legközelebbi szomszédos körzet csatornájára. Ha így sem sikerül, akkor hívja a következő ingyenes telefonszámot: (06-80) 44 55 66, vagy kérje a helyi szakemberek segítségét. • Ha Ön egy kábeltelevíziós hálózat tagja Az RTL Klubnak mind a két kábel-tv szövetséggel érvényes szerződése van. Ezért az RTL Klub elérhető az ön készülékén is. Az RTL Klub pontos helyét megtalálhatja, ha ellenőrzi a fogható csatornák listáját. vagy ha fölhívja a kábel-tv operátorát. • Ha őn az AM-micro rendszer tagja Az RTL Klub ezen a rendszeren is könnyen fogható. Ez azt jelenti, hogy mint nunden más csatorna esetén, ezúttal is csak be kell hangolnia az RTL Klub-ot az On TV-készülékén. EZ IGAZAN TV! A BEHANGOLÁSRÓL INGYENES INFORMÁCIÓ: (06-80) 44 55 66