Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-20 / 245. szám
HÉTFŐ, 1997. OKT. 20. SZEGED 5 Helyi adók: nem csitul a vihar Adtak is, meg nem is Október 9-én a szegedi közgyűlés módosította helyiadó-rendeletét. Ennek megfelelően a 2 milliárd forint feletti nettó korrigált árbevétellel rendelkező cégek, vagyis az úgynevezett „nagy adózók" 1997-es helyi adója 5 százalékkal csökken. Az összeg nem marad a cégeknél, hanem kulturális és sportrendezvények támogatására ajánlhatják föl. A módosítást az érintett vállalatok bírálják. Régi adósságát próbálta törleszteni a városi közgyűlés a legnagyobb szegedi adózókkal szemben. A cégek hosszú ideje kifogásolják, hogy a város a helyi adókról szóló országos törvényben foglalt maximumot, a 12 ezreléket fizetteti meg adófizetőivel. Miközben nem kapnak adókedvezményt azok a vállalatok, amelyek fejlesztenek. munkalehetőségeket teremtenek, szponzorálják a helyi sportot és kulturális életet. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ebben a témában több javaslatot is tett a közgyűlésnek. A város vezetőivel (Básthy Gábor alpolgármesterrel és Szabó Pálné irodavezetővel) folytatott legutolsó tárgyaláson, szeptember 9-én előterjesztette: a helyiadó 25 százalékának felhasználásáról a befizető cég szabadon rendelkezhessen. A városi „delegáció" - tudtuk meg Kürti Klárától, a CSMK1K közgazdasági irodájának vezetőjétől - egyetértett a kamarai szakemberek véleményével. Hiszen ismertek voltak az előzmények: a nagy adófizetők azért szerettek volna kedvezményeket, mert az érvényben lévő törvény nem engedi meg az anyagköltség levonását az árbevételből, vagyis a tevékenységet eleve duplán adóztatja az állam. (Nem véletlen, hogy a törvény módosítása is folyamatban és várhatóan jövőre az anyagköltség 50 százalékát már le lehet vonni az árbevételből, miközben 14 ezrelékre emelkedne a helyi adó.) Az adófizető cégeket meglepetésként érte a képviselők döntése. Az 5 százalékos „pántlikázás" ugyanis se nem oszt, se nem szoroz. A város ugyan elkönyvelheti, hogy összesen 37 millió forint sorsáról a gazdasági szféra dönt, de maga az 5 százalék egyénenként nevetségesen kis összeg. Az alábbiakban az érintettek véleményét adjuk közre. Vámosi Lukács, a Pick Szeged Rt. gazdasági igazgatója: „Több kedvezményre számítottunk, a határozattal csak nagyon kis lépéssel haladtunk előre. A Pick esetében 10 millió forintról van szó." Pálmai Antal, a Medikémia Rt. vezérigazgatója (a céget nem érinti a döntés, mivel 2 milliárd forint alatti az árbevétele): „Nevetséges dolog ilyen döntést hozni, a legrosszabb várakozásunkat is felülmúlta. Ez a határozat csak tovább hergeli a vállalkozókat. Se a kamara, se a cégek véleményét nem vette figyelembe a város. " Kelemen János, a Dél-Tisza menti Afész elnöke: „Az önkormányzat igazából nem a jogos kritikákra válaszolt. A nagy adózók kérését elkenték." Az történt tehát, ami a mesében, amikor Mátyás királynak az okos lány megmutatta: hogyan lehet egyszerre adni is, meg nem is. Fekete Klára Parlagfű ellen Az öszi hideg beköszönténele talán a pollenallergiától szenvedő polgártásaink örülnek a legjobban. Vége ugyanis a parlagfüszezonnak, jön a téli pihenő, amikor nem kínoz senkit sem a görcsös tüsszögés vagy szemgyulladás. Az idén több támadást is indított az allergiát kiváltó növények ellen a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht., a múlt heti közgyűlésen pedig az általuk javasolt hosszú távú intézkedési tervet is elfogadta az önkormányzat. Évek óta egyre nó a pollenallergiában szenvedő emberek száma. Rengetegen tüsszögnek tavasszal, s kezdik el viszkető szemüket dörgölni. Becslések szerint a lakosság 20 százaléka szenved a különböző pollenektől. A statisztikákban csak a jéghegy csúcsa látszik, sokan ugyanis nem mennek el a szakrendelésekre. Azonban még ezt a létszámot sem könnyű felmérni, hiszen a panaszosok jelentkezhetnek a tüdőgondozónál háziorvosoknál, gyermekgyógyászatokon, fül-orr-gégészeteken és a bőrgyógyászaton. A Szegedi Tüdőgondozó adatai szerint az allergiás megbetegedések száma többszörösére növekedett, amíg 1992-ben 129 új beteg jelentkezett, addig 1996-ban már 475-tel nőtt a kartonok száma. Jelentős summát kell kifizetnie emiatt a társadalombiztosításnak is, hiszen egy beteg gyógyszeradagján átlagosan 3000 forintnyi a támogatás, s akkor a kieső munkanapokról, táppénzről nem is beszéltünk. Először a júliusi közgyűlésen került szóba a parlagfű, az akkori döntésnek köszönhetően tűzoltó munkába kezdett a Szegedi Környezetgazdálkodási kht. Az akció során több mint 232 ezer négyzetméteren irtották a parlagfüvet - vegyszerrel, kaszálással és bozótirtással. Később légi felvételekkel és helyszíni bejárásokkal feltárták a külterületi parlagfűvel szennyezett ingatlanokat, mezőgazdasági területeket is. A város most újabb cselekvésre szánta el magát, a múlt heti közgyűlésen elfogadta a parlagfű elleni védekezés hosszú távú programját. A probléma megoldása ugyanis nem várható az időnként fellángoló irtási láztól. Az egyetlen utat a megelőzés jelenti, a területek gondozása, füvesítése - nem tűri ugyanis a parlagfű a zárt gyepszónyeget. A közterületek, önkormányzati tulajdonú ingatlanok esetében ezután minden esztendőben elkészítik a veszélyeztetett, elhanyagolt, gondozatlan területek listáját. Ezeket a részeket megtisztítják, majd füvesítik. A nem önkormányzati ingatlanoknál, mezőgazdasági területeknél is évente megtartják a felmérést, majd az elhanyagolt, gyomos telkek és mezők tulajdonosaival szemben hatósági úton lépnek, fel. Közéleti Kávéház • Munkatársunktól Rácz Tibor és Fekete Gizi, a népszerű színészházaspár évek óta hűséges a szegedi színházhoz. A prózai és zenés darabokban egyaránt sikeres művészekről kevesen tudják, hogy van két tehetséges gyermekük is. Rita a szegedi konzervatórium ének tanszakán tanul, Máté pedig - aki 11 éves, és karmester szeretne lenni - hegedül. A nyáron a szabadtérin is fellépett, az ő játéka nyitotta és zárta a Cyrano előadását. A Rácz család két férfi tagjával ma 18 órakor a Közéleti Kávéház rendezvényén a Virág Cukrászdában találkozhat a közönség. ,A két sRácz" amellett, hogy kérdésekre válaszol, verset mond, énekel és muzsikál. Zongorán közreműködik: Molnár Gyuláné. Minden érdeklődót vár a házigazda: Pacsika Emília újságíró. Szeged körút '97 • DM-információ A ma esti élő adás (20 óra) első részében informálódhatnak az inkontinenciáról, majd részleteket láthatnak a nemrégiben bemutatott Retúr című magyar filmből. A sikeres és hathatós rendőri munka eredményeként eltűntek az E-5-ös út mellől az örömlányok. Szörényi Endre alezredes a háltéról beszél. Lesz az adásban Képzelt beteg is összeállítás a Radnóti Miklós Kísérleti Színház előadásából. A műsor alatt hívható a 493-693 és a 322-044 telefonszám. Könyvtárosok randevúja • Munkatársunktól Közhasznú információk szolgáltatása a könyvtári munkában címmel október 21-én 10 órától előadássorozatot rendez a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezett rendezvényen Majtényiné Túri Katalin, Kabainé Tokácsli Boglárka, Juhász Csilla, Sándor Ottóné és Kovács Győző tartanak előadásokat annak kapcsán, hogy az elfogadásra váró könyvtári törvény a könyvtárak alaptevékenységének tünteti fel a közhasznú információk szolgáltatását. Közgyűlési döntés • Budapest (MTI) A továbbiakban egyenlő súllyal képviseli a vendégfogadók és a vendégek érdekeit a Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Országos Érdekképviseleti Szövetsége. Szombati közgyűlésükön úgy határoztak, hogy a szervezet nevét: Magyar Falusi-Tanyai Gazda-vendégfogadók és Vendégek Országos Érdekképviseleti Szövetsége névre változtatják. Erről Csáky Csaba, az érdekképviseleti szervezet elnöke tájékoztatta a közgyűlést követően az MTI-t. A KDNP „leszalámiztatott"? A történelmi múltjára méltán büszke Kereszténydemokrata Néppárt szövetségi politikájának meghatározását nehézzé teszi, választási készülődését beárnyékolja a szervezeten belüli küzdelem, az egykori és mai kereszténydemokraták alig csituló civakodása. így érthető, hogy az aktuálpolitikai kérdésekre adható válaszok megfogalmazása helyett a tegnapi sajtótájékoztatón is az 1995 ota történtek elemzésével foglalkozott dr. Hasznos Miklós országgyűlési képviselő, a KDNP megyei szervezetének vendége. Az ellenzéki pártszövetség integrátora kívánt lenni 1995ös saját vezetőcseréje után a KDNP - idézte a múltat Hasznos képviselő. Hogy fölvállalt szerepére képes, azt a KDNP '96 nyarán bizonyította: az ellenzéki erők támogatták kezdeményezését, a magyar-román alapszerződésről a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön. Az integrátor pártot ezt követően érte a támadás: a tisztében háromszor is megerősített pártelnökkel, illetve az általa képviselt nemzeti irányvonallal szembefordult a parlamenti frakció. A párton belüli ellentétek törésvonala Gicziék, illetve „a hatalom füstje által megcsapott" csapat között húzódik. Más összefüggésre utal - Hasznos honatya szerint -, hogy „a KDNP 11 lázadó képviselőjét" tárt karokkal várta a Fidesz parlamenti frakciója. A „fiatal demokratáknak" jól jön a KDNP történelmi rangja és nemzetközi kapcsolatrendszere. A Fidesz lesz a mérleg nyelve: azaz attól függően, hogy e párt hova áll, a választások után a jelenlegi kormánypártok vagy a parlamenti ellenzék kerül hatalomra. Nem szándéka a KDNPnek, hogy „a kormánypártok karjaiba taszítsa a Fideszt". Hasznos képviselő mégsem fogadja el azt, amit egyes, Csongrád megyei KDNP-s politikusok is erőltetnek: a Fidesz-MPP-vel szövetkezzenek, mert ez az ellenzék vezető ereje. A kérdésünkre adott válaszát folytatva elmondta: a pártján belüli másik irányzatot, vagyis az MDF-fel való szövetkezést, az úgynevezett Kereszténydemokrata Uniót sem támogatja. A KDNP már letette a garast: a kisgazdákkal szövetkezik. A képviselő meggyőződése: a külső és belső ellenfelek a szövetségi politika mint választmányi téma erőltetésével folytatják a KDNP erodálását, egészen decemberig, mikorra összeállnak a pártlisták. Ú. I. Shakespeare, lelihay színpadán Király Levente (kormányzó) és Czifra Krisztina (Margaréta). (Fotó: Miskolczi Róbert) Hogyan lehet a mindennapok összes mocskát, az emberek közötti kapcsolatok embertelenségét megmutatni - egy Shakespeare-vígjáték ürügyén? Erre kapnak választ, akik megnézik a Kamaraszínházban a Sok hűhó semmiért című darabot, Telihay Péter rendezését. A színházban ezúttal az is igen érdekes, hogy az előadás közben mi történik a nézőtéren... Kezdjük ezzel: a közönség reakciója az előadás közben finoman szólva ellentmondásos. A nézők nagyjából két táborra szakadnak, az egyikben a befogadó típusok, a másikban a fölháborodott elutasítók. Nem tudni, kik vannak többen, az utóbbiak mindenesetre hangosabbak: „Hogy merik odaírni, hogy ez Shakespeare?" - kérdik. „Ha erre lennék kíváncsi, elég lenne bekapcsolnom a tévét! Van ott elég brutalitás, vér, nyomor, pederasztia! Nem ezért jövök a színházba!" A végletes reakciók mellett számos persze az árnyalat; tény, hogy Telihay színháza mellett nem fognak közönyösen elmenni a népek... A Sok hűhó semmiért Shakespeare vígjátéka - mondaná egy szellemi vetélkedőn a versenyző és a játékvezető elfogadná a választ. A legtöbbször ilyennek is mutatják a színházak: könnyed, csillogó, lebegő, kellemesen szórakoztató játéknak. Telihay Péter azt mondja: nem tehetem. A színpad: csatalér. Olyan hely, ahova bármikor betévedhetnek gyilkos golyók. Ahol katonák járnak keresztül-kasul, ideiglenesen beszállásolva magukat a romos épületmaradvány zeg-zugaiba. Ahol a tulajdonosok megmaradt, rozzant ingóságai eszelős rendetlenségben hevernek szanaszét, s szolgálnak a történet során; leggyakrabban búvóhelyként, ahonnan hallgatózni lehet (hiszen ez a hallgatózások „vígjátéka"). Egy régi varrógép hol bírói pulpitus, hol esküvői oltár, hol meg rendeltetésszerűen használják, igaz, csak falból... A kimustrált ventillátor jól működő kínzószerszám lesz avatott kezekben, egy ottfelejtett Szűz Mária szobor és egy nagyméretű feszület tövében otthonos a gyász és a gyalázat egyaránt. Van még a színpadon homok egy egykori homokozóban, víz egy ciszternában, családi kripta, avagy tömegsír gödre, van fent és lent és mélységi tagolódás - szóval, igen jól bejátszható, világosan, okosan, funkcionálisan tagolt a tér. A szereplőknek járatai vannak a nézőtér felől is, semmi kétség tehát, ami itt folyik, abban mindannyian benne vagyunk. És ez ránk nézve nem túl hízelgő. A huszonegy szereplő között egyetelen egy sincs pozitív figura! Még a gyereklány sem, akit Telihay minduntalan a homokozóba ültet. Mert olyan a légkör, hogy nem hihetjük: ártatlanul játszik ez a gyermek. Sokkal inkább azt hisszük, kagylózik folyvást, ő a legnagyobb kihallgató ebben a hallgatózós darabban, s vessen magára, amiért céltáblája egy agyament lövöldözőnek. Mint ennyiből is talán kitetszik, az előadás legdrámaibb hatása ez: a romlottság ragadós. Az erőszak is, a hazugság is - fertőző. Micsoda világ az, amelyben egy olyan figura mutat csak emberi vonást, mint a Boracchiónak nevezett? (Harsányi Attila játssza.) Az elhülyült, narkós, pénzért mindenre képes, nyilván többszörös gyilkos zsoldos végül - meg akar halni. A Telihay-adaptáció, legyen bármi riasztó némelyeknek, bizony sok tekintetben hűséges nemcsak a mindennapjainkhoz, hanem - Shakespeare-hez is. Milyen apa az, mint a kormányzó, aki egy szóra elhiszi, hogy a lánya egy ledér nőszemély? Aki beleegyezik a gyereke életével játszadozó hazudozásba? Király Levente megfogdossa kissé udvarának némely hölgyeit, s tudjuk már, milyen... Hol van a szerelem attól a Claudiótól. aki vagyon reményében házasodna, s a lányszerzést rábízza másra? Egy félreértés miatt halálba küldené „szerelmét", aztán rögtön elvenne - akárkit? S hol a szerelem attól a Herótól, aki mindennek ellenére hozzámegy? Mészáros Tamás kerge és kallódó ficsúr-Claudiója éjszakáit ebben az előadásban hercegi barátjának szenteli; Bognár GyöngyvérHero úgyszintén a hercegre tapad az álarcos éjszakán. Ilyenek. S a herceg vajon miért áll kerltőnek? Ami Shakespeare-nél szinte érthetetlen. itt sejthető: a herceg meleg, titkolt viszonya magyarázza tetteit. Ilyés Róbert, ahogy mondják, eszköztelen; csak úgy „van" a színpadon, hercege mégis maga az önző és okos cinizmus. A darab másik szerelmespárja Shakespeare-nél a házasság intézményén élcelődik - a házasságukig. Az előadásban legalább világps, hogy csakis azért lépnek frigyre, mert elhisznek egy otromba hazugságot. Létay Dóra is, Szerémi Zoltán is valóságos bravúrt hdnak eló, hogy szellemesnek ismert szövegeik ellenére megmutassák: alapvetően buggyantak. Tetszik a nézőknek Rácz Tibor a rendőr-Galagonya szerepben, s Janik László a társaként, meg á két hallgatag őr a szolgálatukban. Olyanynyira, hogy az előadás horrorisztikus kínzás-jelenetében harsányan nevetnek egyesek. Lehet találgatni: kiben van a hiba? (Mint tudjuk: a nézőben soha!?) Amúgy ne tessék hinni, hogy a visszataszítás igyekezetében nincsenek egyénített figurák (Czifra Krisztina, Miiller Júlia .Jiölgyei" például), s közöttük jól kidolgozott viszonyok. Éppenhogy ezektől lesz zavarbaejtően hiteles az egész ránkzúdított, ismerős mocsok. Sulyok Erzsébet