Délmagyarország, 1997. október (87. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11 / 238. szám
6 HAZAI TÜKÖR É SZOMBAT, 1997. OKT. 11. • Ullési agrárnapok Mire számíthatnak a gazdák? A növénytermesztés talpra áll? (Fotó: Somogyi Károlyné) Sok hűhó nem semmiért Nem veit fertőzött az ivóvíz • Budapest (MTI) Nem a vezetékes ivóvíz okozta a XIII. kerületi Verebély László technikum több diákjának rosszullétét. A Fővárosi Vízművek Rt. közleménye szerint a társaság laboratóriumában elvégzett és az ÁNTSZ által is megerősített vízmintavizsgálatok kizárják annak a lehetőségét, hogy a mérgezésre utaló tüneteket a csapvfz idézte elő. Október 9-én több mint harminc tanulót vittek kórházba az iskolából, az első feltevések szerint csapvíz okozta mérgezéssel. A víz vizsgálata során megállapították, hogy egészségre ártalmas anyagok, baktériumok nem találhatók benne. A vélt fertőzés okát (gy tovább kell keresni. Másodfokon is öt év • Kaposvár (MTI) A ktftasi vasúti tömegszerencsétlenség okozásával vádolt sorompókezelőt! Czillinger Csabánét ez év májusában öt év fogházban letöltendő büntetésre Ítélte a Kaposvári Városi Bíróság; ezt az Ítéletet pénteken a Somogy Megyei Bíróság másodfokon is helybenhagyta. Az emlékezetes baleset a múlt év februárjában történt: a Somogy megyei Kutason a sorompó leengedésének elmulasztása miatt egy autóbusz és egy vonat összeütközött; tizenhármán életüket vesztették, heten megsérültek. Mózes Gábor tanácsvezető bíró az ítélet indoklásaként elmondta: a vádlott alapvető és döntő mulasztás követett el azzal, hogy a sorompót nem engedte le időben. Erre vonatkozóan az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott volt. Lemondott Gulyás Erika • Budapest (MTI) Október 31-ei hatállyal lemondott Gulyás Erika, a Magyar Rádió Krónika műsorainak főszerkesztője. Martin Kovács Miklós adófőszerkesztő a lemondás indokaként említette: Gulyás Erikával eltérő elképzeléseik voltak arra vonatkozóan, mennyi idő elteltével töltsék be azok helyét, akik a Krónikától a közelmúltban más sajtóorgánumokhoz, többnyire az új országos kereskedelmi televíziókhoz távoztak. A lemondott főszerkesztő a későbbiekben is a Kossuth Rádió munkatársa marad. Jutalom • Budapest (MTI) Félmillió forinttal jutalmazza a Magyar Posta Rt. azt a nyomravezetőt, aki segítséget nyújt a legutóbbi postarablás tetteseinek elfogásához - közölte a Magyar Posta Rt. sajtófőnöke. A rablás hétfőn, a XIII. kerületi Fiastyúk utca 75. szám alatti hivatalban történt. A bejelentéseket a BRFK Rablás Alosztályán és a rendőrkapitányságok ügyeletein kívül a Magyar Posta Rt. főügyeletének alábbi telefonszámán lehet megtenni: 118-3330 és 118-3056. Mezőgazdasági szakmai napokat és gépbemutatót délelőtt tartanak Üllésen, a Déryné Művelődési Házban. A hetedik alkalommal megrendezendő agrárnapokon többek között a helyi gazdák is bemutatkoznak terményeikkel. A művelődési ház udvarán gépbemutatóval, a nagyteremben pedig szakmai előadásokkal várják két napon át az érdeklődőket. Nyáriné Tajti Anna, Üllés polgármestere elsősorban az információcsere miatt tartja fontosnak az eseményt, bár kellemes időtöltésnek sem utolsó nézelődni a termények és a gépek között. A tegnapi megnyitón Botka László or• Munkatársunktól A Philip Morris 40 éve támogatja a kultúra különböző formáit, kiemelten a táncművészetet. Két évtizeddel ezelőtt hozta létre a Finn Balettdíjat, s ezt a hagyományt követte Magyarországon is: 1993 óta évente ítélik oda a Philip Morris Magyar szággyűlési képviselő elmondta, a szokottnál is fontosabb, hogy a gazdák most közösen gondolkodjanak a mezőgazdaság jövőjéről, hiszen készül az agrárprogram és olyan népszavazás előtt állunk, amely jó időre meghatározza, kik lehetnek a föld tulajdonosai hazánkban. A képviselő szerint az agrárium alapkérdése most mégis az, jó-e a mezőgazdaság száma az uniós csatlakozás? A választ rögtön meg is adta a Földművelésügyi Minisztérium jelen lévő főosztályvezetője, Oravecz Sándor. A minisztérium adatai szerint ugyanis a több milliárd dolláros magyar mezőgazdasági export fele máris az Unió tagországaiba irányul. A főosztályvezető szólt az agrárium legégetőbb kérBalettdíjat annak a táncosnak, aki a szakemberekből álló Művészeti Tanács szerint kiemelkedő teljesítménnyel járult hozzá a magyar balettművészet értékeihez, s aki Európa és a világ színpadain méltón képviseli a magyar balettet. Az első díjátadási ünnepség az Operaházban volt, ifj. déseiről is. Szerinte a mezőgazdaság az idén elmozdult a holtpontról, hiszen a termelés 5 százalékkal nőtt. Sajnos, a bővülés kizárólag a növénytermesztésben következett be, az állattartás továbbra is az agrárium „mostohagyereke". A jelenlévők többsége arra volt kíváncsi, milyen támogatásokra számíthatnak a gazdák jövőre? Az elvek már megszülettek - mondta Oravecz Sándor. - A számok azonban még változhatnak. Most úgy tűnik, 18 milliárd forinttal több pénzt „pumpál" jövőre a kormány a mezőgazdaságba, a területfejlesztési támogatásokkal együtt 230 milliárdos támogatásra számíthatnak a termelők. Az elosztási rendszer alapvetően nem változik jöNagy Zoltán kapta a díjat. 1994-ben Győrben a Szegedi Kortárs Balett táncosaként és koreográfusaként tüntették ki Juronics Tamást, a szegedi együttes művészeti vezetőjét. A következő évben a Pécsi Balett 35 éves jubileuma alkalmából Lovas Pál kapta a díjat. Tavaly Nagy Tamás, az vőre, de új elemekkel bővül. Ilyen lesz például a 35 év alatti, kezdő mezőgazdasági vállalkozóknak juttatott különtámogatás, amelynek feltétele várhatóan a középfokú szakmai képesítés lesz. A főosztályvezető a fórum végén biztatónak ítélte az agrárium helyzetét, többek között azért is, mert közel fél tucat új törvényjavaslat fekszik a Parlament asztalán, amelyek rendezhetik a mezőgazdasági termelés alapproblémáit. Tegnap délelőtt szakmai előadásokat hallhattak az üllési termelők: többek között a burgonyatermesztésről, új növényvédőszer és műtrágya fajtákról. Ma, kiállítással, gyermekkoncerttel, különféle versenyekkel folytatódik az üllési agrárnap. R. G. Operaház táncosa volt a kitüntetett. Az idén a Szegedi Nemzeti Színház a díjátadás helyszíne, abból az alkalomból, hogy a szegedi balettet 10 éve alapították. A Philip Morris Magyar Balettdíjat az Etienne és a Szilánkok című új táncművek ma esti előadásán adják át. Most kezdődik a színházi nagyüzem: tegnap este balettbemutató volt, az Etienne és a Szilánkok mai előadásán adják át a Philip Morris Magyar Balettdijat, október 17-én lesz az elsá prózai bemutató a Kamaraszínházban. Indul a „Nyitott színház" program és létrejött a Proszcénium Társaság - hallottuk a tegnapi tájékoztatón. Telihay Péter rendező felültette az újságírókat - a Kamaraszínház színpadára. A színháziakat pedig leültette a nézőtérre. Az ötletet azzal magyarázta: hátha így jobban érzékeljük, milyen egy lerobbantott színház. A Shakespeare-bemutató - Sok hűhó semmiért - próbáinak finisében ugyanis annyira készen van már a színpadkép, hogy első pillantásra is látszik rajta: háború dúlta-pusztította. Vagyis ez a vígjáték nem az a vígjáték lesz, nem igyekszik követni az előadáshagyományokat. Telihay egy háború két csatája között lejátszódó „történetként" olvasta a Shakespeare-darabot, amelyben egy szerelmi ötszög figuráinak egymáshoz és a világhoz való kapcsolata a téma. Már ennyiből is lehet következtetni arra, hogy nem a könnyed szórakoztatás tipikus színházi opusza készül Telihay irányításával: a szórakoztatás mellett meg akar rendíteni, el akar gondolkodtatni, zavarba akar ejteni. Az ötszöget alkotó szereplők közül a herceg a kulcsfigura: a kecskeméti színházból ide vendégnek hívott llyés Róbert formázza meg. A Benedek-Beatrice párost Szerémi Zoltán és Létay Dóra kelti életre, a ClaudioHero párt pedig Mészáros Tamás és Bognár Gyöngyvér. • Szolnok (MTI) Az elmúlt év végén egy 135 millió forintos kárt okozó adó- és társadalombiztosítási csalás bűntettében indított nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. Mint egy ezzel kapcsolatban a pénteken tartott szolnoki sajtótájékoztatón elhangzott: a büntetőeljárás során megállapították, hogy L. Sándor 24 éves túrkevei vállalkozó és huszonhat társa ké{ év alatt több ezer túrkevei munkanélkülit foglalkoztatott mezőgazdasági és élelmiszeripari munkákon anélkül, hogy tbt, valamint adót fizetett volna utánuk. A munkanélkülieket elsősorban Bács-, Csongrádés Szolnok megyei baromfifeldogozókban dolgoztatták, ahová a vállalkozók autóbuszokon szállították őket. Egy-egy munkás napi • Munkatársunktól A Városgondnokság október 24-től 26-ig lomtalanítási akciót szervez Tápén. A háztartási hulladékot, mellé az összekötözött faágakat és külön rakva a fémhulladékot és a felesleges tárgyakat az alábbi helyekről gyűjtik össze: buszforduló - Honfoglalás utca, Régész tér Háziipari Szövetkezet előtti tér. Rév utca - Honfoglalás Dr. Nikolényi István igazgató szerint a frivol ülésrendű tájékoztató: sok hűhó nem semmiért, hiszen ünnepélyesen átadták az ajándék bérleteket az új közönségrétegek képviselőinek. Az idei, „Nyitott színház" programnak elnevezett akcióban speciális feltételeket teremtenek meg ahhoz, hogy gyengénlátók, hallás- és mozgássérültek is járhassanak színházba. Fővédnöknek megnyerték a népjóléti minisztert; a tárca mellett egyelőre a Mentálhigiénés Programiroda, a Déltáv Rt. és a Tena nyújt anyagi segítséget, de további támogatókat várnak. Bejelentették tegnap a Proszcénium Társaság megalakulását is, amely alapvetően a korábbi mecénási kör újjászervezése: azok a tagjai, akik jegyet váltanak az úgynevezett Proszcénium-előadásokra, s ezzel a színházat támogatják (a jegyek emelt áron eladók). A támogatók szavaznak majd az évad legjobb előadásaira és színészi teljesítményeire, ennek alapján Proszcénium-díjat osztanak. A Társaság első rendezvénye december 6-án lesz: a jótékonysági bálra díszvendéget várnak, Göncz Arpádnét, a Kézenfogva Alapítvány elnökét. A- „Nyitott színház" programot és a Proszcénium Társaság működését összekapcsolták: a jótékonysági bál - és a többi, hasonló rendezvény - bevételét a sérült emberek szövetségeinek, érdekvédelmi szervezeteinek utalják át. Létrehozták a Proszcénium Alapítványt is, amely viszont a színházi előadások létrejöttét segíti azzal, hogy szükség esetén a produkciós költségeket egészítik ki az alapítványi pénzekből. A Társaság - és az alapítvány - folyamatosan fogad új támogatókat. S. E. 800-1000 forintot kapott a gyanúsítottaktól, a fennmardó 1-000-2000 forint volt a haszna a munkaszervezőknek. A baromfifeldolgozó és L. Sándor, a munkásokat toborzó vállalkozó közötti szerződésben egyébként szerepelt, hogy a vállalkozó minden pénzügyi kötelezettséget teljesít. Az ügyben azért van annyi társtettes, mert több alvállalkozója volt, aki szintén munkásokat szervezett, vagy fiktív számlákkal látta el az ügyletek főszereplőit. A nyomozás elrendelése után L. Sándor és V. Sándor gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését tovább folytatták, ezért a bíróság mindkettőjüket előzetes letartóztatásba helyezte. Azoknak a munkanélkülieknek, akik segélyt kaptak, és eközben dolgoztak, a segély összegét vissza kell fizetniük a munkaügyi központnak. utca kereszteződése, Szendrey Júlia utca - Rév utca, Árvácska utca - Törökverő utca, Budai Nagy Antal utca - Sziklai Sándor utca. Budai Nagy Antal utca - Beszterce utca, Bencfahát utca Rába utca, Dráva utca - Fiume utca - Iker utca és Zsukov tér. A szemét elszállításáról a Környezetgazdálkodási Kht. gondoskodik. S- RUPESKY , JJJ SZERELEM! OPEL CORSA 1.0 12 V 55 lóerős Ecotel motorral Kategóriájának legtakarékosabb európai autója! 757 000 Ft-tól! KEDVEZŐ BÉRLET- ÉS HITELLEHETŐSÉG, AUTÓBESZÁMÍTÁS! 6728 Szeged, Fonógyári út 2-4. Tel.: 62/424-800. Fax: 62/424-888 Lomtalanítás Tápén Szegeden adják át i Magyar Balettdíjat Feketemunkások