Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-03 / 205. szám
Napi átlaghőmérséklet IlliP Szív Ernő Köszönöm szépen G örögországban történt, valahol Khalkidiké közelében. Tengerpart, sztráda, fehéren vakító sziklák az út mentén. Csotrogány amerikai Forddal éles kanyarban előzött előttünk egy vakmerő. Vagy inkább ostoba. Mindenesetre éppen szemből kapta a buszi, az se volt mai darab, de azért úgy jött, mint a halál. Gyerekhajszálon múlt. A Ford vezetője félrehúzódott a legközelebbi parkolóban, és csak szorította a kormányt, és nem mozdult, meredt maga elé. Túlélte. Ez a görög férfi tudta, hogy túlélte. És talán azóta is él. És most Metaxát iszik és ott ült az atlétikai világbajnokságon. Én meg azon tűnődöm itt a szeszélyes szegedi nyárban, hogy mit is jelent túlélni. S hogy kik is voltaképpen a túlélők. Nem azokra a szerencsésekre gondolok, akik legyőztek egy végzetesnek tűnő betegséget, rákot, infarktust, őrült másnaposságot. Azokra gondolok, akiknek ilyen tapasztalata nem volt még, és mégis túlélők. Túlélő az egész emberiség. Személyesen és kollektive is. Fogalmunk sincs, hányszor meghalhattunk volna. A Sors többnyire titokban dolgozik. Ott jár a nyomunkban az életveszély, rácsimpaszkodik az árnyékunkra, és minekünk fogalmunk sincs arról, hogy ha néhány pillanattal később tesszük meg a mozdulatot, ha várunk egy kicsit, netán sietve előrerohanunk, már a mi sírunkon ásítozna a Tátika. Nem tudjuk, hogy éppen elkerültünk egy cserepet, leselkedő gyilkost, zuhanó gerendát, kiásott gödröt vagy egy ámokfutói. A repülőgép, amit lekésünk, fölrobban. Nem az a csoda, hogy lekéstük. Az csoda, hogy élünk. Az ember élete folyamatos és kérlelhetetlen életveszélyben telik, s voltaképpen az a csoda, hogy túlélünk és újra csak túlélünk. Ülünk az otthonunkban, sört kortyolunk, lapozzuk a helyi újságot, lecsót falatozunk, szemezzük a borsót, csinálunk ezt meg azt, és élünk. És nem tudjuk, hogy aznap háromszor meghalhattunk volna. No és az apáink, a dédapáink, őseink! Hány pusztító háborút és járványt, mennyi életellenes attakot éltek túl, hogy aztán nemzedékeket és nemzedékeket küldjenek az életbe?! Egyszerűen fölfoghatatlan, milyen apróságokon múlhat az ember élete, ez a hihetetlenül tágas és csodálatos, a teljesség ígéretével is kacérkodó alkalom. Minden megvan, mert bármi lehetséges. A sztoikusok úgy tanítják, hogy az ember akkor él helyesen, ha életének minden pillanatában készen áll a halálra. Nem azért, mert meg akar halni, hanem mert tisztában van az emberi élet végességének elkerülhetetlenségével Itt ülök, írom ezt kis semmi cikket, délelőtt tíz van, túl nagy a dobogás a mellkas körül már megint sok kávét ittam. Közben pedig az jut az eszembe, hogy úgy nyolc óra körül bent tébláboltam a belvárosban, és talán millimétereken múlt az életem. Nem tudom. Minden lehetséges. Túléltem. Iszunk egy sört, üdvözöljük a szomszédot, befizetjük az adót. Túléljük. Én mindenesetre köszönöm. Fogalmam sincs ugyan, hogy kinek. De azért nagyon szépen köszönöm, hogy még élek. FÜZETÁRESÉS az iskolaszezonra a PRINTKER PLUSZ RT. nagykereskedelmi és diszkontáruházában! SZEGED, MAROS U. 29. GÜHKe] Szegeden Vásárhelyen A Zsámbóki Marcell-Lovas Henrietta profi táncospár képviseli hazánkat a floridai Miamiban rövidesen megrendezendő „Profi 10" világbajnokságon. E pár a köveken is „megél"... (MTI Telefotó) Tüntettek az örömlányok Isten éltesse! HILDA Az ófelnémet hilt-je harcot jelent. A Hilda e jelentésével a népvándorlás kori női nevek között nem áll egymagában - Hildegard, Hildegunde, Brunhilda, Krimhilda úgyszintén az akkori harcos időket idézi- Ezekből rövidült le és vált önálló névvé a Hilda. Megverték Új-zélandi építőmunkások kedden megvertek egy fényképésznőt, aki egy munkahelyi baleset sérültjeit akarta lefényképezni. Az Újzélandi Christchiuch Press című újság szerint először csak szidalmazták a baleset helyszínére érkezett fényképésznőt, majd amikor az ennek ellenére munkához látott, és felvételeket készített a két megsérült építőmunkásról, vagy tíz férfi támadt rá, ütlegelték, fejbe verték a fényképezőgépével, s a 10 ezer amerikai dollár értékű gépet földhöz vágták. A jelenetnek csak a fotós megfutamodása vetett véget. Négy nö Dunatetétlen külterületén T. Dragan 43 éves szerb állampolgár mikrobuszával nekiütközött az előtte közlekedő mezőgazdasági vontató pótkocsijának. A mikrobuszban utazó négy nő életét vesztette, további egy utas súlyos, kettő pedig könnyű sérülést szenvedett. A tajpeji örömlányok tüntetést rendeztek eddig legális mesterségük betiltása ellen. A tajvani főváros kormányzata előzőleg elrendelte, hogy szeptember 6-ig be kell zárni az összes bordélyházat, és vissza kell vonni a prostituáltak működési engedélyét. A tüntető utcalányok plakátokkal vonultak a városi elöljáróság épülete elé, rajtuk ilyen feliratokkal: „Minden egészséges férfinak joga van a szexhez!", „Ei akarjuk tartani gyermekeinket!". Golyóálló mellény Vasárnap három rendőr és egy katona meghalt Kolumbiában szélsőbaloldali gerillák támadásaiban. A parlamenti felsőház - a szenátus - tagjai beleegyeztek, hogy mostantól golyóálló mellényt is viseljenek az egyenruhások hétköznapi utcai ruhájuk részeként. Vandálok Videokamerákkal szerelik fel az amszterdami autóbuszokat, hogy megelőzzék a sofőrök és a járművek elleni vandál akciókat - jelentette be a városi tömegközlekedési vállalat, a GVB. A cégvezetés azt reméli az akciótól, hogy ennek nyomán a jövőben csupán töredéke érkezik a tavalyi 132 panasznak, és a vandálok okozta kár sem éri el a tavaly Észak-Amszterdamban összegzett 200 ezer holland (mintegy 20 millió magyar) forintot. Hódit a Tamagocsi • Sanghaj (MTI) A Kfna leggazdagabb városának kikiáltott Sanghaj lakói évente 1 milliárd jüant (120 millió dollárt) költenek háziállatokra, amelyek között - a hagyományos kedvencek mellett - manapság már farkas, rovar, sőt virtuális jószág is található - írta a Reuter brit hírügynökség. Az élő háziállatok piaca a tíz évvel ezelőttinek tízszeresére nőtt. S míg egy évtizeddel ezelőtt a sanghaji polgárok főleg kutyákat, macskákat, madarakat és halakat tartottak háziállatként, manapság már inkább a mókusok, farkasok és mindenféle rovarok tartása dívik. A rovar vásárlásába belesápa"V dó sanghaji szülő még kapkodja a levegőt, s máris itt a virtuális jószág őrülete, amely vadul söpör végig Ázsián. A virtuális háziállat egy pici, tojásalakú „lény", elektronikus játék, a Tamagocsi. A lénynek van egy apró képernyője, melyen jelzi, ha „éhes" vagy éppenséggel „aludna már". A tulajdonos gombnyomással elégítheti ki Tamagocsi szükségleteit, amely képernyőjén kijelzi, ha „boldog", vagyis ha megfelelően „foglalkoznak" vele. Az egyik pekingi áruház három hónap .alatt 50 ezer Tamagocsit adott el, ám a Kínai Kommunista Párt szócsövének számító Zsenmin Zsipao nemrégiben már kinyilvánította, hogy a virtuális jószág káros hatással van a gyermekekre. Tajvanban és Hongkongban egyébként már ki is tiltották e kis „lényeket" az iskolákból, ám hiába minden, az Ázsiában tomboló virtuálisháziállatdivat lassan tért hódít Európában is. A Nap kel: 06.05, nyugszik: 19.21, A Hold kel: 5.22, nyugszik: 19.lt. Turu Martin Márk Szeptember 1., 14 óra 30 perc, 3360 g. Sz.: Csipak Gyöngyi és Turu Sándor (Mórahalom). Lekes Dzsenifer Szeptember 1., 9 óra 5 perc, 3750 g. Sz.: Peták Mónika és Lekes Attila (Szeged). Lengyel Vivien Szeptember 2., 2 óra 23 perc, 4120 g. Sz.: Nagy Erika és Lengyel Csaba (Szeged). Nagy Martin Szeptember 2., 5 óra 35 perc, Sz.: Malkó Katalin és Nagy András (Zsombó). Faragó Bálint Szeptember 2., 8 óra 35 perc, 3250 g. Sz.: Fodor Erika és Faragó Csaba (Domaszélp. Katona Fmőke Ágnes Szeptember 2., 9 óra 5 perc, 2550 g. Sz.: Kocsis Anna és Katona Zsolt (Szeged). Zsivicz Mónika Szeptembetr 2., 11 óra 11 perc, 3060 g. Sz.: Jakab Mária és Zsivicz József (Szeged). Báthory Gábor Sándor Szeptember 1., 22 óra 20 perc, 4100 g. Sz.: Katona Erika és Báthory Gábor. Dobi Szabolcs Bence Szeptember 2., 3 óra, 3250 g. Sz.: Tóth Julianna és Dobi Lajos. A családoknak szívből gratulálunk! Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességellenörzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 8 és 23; Kistelek: 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartjal Decemberben: iszlám női olimpiai játékok Hatmilliá A főváros XV. kerületében a hét végén ismeretlen tettes behatolt a Best Mobil Kft. Wesselényi utca 80. szám alatti irodájába, ahonnan egy páncélszekrényt, különböző bélyegzőket, kulcsokat, autóalkatrészeket és szerszámokat, valamint egy Mercedes személygépkocsit tulajdonított el. Az anyagi kár mintegy hatmillió forint. • Számítástechnikai, számítástudományi képzések indulnak a Szofi Magyar-Amerikai Számítástechnikai Oktatóközpontban az alábbi szakokon:szám1tógépkezelő, szoftver asszisztens, rendszerprogramozó, programozó, rendszerszervező, számítógépes rendszergazda. Telefon: 62/487-765. (x) Decemberben rendezik meg Iránban az iszlám női olimpiai játékokai. E versenyen most először rendeznek karatevetélkedót. Az iráni lányok (az edző sötétben...) nagy lendülettel gyakorolnak a világrengető összecsapásra. (MTI Telefotó) Szépek leszünk? • Bethesda (MTI) Amerikai kutatók kimutatták, hogy két, fogyókúra céljából világszerte használt gyógyszer agykárosodást okoz az állatoknál. A kutatás eredményéről az AFP számolt be a Journal of the American Medical AssociaPanipat: a • Rotterdam (MTI) A Rotterdam XVI. századi történelmi negyedében, Delfshavenban megnyílt Panipat Hotel minden bizonnyal a világ legkisebb és legromantikusabb szállodája: csupán egyetlen kétágyas szobája van. .Minthogy csution (JAMA), az amerikai orvosszövetség lapjában megjelent tanulmány alapján. A Dexfenfluramine (Redux) és a Fenfluramine (Pondomin) nevű szerek a főemlősök és a patkányok pán egyetlen szobánk van, így minden időnket vendégeinkre fordíthatjuk" mondja Carina Groenen, az intézmény vezetője. A 40 négyzetméteres szoba Delft hajdani polgármesterének egykori otthonában van. Bútorzata holland tervezésű agyában szerotonincsökkenést idéznek elő - állítják a szerzők az ilyen típusú szerekről megjelent 128 tanulmányt összegezve. A szerotonin - emlékeztetnek a Maryland állambeli ágy és fotelek. Nagy fürdőszoba tartozik hozzá. Mennyezetét Jézus Krisztus mennybemenetelét ábrázoló XVIII. századi festmény díszíti. A nemrég megnyílt hotelnak eddig öt fiatal házaspár vendége volt, valamennyien franciák. Egy éjBethesda mentálegészségügyi intézetének kutatói neuronokban található, és a továbbításért felelős anyag, amelynek elsősorban a tanulás, az emlékezés, az alvás, a szorongás vagy az agresszivitás kialakulásában van szerepe. szaka 750 holland forintba kerül (kb. 375 dollár), s ebben az árban benne foglaltatik egy üveg márkás pezsgő, fürdő gyertyafénynél és bőséges reggeli. „Vendégeink bármit kérhetnek, semmi sem különcség a számunkra" - hangoztatta Carina. világ legromantikusabb szállodája • A Két Lotti (33-ból 3-at) 36. játékhetén sem volt telitalálat, így a 3+3-asokra jutó 86 millió 995 ezer 288 forint tovább halmozódik. A háromtalálatosok nyereménye 26 ezer 616, a ketteseké 253 forint. A nyerőszámok: 21, 33, 39 és 18, 36, 40. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezelekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10 órakor. (x) v> s> V melegfront hidegfront kettős front Marad a kellemes, nyáriasan meleg idö A vízállás tagnap A Tisxa Szegednél: 129 cm, Csongrádnál: -19 cm, Mindszentnél: 65 cm. A viz háfoka Szegeden: 21,2 *C Makónál: 35 cm. Izland fölött egy ciklon örvénylik, melynek frontalzónája Dél-Skandináviától a német-lengyel alföldön át egészen a Földközi-tenger nyugati medencéjéig húzódik. Ezeken a területeken gyakran esik az eső. Európa többi részén alapvetően anticiklonális hatások alakítják az időjárást, többnyire kevés a felhő. A Kárpát-medencében 26, 31 fokig melegszik fel a levegő. Az ország területén szerda estig az időnkénti felhősödés mellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11, 16 fok között alakul. A legmagasabb napali hőmérséklet szerdán 25, 30 fok között valószínű.