Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-26 / 225. szám

PÉNTEK, 1997. SZEPT. 26. SZEGED 5 Harminc évvel előbbre jártunk" Csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, ta­pasztalataikat ezen a héten Rafai Gáborral oszthatják meg. Újságíró munkatársunk munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között várja hívásai­kat a 06-20-432-663-as rádiótele­fonszámon. Elveszett tárgyakat ke­reső olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat, a talált tárgyakról szóló beje­lentéseket továbbra is közöljük telefonos rovatunk­ban. Hirdetésfelvétel 8 és 10 óra között a Sajtóház­ban. Nagybani válasz. Szilasi László, a dorozsmai nagy­bani piac vezetője reflektált minapi csörögös panaszunk­ra, miszerint a területen lévő vállalkozókat kényszerítik arra, hogy átépítsék pavilon­jaikat. A piac vezetője sze­rint nem átépítésről, hanem teljesen új épületek kivitele­zéséről van szó. Ráadásul, a területen ma található épüle­tek illegálisan kerültek oda, fennmaradási engedélyük sincs. A piac vezetősége is sokallja a 30 ezer forintos négyzetméterenkénti költsé­get, ezért pályázatot írnak ki a kivitelezésre. A piacigaz­gatóság terve egyébként az, hogy az épületeket ő maga építené fel és infrastruktúrá­val együtt adná bérbe. Ami pedig a piac további bővülé­sét és az épületek újabb át­helyezését illeti, ezt a hírt a vezető kacsának minősítet­te. Távol Szegedtől? Annus Gabriella Algyőről azt tette szóvá, hogy a Déltáv a na­pokban az ott lakókat levél­ben értesítette, hogy októ­ber 15-től távolsági tarifá­val számolják el, ha valaki Szegedre telefonál, mert a falu közigazgatásilag „le­vált" Szegedről. Az ott la­kók viszont ezt sérelmezik, mivel szerintük a szolgálta­tóval kötött szerződésük másként szól, s a távolság is alig több, mint tíz kilomé­ter. Tájékoztatás? R. László a 486-441-ről azt kifogásol­ta, hogy a színházbérlettel bírók sem tudják, hogy me­lyik előadás, mikor lesz. Az intézmény nem hirdeti meg nyilvánosan, a jegyiroda te­lefonja pedig legtöbbször foglalt. Régen kiplakátolták a színházműsort - állítja ol­vasónk. Kutyák. A Csorba utca lakóinak nevében telefonál­tak, hogy a környéken hetek óta kóbor kutyák garázdál­kodnak, még az autósokat is megtámadják. Többen alig mernek a garázsba beállni, mert közben ott acsarkod­nak az ebek. Megtalálták. Tegnap, az ACC-931-es rendszámtáb­lát... A tulajdonosa a 313-965-ös számon érdek­lődhet utána. Köszönet. Libor Beáta a hét elején veszítette el pénz­tárcáját és iratait. Egy isme­retlen, fiatal hölgy utána vitte az igazolványban sze­replő címre. Sajnos, nem tudtak személyesen talál­kozni, ezért olvasónk a Csö­rögön keresztül szeretné megköszönni a szívességet. ,JL, • Szakmai napot rendez az AJAKSZ Új autók és fogások Pálmai Antal: „Amit megcsináltunk, az a mi eredményünk volt." (Fotó: Karnok Csaba) • Munkatársunktól Az Autójavítók és Au­tókereskedők Szövetsé­ge, az AJAKSZ Csongrád megyei szakmai napot rendez holnap, szomba­ton reggel 8 órától a Csonka János Műsza­ki Szakközépiskolában Szegeden, a Temesvári körút 38. szám alatt. A megye autókereskedőit és -javítóit tömörítő szakmai szervezet évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a korszerű technológiákat mi­nél szélesebb körben népsze­rűsítse. Az elmúlt években megjeleni új autótípusok és technológiák a szerelőket is másfajta feladatok elé állít­ják. A képzést és továbbkép­zést ezért is tartja fontosnak a megyei szervezet. A reggel kezdődő előadá­sok sorát az Eurotax Autópia­• Munkatársunktól A nyári szezon végének egyik legbiztosabb jele: a hét végén zár a Hajóskert, régi nevén a Betonhajó. A Sárga üdülőtelep legvégén, a régi téli kikötőnél található, idén nyáron gyorsan népszerűvé vált szórakozóhely szeptem­ber 26-án, pénteken este tart­ci Informatikai Kft. nyitja meg, majd az Arai Hungária Kft. szakemberei mutatják be a legújabb kenőanyagokat. Új korszakot nyitott az autójaví­tásban a speciális műanyagok és az alumínium megjelenése. Most a KELAT Vegyipari, Kereskedelmi és Oktatási Kft. szakemberei mutatják be, hogyan lehet a legkorsze­rűbb technológiával műanyag karosszéria-elemeket javíta­ni, milyen új szélvédőragasz­tók kerültek forgalomba. Ugyancsak újdonság számba megy azoknak a korróziógát­ló anyagoknak a megjelenése, amelyeket a karosszéria javí­tása után használnak. A szak­mai napon termékbemutatók­kal is várják az érdeklődőket. Az előadásokra az AJAKSZ tagjain kívül mindenkit szere­tettel várnak. A helyszínen egyébként be is lehet lépni a szakmai szervezetbe. ja idénybúcsúztató buliját. Természetesen a muzsika sem hiányzik a buliból, mi­ként nyáron több alkalommal, ezúttal is a harmincas-negy­venes korosztály által kedvelt PRT Originál Rock And Roll Band szolgáltatja Berényi Apollo vezérletével a táncos­lábúaknak a talpalávalót. A Medikémia Rt. előd­jét, a Szegedi Gyógy­növény-feldolgozó és Gyógyszeralapanyag elő­állító és Értékesítési Szö­vetkezetet 1967-ben ala­pították. Az eltelt 30 esz­tendő alatt nemcsak kü­lönböző névváltozáso­kon, „profiltisztításo­kon" esett át az autóá­polási és -üzemeltetési termékeket gyártó cég, hanem mindig abba a gazdálkodási formába váltott át, amelyik éppen kedvezőbb volt számára. Többek között erről is beszélgettünk Pálmai Antallal, az rt. vezérigaz­gatójával. A Medikémia hol szövet­kezetként, hol kisszövetke­zetként, hol ipari szövetke­zetként tevékenykedett. Aki a múlt rendszerben önállóságát megőrizve nyereségesen pró­bált gazdálkodni, az ma is ér­ti, mi volt a különbség egyik­másik forma között. A leg­utolsó váltás, az 1992-es, részvénytársasággá alakulás is azért történt meg, mert az Antall-kormány idején a szö­vetkezet szó nagyon rosszul csengett. • Mi volt a szövetkezeti gazdálkodás „pikantériá­ja" akkoriban? - Sokkal nagyobb önálló­sággal rendelkeztünk, mint egy állami vállalat. Cserébe viszont összehasonlíthatatla­nul rosszabb körülmények között kellett dolgoznunk. Állami támogatást sem kap­tunk. Az is igaz, hogy amit megcsináltunk, az a saját eredményünk volt. 0 Gondolták-e harminc évvel ezelőtt, hogy ilyen sikeres cég válik a Medi­kémiából? - Nem gondoltuk, hanem pontosan tudtuk. De ehhez hit is kellett, és ha nem hi­szünk, akkor mindenki el­• Munkatársainktól Bánáti Antal (a szegedi Centrum Áruház igazgatója): - A Medikémia-jelenségnek szerintem az az alapja, hogy három évtizede rugalmasan megtalálják a piac igényeit. A cég gyártmányfejlesztése sze­rintem példás, nem állnak meg egyetlen pillanatra sem. Egyébként nekünk, a szegedi Centrumnak az egyik leg­jobb, legkorrektebb szállítója a Medikémia. Termékeik ke­resettek, közkedveltek a vá­sárlók körében. Külön örülök annak, hogy az évente meg­rendezésre kerülő, a magyar árukat népszerűsítő akciónk­nak legaktívabb résztvevői. Az üzleti sikerek mellett mint sportembernek is sokat jelent számomra a Medikémia, sű­• DM-információ Gellérfy László a meg­mondhatója, hányan kere­sik még ma is a megszokott Szieszta miatt. Bubryák Ist­ván tanúsíthatja, milyen ne­héz feladat életben tartani, lelkileg naponként föltölte­ni egy csapatot, amely éve­ken át biztosnak hitte pozí­cióját. Mi lesz holnap, s legfőképpen mi lesz egy év múlva a Szegedi Körzeti Televízióval? Tehetünk-e értük vala­menekült volna a Cserepes sorról, és beáll egy állami vállalathoz a langyos vízbe. A hatvanas évek elejétől kezdve egészen 1986-ig, az új telephely átadásáig ugyanis nagyon nehéz körül­mények között dolgoztunk. Például azokban az időkben a Medikémiának nem volt targoncája, s nem azért, mert a pénz hiányzott, hanem ak­kora sarat dagasztottunk a Csrepes soron, hogy a gumi­csizmába is befolyt... Mivel a targonca nem tudott közle­kedni, kézzel rakodtunk. Ilyenkor leállt az üzem, az asszonyok kijöttek az udvar­ra és bepakolták a kamiont. Még egy sztorit, ha megen­ged: már akkor is világszín­vonalú fékfolyadékot gyár­tottunk, Nyugatról vettük az alapanyagot, a kamionok pe­dig beálltak az üzem elé. Egyszer az egyik kamionos rűn örülhetek röplabdacsapa­tuk pontjainak. Cselovszki Jánosné (a Florin Rt. vezérigazgatója): ­A Medikémia egyike azon magyar cégeknek, amelyekre érdemes több figyelmet szen­telni. Mindig élenjárt a sikert hozó változások bevezetésé­ben és az új termékek fejlesz­tésében. Számukra nem csak az üzlet, de környezetük is igen fontos. Mi csodálattal nézzük, amit a városért tesz­nek. Sorsunk hasonlóan ala­kult, együtt tettük meg az át­alakuláshoz, a megmaradás­hoz, a versenyképességhez szükséges lépéseket. Ez alap­ján szívesen tekintenénk test­vérünknek a céget, ha a „me­disek" is úgy gondolják, hi­szen éveken át közös tartály­mit, az aggódáson kívül, vagy maradjunk továbbra is nézők csupán? És egyálta­lán, kié ez a körzeti tévé? Kérdés bizonyára még számos akad, amelyekre választ várunk. Lehet, a megkérdezettek is csak visszakérdeznek majd. De mégis, próbáljunk meg kö­zösen gondolkodni vendé­geinkkel ma este 6 órakor a Royalban. Házigazda: Tráser Lász­ló. megkérdezte, ugye, van va­lamilyen földalatti üzemünk is, mert nem hitte el, hogy ilyen körülmények között ezeket a termékeket meg le­het csinálni. 0 Sztorizzunk tovább! Milyen emlékek jutnak még eszébe a Cserepes sorról? - Az egyik évben pályáza­ton elnyertük az egykompo­nensű poliuteránhab gyártá­sát, amelyet mi állítottunk elő Magyarországon először. Ma is csak mi gyártjuk, annyira bonyolult anyag. Egy világ­cég képviselői jártak nálunk, akik először be se akartak hozzánk jönni, amikor meg­látták a Cserepes sori telepet. Aztán mégiscsak bejöttek és elkezdtek bennünket oktatni, mint az óvodás gyerekeket, hogy is kellene ezt a terméket gyártani. Mi mondtuk, hogy ezt tudjuk, tudjuk. Akkor me­ból „szívtuk" a freont. Sike­rük titka a csapatjáték és egy igazi vezéregyéniség, Pálmai Antal személye. Szeri István (a Tisza Vo­lán Rt. vezérigazgatója): ­Nem csak azért szimpatikus nekem a Medikémia, mert tö­retlenül fejlődik, hanem azért is, mert az autókémiában ma­gyarországi piacvezető. Ter­mékei európai színvonalúak, s ez bizonyítja, hogy a könnyűkémiai iparnak lesz jövője a Dél-Alföldön. Egy nagyon családias cégről van szó, amelyik szövetkezetből lett részvénytársaság. Kicsit talán zárt közösség, de ennek a jó oldalát is ki tudják hasz­nálni. Nevezetesen, hogy a tulajdonosi kör egybeesik a munkavállalókkal és a mene­• Munkatársunktól Új színfolttal gazdagodik városunk kulturális élete, a Kass Galériában havonta je­lentkező Európa-Kávé­házzal. Az első összejövetelt ma 18 órakor tartják. A be­szélgetés témája az Euro­sélni kezdtek egy gépsorról, mire mi győzködtük őket, hogy nekünk jobb gépeink vannak.-Nem akarták elhinni, de amikor meglátták az üze­met belülről, szemük, szájuk elállt. 0 Amikor még szövetke­zetként jegyezték a Medi­kémiát, meg kellett külön­böztetni keleti és a nyuga­ti piacokat. Ezen hogy emelkedtek felül? - Mi mindig azt mondtuk, egy minőséget kell gyártani valamennyi piacra. Ennek a minőségnek meg kell felelnie a hazai igényeknek és külföl­di elvárásoknak. Ha ugyanis valaki kifizet egy tisztességes árat egy termékért, akkor jog­gal várja el, hogy annak a mi­nősége is korrekt legyen. Mi ezzel a felfogással is 20-30 évvel előrébb jártunk, mint az akkori magyar gondolko­dás. Trio lap premierje. Az est vendégei: Fritz Péter ország­gyűlési képviselő, a Déli Ré­gió Alapítvány kurató­riumának elnöke és Jakó Im­re, az Euro-Trio lap alapító­ja. A házigazda: Tandi Lajos újságíró. 0 Ma, amikor ugyanezzel a termékkel sok szereplő mozog a piacon, hogy le­het helytállni? - Nagyon nehéz. Van egy versenyelőnyünk: mi kezdtük legelőször. Az is jó helyzetet teremt, hogy termékeink kor­szerűek, patrnereink megbíz­hatóak. És a kiváló termékek mellett mi mint gyártók ma­gas színvonalú szolgáltatást nyújtunk a kereskedőknek. Az exportban is jók a kilátá­saink, megnyílik a keleti pi­ac, hiszen ott a motorizáció körülbelül most tart ott, mint nálunk a hetvenes-nyolcva­nas években. 0 A Medikémia Szeged legnagyobb „helyiadó-fi­zetője", cserébe viszont nem kapnak semmit ­hangoztatják igen gyak­ran. Milyen most a vi­szony a város és a cég kö­zött? - Nem tudjuk, a jövő mit hoz. Információim szerint várható valamiféle csökkenés a helyi adóban. A jelenlegi elvonási mérték tűrhetetlen. A Medikémiánál például nagy az anyaghányad, amely után még egyszer meg kell fi­zetnünk az adót. így az adó­zott nyereségünknek, a 100 millió forintnak közel a har­madát fizetjük be a város kasszájába iparűzési adóként. 0 Mi a cég stratégiája az elkövetkező harminc év­ben? - Mindenképpen az előre­menekülés és a növekedés. Úgy hiszem, a legnehezebb éveken túljutottunk. Büszkék vagyunk arra, hogy száz szá­zalékban magyar tulajdon­ban, 190 magánszemély „bir­tokában" vagyunk. Ez egy igazi részvénytársaság. (A Medikémia Rt. harminc­éves jubileumi ünnepségso­rozata tegnap, csütörtökön este fejeződött be.) Faketa Klára Szakkörök • Munkatársunktól Az Eötvös József Gimná­zium szakköröket indít nyol­cadikos tanulóknak számí­tástechnikából és angol nyelvből. Jelentkezni a hely­színen (Brüsszeli körút 37.) lehet. Angol nyelvből az első foglalkozás szeptember 30­án, számítástechnikából ok­tóber 3-án lesz. A Gutenberg János Álta­lános Iskola 3-4. osztályos matematikai tehetséggondo­zó szakkört indít. A foglalko­zás október 6-tól minden hét­főn 15 és 16.30 között tart. Érdeklődni a 311-517-es te­lefonon lehet. Faxszám - helyesen • Munkatársunktól sajnálatos elírás folytán, té­Szombati lapszámunk 3. ves faxszámot közöltünk. A oldalán a Pályázat civil szer- helyes szám a következő: vezeteknek című írásunkban, 62/485-876. Zár a Hajóskert! Közéleti Kávéház Mit szél Medikémia-jelenséghez? dzserekkel. Ilyen erős kötő­dés Magyarországra egyálta­lán nem jellemző. Széli János (a Heavytex Rt. vezérigazgatója): - Amit egy cégnél szakmai fejlődés­ben, növekedésben, profiz­musban, környezetvédelem­ben el lehet képzelni, azt a Medikémia Rt. mind produ­kálta. De még további kritéri­umokat is fel lehetne sorolni. Nagy dolog, hogy az rt. meg tudott maradni száz százalék­ban magyar tulajdonúnak, s hogy az alkalmazottak birto­kolhatják. Ezzel egy termelő­egység még jobban meg tudja becsülni az embereket, hiszen azok a szó szoros értelmében két fizetést vihetnek haza. Megemelem a kalapomat az előtt a fantasztikus eredmény előtt, amit a Medikémia Rt. a harminc év alatt elért, s min­den tiszteletem Pálmai Anta­lé, akivel évekig a Szeged SC-t is vezettük. Titkos Lajos (utánpótlás­edző): - Két évtizede vagyok kapcsolatban a röplabdával, de ilyen nyugodt körülmé­nyek között még nem dolgoz­tam. A Medikémia maximális feltételeket biztosít ahhoz, hogy a száz gyerekkel edzeni tudjunk. Az a légkör, amely körülveszi a klubot, lehetővé teszi, hogy olyan játékosok kerüljenek ki a kezeink közül, mint Petheő, Hulmann és Csí­kos. Köszönet a vezetőknek, hogy Magyarország egyik legjegyzettebb egyesületei között tartanak számon ben­nünket. Európa-premier

Next

/
Oldalképek
Tartalom