Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-01 / 203. szám

4 KRÓNIKA HÉTFŐ, 1997. SZEPT. 1. Bajtársi találkozó • Budapest (MTI) Mintegy 450 meghívott vett részt a Politikai Elítéltek Közösségének (PEK) hetedik közgyűlésén és bajtársi talál­kozóján szombaton, a buda­pesti Magyarok Házában. Megnyitó beszédében Fehér­váry István, a szervezet elnö­ke kiemelte: most, amikor a választás közeledtével új po­litikai kihívásnak néz elébe az ország, és a legnagyobb egységre lenne szükség, a politikai erők megosztottak. MA A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18 órától A szellemvilág ajándéka címmel tart elő­adást Becsei József. HOLNAP AZ IFJÚSÁGI IRODÁ­BAN (Dózsa Gy. u. 5.) 13 és 18 óra között D-pont diákta­nácsadó szolgálat; 15-től 17 óráig ingyenes jogi tanács­adás és életvezetési kérdé­sekről négyszemközti be­szélgetés. A SZOTE-KLUBBAN 22 órától nyitóbuli. Mv.: Gaj­dács Zoltán. Játszik a Vol­vox együttes. • Finnországba készülnek Örömzene a Molnár Dixielandtől A Molnár Dixieland a Szegedi Nemzeti Színház előtt. (Fotó: Molnár Gyula) A MAI NAPON a kárpótlási jegyet 79%-on, DÉMÁSZ-részvényt 75%-on, EDASZ-résivényt 90%-on vesszük! A közölt árak 100 000 R névértékig jelenlenek kötelezettséget, PAKETT BRÓKER RT. • V 6722 Szeged. Kossuth L. sgl. 10-11 • • TcIJfax: 62/323-144 A legöregebb szegedi - sót vidéki - zenekar, a Molnár Dixieland Band is a CD-lemezes együttesek sorába tartozik. Megje­lent ugyanis a zenekar jubileumi koncertjén ké­szült felvétel lézerleme­zen. Nem sok olyan zenekar van hazánkban, mely már 33 esztendeje létezik, s ily hosszú idő alatt változatlan népszerűséggel játssza mu­zsikáját. Márpedig bármily hihetetlen, a szegedi Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult, azóta számtalan díjat, fesztiválgyőzelmet, salgótar­jáni arany és ezüst diplomát gyűjtöttek be, s eddig hat nagylemezt készítettek. A mágikus évfordulót idén • Nemzetközi fusariumkongresszus Amerikától Japánig A Gabonatermesztési Kutatóintézet rendezésé­ben Szegeden, a Bioló­giai Kutató Központban rendezik az V. nemzet­közi fusariumkongresz­szust, szeptember 2-5 között. A keddi, fél 9-kor kezdődő megnyitóra mintegy kétszáz résztve­vőt várnak, melyből 180 külföldről érkezik. Töb­bek között az USA, Ja­pán és Nyugat Európa tekintélyes specialistái találkoznak itt egymás­sal. Lapunknak a főszervező, dr. Mesterházy Ákos címze­tes egyetemi tanár, növény­kórtanos és rezisztencia ne­mesítő foglalta össze a kon­ferencia jelentőségét. A gabonafélék fusarium­betegségei világszerte, így Magyarországon is jelentős mennyiségi és minőségi veszteséget okoznak a ter­mésben. Ugyanakkor ezek a gomba kórokozók emberre és állatra is igen veszélyes toxi­nokat termelnek. A probléma világméretű és a megoldandó feladatok is rendkívül sokré­tűek, ezért a kongresszus há­rom kiemelt témakörrel fog­lalkozik. A toxikológiai szekcióban egyrészt azt vizsgálják, hogy a toxinok milyen biokémiai úton jönnek létre a fertőzött növényben, illetve magában a gombában. A tovább sorjá­zó kérdések: milyen öröklés­tani szabályok szerint törté­nik mindez, milyen hatással vannak ezek a toxinok az ál­lati és emberi szervezetre és tavasszal a Szegedi Nemzeti Színházban ünnepelték, s en­nek a koncertnek a hangula­tát mentették most CD-le­mezre. így a Molnár Dixie­land első CD-je koncertfelvé­tel, ám ez nem von le az érté­kéből, sőt. A jazz ugyanis improvizatív műfaj, a színpa­don pedig nemcsak a muzsi­kusok inspirálják egymást, de a közönség szeretete és tapsa is ott van a muzsikában. A lemezen közreműködik a zenekar tagjai mellett az or­szágszerte ismert jazzénekes Berki Tamás, a budapesti Hot Jazz Band trombitása, Bényei Tamás, valamint Csanádi La­jos zongorista. S hogy mitől örömzene ­a műfajon kívül - a Molnár Dixieland Band muzsikája? „A hosszá esztendők ellenére megmaradtunk amatőr zene­karnak - említi meg Molnár Gyula a jubileum kapcsán -, vagyis mindannyiunknak van civil munkahelye, nem a ze­néből élünk." Lényeges ez a szempont is, hiszen így a ze­nekar tagjai nem a megélhe­tésükért „küzdenek", hanem szabadidejükben, valóban jó­kedvből örömzenélnek. A tervek szerint rövidesen lemezbemutató koncertet tar­tanak, addig is a Fotex Re­cords lemezboltjaiban lehet az albummal megismerked­ni. Számtalan meghívása van egyébként a zenekarnak kü­lönféle fesztiválokra, október 15. és 21. között például Finnországban, Turkuban és Helsinkiben lépnek színpad­ra. Az esztendő végén, de­cember 28-án pedig nagysza­bású dixie-karácsonyt szeret­nének tartani a Szegedi Nemzeti Színházban. Érdemes szót ejteni a le­mez megszületésének körül­ményeiről is. A kiadó a ben­dzsós, gitáros Rakovics Ist­ván „Ritmus" Reklámzene Stúdiója, akinek fő feladata a stúdiómunkálatok és egyéb ügyintézések mellett a szponzorszerzés volt. így azonban a CD is azt bizo­nyítja, hogy a Molnár Dixie­land Band a szegediek ked­venc zenekara, hiszen meg­számoltam a borítón, nem kevesebb mint 49 szegedi cég támogatásának köszön­hetően jelenhetett meg az al­bum. Ritkán tapasztalható, széleskörű összefogás az örömzenéért. T. V. milyen szerepük van ezeknek a toxinoknak a kór­okozó fertőző képességében. A fusariumgombák rend­szertan szekcióban számos előadás fog elhangzani arról, hogy a több mint 50 Fusari­um faj meghatározása mennyire bonyolult és a leg­újabb molekuláris genetikai kutatások függvényében ho­gyan változik az egyes gom­bafajok besorolása. Talán a legfontosabb kér­déskör a rezisztencia nemesí­tés. Ugyanis, ha a növény el­lenálló, akkor toxinok sem képződnek és vegyszeres vé­dekezésre sincs szükség. A gond az, hogy termesztett fajtáink (főként a búza és ku­korica) túlnyomórésze fogé­kony, sőt mondhatni nagyon fogékony ezen gombafajok­kal szemben. Ezért a rezisz­tens fajták előállításának ge­netikai és módszertani prob­lémái kulcshelyet foglalnak el. A szegedi Gabonater­mesztési Kutatóintézetben ez a munka csaknem 3 évtizedes múltra tekint vissza és nem­zetközileg is elismert és sok­felé alkalmazott eredménye­ink is vannak. A magyar kutatóhelyeken igen magas színvonalú mun­ka folyik, ezeknek az ered­ményeknek köszönhető az V. nemzetközi fusariumkong­resszus magyarországi meg­rendezése. Ez a konferencia lehetővé teszi, hogy tovább mélyüljön ez a nemzetközi együttműködés, melynek ré­vén a vázolt problémákban jelentős előrehaladás történ­het. T. I. Takarékon a Prímagáz-tartályok telepítesenek a ra! ^^^^ * Gáz van, ha nincs gáz? Nem. Mert Prímagáz akkor is van, ha nincs földgáz. Most ráadásul nagyon kedvező feltételekkel! A Prímagáz gondoskodik az Ön kényelméről, energiaproblémájának tiszta, környezetbarát és gazdaságos : megoldásáról. Okosan dönt, ha kihasználja a kor­látozott ideig létező lehetőséget! Prímagáz-tartály telepítés most alig féláron, ingyen tartályalappal! 3 m' rendszer telepítése most csak 80.000,- Ft + ÁFA 5 m' rendszer telepítése most csak 90.000,- Ft + ÁFA Bővebb információt adunk Önnek, ha felhívja a 06-1 266-67-57 telefon­számot, vagy kitölti és visszaküldi címünkre az alábbi kupont. Ebben az esetben - előzetes egyeztetés után - képviselőnk személyesen felkeresi Önt és tájékoztatja ajánlatunkról. Az ajánlat visszavonásig érvényes. PRIMAGAZ f PRÍMAGÁZ MffilHlM ÚJB Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről. Név; ,.';r,M Cím Telefon: ••••••••• Postacím: PRIMAGAZTARTALY. 1300 Budapest. Pl.: 246 DM miről írt a DM? • 75 éve Kezdődik az új iskolaév A jó pár évvel ezelőtti Szegednek a képe tárul elénk, ha az őszbe induló délelőttökön végignézünk a városon. A messzi Bács­ka és Bánát idegenajkú gyerekhada bámészkodott ezen időtájban a platánok alatt és a tucatszámra ké­szített úgynevezett konvik­tusi uniformisba bújtatva furcsán néztek ki a pöttöm legénykék, akik tíz eszten­dővel a hátukon reglamát jöttek tanulni, meg magyar szót, ide a magyarság vég­várába, ahol hamisítatlan a zengése a nyelvnek, és zsírtól csöpögös a túrós csusza és a csirkepörkölt. Az új iskolaév a legtöbb szegedi iskolában szep­tember ötödikén kezdődik meg. (1922) • 50 éve Vélemények a választásokról A magyarországi vá­lasztásokat rágalmazó külföldi kórusba most már egyre inkább több tiszta hang is vegyül. A választási harc minden nagyobb rendzavarás nél­kül folyt le. A választási eredmény előreláthatóan megszilárdítja a mai kor­mánypolitikát. Ennek a politikának alapja a há­roméves terv megvalósí­tása. A mérleg nyelvének szerepét bizonyos tekin­tetben a Szociáldemokra­ta Párt tölti be. A válasz­tási hadjárat során igen érdekes jelenség, hogy az összes pártok, beleértve a Kommunista Pártot, is milyen tiszteletet tanúsí­tanak az egyház iránt. (1947) • 25 éve Magyar nap Münchenben A müncheni olimpia ötödik napján szenzációs magyar sikerek születtek, Baíczó Bandi olimpiai győzelme, és az öttusacsa­pat második helyezése mellé a késő esti órákban jött a hír, hogy a férfi kardvívás döntőjében Ma­rót Péter is ezüstérmet szerzett. Nagy remények­re jogosít fel bennünket a mai női száz méteres pil­langóúszás döntője is, hi­szen Gyarmati Andrea, a középfutamok során ra­gyogó világcsúcsot úszott. Az olimpia éremtáblázatát a Szovjetunió vezeti 14 arannyal. (1972) Lejtmenetben eljött augusztus utolsó napja, s a két hete tartó árfolyamcsökkenés hatá­rozott besszhangulattal köszöntötte az ászt. A tőzsde mértékadó rész­vényindexe, a BUX lát­ványos és folyamatos zuhanásba kezdett, s egy hét alatt 540 pontot esve, a pénteki napot 7234 forinton zárta. A tőzsde eddigi sztárpa­pírja közül mind a MOL, mind a TVK árfolyama jelen­tősen esni kezdett, és a „feke­te péntek" induló árai a be­fektetők rémálmaiban se jöj­jenek elő. A TVK 3750 fo­rinton, míg a MOL 3900 fo­rinton kezdett. Remélhetőleg ez volt a mélypont. Ezután az alacsony ár megtette hatását, így pénteken mindkét papír ­rekordforgalmat produkálva - már-már biztató záróárat ért el. Úgy tűnik, hogy a sza­kértők által nyár közepére jó­solt pangás és áresés - kis fáziskéséssel - mostanra kez­di kifejeteni .jótékony" hatá­közeljövőben - október ele­jéig - lényegi változás nem várható a tőzsdén. Egy eset­legesen visszafogottabb emelkedő trend megindulását mindenki az új részvénykibo­csátásoktól várja, melynek első lépése az októberi OTP­kibocsátás lesz, ezt követi Magyarország eddigi érték­ben legnagyobb privatizációs lépése a Matáv-kibocsátás. Mértékadó vélemények szerint idén még tőzsdére ke­rül a Rába, a K H, valamint körvonalazódik az áramszol­gáltatók esetleges tőzsdei de­bütálása is. Szóval, ha így lesz, a pesszimista jelent kel­lemes év végi zárás is követ­heti. Az elemzők szerint az jár jobban, akinek bessz ide­jén nem remeg meg a keze, s van bátorsága kivárni, legyen az kis- vagy nagybefektető. Persze, ne feledje senki: a tőzsdének nincs „lelkivilága", így aztán minden feltételezés ellenkezője is bekövetkezhet. Táblázatunkban a BUX­indexet reprezentáló részvé­nyek előző heti záróárválto­sát. A jól értesültek szerint a zásai láthatók: Értékpapír Előző heti Heti Árváltozás záróár záróár % MOL 4510 4025 -10,75% Richter 20 000 19 350 -3,25% OTP 6660 6100 -8,41% Égis 11 000 9550 -13,18% TVK 4205 3905 -7,13% Borsodchem 7805 7345 -5,89% Danubius 6400 5400 -15,63% Graboplast 12 600 13 050 3,57% Pick 15 335 14 250 -7,08% A táblázatot böngészve megállapítható, hogy a hét nagy vesztese a Danubius volt, és az általános csökke­néssel szemben egyedül a Graboplast tartotta magát. A kárpótlási jegy forgal­ma a héten visszaesett, de 868 Ft-os átlagára ennek el­lenére sokat ígérőnek tűnik. Gedei Zoltán Cenzor Bróker Kft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom