Délmagyarország, 1997. szeptember (87. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-09 / 210. szám

2 SZOLGÁLTATÁS KEDD, 1997. SZEPT. 9. Ezt a lapot rajtuk kívül még 204 997-en olvassák!* CSONGRÁD MEGYE 3£S 5 a DÉLMAQYARORSZÁO ** + a DÉLVILÁG (•Forrás: Médiafigyelő Uméiésel) Cseh maffiák • Prága (MTI) Csehország területén egyaránt működnek kis helyi maffiák és nagy nemzetközi bűnszövet­kezetek. A legtöbb bűnözö Oroszországból, Ukrajnából és a Kauká­zus vidékéről érkezhe­tett Prága liberális ví­zumpolitikájának kö­szönhetően. A maffiózók azonban nem mind a Független Államok Kö­zösségének állampolgá­rai, mivel sokuk még a 70-es években emigrált a Szovjetunióból. Főnö­keik gyakran izraeliek ­írta CTK cseh hírügynök­ség a Lidővé Noviny című prágai lap cikkét ismertetve. Az írásból kiderül, hogy a legjelentősebb bűnszövetke­zetek egyike komoly érde­keltségeket szerzett a ma­gyaroszági privatizáció so­rán is. A cseh újság szerint a legbrutálisabbak a csecsen bandák. A csecsenek magas kereset ígéretével a FÁK-ál­lamokból csábítanak lányo­kat Csehországba, ahol dro­gokkal és kínzással veszik rá őket a prostitúcióra. Ked­venc módszerük, hogy órá­kig tartják hideg vízben a lá­nyokat. A csecsenek után az ukránok, majd az oroszok következnek a veszélyességi rangsorban. Az U Holubu nevű prágai étteremben vég­rehajtott, sok vitát kiváltó rajtaütés nyomán derült ki ­írta a prágai lap -, hogy a vendéglő tulajdonosa, az Arotex cég a Szemjon Mogi­levics-féle szervezethez, vagy jobban ismert nevén a szolncevói maffiához kö­tődik. A banda fegyverek, kábítószerek, régiségek és aranytárgyak nemzetközi ke­reskedelmével, prostitúció­val és pénzváltással foglal­kozik a cikk szerzője szerint. A lap azt írja, hogy a bűnszervezet központja Bu­dapesten, egy Arigon Oil Kft. néven létesített cég lep­le alatt működik. A vállalat a magyarországi privatizáció során megszerezte a Magnex és az Army-Coop fegyver­gyárakat, és szerte a világon (javarészt fiktív) vállalatokat létesített, hogy álcázza a piszkos pénzek tisztára mo­sását. Egy inásik, Csehor­szágban működő veszélyes banda az oroszországi Rosz­tov-na-Donu-ból származik, s a Rosztovi maffia néven is­mert. Rendőrségi források szerint egy grúz származású afganisztáni háborús vete­rán, Dzsamal Msiladze köré csoportosul. Msiladze 1993­ban HGR néven vállalatot jegyeztetett be egy Telvak nevű cseh állampolgárral kö­zösen, aki az összekötő ka­pocs számára a csehországi cigány alvilághoz. Határok nélkül Tfis ország - kis maffia, nagy ország - nagy maffia 7Y - így lehelne újabb szállóigét gyártani, a valóság alapján. A prágai értesülések áttételesen arról győzködnek bennünket, hogy nekünk, kis országnak nem kell aggódnunk, sokkal komolyabb „versenyzők" dolgoznak a cseheknél, mint mi azt gondolnánk. Ar­ról tudtunk mi is, hogy főként Budapesten az egykori FAK jól felfegyverzett polgárai jövedelmező, de a tör­vénytisztelettől távot álló vállalkozásokat működtet­nek, a csehországi feketelista viszont megdöbbentő. Csecsenek, ukránok, örmények, azeriek, nagy és egy­mással is szó szerint harcban álló klánok, cigány al­világ, rosztovi maffia, dagesztáni csoport, háborús ve­teránok - hát nem túl rózsás felsorolás. Hazánkra ép­pen az vei árnyékot, hogy talán itt működik a bűnszervezet központja, s ezek után valóban kíváncsi az ember arra, hogy miféle cég az Arigon Oil Kft. A legnagyobb feladvány természetesen az, hogy a rendőrség, azon túl, hogy tisztában van a helyzettel és operatív információkkal rendelkezik, hogyan tud fel­lépni a nemzetközi bűnözés ellen. Egyáltalán nem vé­letlen, hogy valamennyi felelős rendőri, belügyi ve­zető a nemzetközi összefogást, a közös nyomozást sür­geti. Van még egy igazság, visszatérve az első mon­datra: kis ország - kis rendőrség. 'jhjekiink a nemzetközi segítség elengedhetetlen, de 1 \ remélhetőleg tisztában vannak ezzel a nyugat­európai központú bűnüldöző szervek. Ugyanis, ha nem akadályozzák meg minél előbb a keletről terjedő bűnszövetkezetek térnyerését, akkor hamarosan már nem Prágában számolnak le egymással a volt szovje­tek, hanem Párizsban, Londonban, esetleg Brüsszel­ben. Ki tudja, talán heteken, hónapokon belül... Nagy brazil menetelés Saskarom '97 • Varsó (MTI) Két nagy nemzetközi hadgyakorlat kezdődött hétfőn Lengyelország terü­letén. A „Saskarom 97" fedőnevű első lengyel-ame­rikai légi gyakorlat közel két hétig tart. Ugyanebben az időben a szárazföldi erők számítógéppel támogatott harci játékokat tartanak, melyben amerikai, dán, finn, magyar és ukrán kato­nák is részt vesznek. A NA­TO-beli szabályokkal teljes összhangban megszervezett légi hadgyakorlat műfajá­ban az utóbbi idők egyik legnagyobb és legösszetet­tebb parádéja lesz. Meghalt Mobutu • Rabat (MTI) Marokkói száműzetésé­ben, hosszan tartú súlyos betegség következtében el­hunyt Mobutu Sese Seko, egykori zaire-i diktátor. A 66 esztendős Mobutu, aki dülmirigyrákban szenvedett, a rabati katonai kórházban halt meg. Június 30-a óta kezelték ott. miután május közepén kénytelen volt tá­vozni hazájából, és átenged­ni a hatalmat az ellene fellá­zadt felkelőknek. Mobutu 1965-ben maga is puccsal került hatalomra: Patrice Lumumbát buktatta meg. Csereakció • Nabatije (MTI) Hasszán Naszrallah sejk, a libanoni síita muzulmán Hezbollah vezetője belee­gyezett, hogy a szervezet át­adja a kezére került halott izraeli katonákat a zsidó ál­lam által foglyul ejtett Hez­bollah-tagokért cserébe. A főtitkár szerint máris tárgya­lások folynak erről, és ő személyesen több közve­títővel áll kapcsolatban ­jelentette az AP. A tizenegy izraeli katona a kudarccal végződött inszárijei kom­mandóakció során veszítette életét. Alija ereje • Szarajevó (MTI) Alija Izetbegovics bosz­niai elnököt vasárnap este újabb négy évre megválasz­tották a legerősebb boszniai muszlim párt, a Demokrati­kus Akciópárt (SDA) élére - vált ismertté hétfőn dé­lelőtt. A zárt ajtók mögött rendezett, kétnapos szaraje­vói kongresszus végén a mintegy hatszáz küldött tit­kos szavazással erősítette meg Izetbegovicsot tisztsé­gében. Tízórás műtét • Párizs (MTI) Trevor Rees-Jones, Dia­na hercegnő testőre, aki egyedül élte túl az augusz­tus 31-ei tragikus balesetet, egy múlt heti műtét után „megindult a teljes felgyó­gyulás útján", de egyelőre nincs kihallgatható állapot­ban - közölték a férfi szülei. Rees-Jones szeptember 4-én tízórás, sikeres archelyreál­lító műtéten esett át a pári­zsi Pitié-Salpétriere klini­kán. A család teljes bizal­máról biztosítja a beteget kezelő orvoscsoportot. A nyilatkozat szerint még időbe telik, amíg a testőr beszélni tud a nyomozók­kal. Több ezren menetelnek a Sao Paulától 170 km-re lévő kisváros, Aparecida do Norte egyik hídján az állami függetlenség 175. évfordulóján - a résztvevők többségükben munkanélküliek, akik ily módon is tüntetnek Fernando Henrique Cardoso elnök gazdaságpolitikája ellen. (MTI Telefotó) Figyelik Meciart • Brüsszel (MTI) Az Európai Unió szoro­san figyelemmel követi a szlovák kormány kisebbségi politikáját - mondta az Eu­rópai Bizottság egyik szó­vivője hétfőn a lakosságcse­re-javaslattal kapcsolatos ál­láspontot firtató magyar új­ságírói kérdésre válaszolva. Brüsszel egyelőre nem kí­ván reagálni Vladimír Meci­ar javaslatára, de amennyi­ben ez új elemnek bizonyul a kisebbségek kezelésében, a továbbiakban ekként ve­szik figyelembe - tette hoz­zá. Az EU az utóbbi időben több alkalommal megle­hetősen éles hangon bírálta Meciaréknak a magyar ki­sebbséggel kapcsolatos lé­péseit. A korrupció ellen • Bukarest (MTI) Románia államfője beje­lentette, hogy olyan különle­ges szolgálatot szerveznek az államügyészi hivatalon belül, amelynek egyetlen feladata a nemzetgazdaság­nak tetemes károkat okozó korrupciós ügyek kivizsgálá­sa lesz - jelentette a Romp­res hírügynökség hétfőn. Az új szolgálat közvetle­nül együttműködik majd a belügyminisztérium korrup­cióelhárító részlegével, tag­jai kimagasló szakmai és er­kölcsi követelményeknek kell, hogy megfeleljenek ­mondta Emil Constantines­cu, aki egyúttal elégedetle­nül szólt a korrupció ellen létrehozott intézmények utóbbi időben tapasztalt együttműködéséről. Keleti vásárlóerő • Brüsszel (MTI) Vásárlóerő-paritáson nö­vekedett az Európai Unióba belépni szándékozó orszá­gok bruttó hazai terméke az EU-éhoz képest - állapította meg hétfőn kiadott jelentésé­ben az EU statisztikai hiva­tala. A legfrissebb hozzáfér­hető adatok szerint 1995-ben az egy főre jutó GDP az EU­átlag 32 százalékát tette ki a kelet- és közép-európai tér­ségben, valamint Cipruson. Két évvel korábban ugyanez az arány 30 százalékos volt. Funar nemzeti színú padjai • Kolozsvár (MTI) Gheorghe Funar kolozs­vári polgármester legújabb ötlete: nemzeti színűre feste­ti a városi közteriileteken a padokat. Kezdetként a vá­rosháza előtti két padot má­zolták kék-sárga-pirosra. Fu­nar közölte, hogy a kezde­ményezés a városháza alkal­mazottaitól ered és később egész Kolozsvárra ki fogják terjeszteni. A Román Nemzeti Egy­ségpárt volt vezetője, aki a novemberi elnökválasztáso­kon nacionalista programjá­val alig 3 százalékot szerzett és ezt követően elvesztette pártelnöki tisztét is, a televí­ziónak nyilatkozva megle­hetősen lakonikusan kom­mentálta a köztéri újítást: „A moziban láttam, hogy szép amerikai nők csillagos-sávos bikinit viselnek, az amerikai nemzeti színeket: nincs más hozzáfűzni valóm." mmmm I / I Takarékon a Prímagáz-tartályok telepítésének a ra! Gáz van, ha nincs gáz? Nem. Mert Prímagáz akkor is van, ha nincs földgáz. Most ráadásul nagyon kedvező feltételekkel! A Prímagáz gondoskodik az Ön kényelméről, energiaproblémájának tiszta, környezetbarát és gazdaságos megoldásáról. Okosan dönt, ha kihasználja a kor­látozott ideig létező lehetőséget! Prímagaz-tartály telepítés most alig féláron, ingyen tartályalappal! 3 m' rendszer telepítése most csak 80.000,- Ft + ÁFA 5 m' rendszer telepítése most csak 90.000,- Ft + ÁFA Bővebb információt adunk Önnek, ha felhívja a 06-1 266-67-57 telefon­számot, vagy kitölti és visszaküldi címünkre az alábbi kupont. Ebben az esetben - előzetes egyeztetés után - képviselőnk személyesen felkeresi Önt és tájékoztatja ajánlatunkról. Az ajánlat visszavonásig érvényes. PRIMAGAZ • prímagáz energia m j Szeretnék bővebb információt kapni a Prímagáz tartályos rendszeréről, ; I Név||fiv 5 «*•••• I Telefon: ••••••••• t Postacím: PRÍMAGAZ TARTÁLY. 1300 Budapest, PL: 246 DM

Next

/
Oldalképek
Tartalom