Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-27 / 199. szám
CSÜTÖRTÖK, 1997. AUG. 28. MŰSOR 15 A tévéállomások mai filmaiánlatábál MTV 1 MTV 2 22.15 Az út. A történet öt, börtönbüntetését töltő fogolyról szól, akik szabadságot kapnak, s elindulnak haza. A cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával díjazott filmet Serif Gören titokban forgatta otthon. Törökországban. A Svájcban menedékjogot kapott politikai üldözött színész, rendező, forgatókönyvíró, Jilmaz Günej csak a film utómunkálataiban tevékenykedhetett. 16.05 Köznapi legenda. Egy különös válóper története, úgy is mondhatnánk: az élet produkálta, semmit nem kellett hozzáadni. Persze, ez nem egészen így van, mint a legendáknak is csak a magját adja az élet, a többit az elbeszélők és a hallgatók fűzik hozzá, hogy szép, emberi történet kerekedjen ki. A film ismétlésével az íróra. Sós Györgyre emlékezik a televízió, aki az idén i lenne 70 éves. MTV 2 DUNA TV 19.05 Derrick. Ezentúl ismét gyakran találkozhátuk régi, kedves ismerősünkkel, Derrick felügyelővel. Nyomozásainak sikere nemcsak szakmai tudásának köszönhető, hanem kivételes egyéniségének, bölcsességének és mély emberszeretetének is. Ezúttal fiatal egyetemista fiút kerít kézre, akit az autólopás izgalmasnak ígérkező kalandja végül gyilkossági ügybe sodor... 18.20 Meztelen diplomata. Tárgyalásra ülnek össze két ország diplomatái a szállodában. A megbeszélés témája: a harmadik ország olajkincsének kiaknázása. A diplomáciai bonyodalom kellős közepébe pottyan Félix. A férfi pizsamában menekül két rejtélyes idegen elől. Reggelre az egyik vendég pestisben megbetegszik. Egészségügyi zárlatot rendelnek el. A karanténban tovább folyik a hajsza. SZÍV TV /v ír 20.00 Egészségmagazin 16.30 Torna 16.55 Horváth Rozi konyhája. 17.00 Kutyakalandorok. Rajzfilm. 19.00 Rin-Tin-Tin. Amerikai Se#O8ep«flÍ30 Tabuk nélkül. 20.00 Egérzségmagazin. 21.05 Eszelős hajsza. Amerikai film. A megszöktetett menyasszony után eszeveszett autós üldözés kezdődik... 23.00 Szédülj el! (ism.). 23.30 Elet és design (ism.). TV3 21.00 Szeress Mexikóban! 15.20 Műsorajánlat. 15.25 Negyedóra 15.45 Gillette World Sport Special 16.10 Országjáró kamera. 16.45 Sztár-bár. 17.20 Mindhalálig. Am. film. 19.00 Híradó. 19.15 Kisasszony. Brazil sorozat. 19.45 Sportvonal - játéÍ(N20.25 Cinema. 21.00 Szeress Mexikóban! Spanyol film. 23.05 Napi profit. 23.20 Negyedóra internet. 23.35 Cream21. MSAT 20.30 Benny Hill. 13.30 Bulivonal (ism.). 14.00 Parii sétány, Ausztrália (ism.). 14.30 Játszd újra... 15.00 Fantom kölyök. Amerikai film. 16.30 Music Box Top Ten. 17.00 Nap Tv. Power Rangers, Music Box. 19.30 Cops. Amerikai sorozat. 20.00 Mit les, Mr. Beadle's? Angol sorozat. 20.30 Benny Hill (ism.). 21.00 Elképesztő övezet. Amerikai sorozat (ism.). 22.00 Parti sétány, Ausztrália, 128. 22.30 Tűzoltók. Ausztrál sorozat (ism.). 23.30 Electric Blue (ism.). HBO 10.00 Fekete szépség. Am. film. 11.30 Oscar. Am. film. 13.20 Mozimánia: Spencer Tracy. 14.50 National Geographic. 15.45 A Glastonbury fesztivál. 17.30 Animánia. 18.00 Egyről a kettóre. 18.35 A kis dobás. Am. film. 20.05 Barátom, Joe. Am. film. Írországban nyaral Joe. Itt találkozik Chrisszel. A nyaralás alatt szoros kapcsolat alakul ki kettejük között. Joe valójában Joanne, vagyis lány, aki kötéltáncosként dolgozik nagybátyja cirkuszában. Chris elhatározza, hogy kiszabadítja barátját. 21.40 Sztárközeiben: John Travolta. 22.05 Ébredések. Am. film. 0.05 Feketén, fehéren. Am. film. 1.35 Törvénytelen. Magyar film 1997. AUGUSZTUS 27., SZERDA NÉVNAP: GÁSPÁR mozi SZEGED, KORZÓ: Anaconda. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Batman és Robin. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Bestia. Színes, amerikai horrorfilm. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Nixon. Szfnes. amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Légörvény. Színes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6-kor, Féktelen Minnesota. Szfnes, amerikai komédia. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: Susi és Tekergő. Szfnes, amerikai rajzfilm. Kezdés: délulán 5 és este 7 órakor; Eddie. Színes, amerikai vígjáték. Kezdés: este 9 órakor. Filmtéka: Salemi boszorkányok. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. CSONGRÁD: Meglesni és megszeretni. Szfnes, amerikai, vígjáték. Kezdés: este 8 órakor. magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 A haszonlesők. Angol komédiasorozat, 6/3. 9.35 Hírek. 9.40 Linda. A régi barát (ism.). 10.35 Cigánykerék (ism.). 11.10 Három a doktor. Német tévéfilmsorozat, 25/23. Árvagyerek (ism.). 12.00 Déli harangszó. 13.50 Üzlet. 14.10 Szerb nyelvű magazin. 14.35 Román nyelvű magazin. 15.00 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ember. (ism.). 15.30 Hírek. 15.35 Kaliforniai álom. Amerikai filmsorozat, 65/65.(ism.). 16.35 Sportakadémia. Francia filmsorozat. A trójai faló (ism.). 17.05 „Hagyomány, korszerűség, jövő" Balatonszárszó 1997. 17.35 Kapcsolj be! Cimborám: Hamza László. 18.00 Gyorssegély. 18.10 Életjel. 18.15 Alfa szolgálat. 18.30 Az Örök Szövetség. 19.00 Esti mese. 19.15 MC. 19.30 Híradó. 19.55 Sporthírek. 20.05 Showbálvány. Válogatás. 22.05 Vers mindenkinek (ism.) 22.15 Az út. Török-svájci film. 0.05 Esti üzlet. 0.15 Híradó. TV 2 14.35 NAT-tól tartok. 15.35 Púder (ism.). 16.05 40 éves a Magyar Televízió. Válogatás az Archívumból. Sós György: Köznapi legenda. Tévéfilm. 17.25 Segftótárs. Benne: Pos/z/zitív. 18.00 Körzeti híradók. 18.15 Magyarországról jövök - kamerával. 19.05 Derrick. Német bűnügyi tévéfilmsorozal. A téma. 20.05 Hívószámunk 107. 20.10 Klip-mix. 20.20 Telesport. A szünetben: 21.15 Híradó. 22.20 Mindent vagy semmit! 22.50 Aktuális. 23.15 Kenó. 23.20 A vándor. Angol-német tévéfilmsorozat (ism.). 0.05 MC (ism.). DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása. 7.45 Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Szőke vize mezóségi népdal. Segítség! Tanulok?! Távoktatás. 8.30 MVA Vállalkozóképző Akadémia. 9.00 A Fehér Ágyar legendája. 9.50 Képes krónika. 10.50 Héthatár (ism.). 11.25 Gazdakör (ism.). 12.00 Déli harangszó. József Attila: Szeretnének. Lapozó. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Hogyan segíti Magyarország az Egyesült Államokat. 13.15 Heuréka! Megtaláltam, (ism.). 13.45 A fekete arany - A kőolaj története, 13/10. A petrodollárok. 14.15 Az olasz művészet enciklopédiája. Olasz film. 15.10 Kicsoda a micsoda (ism.). 15.40 Az én szeretett városom. Francia ismeretterjesztő film. Penang. 15.55 Váratlan utazás. 13/12. Az anyai szeretet. 16.50 Kismamaklub. 17.20 Babar: Repül az idő. 17.45 Műsorajánlat. A DÉLMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmag)arország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFI FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető I.ESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 481-281, titkárság: 481-320, szerkesztőségi fax: 481-460 , sportrovat: 481-730, hirdetésütkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999. 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, kálvária sgt 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhir Rt. (ügyvezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. (a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) 18.00 Hfradó. 18.20 Meztelen diplomata. Magyar film. 19.45 Szlovákia műemlékei. A csetneki nagytemplom. 20.00 Régiók. 20.35 Esti kérdés. 20.50 Műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.35 Éljen a szerelem! Kfnai film. 23.40 Híradó. VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi hírek. 19.20 Zene. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Negyedik dimenzió. 21.00 VTV mozi: Egy pikoló világos. Magyar film. 22.27 Szegedi hfrek (ism.). 22.42 Szivárvány Sztár Magazin. 23.12 Képújság. TELIN TV Hangos képújság. 19.25 Dance energy torna, 2. 20.00 Telin film: műsorismertetés. 20.20 Mennyei könnyek. Amerikai film. 22.00 Kun László ürügyén... TKTV 1 16.00 Képújság 17.30 HBO kódolatlan műsor. 18.30 Képújság 20.00 DW. TKTV 2 16.00 Szív TV rúdiú KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.00 Hírek. 9.05 Napközben. 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek. 11.35 Magyarország lovagvárai, 7/5. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvényköny. 13.00 Hfrek. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 Beszéljük meg! 15.55 '97. Magyarország. 16.00 Délutáni kró-nika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.41 A nagyságos - Az asszony. Lázár Ervin olvassa fel novelláit, 7/5. 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30 Határok nélkül - a gazdaságban. 21.05 A László Attila Band felvételeiből. 21.25 Kossuthklub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Htrek. Kenó. 23.05 Egy énekes - több szerep 24.00 Htrek. URH: 6.559.00 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.00 Hírek. 9.54 Manapság... 10.00 Hfrek. 11.00 Htrek. 11.20 Sanzonok Párizsból. 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről. 12.00 Nóták. 13.00 Hfrek. 13.03 Manapság... (ism.). 13.08 Állomáskereső. 13.15 Adásban vagyunk. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Szieszta. 16.47 Korhatár nélkül. 17.00 Htrek. 17.03 Petőfi délután. 18.54 Gordiusz plusz. 19.00 Hl-. rek. 19.03 Kölyökóra. Tüskevár. Fekete István regénye. 19.55 Kulturális kalauz - gyerekeknek. 20.00 Metál album. 20.30 Jazzmelódiák. 21.00 Hírek. 21.03 Egy lány a századfordulón. Nagy Lajos regénye. 21.49 Körmendi Vilmos szerezményeiból. 22.20 Blues. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Kor/ó. 0.15 Éjszaka. Szent Lajos király hídja. 1.04 Korklub zenei melléklet. 2.04 Régi slágerek. 3.04 Operaparádé. 4.04 Csárdásmuzsika. BARTÓK 6.00 Htrek. 6.00 Muzsikáló reggel. 8.00 Hírek. 8.10 Pódium. 9.10 Szimfonikus költemények. 10.00 Htrek. 10.05 Thyl Ulenspiegel. De Coster regénye, 10/8. 10.31 A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 10.50 Kamarazene. 11.40 Országok, tájak zenéje (ism.). 12.00 Htrek. 12.05 Hangverseny délidőben. 14.00 Htrek. 14.05 A weydoni asszonyvásár. Thomas Hardy regénye, 3/1. 15.05 Olasz szerzők kamaramuzsikájából. 16.00 Htrek. 16.05 Saint-Saens: III. szimfónia. 16.40 Hitélet és történelem. 17.00 Tanakodó. 17.50 Ez van! 18.00 Hírek. 18.05 Metszet. 19.00 A kamarazene kedvelőinek. 20.25 Hírek. 20.30 Kapcsoljuk a Londoni Royal Albert Hall-t! 21.15 Ciróka-maróka. Móricz Zsigmond novellája. 22.35 Hírek. 22.40 Motetták. 23.00 Éjszakai jazz-klub. 24.00 Hírek. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: V. Horváth Péter. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform, programajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, lapszemle, programajánlat. 6.45 Új tankönyvek. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Drága városok. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC hfradó Londonból. 8.00 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, úninform. 8.15 Vigyázat. 9.15 Háttér. Popmix. 9.55 Hírösszefoglaló. Regionális nemzeti műsorok. Szentes 66.29 MHz, Kornádi 66,14 MHz. 9.00 Szlovák nyelvű. 10.30 Román nyelvű. 16.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Fülöp Attila. Műsorismertetés, hfrek, időjárás, útinform. Egy szegedi fekete öves Phenjanból. Szeged-DorozsmaDebrecen Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzés. 17.00 Hfrek. időjárás-jelentés, útinform, lapelőzetes. Mi lesz veled, MTK? 18.00 Hírösszefoglaló, időjárásjelentés, útinform. Sport. 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű. DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.tK) a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek, Németországmagazin, nemzetközi lapszemle, tudomány, kutatás, környezetvédelem. Részletes műsor a magazinunkbanI Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100,2 Mhzen RDSEON Telefonszám: 444-088, fax:421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu www.tisz.anet. hu/radio88 17—22-ig Óránként hfrek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Dj Genscher. 19.05 Képkockák. 20.30 Magnós kívánságműsor. 21.30 Rockrandevú. Szabó Kata műsora. 22.05 Törökméz. Török Tamás műsora. 24.00 Éjszakai zenemix. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Szabó Kata, Török Tamás. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhz-en, tel.:498-301. 5-8-ig félóránként, 8-U-ig óránként htrek, időjárásjelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhíradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk! Zenei szerk.: Horváth Tibor. 12.00 Tisza Magazin. Hírek, információk, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutáni randevú. M.v.: Kisistók Tímea. Zenei szerk.: Vígh Zoltán. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: Európa-díj. Iskolakezdés. Vendég: Árva László, a Hódtói Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, Rostásné Pópa Mária, a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola igazgatónője és Simon Tamásné, a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatónője. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Technikai magazin. 16.00 A Tabáni nap értékelése, összefoglalása. Vendégek: Kőhegyi András alpolgármester, Vass Lászlóné szervező és Vass László, Tabán Toldija. 18.00 Sporthíradó. 19.20 Esti mese. 20.15 Ufo magazin. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6—13-ig az URH 106,1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n Tel.: 63/315-482. 6.30-kor és 13.30kor, majd óránként helyi hfrek, tudósítások, időjárás. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. 15.00 Délutáni magazin. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális inteijú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS MAPEl NAGYKERESKEDÉS BRAMAC Alpesi cserép nagy árengedménnyel. NIKECELL, THERWOOLIN szigetelők 10% árengedménnyel DRYVIT homlokzatszigeteló rendszer -5 %. -Cím: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig, szo., vas.: zárva. Benzinkút 60 000 ezres lakosú, dunántúli város forgalmas útja mellett Érdeklődni a 06-30-364-063-as telefonon. A hódmezővásárhelyi vasútállomás mellett található, többcélú hasznosításra alkalmas, kétszintes épület (összesen 246 nm) bérbe adó. Érdeklődni a 421-322/4256-os telefonon lehet. A szegedi Tisza pályaudvaron található, ipari vágány melletti, 600 nm alapterületű raktárépület bérbe adó. Érdeklődni a 421-322/4256-os telefonon lehet. horoszkóp m KOS: Végleg felszabadul a gátlások súlyok alól. Ünnepelje meg ezt a felszabadulást, menjen el egy olyan helyre, ami méltó ehhez. BIKA: Elkapja a 'hév, s ha senki sem akadályozza meg ebben önt, összetűzésbe keveredhet olyan emberekkel, akiktől okosabb távolmaradni. I IKREK: Ideális nap ez arra, hogy összegezze tapasztalatait, s kezdjen egy új szakaszt az életében. Élvezi élményeinek hosszú távú kihatását. RÁK: Szerencse, hogy reggel fellapozta határidőnaplóját. Teljesen elfeledkezett minden fontos dolgáról. Nem csoda, hiszen szabadságon volt! fi\ OROSZLÁN: A közelgő ősz az elmúlásra emlékezteti. Egyre égetőbbnek érzi az idő múlását, úgy érzi, nem használ ki megfelelően minden szabad percet. SZŰZ: Bátran gyakoroljon önkritikát, értő fogadtatásra talál. Utazásra, kirándulásra, esetleg kiküldetésre nyílik lehetősége. Ne feledje itthon bankkártyáját! S MÉRLEG: Ha nehéz feladattal kell megbirkóznia, most is kész sok időt fordítani erre a munkára. Imádja a tökéletességet mindenben. SKORPIÓ: Ezen a napon csúcsformában van és tetterejének köszönhetően, jól alakulnak a dolgai. Választania kell két fontos dolog között. ni NYILAS: Vi——gyázzon a pénzére, mert egy meggondolatlan szerelmi kaland, vagy üzleti vállalkozás alkalmával elveszítheti. Legyen körültekintő! BAK: Nagyon fáj önnek, ha meglopják vagy megcsalják. Sokkai nehezebben viseli, mint a többi ember. Szeretne óvintézkedéseket tenni. VÍZÖNTŐ: Tele van tervekkel, jobbnál jobb ötletekkel. A megvalósításhoz nem elegendő a kezdeti lendület, hanem kell még egy kis kitartás. HALAK: Ideje lenne egy kicsit háttérbe húzódnia, valamiféle védelmet keresnie. Nem bítja az állandó készenlétet, hajszát. Kéljen segítséget! -ÁT'M* Arany, ezüst ékszerek, hozott aranyból készítés, gyorsjavítói, törtarany-felvásárlás kézi vésés. Egyedi ékszer tervezése, kivitelezése. auMnlxrg u.-lósika u. tarok Ttl./fax: M-1Z+W09