Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-19 / 193. szám
KEDD, 1997. AUG. 19. MŰSOR 15 A tévéállomások keddi filmajánlatából MTV 1 20.10 Hélene szeme. Az előző rész tartalmából: Cornelia vacsorára várja az apját. Dominique azonban késve érkezik. Engesztelésül jachtot ajándékoz a lányának. Cornelia végighallgatja Christian és Hélene veszekedését. Ekkor figyel fel a fiúra. Hélene gyanakszik, hogy a fölújltás után a szállodában nincs annyi vendég, amennyiről Palricia beszámol. MTV 2 19.05 Az Onedin család. Fogarty meg akarja akadályozni, hogy Onedin megvegye a Skót leány nevű hajót. Flores ezredes pedig rá akarja venni Baines kapitányt, hogy együtt tulajdonítsák el a hajón lévő hárommillió peso, illetve egymillió font értékű aranyszállítmányt. Baines részesedése ötvenezer font lenne. A kapitány azonban közli, hogy becsülele ennél többet ér... DUNA TV 21.35 A gyalogáldozat. A bűbájos Nicole ötven hongkongi centért táncol egy bárban. így tehát elmondhatjuk, nem válogatós. Szempillantás alatt abba is belegyezik, hogy ötezer dollárért, luxusruhákban és az egzotikus Semiramis Hotel luxuskörülményei között eljátssza egy elhunyt feleség hasonmását.. SZÍV TV 9.30 Torna. 10.00 Más 10.30 Autósport 11.00 Koncertfilm 12.30 Kamilla 13.30 Tabuk nélkül 14.00 Betegtorna. 14.30 Akarunk-e élni? 15.00 Kamilla 15.30 Csengeri Ottilia Show. 16.30 Torna, hölgyeknek. VTV SZEGED 17.00 Halálos csók. Magyar film. 19.00 Kimba. 19.30 Különjárat. 20.00 Reklámvilág. 20.30 Kapásjelző. 21.05 A börtön szelleme. Am. film. 23.00 Pénzvilág. 23.30 Legyező. Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szegedi hírek. 19.20 Ma-holnap. Gyógyszerészképzés tandíjért. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Lélektől lélekig. Egyházközségek 20.30 Inside Britain. A design. 21.00 Agyő, haver! Francia film. Verjeat ^felügyelő munkatársát meggyilkolják. A felügyelő bosszúi esküszik. Helyettesével, s egyben barátjával, Antoinn-nal kezd a nyomozásba. Min. den igyekezete ellenére Sikerül azonban a gyilkos Porler nyomára bfjftannia. 22.32 Szegedi hlrÜt 4ii47 Biztonsági zóna. 23.17 Képújság. TV 3 14.25 Műsorajánlat. 14.30 A nagy menet, 3. Amerikai vígjáték, 16.10 Stíluspercek (ism.). 16.20 Ingatlanpiac (ism.). 16.35 H20 extrém sportok magazinja (ism.). 17.05 A pusztító szél lovasai. Angol-amerikai sci-fi. 19.00 Híradó, sporthírek. 19.15 Aloha Sport. 19.30 Kisasszony. Brazil sorozat, 94. 20.00 Játék: Fekete, fehér. 20.30 Miért? Fiala János műsora. 21.00 Három szín: Fehér. Francia-lengyel film. 22.45 Napi profit. 23.00 Negyedóra informatika. 23.15 Aloha sport (ism.). 23.25 Horgászbuli (ism.). MSAT 22.00 A Szépség és a Szörnyeteg 1.35 Music Box. 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ism). 14.30 Játszd újra... 15.00 J. F. K. Az ifjúság évei, 2. (ism.). 16.35 Music Box Top Ten. 17.00 Nap Tv. Music Box. 19.30 Cops. Amerikai sorozat. 20.00 Poirot. Angol sorozat. Tragédia Marsdon Manorban. 21.00 A Szépség és a Szörnyeteg. Sorozat. 22.00 Parti sétány, Ausztrália. Ausztrál sorozat. 22.30 Szemfényvesztés. (ism.). 0.20 Autó-motor extra (ism.) HBO 20.00 A vér kötelez 10.00 Koala kaland. Am. film. 11.40 Jég veled! Am. vígjáték. 13.20 Sztárközeiben: John Goodman. 13.45 A kis dobás. Am. vígjáték. 15.15 Kvíz-show. Am. film. 17.30 Jó barátok. 18.00 Kaloforniába jöttem. 18.35 Sztárközeiben: John Travolta. 19.05 Melrose Place. 20.00 A vér kötelez. Am. film. 23.00 A Glastonbury fesztivál. Zenés dokumentumfilm. 0.40 Nesze semmi, fogd meg jól. Am. vígjáték. 2.20 Gyújlóhatás. Am. film. 1997. AUGUSZTUS 19., KEDD NÉVNAP: HUBA EÍ SZEGED, KORZÓ: ma és szerdán Bestia. Színes, amerikai horrorfilm. Kezdés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: ma és szerdán: Batman és Robin. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3-kor, negyed 6 és este fél 8 órakor. FILMTÉKA (Belvárosi mozi): ma és szerdán: Evita. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): ma és szerdán: A nyár meséje. Színes, francia film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: ma és szerdán: Susi és Tekergő. Színes, amerikai rajzfilm. Kezdés: délután háromnegyed 6-kor; Bosszúálló angyal. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: ma és szerdán: A fegyencjárat. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 7 órakor; A nagy dobás. A nagy dobás. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: ete 9 órakor. FILMTÉKA: szerdán: Majd megdöglök érte. Színes, angol film. Kezdés 19 órakor. CSONGRÁD: ma és szerdán: Hullázó kedélyek. Színes, amerikai komédia. Kezdés: este 8 órakor. magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.05 Marienhof. Német tévéfilmsorozat, 52/50. Játék a tűzzel. 9.40 Magnum. Am. filmsorozat. 10.30 Mozivarázs (ism.). 10.45 Kisjátékfilm Mándy Iván novelláiból (ism.). 11.05 Nyár Lesmonában. Német tévéfilmsorozat, 6/5. 12.00 Déli harangszó. 13.55 Üzlet. 14.15 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 59. (ism.). 15.00 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ember. Francia rajzfilmsorozat, 26/16. Erzsébet Angliája (ism.). 15.30 Hírek. 15.35 Kaliforniai álom. 16.30 Sportakadémia. Francia tévéfilmsorozat. Sarokba szorítva (ism.). 17.00 Van öt perce? (ism.). 17.05 Maja, a méhecske. Osztrák rajzfilmsorozat, 26/7. Willie a pácban. 17.30 Kapcsolj be! Kölyökidő 1994. 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Tévé-doktor. Az agyérgörcs. 18.30 Tipp-Hopp! 19.00 Esti mese. 19.15 MC . 1930 Híradó. 19.55 Sporthírek. 20.10 Hélene szeme. Francia tévéfilmsorozat, 18/5. 21.05 Ötven perc a Honfoglalásról Nemeskürty Istvánnal. 21.55 Otthonról hazafelé. 22.10 Emlékkoncert. 23.05 Magyar filmek, díjak Cannes-ban. Meddig él az ember? Magyar dokumentumfilm. 0.55 Esti üzlet. 1.05 Híradó. TV 2 15.10 NAT-tól tartok. 16.10 Drehscheibe Európa. 16.40 Csízió. 16.45 Telesport. 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 19.05 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, 182/75. Csábító ajánlat, 182/76. Házassági ajánlat. 20.10 Felkínálom. 21.00 Kriminális. 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó. 22.10 Időjárás. Kenó. 22.15 Klipmix. 22.25 Telesport. 23.30 MC (ism.). DUNA TV 7.30 BBC Rádió adása. 7.45 Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika: Kalotaszegi muzsika. Segítség! Tanulok?! 8.15 Kerekek és lépések. Tiszán innen, Dunán túl. 9.00 A Fehér Agyar legendája. 9.50 Képes krónika. 10.55 Magyar Tudomány (ism.). 11.30 Harmónia. (ism.). 12.00 Déli harangszó. Vers. 12.25 Esti kérdés (ism.). 12.40 Sámánok régen és ma. 13.30 Poliee (ism ). 14.10 Színházi Élet (ism.). 14.50 Nyelvőrzö. 15.20 Versemelzés. Radnóti Miklós: Hajnaltól éjfélig. 15.40 Kőmlves Kelemen. 17.05 A hetedik kontinens felfedezése. Svájci ismeretterjesztő film. A sárkány lehelete. 17.35 Mese. 17.45 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.20 A tenger munkásai. 19.20 Szlovákia műemlékei. Szlovák ismeretleijesztő film. A betléri Andrássykastély. 19.30 Héthatár. 20.05 Gazdakör. 20.40 Esti kérdés. 20.55 Műsorajánlat. 21.00 Híradó. 21.20 Sportpercek. 21.35 A gyalogáldozat. Am. film: 23.25 Híradó. TELIN TV 6.00 Hangos képújság. 19.00 Telin film: műsorismertetés. 19.05 Grimm legszebb meséi. 19.30 Reklám. 19.40 Értelmiség '97 Nyári Egyetem, 3. 20.35 Kapcsolat. Gazdasági magazin. 21.00 Celeste. Argentin sorozat, 15. TKTV 1 16.00 Képújság. 17.30 Az HBO A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Ügyvezető igazgató, főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: MICHAEL RZESNITZEK Vezetőszerkesztő: RÉTHIJ. ATTILA Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Szerkesztő: ŐRFl FERENC Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Felelős kiadók: a társaság ügyvezető igazgatói Telefon: 481-281. titkárság: 481-320, szerkesztőségi fax: 481-460. sportrovat: 481-730. hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax: 4X1-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 466-847. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsédy Sarolta), a Délhír Rt. (ügyvezető igazgató: dr. Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. (a Magyar Terjesztésellenőrzési Szövetség tagja). FTŐfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilági kódolatlan műsora. 18.30 TKTV Kedd Délután. Benne: Műsorismertetés. Államalapításunk ünnepéről. Rálátások - Horpácsy András műsora. Néptáncfesztivál. 20.00 DW. TKTV 2 16.00 Szív TV. •"ÓFLIÓ KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.38 Falurádió. 9.05 Napközben. 11.05 Zenés játékokból. 11.34 Mikszáth Kálmánné visszaemlékezései. 17. bef. Az írói jubileum. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Énekek első szent királyunkról. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.06 ítélet. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök... 17.26 A Szabó család, 1992. 18.00 Esti krónika. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 íróözvegyek. 20.05 Táncházban (ism.). 20.30 Határok nélkül. 20.50 Tetten ért szavak (ism.). 21.00 Hírek. 21.05 Demjén Ferenc énekel. 21.25 Nemzetközi vallási híradó. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.05 Egy énekes több szerep. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 9.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 Hírek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. 9.00 Htrek. 9.54 Manapság... 10.00 Hírek. 11.00 Hírek. 11.20 Örökzöld dallamok. 12.00 Magyarnóta előadók hangalbuma, 2. 13.00 Hírek. 13.03 Manapság... (ism.). .13.08 Állomáskereső. 13.15 Daráló (ism.). 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Csúcsforgalom. 16.45 Petőfi Délután. 17.00 Hfrek. 17.03 Petőfi délután. 18.54 Gordiusz plusz. 19.00 Hírek. 19.03 Kölyökóra. 20.00 A magyar rock archívuma. 20.30 Jazz CD. 21.00 Hírek. 21.03 Sport. 22.00 Premier. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Korzó. 0.15 Éjszaka. Ügyeletben. 2.04 Gramofonsztárok. 3.04 Zene. 4.04 Magyar előadóművészek felvéteIeiből.x5.03 Operaénekesek nótafelvételeiből. RÁDIÓ SZEGED Szeged 94,9 MHZ, Szentes 66,29 MHz 5.55 Alföldi hírmondó. Zenés hírműsor. Szerk.: Nagy Margit. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform, programajánlat. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről. lapszemle, programajánlat. 6.45 Interjú Bubrják Istvánnak. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Veszélyes elektromos vezetékek a panelokban. 7.30 Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről, körzeti időjárás-jelentés. 7.45 BBC híradó Londonból. 8.00 Lapszemle, programajánlat, időjárásjelentés, úninform. 8.15 Szószóló. 9.15 Háttér. Benne: programajánló (tűzijáték, Ópusztaszer). 9.55 Hírösszefoglaló. Regionális nemzeti műsorok. Szentes 66.29 MHz, Kornádi 66,14 MHz. 9.00 Szlovák nyelvű. 10.30 Román nyelvű. 16.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szeged 94,9 MHz. Szerk.: Forgách Ilona. Műsorismertetés, hírek, időjárásjelentés, útinform.'A nap híre. Gólya kutató. 17.00 Hírek, időjárás jelentés, útinform, lapelőzetes. Pirotechnika. Kiátkozottak. 18.00 Hírösszefoglaló, időjárás-jelentés, útinform. Tudományos Magazin. 19.00 Műsorzárás. Órszágos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű. MEI 1997. AUGUSZTUS 20., SZERDA ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPE NÉVNAP: ISTVÁN, VAJK magyar tv TV 1 7.50 Gyerekeknek! Háry János. Rajzfilm (ism.). 8.55 Tisztavatás. Közvetítés a budapesti Kossuth Lajos térről. 9.55 Önök kérték! 10.55 Államalapító Szent István király napja. Közvetítés a központi állami ünnepségről, a budai Várból. 12.00 Déli harangszó. 12.10 Hajnalban indultunk. Halmos Béla - Sebő Ferenc. Zenés dokumentumfilm (ism.). 13.00 Három erdélyi tánc. A Budapest Táncegyüttes műsora (ism ). 13.10 Magyar népmesék. A szegényember szőlője. Rajzfilm (ism.). 13.20 40 Éves a Magyar Televízió. A csikós. 15.35 Egy dátum keres ünnepet. 16.05 Gróf Széchenyi Ödön nyomában, 3/2. Csatornákon keresztül. 16.35 Pslamus Hungaricus. Dsida Jenő versé (ism.). 16.55 Szent Jobb körmenet. Helyszíni közvetítés a budapesti Szent István Bazilika előtti térről. 18.45 Nemzetet teremtő történetek. Mítoszok, jelképek Közép-Európában. Országok patrónusai (ism ). 19.15 Esti mese (ism.). 19.30 Híradó. 19.55 MC. 20.00 Mic Vogmuc. Riportfilm. 20.30 Honfoglalás. Magyar történelmi film. 22.15 Vers mindenkinek. 22.20 Illés Lajos: Magyar Ének. 23.45 Hfrek. TV 2 9.35 Gyerekeknek. A buta Auguszt. Német film. 11.00 A távoli otthon. Ausztrál ifjúsági film. 12.35 Kerekek és lépések, 26/26. Bezártuk a kört (ism.). 13.30 Magyar koronázási jelvények. Művelődéstörténeti kisfilm (ism.). 14.05 Cirkusz szárazon és vízen. A Fővárosi Nagycirkusz előadása, felvételről. 15.10 Kölcsönkért kastély. Magyar film. 16.35 Telespot. 17.50 Tenyérnyi magyar szigetek. 18.25 Magyarország-Svájc labdarúgó vb-selejtező. 20.25 Ascher Oszkár. 20.55 Mindent vagy semmit! 21.20 Ostar '97. Díjkiosztó gálaest a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból. 22.10 MC (ism.). 22.20 James Stgwart emlékére. Mégis szép a világ. Amerikai film 83'. DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása. 7.45 Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. Kalotaszegi népdalok. Segítség! Tanulok?! Távoktatás. 8.05 Szavak zenéje. 8.15 A magyar koronázási jelvények. 9.00 Az ünnepi zászlófelvonás és tisztavatás közvetítése a Kossuth térről. 9.50 A nagybörzsönyi Szent István-templom. Dokumentumfilm. 10.10 Krónika a legendák Szent Istvánjáról. Dokumentumfilm. 11.00 Központi állami ünnepség közvetítése a budai Várból a Szent István szobortól. 11.45 Pillanatképek az európai motorcsónakverseny dunai edzőfutamairól. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Koronád ékei, a püspökségek. 12.55 Valahol Európában. Magyar film. 14.35 Ünnepi stúdió, 1. 14.50 Régiók találkozója. 15.15 Ünnepi stúdió, 2.15.40 Magyarok Quedlinburgban. 16.05 Ünnepi stúdió, 3. 16.35 Tudósítások, riportok. 17.00 Szent Jobb ünnepi szentmise és körmenet. 19.00 A nap hírei. 19.30 István napi jókívánságok határok nélkül. 21.00 Tűzijáték. 21.30 Ünnepi stúdió 4. 21.45 Az a szép, fényes nap. Tévéfilm. 23.40 A nap krónikája. HBO 7.00 Tücsökkalandok New Yorkban. Rajzfilm. 8.25 Matiné. Amerikai vígjáték. 10.05 Semmit a szemnek. Amerikai vígjáték. 11.45 Szörfös nindzsák. Amerikai vígjáték. 13.10 Kasszafúrók. Amerikai film. 14.45 National Geographic felfedező. 15.40 Dumb és Dumber - Dilibogyók. Amerikai vígjáték. 17.30 Animánia. 18.00 Egyről a kettőre. 18.35 Savate. Amerikai western. 20.05 Két tojás százat csinál. Amerikai vígjáték. 21.35 Sztárközeiben: Mel Gibson. 22.00 Elbaltázott nászéjszaka. Amerikai vígjáték. 23.30 Irány a Mississippi! Amerikai film. 1.10 A skarlát betű. Amerikai film 130' Tv 3 16.00 Műsorajánlat. 16.05 Negyedóra (ism.). 16:20 Gillette World Sport Special (ism.). 16.50 Sztárbár - könnyűzene itthonról (ism.). 17.25 Nindzsabosszú. Amerikai film. 19.00 Híradó. Sporthírek. 19.15 Kisasszony. Brazil sorozat. 19.45 Sportvonai - játék. 20.25 Cinema. 21.00 És megint dühbe jövünk. Olasz vígjáték. 23.10 Valami magazin. SZÍV TV 16.30 Torna. 17.00 S. Nagy István 40. szerzői estje. 19.00 Rin-TinTin. Amerikai sorozat. Gyilkos szenvedély. 19.30 Top-dzsungel. 20.00 Egészségmagazin. 21.05 Souvenir. Amerikai film 23.00 Nyolctánc-vb (ism.). 23.30 Kamilla (ism.). MSAT 0.50 Music Box. 13.30 Bulivonal (ism.). 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ism ). 14.30 Játszd újra... 15.00 A Nagy ötlet. Angol film. 16.35 Music Box Top Ten. 17.00 Nap Tv. Power Rangers, Music Box. 19.30 Cops. Amerikai sorozat. 20.00 Mit les, Mr. Beadle's? Angol sorozat. 20.30 Benny Hill (ism ). 21.00 Elképesztő övezet. Amerikai sorozat (ism.). 22.00 Parti sétány, Ausztrália, 118. 22.30 Tűzoltók. Ausztrál sorozat (ism.). 23.30 Electric Blue (ism.). VTV SZEGED Képújság. 19.00 Műsorajánlat. 19.05 Szent István ünnepe Szegeden. 19.25 Zene. 19.30 MTV Híradó. 20.00 Műsorajánlat. 20.05 Kontraszt. Érdekes emberek, különös történetek, meghökkentő élethelyzetek. A levegő napszámosai. 21.00 A dunai hajós. Magyar kalandfilm. 22.27 Szegedi Hírek (ism.). 22.42 Képújság. TELIN 6.00 Hangos képújság. 19.25 Dance energy torna, 1. 20.00 Telinfilm. Műsorismertetés. 20.20 Kemény lecke. Amerikai film. 22.00 Album. Csengeri Ottilia. TKTV1 16.00 Képújság. 17.30 HBO kódolatlan műsor. 18.30 Képújság. 20.00 DW. TKTV 2 16.00 Szív TV. RÁDIÓ KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 6.00 Ünnepi krónika. 8.05 Magyar szerzők műveiből. 9.05 Korona és kenyér. Ünnepi országjárás. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 13.05 Villanófényben. Portré kitüntettjeinkről 13.30 A református egyház félórája. 14.05 Művészlemezek. 15.06 Villanófényben. 16.05 A magol el kell vetni. Emlékképek Szent István és a kenyér ünnepén. 17.05 Római katolikus szentmise közvetítése. 18.00 Esti krónika. 18.30 Határok nélkül. 19.06 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát. gyerekek! 19.47 Közvetítés az Evangélium Színházból. István király. Sík Sándor drámája. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Akire mindenki szeret hivatkozni... Szabó Ferenc jezsuita szerzetessel Kondor Katalin beszélget. 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. URH: 8.05 Körzeti információs magazinok. 10.00 Azonos a középhullámú műsorral. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 22.00 Azonos a középhullámú műsorral. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 6.00 Hírek. 6.03 Ünnepi csúcs. 7.46 Sportreggel. 8.03 Énekszóval, muzsikával. 9.00 Hírek. 9.03 Magyar szentek és magyar pogányok. 10.00 Hírek. 11.00 Hírek. 11.03 Ünnepi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírek. 13.03 Manapság... (ism.). 13.08 Állomáskereső. 13.15 Egy arc. 13.45 Idójárás- és vízállásjelentés. 14.00 Keringő - délután. 16.45 Petőfi délután. Benne: 16.45 Közvetítés az úszó EB döntőiről. 16.45 Petőfi délután. Sport és zene. 17.00 Hírek. 18.30 Sport. 18.54 Gordiusz plusz. 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra. Madárijesztő Manó kalandjai. Krúdy Gyula meséje. 19.48 Kulturális kalauz - gyerekeknek. 20.30 Zene. 21.00 Hírek. 21.03 Irodalom. 22.00 Sport. 22.30 Infrahang. 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó. 23.10 Korzó. 0.15 Éjszaka. Paplan alatt... 1.04 Korklub - zenei melléklet. 2.04 Slágerek Budapestről. 30.4 Operaparádé. 4.04 Csárdásmuzsika. RÁDIÓ SZEGED 7.55 Alföldi tükör. Zenés riportműsor. Szerk.: Vécsey Ágnes. Műsorismertetés, időjárás-jelentés, útinform, programajánlat. 8.20 Ünnepi muzsika. 8.40 Jegyzet. 9.00 Hírek, lapszemle. 9.15 Kapcsoljuk Ópusztaszert. 9.45 Könyvajánlat. 10.00 Műsorismertetés, hírek, időjárás-jelentés, útinform. 10.10 Ünnep a pusztán. 11.00 Hírek, időjárás-jelentés, útinform. 11.05 Ópusztaszer '97. 11.55 Záróhírek. Regionális nemzeti műsorok. Szentes 66,29 MHz, Kornádi 66,14 MHz. 13.00 Szlovák nyelvű. 14.30 Román nyelvű. 16.00 Délutáni zenés, szórakoztató magazin. Szerk.: Vécsey Ágnes. Szeged 94,9 MHz. Műsorismertetés, htrek, időjárásjelentés. útinform. Világjárói Klubja. 17.00 Szóljon hozzá! Unicum. 18.00 BBC nyelvledke ismétlés. Főzzünk együtt! 19.00 Műsorzárás. Országos nemzetiségi műsorok. Kossuth URH adó: 18.30 Szlovák nyelvű. 19.00 Román nyelvű. DEUTSCHE WELLE - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Világhírek. Németországmagazin. nemzetközi lapszemle. Szombat: turisztikai magazin, heti sportösszefoglaló. Vasárnap: Magyarország a német sajtó tükrében, az egyházak életéből, hallgatóink postaládájából, berlini anziksz, német nyelvlecke. Részletes műsor a magazinunkban! Tele-7 A HELYI RADIOK MUSORABOL RÁDIÓ 88 naponta 17-től reggel 5 óráig a 100.2 Mhz-en RDSEON Telefonszám: 444-088. fax: 421-253. Kívánságműsor: 421-511. contact@radio88.hu www.tiszanet.hu/radio88 kedd 17—22-ig Óránként hírek, sport, útinform. időjárás. 17.05 Hegyesi Sándor műsora. Benne: Nagy utazás - idegenforgalmi magazin. 19.05 Country. Dave Bandi műsora. 20.05 Zenemix. Zenei szerk.: Tóth András, Tóth Péter, Tóth Viktória. szerda 17.00 Óránként htrek, sport, útinform, időjárás. 17.05 Dj Genscher. 19.05 Képkockák. 20.30 Magnós kívánságműsor. 21.30 Rockrandevú. Szabó Kata műsora. 22.05 Törökméz. Török Tamás műsora. 24.00 Éjszakai zenemix. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Szabó Kata, Török Tamás. MÉDIA 6 SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegyig a 100,2 Mhzen, tel.: 498-301. 5-8-ig félóránként, 8-1 l-ig óránként hírek, időjárás-jelentés, útinform. 5.00 Ötről hatra. Reggeli zenés ébresztőműsor. 6.00 Vegyesvágott. Információs műsor. 6.30 BBC világhlradó. Lapozgató. Programajánlatok. 8.00 Szeglet. Délelőtti magazin. TISZA RÁDIÓ SZEGED Naponta 11-17 óráig a 100,2 Mh-n. Adástelefon: 495-495 Minden órában hírek, időjárás 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Hírek, információk, aktualitások sok zenével. 13.05 Délutáni randevú. Zenei válogatások. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.30-tól 24 óráig szerkesztett műsorok a 97,6 MHz-en. Tel.: 243-261, 243-262 kedd 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hírek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: Özvegyi nyugdíj. Vendég: Papp Ferencné a Nyugdíjbiztosítási igazgatóság hódmezővásárhelyi kirendeltség vezetője. „Tanyák értékei" csongrádi pályázat. Telefonos interjú Losonczi Zoltánnéval, a Tisza Szövetség elnökével. 12.40 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi hírmondó. 14.30 Gazdasági Magazin. 16.00 Délutáni csevegés az Erzsébet kórház új szárnyáról. 19.20 Esti mese. 20.15 Éjszakai szórakoztató. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). szerda 5.30 Jó reggelt! Benne: félóránként hfrek, útinform, határhelyzet. 9.00 Napraforgó. Téma: Ünnepi műsor. 12.30 Mozaik. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 14.30 Nyugdíjas Magazin. 16.00 Délutáni csevegés a Tabáni napról. Vendégek: Kőhegyi András, alpolgármester, valamint Vass László szervező és dr. Szuromi István képviselő. 18.00 Sporthíradó. Esti mese. 20.15 Éjszakai szórakoztató műsora és boszorkánykodások. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES 6—13-ig az URH 106.1 MHz-en, 13-tól 18 óráig az URH 95,7 MHz-n. Tel.: 63/315-482. 6.30kor és 13.30-kor, majd óránként helyi hirek, tudósítások, időjárás, kedd 6.00 Ébredjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Besenyei Gábor. 13.00 Lapozgató zene mellett. Lapszemle az adáskörzet újságjaiból. Kruzslicz Pál műsora. 15.00 Délutáni magazin. Szerkeszti: Dienes László. Azt beszélik a városban... Határszemle - avagy az új kenyér ünnepe előtt. Vendég a stúdióban. szerda 6.00 Ébrendjen ránk! Zenés reggeli ébresztő. 9.00 Délelőtti magazin. Szerk.: Vanó Éva. 13.00 A zene hullámhosszán. Régi dallamok - mai hallgatók. 14.00 Bemutatjuk... 15.00 Délutáni magazin. Szerk.: Morzsik János. Államalapítás ünnepén. Tudósítások az adáskörzet ünnepségeiről. Kunszentmárton, Mindszent, Szentes és Csongrád. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 óra között a 95,7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események, érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg... 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben.