Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-07 / 183. szám

6 Hazai Tükör Csütörtök, 1997. Aug. 7. • Szeged fürdőváros? (1.) Ligetfürdö - strandszépével • Emberölés Alsóvároson Három a gyilkos - Fél óra, amíg idebiciklizik az ember a Retek utcából - mondja Kurucz Pálné a lányok körében. (Fotó: Karnok Csaba) • Hogyan alakulnak a keresetek? Élen a bankok és a posta • Budapest (MTI) A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó ke­resete Magyarországon a versenyszférában június hó­napban 60 ezer 300 forintot tett ki, s ez a múlt év azonos időpontjához képest 22 szá­zalékkal, a megelőző havi­hoz viszonyítva pedig 0,7 százalékponttal volt maga­sabb - közölte a Közpon­ti Statisztikai Hivatal szer­dán. Az első félévi adatokat összegezve a statisztika megállapítja: hat hónap átla­gában a bruttó átlagkereset 56 ezer 230 forint volt, ami az egy évvel korábbinál 22,4 százalékkal magasabb, így valamelyest meghaladta az ÉT által az ez évre elfoga­dott 22 százalékos béremelé­si határt. A szellemi dolgozók havi bruttó átlagkeresete a vizs­gált idószakban 86 ezer 920 forintot tett ki, a fizikai dol­gozóké pedig 41 ezer 780 forintot. A keresetek legna­gyobb mértékben - 30,5 szá­zalékkal - a posta és távköz­lés területén dolgozóknál, valamint a pénzintézeteknél növekedtek, a legkisebb mértékben pedig a kereske­delem, a javítás és a karban­tartás területén. A statisztikai adatok sze­rint az év első felében a net­tó átlagkereset a verseny­szférában 37 ezer 530 forint volt. Miután a fogyasztói árak ugyanekkor 18,6 száza­lékkal nőttek, a reálkerese­tek emelkedése 5,4 százalé­kot tett ki a múlt év azonos időszakához képest. Kipusztult vetések • Demecser (MTI) Még mindig van elöntött terület Felső-Szabolcsban, ahol májusban és júniusban összesen 4 ezer 850 hektárt borított belvíz. A Felsó-Ti­szavidéki Vízügyi Igazgató­ság adatai szerint május má­sodik felében Gégény, De­mecser, Berkesz és Kék tér­ségében az átlagosnál négy­szer több eső esett. Három ízben jégeső is elverte a ha­tárt. Számítások szerint mint­egy tízezer hektárt károsított kisebb-nagyobb mértékben a belvíz a megyében. Ezer hektáron minden vetés ki­pusztult, s ezeken a földe­ken átlagos időjárási viszo­nyok mellett jövőre sem le­het termelni. Ha valaki Szegeden strandról beszél, általá­ban az egykori SZUE-ra és kapcsolt részeire, az­az a Ligetfürdóre gon­dol. Ez hát helyszíne már beharangozott so­rozatunk elsó darabjá­nak. Mérsékelt zsúfolt­ság, vízzel teljesen, em­berrel úgy félig-meddig telített medencék fogad­tak minket; az összbe­nyomás: kellemes für­dőélet. Csak míg idebi­ciklizik-trolizik a - te­szemazt - nem a máso­dik sarkon lakó em­beri... Víz- és napolajillat, gye­rekkori, végenincsen, vaká­ciós nyarak hangulatát idéző strand-hangegyveleg a Li­getfürdő megszépült bejára­tánál. Amelynek az elemei: strandolók által keltett, a medence partfalához csapó­dó, kis hullámok folyamatos csobogása, időnkénti, nagy csobbanás - valaki beleug­rott a vízbe, közvetlen utána kacagásba oltott visítás -, a medence túlfeléről egymás­ba mosódó távoli, halk neve­• Budapest (MTI) Magyarország idei évi cu­korrépa-termése várhatóan 3,8 millió tonnára csökken a tavalyi 4,6 millióról - közöl­te Angeli András, a magyar Cukoripari Egyesülés ve­zetője. A répa átlagosnak vett cu­kortartalma alapján ez 456 tés, kiáltások, mindez együtt: kellemetes, elbá­gyasztó zsongás. A hatéves Ricsi, a szom­szédból, nagy hasassal ve­tődik vízbe, lesz ebből még fejes is - igaz, ennek műve­lése itt ellenjavallt. Annál örvendetesebb viszont: júni­usban, mikor véznán-hófe­héren („De béna vagy!" ­mondták neki az osztálytár­sak) elkezdett úszni tanulni, fejét úgy dugta másfél má­sodpercre a vízbe, mintha méhkasba tartaná - mára vi­szont valóságos, napbarnított sportember. Láthatóan leg­jobb úton van afelé: kellő ví­zijártassággal rendelkező egyén váljék belőle, ami ugye, a Tisza partján, leg­alábbis nem hátrány. S mi a strandolók a véle­ménye a nyári szegedi für­dőéletről, s a Ligetfürdőről magáról? Sarungi Emőke azt mondja: jobb nem is lehetne. Azaz nemcsak neki. Hisz az ébenhez közelítő bőrszínű hölgy, aki bízvást lehetne a Ligetfürdő szépe, kinek je­lenléte déltengeri hullám­fürdővé avatja az újszegedi strandot - Polyák Zoltánnal ezer tonna cukrot jelent ­tette hozzá az illetékes. Ma­gyarország múlt évi cukor­gyártása 564,344 ezer tonnát tett ki - emlékeztetett Ange­li, aki elmondta azt is, hogy a hazai cukorfogyasztás együtt lépdel a vízbe. Bizta­tom őket - Emőke egyéb­ként orvos, Zoltán pedagó­gus -, mondjanak bátran bármit a fürdőről, azt is, ami nem tetszik, nem ők kapnak ki érte, ám hosszas gondol­kodás után csak annyi nega­tívumot tudnak említeni: le­hetne több a zöldfelület, s kevesebb a beton. No, gon­dolom magamban, ettől még nem dől össze a strand. És valóban, hiába meresztgetem a szemem, hátha észreve­szek valaminő égbekiáltó disszonanciát, nem látok. ­Amikor csak van rá időnk, ide jövünk strandolni ­mondja mosoly'gva Emőke. Persze, nem mindegy, mi­lyen idő alatt ér ide az em­ber! Kurucz Pálné, ötgyer­mekes, rokkantnyugdíjas körzeti ápolónő, három if­jonti hölggyel (Rita és Mag­dolna iskolások, Ildikó már bírósági dolgozó) körülvéve uzsonnázik a medence szé­lén; van közöttük rokon lány is, van saját is. - Messze van, de nincs közelibb - mondta Kurucz­né. - Jó fél óra, mire bicikli­vel ideérünk a Retek utcá­420—450 ezer tonna körüli volt. A szakértő rámutatott, a tavalyi mintegy 110 ezer hektárról idén közel 96 ezer­re csökkent a cukorrépa ve­tésterülete. ból. Hozzátéve: négyük közül ketten trolival jöttek, mert négy biciklijük azért nincsen. Az eredmény: nem­csak messze van a strandolá­si lehetőség, de még drága is. - Képzelheti, mennyibe került volna csak az idejöve­tel, ha itt lenne a férjem, meg mind az öt gyerekem ­hallom. - De azért jövünk, ha csak nem esik az eső minden hétvégén. Nagycsa­lád vagyunk, ez az egyetlen üdülési lehetőségünk. Én még nem láttam a tengert. Élőkerül - egy medencé­vel arrébb - Ricsi anyukája. - De most már azonnal ki­felé a vízből, mert megfagy­tok - mondja a gyerekeknek, akiknek azonban kijőni lát­hatólag eszük ágában sincs. Igaz, lilul a szájuk, felhő to­lakszik a Nap elé, a világos­zöld víz barátságtalan, őszi szürkévé fakul, föltámad a szél... S hogy - Ullmann Mónikával szólva - élve­zik-e a strandot? Persze, hogy élvezik, miért ne élvez­nék, olyannyira: erről még csak beszélni is kár. (Csak olyan messzi' ne volna!...) Farkas Csaba Az esős nyárnak köszön­hetően a cukorrépa behozta azt a kéthetes késést, amit a meglehetősen hűvös tavasz okozott fejlődésében. Ha a cukorrépa további 40-50 milliméter esőt kap augusz­tusban, normális növekedése biztosítva lesz - mondta An­geli. Alig egyhetes nyomo­zás volt szükséges ah­hoz, hogy a rendőrség felderítse a múlt heti, szegedi emberölés tette­seit. A nyomozók há­rom szegedi, alkalmi munkából élő férfit gya­núsítanak, akik lopni akartak egy alsóvárosi építési területről, de a telek őrzésével megbí­zott hajléktalan feléb­redt, a támadók pedig agyonverték a 45 éves férfit. A 20 éves Cs. Zoltán, a 17 éves K. R. László és a 22 éves Sz. Zsolt július 28-án este némi mulatozás után jutott arra a felismerésre, hogy pénzre van szükségük. Kinéztek egy üresnek tűnő telket, melyen egy félig kész ház állt, s úgy vélték, itt bizonyára akad majd va­lami mozdítható és később értékesíthető. Bemásztak a kerítésen, s a zajra ébredt fel az udvari garázsban alvó 45 éves K. József szegedi hajléktalan. A férfinak a te­lek gazdája biztosított átme­neti szálláslehetőséget an­nak fejében, hogy K. József őrzi a területet. A behatolók rátámadtak a hajléktalanra, s az egyébként is rossz egészségi állapotban lévő férfit súlyosan bántalmaz­ták. K. József a sérüléseibe a helyszínen belehalt, a ha­lál oka vérbelégzés és trau­más sokk volt. A három támadó ezután a ház moz­dítható értékeit vette szem­ügyre, letéptek a falról egy gázkazánt, s leszerelték a radiátorokat. A vízvezetéket azonban nem zárták el, így a ház pincéjét elöntötte a víz. Ez a kép fogadta másnap a telekre érkező tulajdonost, F. J-t, valamint a rendőröket is, akik a bejelentés után nagy erőkkel szálltak ki a • Budapest (MTI) Az országos kereske­dőverseny magánkereskedők kategóriájában augusztus közepén megkezdődnek a próbavásárlások. Ennek ke­retében a Magyar Kereske­delmi és Iparkamara, a Prog­resszív Élelmiszer-Keres­kedő című lap szerkesztősé­gével együttműködve vizs­gálódik a boltokban. A ma­gazin tavaly indította a ver­senyt, amelyben négy kate­góriában díjazzák a részt­vevőket: magánkereskedők. helyszínre. A tegnapi sajtó­tájékoztatón dr. Teiszl Ist­ván őrnagy, a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője és Kumbor Tibor életvédelmi alosztályvezető beszámolt arról, hogy mintegy 40 főt hallgattak ki a vizsgálat so­rán. Már a nyomozás kezde­tén látókörükbe került az előkövetők közül kettő, akik azonban akkor még igye­keztek félrevezetni a hatósá­got. Végül jelentős részben a titkos adatgyűjtésnek, va­lamint a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály és a szegedi kapitányság segítségének volt köszönhető a gyors eredmény. A három gyanú­sított augusztus 5-én ismerte be az emberölést. Őrizetbe vették őket, s indítványoz­ták előzetes letartóztatásba helyezésüket. Még a tette­sek elfogása előtt, az embe­rölés helyszínétől nem messze, egy üres telken megtalálták az ellopott hol­mikat is. Teiszl őrnagy beszámolt egy másik sikeres nyomo­zásról is. Két évvel ezelőtt történt, hogy a Bite Pál ut­cában, az egykori óvodaé­pületben rátámadtak három hajléktalanra, akik közül az egyiket olyan súlyosan bán­talmazták, hogy az a kór­házban belehalt sérüléseibe. Hosszas nyomozás után, pár hónappal ezelőtt sikerült rendőrkézre keríteni az egyik gyanúsítottat, K. Ist­vánt. Vallomása alapján ju­tottak el S. Lászlóhoz, akit azonban csak a napokban állítottak elő egy Békés me­gyei igazoltatás során. Mindkét férfi beismerte, hogy megverték a hajlékta­lanokat. Tettüket azzal in­dokolták, hogy az áldozatok ellopták ruhájukat és cipőjü­ket... Arató László nagykereskedők, élelmiszer­áruházak és szövetkezeti boltok vetélkednek. A ver­senyre jelentkező magánke­reskedők közül negyvenen jutottak a rövidesen sorra kerülő középdöntőbe, közü­lük nyolcan budapestiek, 32­en vidékiek. Az értékelés szempontja a bolt külső ké­pe, az üzlettér tisztasága, a kiszolgálók képzettsége, az eligazító feliratok olvasható­sága. A kereskedőverseny ünnepélyes díjátadása októ­ber 31-én lesz Budapesten. AKCIÓ ! KNORR Daragaluska lavas Májgombóelavas csigatésztával Falusi cslrkalavas húsgombóual GYŐRI Parti Krékar és Koktél Krékar H/A IRA/FíjANÍ /MLA fít /MlILÍIC?JW CPSI^fC! YÁSÁKOUON Iliül IS LEGYEN ŐN A NEGYEDIK! Augusztusban 1 vásárló ismét 1.111.11! Ft-ot nyer! 11- m IIJ11 PF-os wáséMsí wiwiwénft nyomok! A részleteket keresse a COOP szórólapokon és ez üzletekben kifüggesztett plakátokon! JACOBS MERIDO MOCCA őrölt kávé 250g 309.­MINDENHOL OTT VAGYUNK Az akció o kéizlel erejéig érvényes! Az esellegei hibákért felelőuégel nem vállalunk! Cukorrépa és cukor Kereskedők versenye

Next

/
Oldalképek
Tartalom