Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
8 HELYI TÜKÖR KEDD, 1997. AUG. 5. • A zsombói reproduktőr Csanakok, csöbrök, hombárok filmmezö A 0'személyiség ryénteken éjjel, ha nem is elektrosztatikusán, de odaí ragadtam a tévéképernyőre. A Duna tévén egy 61 perces lengyel filmet mutattak be. Önkényes eltávozás címmel. Friss élmények a lengyel hadseregről, nekem meg a 16 évvel ezelőttiek. Annyira művészileg nem lehetett nézni, inkább a film pontosságát, mert az ugye bárkit megdöbbent, ha ugyanazt látja filmen, mint ami vele is megtörtént, vele, és hajszálpontosan. Igaz, a ftlm már a komcsik utáni idők hadseregébe kalauzol, nekem meg még amonnan jutott ki a „nagyatádi jóból". Hogy miért is érdekes ez, nem miattam, ugyan, pusztán azért fogtam itt neki, mert akik látták, sokan azt gondolhatják, hogy az egészet szépen kitalálták, lesarkították, kiélezték, megcsiszolták, izgalmat, dramaturgiát vittek bele, művészileg kancsalították azt a sok kegyetlenséget, brutalitást, megalázást, és még mindazt, amivel egy katona - aki ember - személyiségét el lehet törölni. De el is kell, mert másként gondolkodik a katonaember, nem pedig parancsteljesítő gép. Félelmetes. Hasonló személyiségtörlést csak a vadul vallásos embereknél látni. Ez is egy olyan létforma, csak épp mások a világmodell beállításának eszközei. A vakszeretet és a vakgyűlölet ugyanúgy rendet vág maga körül, egyértelműsít, a kérdésekre előregyártott válaszokat mutat. Persze, úgy a hétköznapokban mit is tud erről az ember? Közel semmit. A látszatszabadság teret enged a látszatgondolattalanságnak, amely a városi létforma tőzsgyökere. S zóval minden, amit ott pénteken este láttunk, minden valóságos volt egykor. Hogy most milyen, nem tudom. Nyilván más, és nem kívánhatja vissza senki. Bár az ösztönös fegyelem ma se nagyon díjazza a személyiség spontán oldalát. Ugyanakkor egy dolog ott is megtanulható: nincs olyan, amit ne lehetne megtenni. Podmaniczky Szilárd Jugoszláv árvák Szalma Valéria két esztendővel ezelőtt vett először agyagot a kezébe. Tette mindezt azért, hogy valami olyat műveljen az iszamos anyaggal, amit mást nem. És művelt. Freddy futott felénk. Na. nem az Elm utcából, csak innen a zsombói Dózsa dűlőből. A gesztenyebarna ír szetter, tanyai kutyától eltérő módon, kedvesen fogadta az idegent. Később megjelent a színen a kelta védőistenről elnevezett édesaranyos kölyökkutya, Dagda. Füvet fogtunk Miskolczi kollégával a kicsi pocakos eb láttán. Az őskori cserépedény-reproduktőr, Szalma Valéria az állatsereglet üdvözlése után köszöntött bennünket. A kockás viaszosvászonnal leterített udvari asztalnál azonnal a közepébe csaptunk. Szalma Valéria elmesélte, hogy két esztendővel ezelőtt vett először a kezébe agyagot. A harmickét éves reproduktőr, aki előtte dolgozott napszámosként, virágkertészként, takarítóként és nadrághajtóka-vasalóként, a Szekszárd melletti Regölyben egy ismerősénél kapott kedvet az agyagozáshoz. „Egész életemben olyat szerettem volna művelni, amit más nem, s az agyagozásban, pontosabban az őskori edények reprodukálásában megtaláltam ezt a másságot." Élettársa, Magony József, aki hobbi jelleggel kutatta és kutatja a történelmet, sokat segített Valériának. Az őskori edények készftési módjával kapcsolatosan minden fellelhető dokumentumot begyűjtöttek, s a fotográfiák és a korabeli leírások alapján Szalma Valéria nekiállt az ivópoharak, csanakok, csöbrök, hombárok és kultikus jellegű tárgyak gyártásának. Fazekaskorongot nem használ munkája során. „Az edények készítési módjában hűen követem őseink munkafolyamatát, így aztán én bányászom ki a folyópartok üledékes falaiból az agyagot, melyet később megtisztítok és felpuhítok. A meggyöngyözött agyagból hurkatechnikával építem fel az edényeimet. Ehhez egy úgynevezett pukit használok. Puki egyébként bármi lehet, csak kerek legyen és forgatható. Amikor elkészülök a felrakással, kiszárttom a tárgyat, s egy kaviccsal addig dörzsölöm a felületét, amíg nem lesz sima. Ezt követően mészbetéttel vagy fémoxidokkal díszítem az edényt, majd a munkafolyamat utolsó fázisában a saját magam által épített földkemencében kiégetem. " Szalma Valéria őskori reprodukcióit láthatták már a zsombóiak, a szatymaziak és a szegediek is egy-egy kiállítás keretén belül. Edényeinek már törzsvásárlói is akadnak, s bár dísztárgyként készíti azokat, a mindennapi használatban is megállják a helyüket. A reproduktőr mindemellett egy őskori skanzent is épít a tanyáján. Az Éria Colónia névre keresztelt szabadtéri múzeum a tervek szerint őszre lesz kész. A földsánc és a lakógödör már ottjártunkkor is állt. A házaknál, csakúgy mint az edényeknél, a korabeli építési módot használják. „A skanzen sámánisztikus-kultikus központként is működik majd, s a barbár ünnepeken - holdfogyatkozás, tavaszi napforduló, legrövidebb és leghosszabb nap varázslásokat tartunk, táncolunk és énekelünk. Ezekre bárki eljöhet. A belépő, ami nem lesz más, mint egy kő, örökös tagságot jelent a vendégnek. S hogy miért éppen egy kő? Úgy gondolom, hogy a kő megtartja azokat a pozitív rezgéseket, amelyek majd az énekes-táncos ünnepeken keletkeznek." Szabó C. Szilárd • Munkatársunktól A háború utáni Jugoszláviából mintegy ötven árva kisdiák érkezett Szegedre a Rotary Club szervezésében. Egy napot töltöttek itt, majd továbbindultak a mátészalkai ifjúsági táborba. Tíznapos nyaralásuk alatt sportolhatnak, terepgyakorlatokon és kirándulásokon vehetnek részt, valamint természetvédelemmel kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg a helyi rotarysták felügyelete mellett. Kérünk még egy kört! Élvezze mindig mértekkel!
