Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-30 / 202. szám

SZOMBAT, 1997. AUG. 30. STEFÁNIA-INTERJÚ 11 • Tandari doktor János Károly királlyal is parolázott A kétszer született ügyvéd elítéli a halálbüntetést Első versenyünkön bronzérmet nyertünk egy bulgáriai EB-futamon, így aztán a rövidnek szánt sportkapcsolatból lett az a csodálatos 14 év..." (Fotó: Nagy László) „Amikor meghallom, hogy egyes kollégáim túlzott pénzeket követelnek ki maguknak a tulajdonképpen kiszolgáltatott ügyfelektől, csak elképedve hallgatom a számokat." Hogyan is hívják az ismert szegedi ügyvédet, Tandari doktort? Természetesen Jánosnak vágják rá sokan azonnal. S igazuk is vagyon. Ám néhány évvel ezelőtt, amrikor dr. Tandari hírnevét inkább még az autósport, mintsem a jogi munkássága határozta meg, joggal hihették az újságolvasók, neve Ferjáncz-Tandari. No, persze ez csak egy gyengécske humor inkább, ám nem kevés emlékeztető szerepet is szántam neki. Hiszen az előbb említett két úriember neve fogalommá vált ebben az országban - a autósport rali szakágában éveken át nem találtak legyőzőre. Tandari doktor akkor is Szegeden élt, most is e város polgára. De vajon hogyan telnek hétköznapjai, miként gondolkodik a világról a kétszer született jogász? Mert ugyebár az is vitathatalan, hogy dr. Tandari János minimum kétszer csöppent bele az életbe. Először, amikor 1940-ben megszületett, másodszor pedig 1993ban, amikor egy súlyos autóbaleset után többhetes kómából ébresztették az orvosok. # Kezdjük talán az első születést követő évtizedekkel - kértem rövid életrajzot Tandari doktortól, amikor hellyel kínált rendkívül elegáns, de mégis inkább célszerű, mint hivalkodó irodájában. - Vagyis szívesen hallanék arról néhány szót, hogyan alapozza meg életpályáját egy olyan jogász, aki sportolóként is a legjobbak közé verekedte be magát. - Kölyökként előbb elvégeztem a mezítlábas műegyetemet, vagyis koptattam a padot Alsóvároson, a Földmíves utcai általános iskolában. Majd következett a gépipari technikum, aztán pedig a József Attila Tudományegyetem jogi kara. Vagyis semmi különleges nem történt velem, ha csak azt nem sorolom e kategóriába, hogy nagyon fiatalon összefonódott életem a sporttal. Úsztam, majd háromtusáztam. E sportágban az úszás mellett futni és lőni is kellett. Nekem sikerült ez olyan szinten, hogy országos bajnokságot nyertem. Aztán már inkább csak hobbyból terheltem az izmaimat - lovagolni és sielni is megtanultam. • No, meg autózni is. Nem is akármilyen színvonalon. Hiszen hosszú évekig az ország leghíresebb sofőrsegédje, szép magyarosan: mitfahrere volt. - Ez a csodálatos bolondéria 1970-ben kezdődött, amikor ifjabb Antalffy doktor társaságában egy Skodával jelentünk meg a versenyutakon. Már első évünk olyan remekül sikerült, hogy fölküzdöttük magunkat az első osztályba. Hat évig futottam összesen Antalffyval párban, majd egy versenyre szerződtem Ferjáncz Attila mellé. Első versenyünkön bronzérmet nyertünk egy bulgáriai EB-futamon, így aztán ebből a rövidnek szánt sportkapcsolatból lett az a csodálatos 14 év, ami alatt, úgy érzem, sikerült megmutatni tudásunkat a világnak emlékezett mosolyogva sikereire Tandari doktor. S már invitált is az ügyvédi iroda egyik szegletébe, ahol számtalan kupa, serleg tornyosul egy szekrényen. - Ezek csupán azok a díjak, amik már nem fértek el otthon - magyarázta dr. Tandari János. S mikor azt kérdezem, melyikre is a legbüszkébb, már fejét csóválja. - Mit is lehet erre válaszolni? Mondjam azt, hogy arra, amelyiket Jüan Carlos spanyol király adott át? Vagy arra, amelyiket Kreisky osztrák kancellártól kaptam? Tulajdonképpen mindhez nagyon erősen kötődöm, hiszen életem egy sikeres részének ereklyéi. • Ha számba vesszük a kupák mellett a helyezéseket, milyen lista állítható össze? - Végeredményben kétszer is az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára tudtunk állni, s legalább 18-20 olyan EB-futamunk volt, amikor mi szakítottuk át elsőként a célszalagot. De nyertünk számtalan csodaszép versenyt Görögországban, s amire a legbüszkébb vagyok - Németországban is. Mert azt tudni kell, hogy a németeknél gyűlt össze akkoriban a raliy-sport krémje, vagyis különleges élmény volt őket elvemi. Egyébként ha pontos számvetést végzek, kiderül, hogy Európában éppen 17 országot ismerhettem meg versenyzőként. # S alighanem még számos győzelem részese lehetett volna, ha 1993-ban nem következik be súlyos karambolja. Ugye, tudja, hogy akkoriban sok legenda keringett akörül, hogyan is érte kocsiját a majdnem végzetes balesetet okozó ütközés. Néhány év távlatából ön hogyan idézné föl az eseményeket? - Úgy, hogy akkor akasztották a hóhért. Én, aki közlekedési joggal foglalkozom, aki a versenyek és edzések során 5 millió kilométernél is többet leautóztam komolyabb gond nélkül, belekerültem egy olyan helyzetbe, amikor képtelen voltam megvédeni magam. Szekszárdról Dunaújvárosba utaztam egy baleseti helyszínt megtekinteni - mert hogy ügyvédként mindig megnézem, hol is történt az az eset, amit éppen az aktuális perben tárgyalnak -, amikor egy szabálytalanul előző kocsi belém rohant. Tulajdonképpen egészen hétköznapi történet ez, hiszen a világ útjain számtalan hasonló előfordul. S csak a szerencsén dől el, hogy az ember megússza egy-két karcolással, vagy éppen kómába zuhan. Nekem ez utóbbi jutott osztályrészemül. • Hat hétig aggódott önért családja mellett számos barátja és a sportszerető közvélemny is. Amikor újra „megszületett", s kérdezősködött, mit mondtak - mennyi esélye volt az életben maradásra? - Dömötör professzor, feleségem édesapja, aki hetekig az ágyam mellett lakott, s akinek rengeteget köszönhetek, így fogalmazott: én már Isten kezében voltam. • Gondolom a gondviselés mellett azért erős életösztönének, és a sportban edződött fizikumának is köszönheti, hogy most itt beszélgethetünk. De sajnos az tény, hogy versenyzői pályafutását be kellett fejeznie. Teljesen szakított a sporttal? - Az aktív, tevékeny részével igen. Ám létrehoztam egy sportalapítványt, aminek kamataiból tehetséges fiatal sportolókat támogatok. Ugyanis ma is azt vallom, hogy a sport rendkívül fontos eleme az ember életének. Aki nem próbálkozik valamilyen ágával, az sok élménytől esik el - mondta Tandari doktor, s hamiskás mosollyal kalauzolt irodájának egy másik szobájába. - Mit gondol, az ott mi? mutatott egy szekrényre, ami alatt, s mellett én csak legóknak tűnő tárgyakat véltem csak felfedezni. - Ezek bizony demonstrációs kis figurák, amelyekkel ügyvédi munkám során a lezajlott baleseteket rekonstruálom lépésről lépésre. De mutathatom a számítógépeimet is. Vagy említhetem azt a programot, aminek segítségével a megtörtént baleseteket lehet szimulálni, egészen fantasztikus eredménnyel. Mindezt nem dicsekvésből hoztam föl. Csupán azt szeretném szemléltetni, hogy ma már a jog közlekedési ágazata olyan tudománnyá nőtte ki magát, ahol a technika minden segédeszközét be kell vetni az eredményesség érdekében. Már amenynyiben az ügyvéd igyekszik lelkiismeretesen elvégezni a munkáját. Én pedig jómagamat ebbe a kategóriába sorolom. # Tandari úr, mit gondol: elért már annyi sikert a szakmájában, hogy sztárügyvédnek tarthassa magát? - Ettől a fogalomtól én irtózom, ki sem ejtem soha a számon. Ugyanis egy ügyvéd ne sztár legyen, hanem szakmáját jól ismerő, az ügyfelének érdekeit messzemenőkig képviselő szakember. S számomra sokkal nagyobb örömet jelent, ha engem ilyennek ismernek meg, mintsem ha sztárként cikkeznek rólam. • De ugye, azt is tudja, hogy az ügyvédekről szót ejtve manapság nem is annyira a sztárság, mint a szakmában elhíresült hogy finoman fogalmazzak - kétes eredetű karrierek izgatják föl a közvéleményt. Mintha egyesek túl gyorsan szaladnának föl a gazdagodás létráján, miközben mások a szakma perifériáján igyekeznek igencsak kis fizetésekből megélni Ön miként kommentálná ezt a jelenséget? - Röviden így: a piacgazdaság betört ebbe a szakmába is. Amikor meghallom, hogy egyes kollegáim túlzott pénzeket követelnek ki maguknak a tulajdonképpen kiszolgáltatott ügyfelektől, csak elképedve hallgatom a számokat. Mert ugyebár az igaz, hogy a bajba került így fogalmaz: Ügyvér úr, nekem minden pénzt megér, csak segítsen rajtam! Igen ám, de ezt azért nem illendő szó szerint értelmezni. Mégis sokan úgy látják, nekik egy-két éven belül meg kell teremteni azt az egzisztenciát, amit más ügyvédek évtizedek munkája után értek csak el. Természetesen nem azt mondom, hogy egy komoly szellemi munkát jelentő tárgyalássorozat végén csak fillérek jussanak az ügyvédnek, de azt igenis állítom, hogy a tisztesség határai között mozogva szabad megállapítani az ügyvédi díjakat. Ha az ember kiszolgálja ügyfelei igényeit, sikeresen zárja pereit, úgyis olyan hírnévre, s ebből adódóan ügyfélkörre tesz szert, amiből tisztességgel megélhet. • Ön például szerencsés embernek vallhatja magát, hiszen kiváló sportemberként is az autók világában élt, gépipari végzettsége is köti a műszaki dolgokhoz, tehát kézenfekvő, hogy a jognak is a közlekedési ágára szakosodott. E többszörös támogatottságot „díjazzák" az ügyfelek is? - Ha arra gondol, mekkora a klientúrám, hát elmondhatom, hogy Soprontól Záhonyig van ügyfelem. S ebben valóban fontos része van annak, hogy szoros barátságot kötöttem a technikával, szinte minden éles helyzetet kipróbálhattam a közlekedésben, s a gyakorlatban sikerül jól vizsgáznom ezek megoldásából. De mint mondtam: édeskevés lenne csak a múltban szerzett tapasztalatokra építeni. Napi folyamatos továbbképzés, a legfrissebb technikai fortélyok ismerete nélkül a közlekedési jogász hamar elveszíti varázsát. • Ha már ennyire sokszor kimondtuk e szót jog, hadd kérdezzem ön, mint ügyvéd, milyennek látja a mai joggyakorlatot? Értve ez alatt az igazságszolgáltatás viszonyait éppúgy, mint törvényeinket. - Megítélésem szerint a magyar bírósági viszonyok az elmúlt években rengeteget változtak, mégpedig előnyükre. Fiatal, s mondhatom felkészült, valóban független, s nem irányítható bírák ülnek a pulpituson. Ez különösen igaz a szegedi bíróságra. Tudom, most ezek a szavak nagyon hlzelgésízűnek tűnhetnek tőlem, de akkor is merem vállalni. Mint ahogy azt is, hogy a magyar bírósági gyakorlat egyre inkább betölti azt a szerepét, amit az európai jogi gondolkodás elvár tőle. • A közvélemény ezt inkább sokszor így kommentálja: a túl liberális ítélkezési rend inkább a bűnözés elharapózását segíti elő. - Ezzel a véleménnyel nem tudok azonosulni. Ázt mondom erre, hogy bizony nem egy-két évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megszokjuk: a demokratikus társadalmi rendben pontosan megszabott játákszabályok szerint működnek a dolgok, s bizony egy bűnösnek is meg vannak a saját jogai. Ilyen társadalmi struktúrában már nem lehet valami vad bosszúösztön alapján ítélkezni, mint ahogy a rabot sem szabad kiirtandó állatként kezelni. Gondoljunk csak bele: sok ember születik valamilyen rendellenességgel. Kinek a keze hiányzik, ki tudatában csonkult. Míg az előbbit a társadalom elfogadja, addig a másik helyzetet nem tudja kezelni. Mert például aki gyilkol, annak tettét lelki nyomoréksága alapozza meg. Vagyis a jognak, s a jogalkalmazóknak is inkább arra kell törelkedniük, hogy gyógyítsák, jó irányba tereljék a bűnöst, mintsem keresztre feszítsék. • Ilyen okfejtés után szinte félve kérdezem meg: mi önnek a véleménye az oly sok vitát kiváltó halálbüntetésről? - Az, hogy teljesen értelmetlen büntetési mód. Először is azért, mert egyáltalán nem rendelkezik elrettentő erővel, vagyis aki ölni akar, azt bizony nem téríti el szándékától. Másodszor azért is elítélem, mert egy kivégzés után bizony már nincs meg a korrigálás lehetősége. Tehát hiába derül ki az elítélt ártatlansága mint ahogy erre számtalanszor volt példa - föltámasztani már nem lehet. Harmadszor pedig azért örülök annak, hogy hazánkba is eltörölték, mert nagyos erős kiszabásában a bosszúelem. Ez pedig nem lehet része a mindinkább demokratizálódó európai gondolkodásnak, s a mindennapi életnek. A halálbüntetés kapcsán hadd válaszoljak egy korábbi kérdésében elhangzott ügyre - a magyar jogrendszer állapotára. Megítélésem szerint jogunk is mindinkább harmonizál azzal, amit mi fejlett, kulturált, demokratikus jognak tartunk. S hiszek benne, hogy alkalmazásának hibáit is mindinkább el tudja joggyakorlatunk kerülni. • Tandari úr, köszönöm a beszélgetést. Ám mielőtt elköszönnék, csak nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá: ilyen elégedett jogászként mennyire tartja biztonságosnak a mai Magyarországot? - Egy biztos: 10 óra után nem engedem ki lányaimat az utcára... Bátyi Zoltán