Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30 / 202. szám
4 KRÓNIKA SZOMBAT, 1997. AUG. 23. MA TELEFONKÁRTYAKLUB működik 9-től délig az Éremgyűjtők Egyesületének klubjában, a Tisza Lajos körút 14. szám alatt. A TISZA ÚSZÓHÁZON zenés, táncos rock and roll buli este 8 órától. Zene: PRT. A JATE-KLUBBAN 21 órától Szege-dili, buli a legjobb zenékkel. HÉTFŐN A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18 órától A szellemvilág ajándéka címmel tart előadást Becsei József. Biblikus konferencia • Munkatársunktól A szegedi Hittudományi Főiskola immáron kilencedik alkalommal rendezi meg szeptember 1-4. között nemzetközi biblikus konferenciáját. A rendezvényen tizenkét német szentlráskutató professzor előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az idei téma a bibliai példabeszédek szövege, amelyről Magyarországon mindeddig még nem jelent meg számottevő tudományos tanulmány. A biblikus konferencia vendége lesz Magyarország új pápai nunciusa. Kari Josef Rauber. Az előadások szeptember l-jén délelőtt 9 órakor kezdődnek a Dóm tér 6. szám alatt. Pátbeiratás • DM-információ A Hammido Alapfokú Művészetoktatási Magániskola szeptember 3-án, 4-én és 5-én 14 és 18 óra között pótbeiratást tart a Szeged Táncegyüttes székhelyén (Kálvária sgt. 14.), valamint a Dózsa György Általános Iskolában (Szent György tér 7.). Előbbi helyre azok menjenek, akik a népzene (hegedű, kontra, bőgő) és a néptánc szakra jelentkeznek. Utóbbi helyen a jazz (táncos múlttal rendelkező 16 év feletti fiúk, lányok) és klasszikus balett (kezdő 6-9 éves fiúk, lányok), a kerámia-szobrászat, festészet-grafika, kézművesség, textiltervezés szakra jelentkezők érdeklődését várják. A Hammidoban minden művészeti ágban a gyakorlati és elméleti órákat délután tartják. Album • Munkatársunktól Az Album című sorozat következő vendége Palánkai Tibor építész. A róla készült rövidfilmet szombaton 22 órától láthatják a nézők a Telin csatornán. (Ismétlés: szerdán 22 órától.) Alezredes • Munkatársunktól Tegnapi számunkban szólaltattuk meg Tóth Lászlót. aki a magyar delegáció vezetőjeként vett részt az athéni konferencián, amelyen a NATO biztonságpolitikai kérdései voltak terítéken. Megelőlegezve számára a bizalmat, ezredessé léptettük elő. holott Tóth László jelenleg még alezredes. Elnézését kérjük. • Bérletakció az új szezonra A jelszó: „Nyitott színház ## A tavalyi év nagy operasikerét az idén tovább játsszák: a Mefistofele monumentális színpada. (Fotó: Nagy László) Új ötletekkel indított akciót a Szegedi Nemzeti Színház: az elmúlt évekhez képest sokkal nyitatta bban és művészi szempontból átgondoltabban kezdték meg a hónap elején a bérletezést - állítja Szemán Béla, a színház újonnan kinevezett menedzsere. A reményt, hogy több bérlet talál gazdára, mint tavaly, az is erősíti, hogy nem emelték a helyárakat. A nyitottság a bérletek esetében egyrészt azt jelenti, hogy új nézői rétegeket szeretnének megnyerni a színház számára. Legelőször azokra gondoltak, akiknek eddig nem adatott meg a szlnházbajárás öröme. Azért, mert senki sem teremtett ehhez technikai hátteret. Most felvették a kapcsolatot a siketek, a gyengénlátók és a mozgáskorlátozottak érdekképviseleti szervezeteivel, valamint olyan cégekkel, amelyek hajlandók segíteni az akciót. A Déltáv Rt. például megvásárolja azt a bérletcsomagot, amelyet a siketek és a gyengénlátók igényelnek. A színház jeltolmácsokkal készül fel, a mozgáskorlátozottak számára rámpákat építtetnek és egyéb technikai előkészületeket is tesznek az új közönségréteg fogadására. A bérletvásárlási kedvet nyereménysorsolással is ösztönözni kívánják. Az új bérlettulajdonosok között decemberben ajándékokat sorsolnak ki: az Operabérletesek például CD-t, a Nyugdíjas bérletesek főpróba-bérletet nyerhetnek a szabadtérire, a Diákbérletes osztályok pedig akár három napos kirándulást is. Ugyancsak kirándulásra, egy bécsi, vagy belgrádi operaelőadás megtekintésére tervezik invitálni az operakedvelőket, mintegy kárpótlásként a szegedi opera turnéja miatti szünetben, március végén, április elején. A turnét egyébként Franciaországba és Hollandiába tervezik, Kovalik Balázs rendező már javában próbál a Varázsfuvola szereplőgárdájával. Az idén új bérletttpusokat is kialakítottak. Ilyen a Dómján Edit bérlet. A Szegeden valóságos legendáriummal övezett, egykor itt játszott kiváló művésznő halálának 25. évfordulója lesz, s az alkalomból előadják a Kamaraszínházban az életéről készült monodrámát, Kaló Flórián rendezésében. Dómján Edit alakját Fekete Gizi kelti életre. A novemberi bemutatón adják át azt a művészeti díjat, amelyet az évforduló alkalmából alapítottak. Ugyancsak új a „ Tanári-bérlet", amelynek bevezetésével nemcsak a tanárokat, hanem az általuk oktatott diákokat is meg akatják nyerni a színházlátogatónak. A bérlet az úgynevezett sajtóbemutatókra szól, amelyek teljes értékű előadások lesznek az eddigi nyilvános főpróbák napján, általában csütörtökönként. Arra gondolnak a szervezők, hogy a tanároktól első kézből szerezhetnek információkat a diákok, amikor ajánlják - vagy nem - az általuk már látott előadást a fiataloknak. Ismét lehet kapni az egykor népszerű Ady Endre-bérletet, amely vasárnap estékre szól. (A közalkalmazotti törvény következményeként - mivel megdrágultak - megszűntek a vasárnapi előadások; tavaly ugyan újra játéknap lett a vasárnap is, de nem esti, csak délutáni előadásokkal.) Nem lesz kifejezett gyermekbérlet, de a vasárnap délelőtti gyerekeidadások köré vonzó programokat, „kakaó-partykat" szerveznek. S. I. Római katolikus plébániák Alsóváros: Vasárnap 7kor, 10-kor, 18.30.-kor szentmise. Hétköznaponként nyáron reggel nincs mise, csak este 18.30-kor. Zsolozsma minden este 18 órakor. Vasárnap Gyálaréten 9 órakor. Kecskéstelepen pedig 11 órakor szentmise. Belváros: szombaton 7, 18 órakor szentmise. Vasárnap 8.30-kor, 10-kor, 11.30-korés 18 órakor szentmise. Hétköznap júliusban 7, és 18 órakor szentmise. Felsőváros: szombaton 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 8.30, 11 és 18 órakor szentmise. Minden kedden 17.30-kor Szent Antal-litánia. Minden szombaton 17.30-kor litánia Szűz Mária tiszteletére. Hétköznapokon 6.30-kor, 7 és 18 órakor szentmise. Rókus: szombaton 7, 8, 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 9, 11 és 18 órakor szentmise. Hétköznap 7, 8, és 18 órakor szentmise. Béketelepen vasárnap 12 órakor szentmise. Móraváros: szombaton 18, vasárnap 7, 9 és 18 órakor szentmise, 15 órakor szentmise a 2-es kórház kápolnájában. Újszeged: szombaton 18 órakor a templomban, 16 órakor a kápolnában szentmise. Vasárnap 7, 11.30 és 18 órakor szentmise a templomban. (Július-augusztusban a vasárnap 9 órai szentmise elmaszertartások radl). Hétköznaponként 18 órakor szentmise. Tarjánváros: vasárnap reggel 9, 11 és 18 órakor szentmise. Más napokon 18 órakor szentmise. Augusztus hónapban a vasárnap délelőtt 11 órakor tartandó szentmise elmarad. Szent József jezsuita templom: vasárnap 8, 11, 19.30 órakor szentmise. Hétköznap 7.15, és 18.30 órakor szentmise. Petőfitelep: vasárnap 8 és 10 órakor szentmise. Hétköznap 17 órakor szentmise. Tápé: hétköznapokon reggel 7 órakor szentmise. Csütörtökön 18 órakor szentmise. Szombaton 7 és 18, vasárnap 8 és 18 órakor szentmise. Kiskundorozsma: vasárnap 7, 9 és 18.30 órakor szentmise. Hétköznap 7 órakor szentmise. Szőreg: vasárnap 9 és 18 órakor, hétköznap 7 és 18 órakor szentmise. Görög katolikus egyházközség Lechner tér: szombaton 17.30 vecsernye, 18 órakor szentliturgia, vasárnap 9 órakor szentliturgia, fél 11-kor gyermekmise. Hétköznapokon 18 órakor szentliturgia. Református egyházközség Honvéd tér: vasárnap 8, 11 (gyermek- és felnőtt) istentisztelet, 18 órakor istentisztelet. Újszeged: szombaton 18 órakor imaóra. Vasárnap 9 órakor gyermek- és felnőtt istentisztelet, 10.30-kor Sándorfalván, 15 órakor Deszken, 16 órakor Kübekházán istentisztelet. Kálvin tér: vasárnap 8 órakor istentisztelet a templomban, 10 órakor istentisztelet úrvacsoraosztással a templomban. Hétfőn 18 órakor áhítat a gyülekezeti kisteremben, csütörtökön 18 órakor bibliaóra a gyülekezeti kisteremben. Evangélikus egyházközség Vasárnap 10 órakor úrvacsorai istentisztelet. Makón 14 órakor istentisztelet. Kisteleken 17 órakor istentisztelet. Kedden, 17 órakor bibliaóra. Csütörtökön, 18 órakor úrvacsorai istentisztelet. • Baptista gyülekezet (Hétvezér u. 5/B.): vasárnap 9 órakor felnőtt és gyermek bibliaórák, 10 órakor istentisztelet. vasárnap 18 órakor istentisztelet. Hétfőn 18.30-kor érdeklődők bibliaórája. Kedden 18.30-kor fiatalok bibliaórája. Csütörtökön 18 órakor istentisztelet. Hit Gyülekezete: Csütörtökön 18 órakor istentisztelet a Megyeházán (Szeged, Rákóczi tér 1.) A Budapest Sportcsarnokban rendezett istentiszteletek miatt a vasárnapi, szegedi istentisztelet elmarad. Hit Gyülekezete az Interneten: www.hit.hu. Tel.: 325-164. Adventista egyház (Batthyány u. 15.): szombaton 9.30tól 12 óráig istentisztelet. 19.45-től szombatzáró istentisztelet. Hétfőn 17.30-kor Mit tanít a Biblia? - sorozat. Szerdán 18 órakor bibliakör. Pénteken 19 órakor imaóra. Metodista egyház (Londoni körút 30.): vasárnap 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyerekek számára is; 18 órakor istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor bibliaóra, pénteken 17-kor ifjúsági óra. Új Apostoli Egyház (ősz u. 18.): minden vasárnap 16 órakor istentisztelet. Román ortodox egyházközség: Román ortodox liturgia a Dóm téri szerb templomban vasárnap 9.30 órakor. • (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénteken 8.30 és 9.30 óra közön a Csörög a Pannon GSM telefonszámán lehet bejelenteni.) miről írt a DM? • 75 éve Magyarország Európában Már hosszú-hosszú idők óta most is egyedül állunk itt mi magyarok, s csak a magunk ereje, össszetartása, elszántsága és bátorsága az, amire rettenetes helyzetünkben számíthatunk. Gyűlik a felhő, a gyűlölet sötét felhője a magyar határokon, de nemcsak a határokon gyűlik meg a felhő, nemcsak a horizonton feketélik a vihart, pusztulást hordozó vész, az ország felett is terhesen, búsan gomolyognak az indulatok fellegei. (1922) • 50 éve Merényletek templomok ellen A Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt tudomására jutott, hogy fasiszta provokátorok a választás napját megelőző éjszaka templomok, egyházi épületek falára munkáspárti, esetleg • 25 éve vallásellenes jelszavakat akarnak festeni. A két munkáspárt elhatározta, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozza ezt a merényletet. (1947) A szegedi múveseállomás Az orvostudományi egyetem I. számú sebészeti klinikáján már 1954 óta megszakítás nélkül működik a műveseállomás. A saját tervezésű művesekészülékek mellett 1971 óta a legmodernebb angol gépek is használatban vannak. 1958 óta ebben az intézetben veseátültetési kísérletek is folynak, s 1962ben hazánkban itt került sor először az első emberi veseátültetésre, s azóta 1968-ban még két ilyen műtétet végeztek el. Az országos művesehálózatban tehát a jövőben is számítani lehet és kell a legrégibb ilyen magyar intézményre. (1972) napló MA INGYENES JOGI TANÁCSADÁS lesz 10-től 12 óráig a Bécsi körút 7. szám alatti nyugdljasklubban. Jogtanácsos: dr. Fügi Réka ügyvédnő. HÉTFŐN AZ MDF szegedi iroda (Tábor utca 5.) földkérdéssel kapcsolatos tanácsadást tart 9-től 16 óráig (péntekig). A MUNKÁSPÁRT Szeged városi vezetősége 14—17 óra között ügyeletet tart a Fő fasor 9. szám alatti Munkás Művelődési Otthonban. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4., I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15-16 óra között. MUNKAÜGYI JOGTANÁCSADÁST tart dr. Szabó Emese a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) Csongrád Megyei Irodáján (Szegd, Temesvári krt. 42., tel.: 432-578), a Bálint Sándor Művelődési Ház épületében, délután 5-től 6 óráig. Autós szakmai nap • Munkatársunktól A Csongrád Megyei Kézműves Kamara szervezésében tegnap, pénteken kétnapos, az autójavító és -fenntartó szakmák új mestervizsga követelményeiről szóló szakmai konferencia kezdődött. A tanácskozás ma-, szombaton is folytatódik a kamara tanácstermében, a Tisza Lajos krt. 2-4. szám alatt, 8 és 13 óra között. A konferencia résztvevői az autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszérialakatos és autófényező szakmák mestervizsga-bizottsági tagjai, felkészítő tanárai. Pénteken dr. Papp Ágoston, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium osztályvezetője, Hevesi György főiskolai docens, valamint dr. Nagyszokolyai István egyetemi adjunktus tartottak előadásokat. Szállások nyilvántartása • Munkatársunktól A magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló kormányrendeletjúlius 1-én lépett életbe. Ennek értelmében a szállásadó csak akkor folytathatja a tevékenységét, ha a szálláshely szerint illetékes területi önkormányzat jegyzője nyilvántartásba vette. A már működő magánszálláshelyeket szeptember 30-ig kell bejelenteni. Ennek elmulasztása esetén nem fogadhat vendéget. A nyilvántartásba vételi kérelmet a polgármesteri hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Széchenyi tér 11. fsz. 15.) kell benyújtani. A kérelemhez ezer forintos illetékbélyeget kell mellékelni. Az ügyfélfogadás rendje: hétfő, kedd és csütörtök 815.30, szerda 8-17.30 és péntek 8-13.30.