Délmagyarország, 1997. augusztus (87. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-25 / 197. szám

Tovább menetel a Gyér! Foci és trolibusz t jjra divatba jött a focimeccsekre járás Szege den. CJ Köszönhető ez annak, hogy a Felső Tisza-parti stadionban minden második szombat este NB I/B-s bajnoki találkozókat rendeznek, s ezekre szívesen ki­mennek a szurkolók. A kezdésre még úgy-ahogy problémamentesen jutnak ki a stadionba a nézők, ha­za viszont már annál körülményesebb az utazás. Már az első bajnoki mérkőzés után (a Tiszavasvári ellen) sokan 15-20 percet vártak a trolibuszra, a ka­baiak elleni győzelem után viszont a háromnegyed ki­lenckor véget ért találkozóról csak egy-másfél óra után nyithatták lakásuk ajtaját azok, akik a foci­meccsre voltak kíváncsiak. Arról már nem is beszélve, hogy a 9-es troli útvonalán ezen az estén nem a nagyobb, hanem a kisebb típusú trolik közlekedtek, s ezek gyorsan megteltek. Azok pedig, akik nem fértek fel rájuk, várhattak újabb hosszú percekig a következő járatra. Pedig szombaton este mindenki igyekezett (volna) gyorsan haza, hiszen 9.30-kor a vízilabda EB­döntőt közvetítette a tv és a rádió, erre pedig minden sportrajongó kíváncsi volt. A Z ősszel még számos focimeccsnek lesz a helyszíne a Felső Tisza-parti stadion, várható tehát, hogy a hazautazással újra problémák lehetnek. Számos más nagyobb városban ilyen esetekben a közlekedési tár­saság sűríti a járatokat, olyan nagy befogadóképes­ségű kocsikat állít a meccs utáni órára forgalomba, amelyen kényelmesen, tumultusmentesen utazhatnak a hazafelé igyekvő sportrajongók. Szegeden a közleke­dési társaság vezetői nem gondoltak még hasonló megoldásra? P. Sándor József Doboj! Pick-márlcák Schumi-siker Vásárhelyi ezüst Szotyori (fehér mezben) nevét a bosnyákok is megtanulták, hiszen húsz góllal járult a harmadik helyhez. (Fotó: Gyenes Kálmán) labdarúgó NB I Telt ház A táj szépségét látva érthető, hogy Doboj őslakosai miért választották az Ozren hegy és a Bosna folyó kö­zötti völgyet élőhellyükké. Csak a mai turista nem tud­ja „európai ésszel" felfogni, hogy miért tette tönkre azt a sok értéket a nacionalizmus, a gyűlölet. Ennek ellenére Bosznia-Hercegovina szerb területén az em­berek igyekeznek együtt élni az SFOR rendfenntar­tókkal, a pénztelenséggel, az áruhiánnyal, a víz és áramszünettel, az ablaküveg arannyal vetekedő árá­val. De a 29. nemzetközi kézilabdatorna valamennyi mérkőzésén ötezren voltak a lelátón, mert a sport örömet, szórakozást és az összetartozást jelenti szá­mukra. Forma-1 • Spa-Francorchamps (MTI) A kanadai Jacques Ville­neuve (Williams-Renault) és a német Michael Schuma­cher (Ferrari) nagy-nagy párharcára lehetett számítani Spaban, hiszen ez a két piló­ta esélyes a világbajnoki cím elhódítására. A Forma-l-es autós gyorsasági világbaj­kosúrlabda Három napon keresz­tül zajlott a Thermo Star férfi kosárlabdatorna az újszegedi Sportcsarnok­ban. A rendezvényen nyolc csapat indult, köz­tük a rendező Szedeák­Akuterm KE és a nagy megyei rivális, a Hód­mezővásárhelyi KE. Soha nem rendeztek még ilyen rangos nemzetközi ko­sárlabdatornát Szegeden, mint ezen a hétvégén. A Thermo Star Kft. által szpon­zorált kupán, három jugo­szláv együttes mellett a volt sokszoros válogatott kosár­labdázó Heinrich Róbert által edzett „A" csoportos Százha­lombatta részvétele jelentette a szlnfpltot. A rutinos Hód­mezővásárhelyi KE a döntőig menetelt, ahol a meccs elején sokáig vezetett, de a végén fejet kellett hajtania a na­gyobb tudás előtt. A Szedeák hullámzó teljesítményt nyúj­tott a három nap folyamán, s ennek tudható be az ötödik hely. Mindkét gárda trénere, Valaczkay Győző és Molnár Csaba elégedett volt játéko­sai produkciójával, főként azért, mert a felkészülési nokság Belga Nagydíját vé­gül Schumacher nyerte, má­sodik az olasz Giancarlo Fi­sichella (Jordan-Peugeot), harmadik pedig a finn Mika Hakkinen (McLaren-Merce­des) lett. Michael Schumacher ez­zel megszerezte pályafutása 26. és a Ferrari 112. fu­tamgyőzelmét, már csak egy diadal választja el az örök­ranglistán a negyedik helye­zett Jackie Stewarttól. időszak közepén tartanak a csapatok. Pozitívumként em­lítették a szakvezetők a ju­goszláv kosárlabdacsapatok stílusát, mert nekik ebből az iskolából kell tanulniuk a bajnokságra. Az „A" csoport eredmé­nyei: Jedinstvo-Szedeák 106-90, Hódmezővásár­hely-AIK 84-72, Szede­ák-AIK 84-75, Hódmezővá­sárhely-Jedinstvo 97-84, Je­dinstvo-AIK 95-83, Hód­mez ővásárhel y-Szedeák 82-74. A csoport végeredmé­nye: 1. Hódmezővásárhely, 2. Jedinstvo, 3. Szedeák, 4. AIK. A „B" csoport eredmé­nyei: Százhalombatta—Sop­ron 93-77, Siófok-FVK 59-83, Százhalombatta-Sió­fok 105-84, Sopron-FVK 100-69, Százhalombatta­FVK 107-85, Siófok-Sopron 61-66. A csoport vég­eredménye: 1. Százhalombat­ta, 2. Sopron, 3. FVK, 4. Sió­fok. Helyosztók, a hetedik he­lyért: AIK-Siófok 96-75. Az ötödik helyért: Szedeák-Aku­term KE-FK Team 92-83. A harmadik helyért: Sopron-Je­dinstvo 96-83. A döntőben: Százhalombatta-Hód­mezővásárhelyi KE 92-83. Süli Róbert kézilabda Csupa kézilabdás baj­nokcsapat randevúzott a boszniai Dobojban au­gusztus 20. és 23-a kö­zött. A meghívottak so­rában volt a Pick Szeged együttese is, s a Tisza­partiak a tavalyi ötödik helyüket az idén bronz­érmesre váltották. Olyan csapatok végez­tek a Skaliczki-legény­ség mögött, mint a CSZKA Moszkva, a Crve­na zvezda, vagy a belg­rádi Partizán, hogy csak a legismertebbeket em­lítsem. Az értelmetlen háborúskodás nyomait saját szemünkkel láthat­tuk, a technikai elmara­dottságot pedig a rend­szeres tudósítás elmara­dása jelentette. A négy­napos tornát távirati stí­lusban a következőkben próbáljuk összefoglalni. A Pick Szeged gárdáját a Zrenjanin, a Metaloplastika és a CSZKA Moszkva tár­saságába sorolták a ren­dezők. A másik csoportba öt csapat - Doboj, Partizán, Crvena zvezda, Nagybánya és a macedón Pelister - ke­rült. A Tisza-parti gárda az előbb felsorolt sorrendben mérkőzött, naponta egy el­lenféllel. Sajnos, a Zrenjanini Proleter elleni találkozón az ötvenedik percig bírták a két szerb játékvezető „nyomá­sát", akik kiállítások soroza­tával, kitalált hibákkal addig mesterkedtek, míg a szerb csapat két góllal (33-31) megnyerte az összecsapást. A szegedi együttesben Szo­tyori 10, Sándor 6, Berta 4, Bartók, Avar, Borsodi pedig 3-3 gólt szerzett. Bartókék egyetlen vigasza az lehetett, hogy kivívták a doboji kö­zönség szimpátiáját. így nem is csoda, hogy az ered­ményhirdetéskor a hazai csa­pat és a Pick Szeged kapta a legnagyobb tapsot. A második ellenfél a Me­taloplastika volt. A sabaci együttes az előző nap szoros küzdelemben, mindössze egyetlen góllal maradt alul a CSZKA legénységével szemben. Volt is mit törlesz­teniük a Tisza-partiaknak, hiszen tavaly a jugoszláv gárda nyert. Csak az első öt percben volt kétséges a győztes csapat személye, mert Bartók 7, Avar 6, Berta és Szotyori 5-5, Sándor 4, Brajdics 3, Borsodi, Kuzma 2-2, valamint Doros és Cseh l-l góljával magabiztos (36-24) győzelmet aratott a Pick. Nem szabad megfeled­kezni a két kapus, Rapovec és Nagy kitűnő teljesítmé­nyéről sem. Pénteken a CSZKA „skalpjának" megszerzése állt a szegedi csapat előtt. Skaliczki László edző arra biztatta fiait, hogy ne ijedje­nek meg a nagy nevektől és a moszkvaiak félelmetes si­kereitől, hanem emlékezze­nek arra, hogy tavaly ugyan­ezen a tornán simán kikap­tak. A „mágus" szavai hatot­tak, mert a találkozó első percétől az utolsóig a szege­diek vezettek, s egy percig sem tették kétségessé a mérkőzés kimenetelét, 28-25. Mivel a meglepetés elma­radt a Metaloplastika-Zren­janini találkozón, így a sze­gedi együttes a harmadik he­lyért szállhatott harcba: el­lenfele a belgrádi Partizán volt. A szegedi tábor pedig nagyon készült. Teimel Zol­tán sportigazgató a piacon céltudatos terepfelmérés után vásárolt fekete jeans-szere­lésben jelent meg, mert az szerencsét hozott az előző két mérkőzésen is - igaz har­mincöt fok volt árnyékban... Hollós Árpád ugyanolyan szisztematikusan foglalta el a „kameramanoknak" kiépített emelvényen a helyét. A „se­gédoperatőrnek" kinevezett Meszlényi Ferenc először a főlelátóra akart ülni, de Tei­mel Zoltán kiderítette, hogy ugyanilyen helyzetben kika­pott a csapat. Pióker Sándor gyúró is kivette a táskájából a kabalát, mert ugye akkor mindig nyernek a fiúk, s Do­bozi Iván technikai vezető pedig kevés szóval, de annál határozottabb fellépéssel irá­nyította a kapusok bemele­gítését. Tehát a kellékek együtt voltak. Azonban a Partizánnal csak öt percig tartotta a lépést a Pick. A sok kihagyott helyzet miatt a belgrádiak fokozatosan növelték előnyüket, s mi­közben Avar és Szotyori a harmadik hétméterest sem tudta értékesíteni, a Partizán 5-10-re, majd 7-14-re elhú­zott. A félidő végére össze­szedte magát a Tisza-parti gárda, s „csak" 11-15 lett az eredmény. A második fé­lóra elején három lett a kü­lönbség, amely aztán a 45. percre kettőre (19-21), majd öt perccel később egy­re csökkent. Az egynelítés azonban csak az 59-re sike­redett, sőt 30 másodperccel a bronzmérkőzés vége előtt a Pick vezetett, azonban Borsodi kiállítását a Parti­zán góllal használta ki, fgy 28-28-ra végződött a talál­kozó. A kiírás szerint hét­méteresekkel kellett eldön­teni a harmadik helyet. Sán­dor és Bartók belőtte, de egy partizános kihagyta a büntetőt. Szotyori nagyerejú lövése azonban a lukas há­lón kijutva vágódott a védőfalnak, s a játékvezetők nem adták meg a találatot, pedig a közönség szinte tün­tetett a szegediek mellett. Avar és Brajdics is belőtte, de a „kisebbik" Perunicsics a kapufát találta el, így a boldog szegedieké lett a harmadik helyért járó kupa és a 2 ezer márka. A tornát a macedón válo­gatott gerincét adó Pelister nyerte a Zrenjanin előtt. A szakemberek szerint is kár, hogy két rosszindulatú szerb játékvezető miatt nem a két legjobb formában lévő együttes vívta a döntőt... Süli József Óriási meglepetéssel (vagy talán már nem is az?) folytatódott az NB l-es labdarúgó-bajnok­ság küzdelme. Az eddig nagyszerűen menetelő, pontot sem vesztett győriek 4-2-re legyőz­ték a Hungária körúton, a hazai bajnokságban verhetetlennek kikiáltott MTK-t. A kék-fehérek már 2-0-ra vezettek, amikor beindult a Rába­parti henger és egymás­után négy góllal terhel­ték meg a bajnok kapu­ját. Kisebb fajta megle­petésnek számít az FTC sima Fáy utcai veresége is, ahol a zöld-fehérek nem tudtak egyenlő el­lenfelei lenni az igen egységes Vasasnak. Vasas-Ferencváros 3-1 (1-0) Fáy utca, 6000 béző. Ve­zette: Puhl. Gólszerzők: Hámori a 35. és 46., Váczi a 66., illet­ve Vincze O. a 80. percben. Vác FC-DVSC 1-2(0-1) Vác, 1000 néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Sipeki a 61., illetve Ulveczki a 43., Ilea a 70. percben. Diósgyőr-Újpest 0-2 (O-O) Diósgyőr, 22 000 néző. Vezette: Vágner. Gólszerzők: Herczeg az 58., Kovács Z. a 66. perc­ben. MTK-Győri ETO FC 2-4 (2-2) Hungária körút, 5000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Illés a 14. és 18., Szamosi (öngól) a 32., Mracskó a 38., Fehér a 67., Vayer a 88. percben. Stadler FC-Videoton 1-1 (0-1) Akasztó, 1000 néző. Ve­zette: Kiss B. Gólszerzők: Hadár a 74., Urbonas a 22. percben. Gázszer-ZTE 0-1 (félbeszakadt) Székesfehérvár, 2000 néző. Vezette: Bede. Gólszerző: Casoltan az 1. percben. A találkozó a nagy vihar miatt félbeszakadt. Szombathely­Békéscsaba 4-0 (2-0) Szombathely, 6000 néző. Vezette: Cserna. Gólszerzők: Varga a 12., Plókai a 20. Kovács S. a 72., Bonchis a 83. percben. B VSC-Kispest-Hon véd 3-1 (2-1) Szőnyi út, 2000 néző. Ve­zette: Vad. Gólszerzők: Csillag a 24., Bükszegi a 31. Erős a 67., illetve Jovanovics a 10. percben. A labdarúgó NB I állása: 1. Győr 5 5 ­_ 12-6 15 2. Vasas 5 4 _ 1 15-7 12 3. MTK 5 4 ­1 15-8 12 4. BVSC 5 3 2 _ 11-5 11 5. Újpest 5 3 1 1 11-6 10 6. Haladás 5 3 ­2 9-5 9 7. Videoton 5 2 2 ] 8-7 8 8. Ferencváros 5 2 2 | 8-8 8 9. Debrecen 5 2 I 2 6-6 7 10. Békéscsaba 5 2 t 2 5-10 7 11. Diósgyőr 5 2 ­3 9-6 6 12. Agárd 4 1 1 2 7-7 4 13. Tiszakécske 4 1 1 2 5-9 4 14. Stadler 5 ­3 2 5-8 3 15. Kispest 5 1 ­4 5-15 3 ló. Siófok 4 ­1 3 2-6 1 17. Vác 5 ­t 4 7-14 1 18. Zalaegerszeg 4 -­4 2-9 0 A megyei rangadó most is nagy küzdelmet hozott. (Fotó: Nagy László)

Next

/
Oldalképek
Tartalom