Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-25 / 172. szám
IV. MÓRAHALOM AZ EURÓPA-KAPUBAN PÉNTEK, 1997. JÚL. 25. Itthon, Európában • DM/DV-információ Miénk a tér! - mondhatják idén is a mórahalmi fiatalok, hiszen július 26-án, szombaton délutántól a Piac téren ismét lesz ifjúsági fesztivál. A megszokott, jókedvet varázsoló programokon kívül ebben az évben Európát is láttatják a szervezők. A Mórahalmi Bounty mazsorett és formációs tánccsoport bemutatójával veszi kezdetét szombaton 14 órától a Miénk a tér! programsorozat. Megnyitót a szervezők nevében Dobó Gábor, a Dél-Alföldi Ifjúsági Szövetség (Dalisz) alelnöke mond. Az EUvetélkedő és az Itthon, Európában című fórum előtt Pataki István, a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkárságának helyettes vezetője köszönti az egybegyűlteket. Az EU-fórumon a „színpadi szereplők", azaz Pataki István, továbbá dr. Mikula Lajos, az AGRYA Országos Szövetség elnöke és Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere válaszol az érdeklődők kérdéseire. A három részből álló EU vetélkedő keretezi a műsort. Ihos András Kató néni dél-alföldi ténykedése címmel mutatkozik be. A Futóhomok titkai, a Szívtépő gumi című fiatalok „show-ját" a filmsorozatok ihlették. A tér szépe választás után föllép a My Cream zenekar, majd az utcabál idejére a teret átveszi a Volvox együttes. A Piac tér környéke egyéb okból is csábító lesz, hiszen ott autószalonok, kézművesek mutatkoznak be. A gyerekeket népi játékok, a felnőtteket büfé csalogatja a térre, ami a mórahalmiaké. Európába - támogatókkal • Munkatársunktál A Miénk a tér '97 - Itthon, Európában cfmű mórahalmi rendezvény nem jöhetett volna létre a Külügyminisztérium, Mórahalom város önkormányzata, a Csongrád Megyei Közgyűlés művelődési bizottsága, az AGRYA, a Szerencsejáték Rt. 3. számú Területi Igazgatósága, a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet, a Daewoo-CMobil Kft., a Renault Budesheim-Baunok Autoker Kft., a Chio Magyarország Kft., a Pepsi-Cola FÁÜRT, a Hafen Zsombói Sör, továbbá a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó, Nyomdaipari Kft., illetve a Seat Ottó Kft., Szekeres Sándor vállalkozó, az XL Divatáru, a Mórahalom és Vidéke Afész, az MS Tabak Kft., Hódi Gábor vállalkozó, a Bounty Szórakoztató és Szabadidő Központ, a Démász Rt. mórahalmi kirendeltsége, a Móraép Kht., a Stollwerck és a Cerbona támogatása nélkül. Nincs brit embargó • Brüsszel(MTI) Elhárult a veszély, hogy Nagy-Britannia betiltja a marhahúsimportot az EU többi tagországából, mert kevesli az azok által alkalmazott egészségvédelmi intézkedéseket. Ugyanis az emberi és állati fogyasztási láncból, valamint a gyógyszeripari és kozmetikai termékek gyártásából kivonják azokat a szöveteket, amelyekről nem állítható, hogy nem közvetítik a szivacsos marhaagyvelő gyulladást (BSE). • Ifjúsági körök Megyehatáron innen és túl Mórahalom. Miénk a tér! (Fotó: Miskolczi Róbert) • Munkatársunktál Miközben az ország nagy horderejű problémákkal foglalkozik, a fiatalság ügye csak úgy lóg a levegőben! Ezt mondogatták egymásnak azok az ifjoncok, akik a kulturális és szabadidő programok hiányától is szenvedtek. Aztán gondoltak egy nagyot, s ifjúsági szervezeteket alakítottak, hasznos és szórakoztató rendezvényeket szerveztek. Igy például évről évre elhangozhat Mórahalom központjában az egyre izmosodó ifjúsági szervezetek közös fölhívása: Miénk a téri A mórahalmi kistérségben az utóbbi években gomba módra szaporodnak az ifjúsági szervezetek. A Pusztamérgesi Ifjúsági Szervezet (PISZ) 1992-től működik. A tagok 14-26 évesek, s az a céljuk, hogy Pusztamérges és a környék lakóinak számára tartalmas programokat teremtsenek. Bekapcsolódtak az AGRYA vérkeringésébe is. Mottójuk: gondolkodjunk pozitívan! Hogy megéri-e a szabadidőt sem kímélve fáradozni - magunkért és másokért? A PISZ válasza: mindenképpen! A 10 kilométerre elterülő Szeged, e nagyváros előnyeit és hátrányait is érzékeli Zsombó, a 2900 lelket számláló település. A közösségi élet csiholása nehéz a passzivitás és a heterogenitás miatt. A Zsombi Ifjúsági Klub a helyi művelődési otthonban kapott helyet. Az alkalmi összejöveteleken túl a néptánccsoport és az alkalmi kosármeccsek vonzzák a fiatalokat. E klub tagjai alkotják a két éve havi-kéthavi rendszerességgel megjelenő helyi újság, a Zsombi szerkesztőségét is. Mindkét Zsombi, azaz a klub és az újság is sokat köszönhet a művelődési háznak és annak igazgatójának. E jó kapcsolatra alapozva bíznak abban, hogy rengeteg, jobbnál jobb ötletük, mint például a falu számára meglepetésnek szánt tavaszi-nyári program, megvalósul - Zsombó lakosságának örömére. E körhöz tartozik a Kiskunsági Ifjúsági Kulturális Egyesület (KIKE) is, mely 1994-ben alakult. A 10 ezer fős Kunszentmiklós lakosságának szórakoztatását szolgáló rendezvények, nyári ifjúsági táborok és találkozók szervezését vállalták föl. A Tanyavilág Kulturális Egyesület 1990-ben született. A hagyományőrző egyesület fő profilja a népi kismesterségek alapjainak megismertetése, tanítása. Ezért szerveznek játszóházi foglalkozásokat, illetve kézműves alkotótáborokat. Az egyesületen belül működik a Lámpás együttes, mely a népzenei hagyományokat ápolja. A Kisszállási Kulturális Egyesület 1993 óta segíti a község lakóinak kulturális, közösségi kezdeményezéseit, kiemelten fogalkozik a fiatalok igényeivel. A társaság célja, hogy csökkentse a vidéki létből fakadó hátrányokat információ áramoltatással, tanácsadással, szolgáltatásokkal. Az egyesület munkáját a kisszállás! önkormányzat és a SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület támogatja. Szegedtől 22 kilométerre, a háromezer lelket számláló Bordányban 1994-ben húsz, 10-23 éves srác és lány megalakította a Bordányi Ifjak Társaságát. Számos akcióval hívják föl magukra a figyelmet. így például gereblyéztek, padokat festettek, zsíros kenyeret osztogattak a járókelőknek, ajándékokat készítettek beteg gyerekeknek, madárodút építettek, zajongtak, buliztak. Óriási erőbedobással teszik azt, amiről hiszik, hogy a dolguk. Most a bordányi mozi fönnmaradásáért küzdenek - úgy néz ki, nem hiába. Az AGRYA nagy és kicsi, hiszen az országos szervezet mellett 1995 óta létezik az Agrár- és Falusi Ifjúság Csongrád Megyei Egyesülete is. E kisebb, kistérségi szervezet születése körül a nagy AGRYA és a mórahalmi önkormányzat bábáskodott. Az újszülött gyorsan megerősödött: felvette a kapcsolatot a környék kistelepülésein, falvaiban élő fiatalokkal, folyamatosan részt vesz Mórahalom közéletében. Például a „Márciusi díjat" az AGRYA és a mórahalmi önkormányzat alapította azon idősebb polgárok munkájának elismerésére, akik életük során sokat tettek Mórahaiomért és ifjúságáért. Eddigi legmozgalmasabb programjuk a tavalyi Miénk a tér című egész napos, kistérségi ifjúsági találkozó volt. Mórahalom, Bordány és Pusztamérges ifjai alakították meg a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetséget (Dalisz) mint érdekvédelmi szervezetet. A Dalisz célja: az egy szervezet erejét meghaladó programok kidolgozása és megvalósítása, a településközi kapcsolatok erősítése, a civil szervezetek hatékonyságának növelése, a vidéki ifjúság érdekeinek képviselete, külföldi kapcsolatok kiépítése és ápolása, a hagyományőrzés. A Dalisz a demokrácia fejlesztését célzó képzést szervez a Hálózat a Demokráciáért Alapítvánnyal és a Civil Kuratóriummal közösen, de részt kér az európai uniós képzésből is. A Dalisz védnökségével jött létre a Miénk a tér '97 - Itthon, Európában regionális ifjúsági találkozó. Magyarország európai és euroatlanti integrációjának időszakában kevés szó esik az Egyesült Nemzetek Szervezetéről (ENSZ). Pedig a Föld 185 államát tömörítö szervezet nemrégiben választott új elnökével az élen jelentós változások elátt áll. Hamarosan az ENSZ is megszorító intézkedések áldozata lesz. A nemzetközi diplomáciában nyílt titok, hogy a ghánai Kofi Annán elnökké emelése az Egyesült Államok érdekeivel áll összhangban. Az USA elképzelése a jövőbeli ENSZ-működésről ugyanis az, hogy a szervezetnek sokkal hatékonyabban, s olcsóbban kell ellátnia a feladatát. Érdekes az amerikai hozzáállás, hiszen voltaképp zsarolják a ENSZ-szorítás szervezetet. Az ENSZ legnagyobb befizetője az USA, ez azonban csak elvben igaz: az Egyesült Államok évek óta nem fizeti a tagdíját, tgy mintegy 1,3 milliárd dollárral adós. Ugyanakkkor kilátásba helyezték, hogy ha karcsúsítják és ésszerűvé, átláthatóvá teszik a költségvetést, megfékezik az adminisztratív kiadásokat, akkor az USA is hajlandó rendezni a számláját. Az ENSZ működésének átgondolása természetesen nemcsak amerikai igény. A terjedelmes és átláthatlan segélyprogramok, valamint a már említett pazarló apparátus több tagállamnak is gondot okoz. Ezzel szemben állnak viszont az afrikai kontinens államainak elképzelései: ők a fejlődő államok növekvő támogatását várják a megújuló ENSZtől. Annán tíz pontban foglalta össze elképzeléseit. Az 1989 és 1999 közötti költségvetést 123 millió dollárral kívánja csökkenteni. A kiadások érzékeltetésre: nem hivatalos adataink szerint tavaly a szervezet rendes évi költsége és a békefenntartási költsége egyaránt mintegy 1,3 milliárd dollár volt. Annán javasolta, hogy ezer ENSZ-titkársági munkahelyet is szüntessenek meg: ezek a posztok azonban jelentős részben ma is betöltetlenek. A sokak által kritizált adminisztrációs költségeket 2001-ig a jelenlegi 38 százalékról 25 százalékra csökkentenék, a dokumentációs és iratkibocsátó tevékenység pedig 25 százalékos mérséklést szenved majd el. Létrehozzák a munkatársakra vonatkozó viselkedési kódexet, s ezzel párhuzamban fokozottabban ellenőrzik a gyenge munkavégzést. A különféle ENSZirodák és kirendeltségek erőteljesebb kontrollra számíthatnak, s egységesítik a gazdasági és szociális fejlesztéssel, valamint az adminisztratív eljárásokkal foglalkozó részlegek működését. Létrehoznak egy, a közgyűlést kiszolgáló osztályt, valamint javítani fogják a tájékoztatási tevékenységet is. Mindezzel együtt az ENSZ-en belül világossá vált, hogy a nagy békefenntartó missziók ideje lejárt, és a hosszú távú, egy-egy térség gondjait megoldó békeépítésen lesz a hangsúly. Arató László A II. világháború sújtotta Európának 1947-ben az akkori árakon 13,3 milliárd, mai árfolyamon 88,2 milliárd dollár segélyt folyósított az Egyesült Államok. A Marshall-program néven ismertté vált támogatás az USA GDP-jének 1,2 százaléka, a központi költségvetés 15 százaléka volt, a pénzügyi támogatás 90 százalékát pedig segélyek tették ki. A segélyprogram lebonyolítására született meg az- Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (Organization for European Co-operation - OEEC). 1948. április 16-án 16 nyugat-európai ország, valamint a németországi nyugati megszállási zónák főparancsnoksága irta alá a Párizsi Konvenciót, melyhez 1950-ben az USA és Kanada társult tagként, Spanyolország és Jugoszlávia tagként csatlakozott. A szervezet működésében a francia elképzelésekkel szemben az a brit álláspont győzött, amely fenntartotta a résztvevők teljes nemzeti szuverenitását. Az OEEC bábáskodása mellett jött létre 1950-ben az Európai Fizetési Unió, amely többoldalú nemzetközi elszámolások elősegítésével járult hozzá a világkereskedelmi kapcsolatok normalizálásához. A Tanács első elnöke Paul Henri Spaak volt, aki az európai integráció fejlesztésében a későbbiekben kiemelkedő szerepet játszott. A Marshall-terv sikeresen megalapozta a gyors nyugat-európai újjáépítést, a szovjet terjeszkedés korlátozását, s egyben piacot biztosított az USA számára. Az OEEC semmilyen szempontból nem élvezett függetlenséget a kormányokkal szemben, ami az Egyesült Királyság, a skandináv országok és Svájc álláspontjának volt köszönhető. így azután az Európai Vámunió terve, amelyet már 1947-ben megvitattak, papíron maradt. Ez leginkább az Egyesült Királyság érdekeit sértette volna, amely nem akarta gyöngíteni a birodalmi preferenciákat a Brit Nemzetközösségen belül. Az OEEC nem tűnt el a Marshall-terv végrehajtásával. Feladata a tagállamok közötti kereskedelmi és fizetési forgalom akadályainak elhárítása lett. A kvóták 90 százalékát 1960-ra leépítették, a vámok csökkentésében, illetve az egyéb akadályok felszámolásában viszont nem alakult ki egyetértés. Ezért inkább más nemzetközi ügyekkel kezdtek foglalkozni. 1960-ban 20 állam, a fejlett ipari demokráciák írták alá azt a konvenciót, amely megalapította a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetét (Organization for Economic Co-operation and Development OECD). A hosszú időn keresztül 24 tagállamot tömörítő szervezet (19 európai ország, valamint az USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Japán) a gazdaság- és szociálpolitikák összehangolásának fóruma. 1994ben Mexikó, 1996-ban Csehország, Lengyelország és Magyarország is tagja lett a legfejlettebb piacgazdaságokat tömörítő szervezetnek. Az OECD szakmai és nem pénzadó szervezet lévén a piaci érettség objektív mércéjének tekinthető. Dialógus • Munkatársunktól Az Európai Uniós tagság egyik legnyilvánvalóbb előnye az az erő, amit az egyes tagországok a közös kereskedelmi politikából meríthetnek. Valamennyi tagország az Európai Bizottságra ruházta a kereskedelmi tárgyalások hatáskörét. A tagországok kereskedelem-politikájának a kezelésében az EU kizárólagos felelősséggel bír, s mint országcsoport teljes jogú résztvevője a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) többoldalú tárgyalásainak és menedzsment tevékenységének. Az Unió emellett kereskedelmi megállapodások széles körével rendelkezik - olvasható az Európai Dialógus, az Európai Bizottság magyar nyelven is megjelenő folyóiratának legújabb számában. Hogy mit várnak e téren a tagállamok a jelölt országoktól? „Értésükre adjuk, hogy az európai nyílt piac nem csak valamiféle politikai projekt, hanem technikai részletek sorából álló gyakorlati kihívás" - nyilatkozza a lapban Richárd Bartelot; az EU bővítési egységének vezetője. „Bizalmat kelt a piaci partnerekben egymás iránt: az EUval szembeni kereskedelmi viták megoldásának a képessége, illetve annak elérése, hogy az ilyenek lekerüljenek a napirendről és ne merüljenek föl újra. A másik: a hatékony versenypolitika, lévén, hogy az állami támogatások átlátható ellenőrzése mellett ez demonstrál átfogó felügyeletet azon meghatározó elvárások felett, amelyek együttesen szavatolják a piacok nyílt és fair jellegét." A kontinens két térfelének összekapcsolását célzó erőfeszítéseket is szemügyre veszi az Európai Dialógus júliusiaugusztusi száma. A hatékony közlekedési infrastruktúra megteremtése annak kézzelfogható példája lesz, hogy az európai integráció működik. A Transzeurópai Hálózatok (TEN) élen járnak az EU munkahelyteremtést célzó törekvésében és hatékony kapcsolatot építenek az Unió egységes piacának különböző részei között. Mit jelent a hatékony közgazdasági adminisztráció? E kérdésre is válaszol a lap idei negyedik száma. Ugyanis a tíz jelölt ország közül csak kevés rendelkezik a szükséges adminisztrációs struktúrával ahhoz, hogy biztosítsa: az EU alapokmányait, szabályozóit, rendelkezéseit és ajánlásait, amelyek együttesen alkotják az EU jogrendjét alkalmazzák majd. Az Európa-kapu a Délmagyarország Kft. melléklete, a Külügyminisztérium támogatásával, a Kommunikációs stratégia keretében jött létre. Az Európa-kapu mellékletet szerkeszti: Újszászi Ilona