Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
HÉTFŐ, 1997. JÚL. 7. RIPORT 7 • Országgyűlési képviselőkkel, Erdélyben A lelkünk átölelte a Kárpátokat... Békés, testet-lelket üdítő erdélyi táj. (Fotó: Gyenes Kálmán) Álltam a tordaszentlászlói református templom kertjében és figyeltem az embereket. Voltak vagy ezren. Mindannyian a 8. Szent László-napi kórustalálkozóra érkeztek, Erdélyből és Magyarországról. Figyeltem óket, amint egy emberként éneklik nemzeti imánkat, a Himnuszt. Láttam, amikor a derék, keménykötésű székely atyafiak szeme be párosodik, elcsuklik a hangjuk, de utána összeszedik magukat és folytatják. Láttam, ahogyan a népviseletbe öltözött idős férfiak - a Szózat éneklése közben - megszorítják egymás kezét, tekintetüket mereven előreszegik, s arcizmuk sem rándul... Szegényebbnek érezném magam, ha ezeknek a pillanatoknak nem vagyok a tanúja. Mindez azon a múlt heti romániai látogatáson történt, amelynek során a magyar országgyűlés dr. Kóródi Mária alelnök vezette küldöttsége felkereste egy tucat erdélyi város és település önkormányzatát, találkozott az ottani politikai, egyházi és kulturális élet vezetőivel. Meg énekelt. Mármint a delegáció. Tudniillik, a 13 országgyűlési képviselő (Nádori László, Iványi Tamás, Fedor Vilmos, Szabó Sándorné, Büky Dorottya, Rózsa Edit, Kristyánné Aknai Erzsébet, Hajdú Zoltán, Kovács Kálmán, Gyimóthy Géza, Koltai Tamás, Szabados Tamás és Veér Miklós), kiegészülve a családtagokkal és a parlamentben dolgozó munkatársakkal, Szená-torok néven kórusba „tömörült". S énekel. Iványi Tamás karnagy vezényletével tavaly december óta rendszeresen gyakorolnak, Magyarországon volt már néhány fellépésük, a határon túl - Pászkán Zsolt, parlamenti szakértő szervezésében - azonban először Erdélyországban mutatkoztak be. Budapestről autóbusszal indult a delegáció. Úgy is érkezett meg... Közben azonban Abonynál járművet cserélt a társaság. Csaknem négyórás várakozás, átszállás és - késés. így a tervezett esti, fél hetes találkozó vagy 3 órát csúszott. (Ismeretes, hogy szomszédunknál egy órával „előbbre jár" az idő.) Ennek ellenére vendéglátóink - Fodor Imre polgármester, Sípos Levente, a Romániai Magyar Demokrata Ifjúsági Szövetség elnöke és Mircea Sunhazearu, a Pro Európa Liga helyi elnöke — kitartottak, és a késő esti órákig vártak bennünket. Rövid megbeszélés után fogadáson „oldódott" a társaság, különösképpen a Szenátorok „történelmi" jelentőségű fellépése után. Az volt ugyanis az első határon túli bemutatkozásuk. Marosvásárhely, Segesvár, Farkaslaka A marosszentgyörgyi Apolló Szállóban eltöltött rövid éjszakai pihenő után a küldöttség részt vett a Marosvásárhelyi Napok elnevezésű kulturális rendezvény főtéri megnyitóján, majd Segesvár felé vette útját. A várban tett látogatás után a delegáció nagy sétát tett a Küküllő partján, majd Farkaslaka (Tamási Aron sírja van az ottani templomkertben), azt követően pedig Korond következett. A népművészetéről ismert helységben nem győztünk betelni a sok szép kerámiával, szőttessel, fafaragással, s szerencsések is voltunk, mert bejutottunk egy igazi műhelybe is, ahol éppen korongoztak, fgy megismerhettük a kerámia gyártási technológiáját is. Székelyudvarhely volt a következő állomás. Szász Jenő polgármester és munkatársai fogadták a magyarországi vendégeket. A polgármester úr mejeg szavakkal köszöntötte a magyar parlament delegációját, s a többi között azt mondta, hogy számukra is történelmi ez a látogatás, hiszen ennyi honanya és -atya egyszerre még nem járt a 38 ezer lelket számláló, zömmel magyarlakta városban. A rokonszenves, rendkívül fiatal 28 éves - polgármester a találkozón ajánlatot tett: szeretné, ha másnap este a Szená-torok nem ilyen szűk körben, hanem a nagyközönség előtt lépnének fel a polgármesteri hivatal dísztermében! A kedves invitálás miatt így egy kicsit felborult a korábban meghatározott menetrend: előbb a segesvári „csatatéren" a delegáció megkoszorúzta a Petőfi-emlékhelyet, megtekintette a költő emlékére berendezett múzeumot, majd egy kiadós segesvári ebéd után visszatért Székelyudvarhelyre. A polgármesteri hivatal zsúfolásig megtelt dísztermében tartott koncert után kötetlen, kellemes beszélgetés következett a házigazdákkal. Mint általában, ilyenkor derül ki, hogy mennyi lehetőség kínálkozik a politikai, a gazdasági, a kulturális és a sportélet terén való együttműködésre! ígéretet is tett a két fél, hogy mindezt a jövőben igyekszik majd a korábbinál jobban kiaknázni. Szabá úr kocsmájában Árnyékban 37 fok (meleg). Napon? Isten tudja. Este valamelyest mérséklődik ez a hőgutával egyenlő forróság, a páratartalom is alacsonyabb, ennek ellenére az esti buszozás ugyancsak igénybe veszi a már napok óta úton lévő embereket. Székelyudvarhelytől úticélunkig, Kolozsvárig, 230 kilométert kell megtennünk. Pilótánk legjobb tudásának megfelelően vezet bennünket a kacskaringós utakon, de a társaság valamikor éjfél tájban megálljt kiált. Az út mentén egy kiválágított benzinkút. Zárva. Egyik és másik oldalon egyegy vendéglő. A jobb oldali tele, így nincs más hátra: indulás a szemközti kocsmába. Nem túl nagy, nem is kicsi, elférünk mind a negyvenegynéhányán. Szabó úr, merthogy (gy hívják a tulajt, személyzetével egyetemben, igyekszik valamilyen üdítőitalt felszolgálni, hiszen látja rajtunk a tikkadtságot, azt, hogy már-már a kiszáradás határán van az együttes... Amikor megtudja, hogy kik a vendégei, Szabó András nem tud megszólalni a meglepetéstől. Nálam, az én kocsmában a magyar ország házának alelnöke, meg 13 képviselő, ez hihetetlen, mondogatja, közben előkerül a hűtőből a négyéves szilvapálinka. Honanyák és -apák, meg a többiek, igazán jól érzik magukat Szabó úrnál, ebben a dicsőszentmártoni kis kocsmában, s nem takarékoskodnak a házigazda dicséretével sem. Oly annyira nem, hogy Iványi Tamás karnagy „beintésére" összeáll a dalárda és felcsendül az Elindultam szép hazámból, meg a Tavasz szél vizet áraszt című dal, sőt, ráadásként egy spirituálé is, mindez Szabó úr és a közben közénk szegődő felesége tiszteletére. Aztán, úgy hajnali fél kettő tájékán, elbúcsúzunk a kedves házigazdáktól s elindulunk Kolozsvár felé. (Másnap, a tordaszentlászlói kórusfesztiválon már hallottuk a dicsőszentmártoniaktól, hogy „a Szabó úr kocsmájában igen jól érezték magukat a magyarhoni vendégek"...) Harmincegy kórus énekelte a Szózatot Nyolcadik éve rendezik meg Tordaszentlászlón a Szent László-napi kórustalálkozót. Idén 31 kórus jelentkezett, Kolozs megyéből, Erdély más vidékeiről és az anyaországból. A vendégeket az ezer lelket számláló faluban Szőke Zoltán relormátus lelkész, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ helyi vezetője, meg a szentlászlói tűzoltók fúvőszenekara fogadta. Azután a helyi református templomban közös istentiszteleten vesz részt a vendégsereg. Az igét Hajdú Zoltán, enyingi lelkipásztor, magyar országgyűlési képviselő hirdette, majd a tordaszentlászlói énekkar és a Szená-torok szolgálatát hallgatta meg a közönség. A templomkertben, a Szent László-szobor előtt a 31 énekkar és a falu népe (merthogy ott volt a falu aprajanagyja) együtt énekelte el a Szózatot. Megrendítő pillanatok voltak, amelyekért érdemes volt elmenni ebbe a kis, Kolozsvár menti faluba... Erzsi néni köszöntője A szertartás után a kórusok menetoszlopba fejlődve vonultak vissza a művelődési házba, ahol előadhatták erre az alkalomra készült produkciójukat. A menet mellett figyeltem fel egy idős, fekete kendős nénire, aki botjára támaszkodva igen gyorsan haladt mellettünk, s közben énekelt. Kondor Ferencné Mátyás Péter Erzsi néni 74 évével derűsen fogadta köszöntésemet. - Isten hozta magát és a Magyarhonból valókat!... • Erzsi néni biztosan emlékszik a régi dalárdafesztiválokra, ahogyan itt nevezik ezeket a találkozókat? - Hogyne, fiam, én már az 1936-os kórusfesztiválra is emlékszem. Akkor is így vonultunk be a faluba, oszt' csuda sok ember volt ám itt. Az asszonyok főztek, sütöttek és a ott lent, kertek alján terítettünk a vendégeknek. • Mindig itt élt a faluban? —• Igen, soha nem mentem el én innen. Itt lakom a Kis utcában, ahol most proszkálunk... • Család? - Vagyon, hála Istennek. Sajnos, a férjem 7 hónapja halt meg, megözvegyültem. Gyerekek vannak. • Erzsi nénivel élnek? - Velem, hála Istennek. Csak ők oda vannak, szegények, a mezőre... Dolgoznak. Kapálnak, kaszálnak. Sok a munka. • Ezek szerint fold is van bőven? - Van, Istennek legyen hála. Három hektár. • Mit termeszjenek rajta? - Kukoricát, krumplit, paszujzöldséget, mindent, ami egy lakásban a családnak kell. De most én is kérdeznék valamit! 9 Tessék. - Hogy érzik magukat Erdélyországban? 9 Köszönöm, kiválóan. Mindenütt nagy szeretettel fogadnak bennünket. - Mert mi is jól éreztük magunkat, amikor Magyarországon voltunk. 9 Merre jártak Erzsi néniék? - Pesten is, Budán is... 9 Áldás békesség, Erzsi néni. Meg: jó egészséget az egész családnak! - búcsúzom el alkalmi kedves ismerősömtől, de ő még utánam szól: - Áldja meg a jóisten magukat is! Szóval, ilyen és hasonló fogadtatásban volt részünk mindenütt. Nemcsak Tordaszéntlászlón, hanem Kolozsvártól Székelyudvarhelyen át Marosvásárhelyig. Meg Bánffyhunyadon, utolsó állomásunkon is. Itt Kusztos Tibor református lelkész fogadott bennünket. A helyi református templomban viszont ott volt a román nemzetiségű polgármester és rendőrfőnök, valamint az egész presbitérium, és a templom is zsúfolásig megtelt hívekkel. A Szená-torok itt is felléptek, ekkor kivételesen Miczinger Ilona budapesti zongoraművész kíséretével, aki kiválóan „birta szóra" a bánffyhunyadi templom orgonáját is. Dr. Kóródi Mária, a parlament alelnöke arról beszélt a bánffyhunyadi gyülekezetnek, hogy az együvé tartozás csodálatos élményét viszi magával a parlamenti csoport, és egyúttal azt a feladatot, hogy az itt szerzett tapasztalatokat, a kölcsönös kapcsolatteremtés szükségességét, továbbadja otthon. Carl Beleites, Halle an der Saale-i evangélikus lelkész, példaértékűnek mondta a sokszínű európai és esetünkben Kárpát-medencei térség egymásra találását, emberi-lelki értékének szemmel látható gazdagítását... A Himnuszt is másként éneklik. Az ötnapos út végeztével kíváncsi voltam a résztvevők véleményére: hogyan élték meg ezt a kies erdélyi tájon tett látogatást? Helyszűke miatt, mindenkit nem kérdezhettem meg. A vélemények egybecsengése miatt, nyilván nem fontos a nyilatkozó neve mellé odaírnom, hogy melyik párt tagja, kit képvisel. Itt, illetve ott, mindenki egyet képviselt: az anyaországot. Dr. Kovács Kálmán országgyűlési képviselő: - Felejthetetlen élmény volt számomra ez az öt nap. Az a fogadtatás, amelyben részesítettek bennünket, megerősített mindannyiunkat abban a hitben, hogy lelkünk átölelte a Kárpát-medencét. Iványi Tamás, országgyűlési képviselő, a Szená-torok karnagya: - Múlt év novemberében állt össze ez a kórus, s egy karácsonyi koncerten léptünk fel először. Azóta eltelt 8 hónap, s ilyenkor kezd egy gyerek is talpra állni... Mi is kezdünk összerázódni, szakmailag jól teljesíteni. Amikor Erdélybe látogatunk, óhatatlanul bennünk van, hogy mi ide valamit adni jövünk, mert mi vagyunk az anyaország. Mi azt tapasztaltuk, hogy fordítva működik: sokkal többet kaptunk, mint amennyit adhattunk! Gyimóthy Géza, országgyűlési képviselő: - Hetedszer jártam Erdélyben, de talán ez az utam sikerült a legjobban. Úgy érzem, most már nemcsak magunknak, hanem a közönségnek is élményt tudunk nyújtani. Jó volt látni azt a küzdelmet, amelyet az erdélyi magyarság folytat a nemzeti identitásáért. Én a Deák Ferenc által mondott bölcsességet vallom: Amiről önként lemond egy nemzet, az örökre elvesz egy nemzet számára. De amit erőszakkal vettek el tőle, azt a jóisten még jóra fordíthatja. Dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke: - Nagy szeretettel és elvárásokkal fogadtak bennünket. Ezek az elvárások arról szóltak, hogy mennyire figyelünk oda arra, ami történik ezen a tájon: mennyire tudják megőrizni a kulturális értékeket, a hagyományokat, s miben tudunk mi segíteni. Számomra egyébként az volt a legnagyobb élmény, amikor együtt énekeltük a tordaszentlászlói templomkertben a Himnuszt, mert itt valahogy másként éneklik a nemzeti imát. mint otthon. Több b - az erő, és mintha a hu több lenne. Talán éppen azért, mert sokkal nehezebb körülmények között élik meg magyarságukat az itteniek... Rózsa Edit, országgyűlési képviselő: - Ez az utazás azoknak az élményeknek a megerősítését jelentette számomra, amelyeket gyermekkoromban átélhettem, mert anyai ágon a Partiumból származom. Minden nyaramat ott töltöttem. Ilyen melegségben, barátságban, ilyen hangulatban, mint most. Ezeknek az élményeknek az előjövetelét érzem most ismét. Kusztos Tibor, bánffyhunyadi református lelkész: - Számomra és gyülekezetem részére feltétlenül megerősítést jelentett a magyar parlament e csoportjának látogatása. Az irántunk való törődést látták, kinyithatták szívüket-lelküket, és nem a pártok közötti harcokra, hanem a magyar törvényhozás képviselőire figyelhettek. A hírlapíró, akinek az a megtisztelő szerep jutott, hogy a parlamenti delegáció szóvivője legyen, csak aláhúzhatja mindazt, amit a megszólaltatottak elmondtak. Sajnos, az írott sajtó eszközeivel ő sem tudja visszaadni azt a katartikus érzést, amelyet az erdélyi út során tapasztalt. Azt egyszer, legalább egyszer az életben, meg kell élni. Mindenkinek. Kisimre Ferenc