Délmagyarország, 1997. július (87. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-21 / 168. szám

10 SZOLGÁLTATÁS - INFORMÁCIÓ HÉTFŐ, 1997. JÚL. 21. • Segítség az árvízkárosultaknak Adományok, segélyek • Budapest (MTI) A viszonylag szolid in­dulás után egyre több adomány érkezik a kö­zép-európai árvízkáro­sultak megsegítésére rendezett gyűjtés szer­vezőihez. A legkoráb­ban azonban csak hét­főn állnak rendelkezésre pontos adatok arról, hogy mennyi pénz is ér­kezett eddig az e célra nyitott bankszámlára. Rózsa György, a Magyar Vöröskereszt főtitkára el­mondta: eddig számos vál­lalattól kaptak - nemegyszer több kamionnyi - adományt. Felhívta ugyanakkor a figyel­met arra, hogy az árvíz sújtotta területeken ma tartós élelmi­szerekre, bébiételre, oltóa­nyagra, tisztasági és egészség­ügyi eszközökre, gyertyára, lámpára, ágyneműre, szállító­eszközökre, valamint fertőtle­nítő- és gyógyszerekre van a legnagyobb szükség. A Polgári Védelem Országos Parancsnokságának (PVOP) operatfv csoportjától szombat délután kapott felvilágosítás szerint a megyei pv-szervek a nap folyamán jelzik a központ­nak, milyen eszközökkel tud­nak hozzájárulni a „Baráti kéz" elnevezésű akció sikeré­hez. A tájékoztatás szerint már a jövő hét első napjaiban indít­hatnak egy vasúti segélyszál­lítmányt. A PVOP illetékesei elsősorban a helyreállításhoz szükséges eszközök, lakókon­ténerek, valamint ivóviz kijut­tatását tervezik. A polgári védelem sajtó­ügyeletese elmondta: az első Magyarországról indított se­gélykonvoj péntek este megér­kezett Wroclawba. A 25 fős csapat világító- és műszaki eszközöket, szivattyúkat és víztisztító berendezést, vala­mint a fővárosi önkormányzat vizet, élelmiszereket és tiszta­sági felszereléseket tartalmazó adományát és a pv által kül­dött kétezer pár gumicsizmát vitt az elöntött városba. Szom­baton délután Krakkónál járt a második magyar csoport, amely várhatólag még a nap folyamán megérkezik célállo­mására - ez a magyar kor­írliny által felajánlott 15 nagy teljesítményű szivattyú mellett világítóeszközöket és műszaki mentéshez szükséges berende­zéseket visz Wroclawba. Bravúros nyomozás • Vác (MTI) A Váci Büntetés-végrehajtá­si Intézet külső munkahelyéről július 19-én megszökött Botos József 25 éves nagyoroszi la­kos, aki rablás miatt töltötte öt év négy hónapos büntetését, s két év múlva szabadult volna. A rabló nem sokáig élvezhette a „szabad levegőt", mert szöké­se után alig egy órával elfogták a forró nyomon induló váci rendőrök a verőce-fenyvesi vasúti megállóban. Botos Jó­zsef a vasárnapot már ismét a zárkában töltötte. 3-5000 nm-es 7 m belmagasságú csarnok, valamint 100-1000 nm közötti épületek raktározás céljára hosszabb távon kiadók. Érdeklődni: 62/434-134/ 108, 109 mellék 8.30-15.30 között. Tájékoztatást ad: Gábor Ildikó Telefon: 62/481-281/1 orvosi ügyelet • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri, este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! O BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személye­ket Szegeden a SZOTE Trauma­tológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebé­szeti (nem baleseti!!) és urológi­ai felvételi ügyeletet a II. Kór­ház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermek­sebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályán történik. O KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET a mentők Kossuth Lajos sugárút 15-17. szám alatti épületében, hétköznap 17 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30­ig, szombaton, vasárnap és ün­nepnapokon reggel 7 óra 30-tól másnap reggel 7 óra 30-ig. Tel.: 474-374. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT NAPPALI ÜGYELET: hétköz­nap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelő­ben történik a sürgős esetek or­vosi ellátása. O GYERMEKGYÓGYÁSZAT ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköz­nap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihív­ható. Telefon: 474-374. • CSALÁDVÉDELMI TA­NÁCSADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Esz­perantó utca 1. szám alatt, tele­fon: 498-184. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS: Család'és Nővédelmi Tanács­adó. Debreceni u. 2. Telefon: 48-36-31. • MÓRAHALMON REUMA­TOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 10.30-12, csütörtökön 15-18 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT: éjjel-nappal hívható. Telefon: 311-000. A hí­vás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol­gyógyszer) krízisellátó, ambu­láns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály. Kálvári sgt. 57. • HÁZI SZAKÁPOLÁS: Sze­gedi Kék Kereszt Szolgálat. Tel.: 469-300, 489-215. OREX KERESKEDŐHÁZ Rt. Nyári meglepetés az OREX-nél Minden ú) arany ékszer és 50 000 Ft alatti karóra 10% engedménnyel kapható július 21-3l-ig RAGYOGÓ NYÁR - RAGYOGÓ ÁR % OREX Kárász u. 13. Kárász u. Kölcsey u sarok. Az Alsó-Tisza­vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség bérbeadja szabad irodahelyiségeit a Szeged, Irinyi J. u. 1. sz. alatti irodaépület IV. emeletén. Az 5 db helyiség bérbe vehető együtt, illetve külön-külön is. Érdeklődni lehet személyesen a fenti címen, illetve telefonon a 326-377/21428 melléken, a főkönyvelőségen. r AKCIÓ! AKCIÓ! PVC és TAPÉTA 10-30% engedménnyel PVC 690 Ft/fm-től tapéta 398 Ft/tek-től REKLÁMÁRON viaszosvászon, műanyag lambéria, festékáru, harmonikaajtó, álmeny- | nyezet, ragasztók és szegők. Szeged, Kálvin téri Üzletház közérdekű tájékoztatás • MENTŐK: 104 • RENDŐRSÉG: 107 • MEGYEI BALESETMEG­ELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 32+312 • TŰZOLTÓSÁG: 105 • ÖNKORMÁNYZATI VÁ­ROSŐRSÉG Szeged, Rókusi krt. 66. Ügyelet: 16-20 óráig. Tel.: 60/301-125, 62/407-960. CB hívó „K"-10 Megye 1. • A POLGÁRŐR SZÖVET­SÉG ÉS A VAGYONVÉDEL­MI SZÖVETSÉG Szegeden, a Rákóczi tér 1. 419-es szobában kedden és pénteken 10-12 óra között díjmentes szaktanácsot ad. Tel.: 483-583/194-es vagy 208-as mellék. Az éjjel-nappali diszpécserszolgálat Szegeden, a Fő fasor 152. szám alatt. Tel.: 06-62 438-495. • MÁV-INFORMÁCIÓ: 421­821; belföldi utazási ügyekben 5-23 óra között: 62-405-112. • ÖNKORMÁNYZATI szo­ciális irodák: Kereszttöltés u. 29/B (tel.: 469-046); Kossuth L. sgt. 115. (tel.: 489-086); Alsó kikötő sor 5. (tel.: 434-162). • INTERCITY menetjegyren­delés: 310-136 • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 421-478 • AUTÓMENTŐ: 470-470 • ZÖLDTELEFON: 475-375 • AUTÓKLUB SEGÉLY­SZOLGÁLAT 088 • TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMÜGYINTÉZÉS. Zoll­Platz Kft. Vámügynökség ­munkanapokon. Tel.: 421-011, fax: 325-788 szervizek e ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. e FÖLDGÁZSZOLGÁLTA­TÁSI HIBÁK (gázhiány, gáz­szivárgás) BEJELENTÉSE. DÉ­GÁZ RT. Munkanapokon 7-18, szombaton 7-12 óráig: 482-084, 312-287; éjszaka és munkaszü­neti nap: 482-084,471-968. e TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) e VÍZ- ÉS CSATORNAHÁ­LÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155 Mesterek a házhoz és a háztartáshoz KLÍMÁK KAPHATÓK NAGY ÁRKEDVEZMÉNNYEL. OTP.-hitel, tervezés, szerelés, szervizelés, szaktanácsadás. 'Cím: Műszaki Áruház, Szeged. Fekete sas u. 28. Tel.: 62/326-928. ÜVEG, TÜKÖR, KEPKERET, PLEXI, LEXAN Műanyag üregkamrás és tömör plexilemezek méretre • és beépítése. Törhetetlen, könnyű UV-szűr<5, hajlítható. Szilánk, Szeged, Teréz u. 42. Tel./fax: 62/313-633. Nyitva: h-p: 7-18, sz:| 7-12 óráig. EPULET-, LAKASKARBANTARTAS Rózsa Miklós. Minden szakmában - mindig ­mindennemű javítás. Hétfőtől hétfőig. Tel.: 469-404, Szeged, Kereszttöltés u. 12. „ | i |——— esterségem címere Szennyvízszippantás, szállítás 5m'-es és lOm'-es kocsikkal, csatornamosás, valamint konténeres szemét- és törmelékszállítás HIVATALOS ENGEDÉLLYEL. 1AC7.1 ZOLTÁN településszolgáltató cég Tel.: 62/272-760, 30/253-293. SÓDERDEPÓ: SÓDER, marosi homok, bányahomok, osztályozott kavics - kohósalak házhoz szállítása min. 3 m'-lál TAVALYI ÁRON. Alapba való BETONTÖRMELÉK házhoz szállítása. Tel.: 62/484-133, 62/463-060 ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft. MAROSI HOMOK ÉS SÓDER házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313-470, 312-692 SZEGED, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget mcF Műszaki Kereskedés ZANUSSI LEHEL HÚTÓGÉPVÁSÁR ÉS CSEREAKCIÓ! hütögépcsereakció! 1601 normál 38 900 32 900 2501 normál 47 900 37 900 280/601 kombi 64 600 53 900 Szeged, Dorozsmai út-Adél köz 1. T.: 421-122. Díjtalan házhozszállítás, kedvező hitellehetőség WOMA Kft. Szippantás Napos u. 3. Tel.: 62/499-994 Csatornatisztítás Napos u. 3. Tel.: 62/499-994 Duguláselhárítás 62/414-356 Veszélyes hulladékok szállítása 62/480-119 (olajos iszap, fáradtolaj, 06-60/450-430 galvániszap) ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS MAPE1 NAGYKERESKEDÉS Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy 1997. július 21.-július 29-ig SZABADSÁG MIATT ZÁRVA TARTUNK Nyitás: 1997. július 30-án, 7 órakor. Cfm: Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig, szo., vas.: zárva. MA OKÉT KÖSZÖNTIK Tápéra, Bényai Jánosnénak 50. születésnapjára nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánunk Mama, Melinda, Tibi, Erika, Flóra Dr. V. Ür! Gratulálunk, hogy ismét megkezdi munkáját! R. T. és B. S. Legkedvencebb Gáborom! Nagyon sok és boldog szülinapot kíván Gabi! • Mi az igazság? Hús, zsir és egészség Ez sem egészségtelen! (Fotó: Révész Róbert) MAROSD<™>MPER 6772 DESZK, ALKOTMÁNY U. 43. MAROSI HOMOK. BÁNYAHOMOK. FÖVENY ÉS FÖLD szállítása Megrendelhető: Tel.: 62/371-407. Pénteki lapunk egyik írásában a szívkoszorú­ér-betegség lehetséges okait taglaltuk, közöttük a disznózsírral történd sütést. Nem késett a vá­lasz, hiszen az országos szaktekintély az ellenvé­leményének ad most hangot. Hallgattassék meg tehát a másik fél is: A hús és húskészítmé­nyek jelentik a legfontosabb állati eredetű fehérjeforrást. Az állati fehérjék az emberi szervezet számára megfelelő arányban tartalmazzák az esszenciális aminosavakat, amelyeket a szervezet előál­lítani nem tud, de amelyek feltétlenül szükségesek a szervezet felépítéséhez. A húsban lévő zsiradékok tartalmazzák az esszenciális zsírsavakat és zsírban oldó­dó vitaminokat, amelyeket a szervezet szintén nem tud előállítani, de nélkülözhetet­lenek. A zsír minden sejt építőköve, fontos és olcsó energiaforrás. A húsételek és a húskészítmények í#e, lak­tató hatása jelentős részben a zsíroknak köszönhető. A zsír aromahordozó, zstr nélkül a főszerek, sőt a hús gazdag aromája sem érvényesül. A hús jelentős B-vitamin­forrás, fontos cink-, réz- és mangánforrás, mindezek a szervezet működésének lé­nyegét adó enzimek tevé­kenységéhez nélkülözhetet­lenek. A hús tartalmazza a legtöbb felszívódó vasat, sőt elősegíti más élelmiszerek­ben lévő vas felszívódását is. Mindezeken túl a megfe­lelően előkészített húsétel vagy hústermék fogyasztása a legnagyobb gasztronómiai élvezetek közé sorolható. Érthető ezek alapján, hogy akik a fentiekben csak vázlatosan felsorolt előnyös tulajdonságok töredékével sem bíró élelmiszereket el akaiják adni, megpróbálják a húst támadni és más élelmi­szerek hátrányos tulajdonsá­gairól mólyen hallgatni. Melyek a gyakrabban em­lített vádak? „A húsnak túl nagy a zsírtartalma, a hús csak telített zsírsavakat tar­talmaz és nagy a koleszterin­tartalma." Ezzel szemben mi a valóság? A sovány sertéshús (karaj, dió, lapocka) zsírtartalma 5 százalék alatt van, a csirke­combé 5 százalék felett!! A sertészsír zsírsavtartalmának több mint fele telítetlen zsír­savakból áll, a húsban pedig jelentős mennyiségű a fosz­folipid, amely a sejtmemb­ránalkotó és még nagyobb arányban tartalmaz telítetlen zsírsavakat. A sertés- és marhahús koleszterintartal­ma a csirkemell és -comb koleszterintartalmával azo­nos!! (80-90 mg/100 g). Ugyanakkor például a vaj­ban 190, a sajtban 160, a to­jássárgájában 1200 mg/100 g a koleszterintartalom. És most nézzük, mi a helyzet a többi élelmiszerrel! A sütésre a zsír helyett ajánlott növényi olaj telítet­len zsírsavakban gazdagsága kifejezetten hátrányos, mivel a sütés hőmérsékletén muta­gén és rákkeltő anyagok ke­letkeznek! A telített zsírsa­vakat is tartalmazó sertés­zsírban sütéskor ez sokkal kevésbé következik be. Egy másik élelmiszercso­porttal kapcsolatban érde­mes megemlíteni, hogy a nö­vényi eredetű élelmiszerek (zöldségfélék) igen nagy koncentrációban tartalmaz­nak nitrátot (répafélék pl. akár 7000 mg/kg-ot), a nit­rátból a szervezetben szintén rákkeltő anyagok keletkez­hetnek. A termőhelytől füg­gően a növényi eredetű élel­miszerek jelentős menny­iségben tartalmazhatnak ne­hézfém és peszticidszennye­zéseket is. Mindezeken túl sem a nö­vényi olajok, sem a zöldség­félék értelemszerűen nem tartalmazzák a fontos esz­szenciális aminosavakat, esszenciális zsírsavakat és a könnyen felszívódó vasat sem. Ezek után mit fo­gyasszunk, hogyan táplál­kozzunk? Alapigazság: csakis a vál­tozatos, kiegyensúlyozott táplálkozás egészséges, a túlzott zöldségfogyasztás ugyanúgy nem egészséges, mint a túlzott zsírfogyassz­tás, az olajban sütés pedig kifejezetten egészségtelen. A húsnak, amely - láttuk - számos életfontosságú anyagot tartalmaz, feltétle­nül helye van az egészséges étrendben és a húskészítmé­nyekkel együtt a gasztronó­miai örömök között. Dr. Incze Kálmán igazgató, Országos Húsipari Kutatóintézet, Budapest PARTIMER ftllFTOÉPf Vtn UMÚ2UT Gázkészülékek, radiátorok, acél-, műanyag- és rézcsövek, fittingek, szaniter- és fürdőszoba­ÖNTÖDE KFT. Szeged, Kálvária sgt. 73­Tel./fax: 62/468-838 berendezések, fehér ESTAP fürdőkádak 14 000 Ft-os akciós áron. PAPP AUTOHAZ Alapítva 1973 • Használtautó-kereskedés • Adásvétel, beszámítás, • Bizományosi értékesítés • Rokkantsági utalvány elfogadása. Szeged, Berlini krt. 7. TeL: 62-498 504 3,33/4

Next

/
Oldalképek
Tartalom