Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-04 / 128. szám

Podmaniczky Szilárd Menedzsment F an egy kis sörpocakom, igaz, de a tenisszel ellene teszek. Hízni semmiképpen nem akarok, mert ak­kor tokám is lesz, és rábuggyan a nyakkendőmre. Egy pillanat, fölve­szem a telefont. Ezen a héten ez volt a harmadik házzassági ajánlatom. Pedig nős vagyok, négy gyerek apja. A gyermeknevelésben nem tudom ki­venni az oroszlánrészem, mert ren­geteg más dolgom van, biztosítanom kell a megélhetést. Na persze, ez nem azt jelenti, hogy rosszul élünk, ellenkezőleg, nagyon is jól, és már annyira megszoktuk ezt a színvona­lat, hogy a kisebb esések is elgondol­kodtatnak. A szegényeket sajnálom, de nem tudok értük mit tenni. Nem adhatok mindenkinek pénzt, azt ne­kem is meg kell keresnem. A hasz­nált ruháimat szívesen odaadnám, csak hát nem tudom, hogyan megy ez, hogy ne sértsem meg őket. Beval­lom, többször gondoltam arra, hogy szeretőt tartok, mert abban a körben, ahol dolgozom, ez így szokás. De úgy érzem, a lelkiismeretes fajtából való vagyok, és ezzel nem tudnék elszá­molni magamnak. Az autónkat két éve cseréltem le, az idén nyárra ter­vezek egy külföldi utat. Mindenkép­pen déli országba utazunk, ott több a napos idő, és nem szeretném esőben eltölteni azt a két hetet. Nem régen az egyik kollégám feltette azt a kér­dést nekem, hogy mit szeretnék még az életben elérni. Nem tudtam azon­nal válaszolni, napokig gondolkod­tam rajta, de úgy érzem, elégedett vagyok, mindenem ideálisan meg­van, amire ember csak vágyhat. Ez a munkám szempontjából is nagyon fontos, kiegyensúlyozottnak kell len­nem, különben nem tudok jó üzlete­ket kötni, nem tudok megfelelően mérlegelni, s elég egy kis baklövés, hogy ne álljanak velem szóba többet. Szeretnék többet lenni a családom­mal, mert ha felnőnek a gyerekek, ez az idő már nem lesz többet, hogy öl­be vegyem vagy játsszak velük. Ilyenkor mindig újra kisgyereknek érzem magam, és elfelejtem a napi gondokat, jobban kikapcsolódok, mint bármi másban. Mint már emlí­tettem, főként sörös vagyok, néha meg is szólnak érte, hogy nem va­gyok igazi magyar, azt mondják, igyak inkább bort vagy viszkit. Tévét ritkán nézek, de akkor inkább sómű­sort, ha tehetem, az megint csak elsi­mítja a gondolataimat. Sokszor a hitvégeken is dolgoznom kell, és ezúton szeretném megköszönni a családomnak, Hogy mindenben mel­lettem áll, és lehetővé teszik, hogy csak a munkámra kell koncentrál­nom. A feleségemet szeretem, el sem tudnám képzelni nélküle az életemet. Egy dologra mégis csak vágynék, most jutott eszembe, arra, hogy sze­retnék mindig így élni Az Országos Meteoro­lógiai Szolgalat jelenti: A Délkelet-, Kelet-Eu­rópát már napok óta ki­toltó hideg levegőt las­sanként a nyugat felől érkező melegebb léghul­lámok váltjak fel. Jelen­leg a Balkán-félszigettől a Kárpát-medencén át a Kelet-európa síkságig sekély ciklonok hatása­ra a többször erősen megnövekvő felhőzetből szórványosan alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. Nyugat-, Észak­nyugat-Európában ugyanakkor a leszálló légmozgások hatására kevés a felhő, sokat süt a nap. Hazánkban ma estig országszerte csök­ken a felhőzet, csak el­szórtan várható már zá­por, zivatar. A legmaga­sabb nappali hőmérsék­let 19 és 24 fok között alakul. A Nap kot: 04.49, nyugszik: 20.36, c A Hold kot: 04.34, nyugszik: 19.32. Napi átlaghőmérséklet A vízállás tegnap A Tisza Szegednél: 295 cm, Csongrádnál: 250 cm. Mindszentnél: 298 cm. A vtz hőfoka Szögödön: 15,3 *C Makőnál: 09 cm. kettes Az Ors állományából ,N zággyülésl Könyvtár mányábót törölve Szegeden Lengyel Gábor Károly Június 3., 9 óra 25 perc, 3570 g. Sz.: Rátfai Andrea és Lengyel Zsolt (Szeged). Üveges Vivien Elvira Június 2., 15 óra 15 pere, 3860 g. Sz.: Üveges Beáta és Leen­dert Lennert Jobse (Orosháza). Gulyás Márkó Június 2., 11 óra, 3450 g. Sz.: Juhász Gyöngyi és Gulyás János (Medgyesbodzás). Szabó Bianka Klára Június 2., 11 óra 40 perc, 3540 g. Sz.: Osváth Zsuzsanna és Szabó Miklós (Szeged). Pálnok Patrich Sándor Június 2., 14 óra 45 perc, 4040 g. Sz.: Molnár Éva, Pálnok Sándor (Kistelek). Héttők Barbara Június 2., 15 óra 35 perc, 4560 g. Sz.: Engi Éva és Hebők Ferenc (Szeged). Hosszú László Imre Június 3., 1 óra 40 perc, 3650 g. Sz.: Harangozó Erika és Hosszú Csaba (Kiszombor). Szimán Tamás Június 3., 1 óra 35 perc, 3230 g. Sz.: Vörös Aranka és Szimán Sándor (Csanádpalota). Juhász Nikolett Gabriella Június 3., 2 óra 20 perc, 2900 g. Sz.: Rauck Etelka és Juhász Zoltán (Deszk). Fodor Sándor József Június 3., 6 óra, 3000 g. Sz.: Kovács Hajnalka és Fodor Sán­dor (Csólyospálos). Medvegy Nóra Június 3., 9 óra 25 perc, 3110 g. Sz.: Pillár Tünde és Medvegy Mihály (Szeged). Fejes Renáta Magdolna Június 3., 11 óra 40 perc, 2420 g. Sz.: Kulcsár Anikó és Fejes István (Orosháza). Pajcsin Áron Zoltán Június 2., 12 óra 35 perc, 3250 g. Sz.: Bozsó Szilvia és Pajcsin Zoltán (Deszk). Kanalas Ramóna Június 3,0 óra 7 perc, 3480 g. Sz.: Hinkó Renáta és Kanalas Jó­zsef (Baks). Horváth Dénes Máté Június 3., I óra 45 perc, 3420 g. Sz.: Németh Ildikó és Horváth Dénes Szabolcs (Domaszék). Koszta Krisztina Június 3., 7 óra 3 perc, 3560 g. Sz.: Dörmó Krisztina és Kosz­ta Mátyás (Szeged). Ghariban Fatima Június 3„8 óra 55 perc, 3200 g. Csányi Tímea és Ghariban Nejad (Szeged). Király Bence Június 3., 13 óra 24 perc, 3350 g és Király Sára Június 3., 13 óra 25 perc, 2600 g. Sz.: Bata Éva és Király László (Orosháza). Farkas Mónika Kitti Június 3., 14 óra 17 perc, 3115 g. Sz.: Lévai Anna és Far­kas István (Szeged). Vásárhelyen Kovács Márk Imre Június 2., 17 óra 25 perc, 3400 g. Sz.: Kovácsné Czék­mány Tünde és Kovács Imre. Makón Kiss Norbert Június 2., 10 óra 40 perc, 2700 g. Sz.: Bárányi Ildikó és Kiss Ferenc (Makó). Atyimás Tamás Június 2., 16 óra 5 perc, 3000 g. Sz.: Atyimás Erika és Ke­resztúri Tamás (Magyarcsanád). Balogh Annabella Magdolna Június 3., 4 óra, 3200 g. Sz.: Balogh Ildikó és Balogh László (Szeged). A családoknak szívből gratulálunk! Friderikusz Sándor meghívására Budapesten tar­tózkodik Cindy Crawford. A világhírú topmodellt csütörtökön láthatják a nézők a Friderikusz-show­ban. (MTI Telefotó) Isten éltesse! BULCSÚ Valószínűleg régi ma­gyar személynévből ala­kult ki, de eredete bizony­talan. Lehet, hogy a ma­gyar búcsú szóval azonos, jelentése ez esetben: bo­csátó, tudniillik a vérszer­ződésben vért kibocsátó. Mások szerint török erede­tű és jelentése: (vért) keve­rő. Elég ritka férfinév. Habsburg utca Benidorm spanyol kikötő­város egyik utcáját Habs­burg Ottóról, a bajor CSU Európa Tanács-béli képvise­lőjéről, az utolsó osztrák császár fiáról nevezték el. A hetvenezer lakosú város el­öljárósága elhatározta, hogy az eddigi .Jugoszlávia utca" nevét „Ottó von Habsburg utcára" változtatják. Habs­burg Ottó évek óta a spanyol városban tölti szabadságát, és 1995 óta Benidorm elöljá­róságának tiszteletbeli tagja. Vulkánkitörés Guatemalában Guatemala nyugati részén a hatóságok hétfőn megkezd­ték a Santiaguito tűzhányó környékén több falu lakossá­gának kitelepítését. Mint Eddy Sanchez, a Földrengés­és Tűzhányómegfigyelő In­tézet igazgatója közölte, ezt a lépést a fővárostól mintegy 200 kilométerre nyugatra, a Quetzaltenango tartomány­ban emelkedő hegy állapota tette szükségessé. Húsz vagon hamis vodka Húsz vagon észak-oszéti­ai eredetű hamisított vodkát fedezett fel a rendőrség a minap a csertanovói vasútál­lomáson Moszkvában. A húsz vagonban 240 ezer pa­lack hígított ipari szesz volt. A palackokon a „Mosz­kovszkaja" és „Russzkaja" vodkamárkanév díszelgett. A hamisítók markát ezért a mennyiségért 12 milliárd ru­bel üthette volna. Halálba kergetett ügyész öngyilkosságot követett el az észak-oroszországi Ar­hangelszkben egy államü­gyész, akit megzsarolt egy bűnöző társaság. A 49 esz­tendős Anatolij Klimov szombaton végzett magával szolgálati pisztolyával. Holt­testére irodájában bukkantak rá, s mellette hevert búcsúle­vele, amelyben azt írta, hogy képtelen volt elviselni a bű­nöző hálózat részéről reá ne­hezedő nyomást. Különös gázolás Kengurut gázolt el a le­szállást követően egy kis utasszállító repülőgép ked­den Melbourne-től északra. Az erszényes akkor akart át­ugrani a leszállópálya egyik oldaláról a másikra, amikor gép talajt fogott. A légijármű telibe találta az állatot. Le­szakadt az elülső futómű, s a gép még mintegy 180 métert csúszott, mielőtt megállt volna. Négy utasa közül sen­ki sem sebesült meg, a ken­guru viszont odaveszett. Felrobbant benzinkút Felrobbant egy benzinkút keddre virradó éjszaka a szlovákiai Pöstyénben. A robbanás akkor következett be, amikor a benzinkút keze­lője a gépházban kikapcsolta a szivattyút. A gépház meg­rongálódott, a benzinkút ke­zelője megsérült, kórházba szállították. A benzinkút környékét lezárták. • A Két Lottí (33-ból 3-at) 23. játékhetén sem volt telitalálat, így a 3+3-asokra jutó 84 millió 571 ezer 291 forint tovább hal­mozódik. A háromtalálatosok nyereménye 27 ezer 751, a ket­teseké 241 forint. A nyerőszá­mok: 19, 29, 39 és 12, 16, 26. A heti és előfizetéses szelvénye­ket péntekig veszik át a megyei postahivatalokban, takarékszö­vetkezetekben. IBUSZ és Exp­ress irodákban. Sorsolás ked­denként 10 órakor. (x) SZAMSZURKA Kérjük, Figyelje mindenki az Előfizetői klubkártyájának számát - csütörtökön derül ki, hogy megnyerte-e ajándékunkat! A játék részletes leírása ugyancsak csütörtöki számunkban található. 9* Maratoni Monopoly a víz alatt Egy belga búvárklub öt tagja be akar kerülni a Guinness Rekordok Könyvébe azzal, hogy több mint harminc órán keresztül megszakítás nélkül játszott Monopolyt a víz alatt. A közép-belgiumi Aalst búvár­klubjának tagjai 30 óra és 15 perc elteltével fejezték be a víz alatti játszmát, megdöntve ezzel a kilenc és fél órás elözö rekordot. (MTI Telefotó) Bécsi parkolási díjak A feltaláló végzete • Bécs (MTI) Bécsben hétfőtől már nemcsak az 1., a 6. és a 9. kerületben, hanem a 4. és az 5. kerületben is mindenhol fizetni kell a parkolásért. Az osztrák főváros vezetése azért döntött ügy, hogy - a 2. és a 20. kerület kivételé­vel - minden belvároshoz közel eső kerületben parko­lási díjat vezet be, mert azt reméli: a lakosság és a láto­gatók nagyobb része veszi igénybe a tömegközlekedési eszközöket és a mélygará­zsokat, s ezzel megszűnik a zsúfoltság, csökken a zaj és a környezetszennyezés. A díjat nem szemé­lyek szedik be, hanem a tra­fikokban kapható, fél-, egy és másfél órára szóló parko­lócédulát kell kitölteni, és azt jól látható helyen a szélvédő mögött elhelyezni (egy óra 12 schillingbe ke­rül). Hétköznapokon reggel 9 és este 8 óra között maxi­mum két óra hosszat állhat ugyanazon a helyen az autó, szombaton a bevásárlóutcák környékén, a külön kijelölt helyeken kell parkolási dijat fizetni. Vasárnap - ahogy a többi kerületben is - a par­kolás ingyenes. • Prága (MTI) A Semtex nevű hírhedt műanyag robbanószer egyik feltalálója a jelek szerint ön­gyilkosságot követett el ez­zel a mindenek előtt terro­risták által keresett anyag­gal. Bohumil Sole több mint egy hete vesztette életét a Prágától mintegy 300 kilo­méterre keletre fekvő Jeser­nik gyógyüdülőhely egyik fürdőjében történt robbanás­tól. A hatóságok eredetileg abból indultak ki, hogy több személy halt meg a robba­nás következtében. Később kiderült, hogy az összesze­dett testrészek egyetlen fér­fitől származnak, az pedig Bohumil Sole. Feltételezik, hogy a 20 személy sérülésével járó robbanást robbanóanyag­kombináció okozta. Sole korábban a Semte­xet gyártó Synthesia cég al­kalmazottja volt, s pszichi­átriai problémái miatt ismé­telten pihenni küldték. A rendőrség szerint Sole be­tegsége váltotta ki öngyil­kosságát. A tragédia után a rendőrök mintegy 55 kilo­gramm robbanóanyagot ta­láltak Sole lakásán. Változás előtt áll Európa időjárása Csongrád megyé­ben ma az alábbi vá­rosok körzetében számithatnak sebes­ségellenórzési akció­ra.a járművezetők. Szeged: 5 és 7, vala­mint 9 és 23; Kistelek 9 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom