Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-28 / 149. szám

SZOMBAT, 1997. JÚN. 28. SZEGED 5 csörög a Pannon PSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, ta­pasztalataikat ezen a héten ügyeletes újságíró munkatársunkkal, Panek Józseffel oszthatják meg. Munkana­pokon reggel 8 és 10 óra, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjuk hí­vásaikat a 06-20-432-663-as rádiótelefonszámon. El­veszett tárgyakat kereső olvasóink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondanivalójukat. Köszönet. Király Endré­né, a Családsegítő Ház ve­zetője köszönte meg az Eöt­vös Cirkusz által felajánlott tiszteletjegyeket: a gyere­keknek felejthetetlen él­ményt nyújtott az előadás. Vezeték. Kónya Tünde a 498-440-ről a Szegedi Víz­mű Kft.-vei kötött szerző­dést szennyvízcsatornázás­ra. 70 ezer forintért az utcá­ban le is fektették a csöve­ket, amikor kiderült, hogy a vízmű által lefektetett csö­vek és a házbéliek között szintkülönbség van, s összekötésük Így lehetetlen. Olvasónk panaszolja, hogy a pénzt nem akaiják vissza­adni, és a kifizetett összeg­ből a problémát sem „hárít­ják" el. „Mentők". R. N. felin­dultan mesélte, hogy városi önkormányzati képviselő édesapját, aki néhány hete részlegesen megbénult, mentő szállította át az új klinikáról a belklinikái ki­vizsgálásra. Hívónk szerint, amikor visszahozták, a nő­vérek szeme láttára a men­tősök úgy borították ki, „mintha homokot öntené­nek ki talicskából", s a be­szédképtelen beteg megbé­nult jobb keze maga alá szorult. Olvasónk fel van háborodva a bánásmód mi­att. Szúnyogok. Gáspár Ist­ván Béketelepről háborog a szúnyogok, illetve az irtás elmaradása miatt. A békete­lepiek annak idején láttak ugyan egy repülőt elhúzni maguk fölött, de, mint olva­sónk mondja, annyi a szú­nyog, hogy nem hiszik, hogy irtottak volna. Kutak. Papi Miklósné azt szeretné, ha legalább nyáron működnének a váro­si utcai kiskutak. A Lechner térit például nemrég megja­víttatta KHT, de ismét nem működik. Torlódás. Egri Zoltán Gyálarétról arra kíváncsi, hogy a sokszori ígérgetés után mikor javítják ki a Ko­szorú utca és a Gyékényes út sarkán a kanyarban lévő 40 centiméteres burkolat­feltorlódást. PANNON nm Ai élvonal. GSM • A repülőgép az államra száll Olajszőkítésből: 400 milliő A szegedi repülőtér hangárjában porosodik a Hung-ltália gépe. (DM-fotó) A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyete­men, tegnap tartották a tanévzáró ünnepséget, amelynek keretében ad­tak át kinevezéseket, elis­merő okleveleket és ki­tüntetéseket, a többi kö­zött a Szent-Györgyi Al­bert Emlékérmet. A szegedi orvosegyetem támogatásában, fejlesztésében sok éven át kifejtett eredmé­nyes munkájukért ketten ve­hették át az egyetem névadó­járól elnevezett emlékérmet: dr. Kaáli Nagy Géza és dr. Bódis Lajos. Dr. Kaáli Nagy Géza - a SZOTE egykori hallgatója - a New York-i Albert Einstein College of Medicine profesz­szora, hosszú évek óta, a róla elnevezett alapítvány ösztön­díjával támogatja a szegedi orvosegyetem hallgatóinak tu­dományos diákköri munkáját, valamint az egyetemen folyó kutatásokat, munkát. Rend­• Munkatársunktól A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Tanácsa dr. Fráter Loránd rektor elnökletével ma, szombaton délelőtt 11 óra­kor az egyetem központi épületének aulájában fogor­vosokat avat. A 22 doktorjelölt közül 3­an summa cum laude, 14-en cum laude, 5-en rite minősí­téssel kapnak diplomát. A doktoravató ünnepségen dr. Füzesi Kristóf egyetemi ta­nár, az orvoskar dékánhe­szeresen fogad a New York-i egyetem szülészeti klinikáján hazai hallgatókat és fiatal or­vosokat. A SZOTE-val együttműködve, Budapest után Szegeden is létrehozta az Asszisztált Reprodukciós Központot - közismert nevén a lombikbébicentrumot - a meddő házaspárok gyermek­áldását segítendő. A városi kórház nyugalma­zott főorvosa, dr. Bódis Lajos címzetes egyetemi tanár 80. születésnapja alkalmából, az orvosegyetem érdekében ki­fejtett több évtizedes tevé­kenysége és oktatómunkája elismeréseként kapta meg a Szent-Györgyi Emlékérmet. A tanévzárón búcsúzott, köszönte meg segítői munká­ját és kívánt eredményes tevé­kenységet az egyetem új rek­torának, dr. Dobozy Attila professzornak a leköszönő rektor, dr. Fráter Loránd pro­fesszor, akinek megbízatása június 30-ával lejár. K. K. lyettese a következőket fo­gadja fogorvosdoktorrá: An­gyal Beáta, Bikfalvi István, Bús Gábor, Csávás Ildikó, Dinka Balázs, Dómján Mi­hály Miklós, Farkas Zsolt, Jáksó Norbert, Kerényi Ár­pád, Kovács János István, Kulin Imre, Nagy Tamás Előd, Papp Angéla, Perjési Tímea, Radics Attila, Rácz Bernadett, Sallai László Krisztián, Scherer Andrea, Szendrői Júlia Beáta, Tóth Anikó, Vámos Dóra és Vic­ker Tímea. A Szegedi Városi Bíró­ságon tegnap délelőtt hirdetett ítéletet dr. Né­meth Norbert tanácsa. A Hung-ltália Kft. ügyveze­tői közül T. Jánost csalás, csempészet, okirathami­sítás és más cselekmé­nyek miatt 6 év 10 hó­nap, míg testvérét, T. Lászlót 5 év 10 hónap börtönre ítélték, míg ha­mis orvosi igazolás ki­adása miatt dr. B. Hubát 300 ezer forintra bírsá­golták. Az ítéletek nem jogerősek. Joggal kérdezhetné az ember, ugyan miért kotlott ennyit a bíróság a Hung-Itá­lai Kft. ügyén, hiszen a cse­lekmények 4-5 évvel ezelőtt történtek. Egyszerű a ma­gyarázat: az elsőrendű vád­lott, T. János éveken át kül­földön tartózkodott, tavaly, • Tudósítónktól Százéves a nagymágocsi Károlyi-kastély. A megyei közgyűlés által működtetett kastélyotthon és „A Szeretet Mindenkié Alapítvány" egész évben színvonalas programokkal köszönti a je­les dátumot. A nyári idő­szakban például szabadtéri kastély-játékokat szervez­nek, s ennek első rendezvé­nyére vasárnap kerül sor. A délután negyed háromkor kezdődő istentisztelet köve­Aki azt hiszi, hogy az adóhivatalnál csupa olyan ember dolgozik, aki csak a számok vilá­gában érzi jól magát, téved. Dr. Kenéz István jogi egyetemet végzett, majd évekig az ecset­ből, azaz festményei­nek eladásából élt. 1992 óta a megyei APEH adóeljárási osztá­lyán dolgozik, ahol sa­ját képeivel díszíti az iroda falát. - Jogászként a részletfize­tési ügyekkel és az ingatlan értékesítésből származó adókkal foglalkozom. • Hogyan lesz egy festő­ből adótisztviselő? év elején véletlenül botlottak bele a rendőrök egy közúti ellenőrzés alkalmával. On­nantól sem volt sima a do­log, alaposan összegabalyo­dott szálakat kellett kibogoz­nia a nyomozóhatóságnak. A Hung-ltália 5 évvel ez­előtt vágott bele az üzem­anyag-nagykereskedésbe. Előbb Macedóniába szállí­tottak, majd Oroszországból rendeltek 137 vagon, 7 mil­lió liter fűtőolajat. Ezt azon­ban nem színezték be, mint kellett volna, hanem számlá­zási trükkökkel gázolajjá va­rázsolták át. Ezzel a mód­szerrel '92-ben, miközben csókoltatták, 100 milliót emeltek ki állam bácsi zse­béből. Ahogy módosultak a kö­rülmények, a cég is rugalma­san alkalmazkodott az új helyzethez. Romániából kezdték exportálni az olajat, tőén - melyet ifj. Kádár Fe­renc református lelkész ce­lebrál -, a Majorosné Hó­dossy Ilona karnagy vezé­nyelte ötvenfős sátoraljaúj­helyi kórus koncertezik. A Kocsis József közreműködé­sével Nagymágocsra került régi szegedi szabadtéri szín­padon a következő hét végén egy dán kamaraegyüttes lesz a vendég, akik barokk mű­vekkel szórakoztatják a ko­molyzene híveit, korhű kör­nyezetben. - Tíz éve végeztem a szegedi jogi karon, azután két évig szociológiával fog­lalkoztam, ezzel párhuza­mosan kezdtem el festeget­ni. Autodidakta módon sajá­títottam el az ecsetkezelés fogásait. • Hol mutatkozott be ed­dig? - Először Szegeden, a Bálint Sándor Művelődési Házban volt kiállításom, ké­sőbb országszerte - többek között Budapesten is - falra kerültek a képeim. • Hobbija a festészet? - Egy időben ebből éltem. Mielőtt az adóhivatalba ke­rültem közel négy évig főál­lású festő voltam. Szellemi szabadfoglalkozású lévén amit fűtőolajként vámoltat­tak, jegyeztettek. Nem tud­ták mellőzni a kötelező fes­tést, ám erre is akadt megol­dást. Ezt hívták savazásnak, avagy szőkítésnek. A kutyult anyagtól számla nélkül pró­báltak megszabadulni. Más­kor pedig hamis adatokat ír­tak be. A '93-as évben a kft. mintegy 263 millióval káro­sította meg az államkasszát. Évek óta a szegedi repü­lőtér hangárjában porosodik egy pofás kis gép. Ennek is története van, amely termé­szetesen a Hung-Itáliához fűződik. Svédországban vá­sárolta meg T. János a MU­2B-20-as Mitsubishit mint­egy 14 millió forint érték­ben. A vámolást egyszerűen intézte el, bejelentette: a re­pülő nem az övé, külföldi ál­lampolgár tulajdona, semmi szükség az adó kiszabására. Annak mértéke egyébként • Munkatársunktól Határőrnapot tartanak Röszkén június 29-én. A rendezvény védnöke Zakar János alezredes és Magyari László Röszke polgármeste­re. A rendezvények színhe­lye a röszkei sporttelep, ahol reggel háromnegyed 9­kor majorette-bemutató kez­dődik. 9 után 10 perccel nyitják meg a határőrnapot, ezután kispályás foci, illet­ve légpuskalőverseny kez­természetesen én is adóztam a jövedelmem után. • Mi mindent festett, amikor még ecsetadót fi­zetett? - Dunántúli szállodák auláiban állítottam ki és árultam. Mindent festettem, amit megvettek. A poszt­impresszionista tájképektől a Sezanne másolatokig terjedt a skála. • Az adótisztviselőhöz mi áll a legközelebb? - Az absztrakt. Számomra ez a képzőművészet csúcsa, mert úgy érzem, a legtöbbet árulja el az alkotó személyi­ségéből. G Miért döntött végül az adóhivatal mellett? - A festegetés teljes bi­6,4 millió forint. A vásárlást megelőzően öten utaztak volna ki Svédországba meg­gusztálni a masinát. Közbe­jött valami, ám a légitársa­ság simán nem fizette volna vissza a jegy árát, a fejen­ként 43 ezer forintot. Ekkor keresték meg dr. B. Hubát, aki hamis igazolást írt, mi­szerint valamennyien rom­lott élelmiszert fogyasztot­tak, nem utazhatnak. A biz­tosító azonban résen volt. A szegedi bíróság T. Já­nost 6 év 10 hónap, T. Lász­lót pedig 5 év 10 hónap bör­tönnel sújtotta, a repülőgépet elkobozta. Dr. B. Hubát 300 ezer forintra büntették. Az Ítéletek nem jogerősek, mivel T.-ék - akik előzetes fogva tartásban váiják ügyük foly­tatását - fellebbezést jelentet­tek be, az orvos védője pedig 3 nap gondolkodási időt kért. K. V. dődik. Fél tíztől bemutatót tart a Kiskunhalasi HÖR Igazgatóság Lovasiskolája, és a Tisza Határvadász Szá­zad. 9 óra 50-től kábító­szer- és robbanószer-kereső kutyák, majd táncosok, BMX-esek és határőrjár­őrök bemutatóznak. Lesz tombolasorsolás is, melynek eredményét 12.45­kor hirdetik ki. A vasárnapi rendezvényen az érdeklő­dők hőlégballonokat is lát­hatnak. zonytalanságot jelentett. Volt képem, amelyik fél óra alatt elkelt, a másik meg egy évig lógott a szálloda falán. Rá kellett jönnöm, ebből nem lehet megélni. A jogi pályán kerestem mun­kát magamnak, tgy kerül­tem az APEH-hez. • És a festészet? - Azzal sem szakítottam. Igaz, munka mellett legfel­jebb öt-hat képre futja az időmből egy évben, amo­lyan vasárnapi festő lett be­lőlem. Most azt tervezem, hogy egy kizárólag absztrakt anyaggal mutatkozom be. Ez azonban már nem üzlet, sok­kal inkább intellektuális mu­tatványnak szánom. R. G. Album • Munkatársunktól Az Album című portrésoro­zat következő vendége: Sz. Si­mon István, a Délmagyaror­szág nyugalmazott főszerkesz­tője. A róla készült rövidfilmet ma, szombaton 22 órakor lát­hatják a Telin csatomán. Hunniális! • Munkatársunktál Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban ma megrendezendő Hunniálisra külön buszjáratokat indít a Ti­sza Volán Rt. Az Ópuszta­szerre tartó, menetrend szerin­ti járatokon kívül, az igények­nek megfelelően, céljáratok indulnak a mai „históriás mu­latság" rendezvényeire. A cél­járatok viteldíja azonos a me­netrend szerint közlekedő au­tóbuszokon megszokott tari­fákkal - s nincs különbség az igényelhető utazási kedvez­mények tekintetében sem. A céljáratok természetesen vissza, Szeged irányába is közlekednek. Csongrádi betegek • Munkatársunktól Csongrád megyéből is fo­gad betegeket az 1,4 milliár­dos költséggel épült, tegnap átadott kecskeméti Onkora­diológiai és Sugárterápiás Központ. A Bács-Kiskun Megyei Kórház onkoradiológiai köz­pontjának építése 1992-ben kezdődött el. A megyei kór­ház kecskeméti, Nyír utcai épületéhez szervesen kapcso­lódó Onkoradiológiai és Su­gárterápiás Centrum 1,4 mil­liádos költséggel - egyéves kényszerszünet után - elké­szült. Tegnap Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke avatta fel ünnepélyesen az ország 12. onkológiai központját. A 60 ágyas centrumban a daga­natos betegek komplex be­tegellátására nyílik lehető­ség, a műtéti beavatkozáso­kon kívül, rákszűrésre, su­gár-, illetve kemoterápiára, a rákos betegek rehabilitáció­jára. A központ legfontosabb egysége a Siemens Mevatron típusú lineáris gyorsító, amellyel a besugárzások tör­ténnek. A kezeléseket 10 or­vos és 50 egészségügyi szak­ember végzi. A legkorsze­rűbb gyógyttóberendezések­kel felszerelt intézményben Bács-Kiskun, Dél-Pest, Jász­Nagykun-Szolnok és Csong­rád megye daganatos betege­it fogadják. Tiszta sorok Tegnapi lapszá­munkban nagyon ügye­sen azt írtuk, Houdini menekülőművész volt. Szakmailag nem vagyok érintett az ügyben, ezért objektíve mondhatom, hogy a menekülőmű­vész titulus főként azo­kat illeti, akiket mindhi­ába kergetnek, nem tudnak elkapni, lásd végtelenbe húzódó kor­rupciós ügyek, vagy ha­társértők kutyavadásza­ta. Tudtommal Houdinit senki nem üldözte, ő in­kább arról volt híres, hogy bárhonnan ki tu­dott szabadulni, azaz szabadulóművész volt. Ez a titulus viszont nem tévesztendő össze azon emberek tevékenységé­nek minősítésével, aki­ket évente lecsuknak jó­néhány hónapra. Tiszta sor! P. Sz. • Tanévzáró a SZOTE-n Búcsú és emlékérmek • A régi szabadtéri... Indul a nyár! • Tombola, kutyák, ballonok Határörnap Röszkén Fogorvosavatás • Absztraktok, APEH módra „Ecsetadó" - részletekben?

Next

/
Oldalképek
Tartalom