Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-27 / 148. szám
PÉNTEK, 1997. JÚN. 27. EURÓPA-KAPU III. • Kronológia Lépéseink a csatlakozásig • Munkatársunktól • A NATO és Magyarország kapcsolatainak történetében az első jelentős fordulópont: 1990. június 20., amikor Horn Gyula külügyminiszter elsőként az akkori Varsói Szerződés (VSZ) vezető politikusai közül - Budapesten kijelentette: „Egyáltalán nem kizárt, hogy Magyarország csatlakozni fog a NATO-hoz" • • A Nyitott égbolt tárgyalássorozat második fordulója Budapesten április 23-án kezdődött meg. A NATO-hoz és a VSZ-hez tartozó 23 ország képviselői azzal a céllal ültek tárgyalóasztalhoz, hogy kidolgozzák az egymás országaiba szabad ellenőrző berepülést engedélyező szerződést. • A NATO brüsszeli központjában Manfréd Wörner fótitkárral Jeszenszky Géza folytatott tárgyalást 1990. június 29-én, amikor első ízben látogatott magyar külügyminiszter a NATO székhelyére. Október 26-án Für Lajos honvédelmi miniszter - a VSZ tagállamainak hasonló vezetői közül elsőként - folytatott megbeszéléseket. • Harmincnégy európai és észak-amerikai ország állam- és kormányfőinek részvételével Párizsban november 19-21-én aláírták a VSZ és a NATO tagországai között létrejött megállapodást a hagyományos fegyverzetek csökkentéséről, valamint a 22-ek közös nyilatkozatát, hogy többé nem tekintik ellenségnek egymást. • Wörner személyében 1990. november 22-23án első alkalommal látogatott hazánkba az északatlanti szervezet főtitkára. Az Észak-atlanti Közgyűlés - a NATO-parlament - londoni ülésszakán, november 28-29én Magyarország társult tagi státust kapott, több más közép- és kelet-európai országgal együtt. • Brüsszelben 16 NATOés 9 korábbi VSZ-tagország részvételével 1991. december 20-án megalakult az Észak-atlanti Együttműködési Tanács, a második világháború óta az első olyan (konzultatív) szervezet, amely biztonságpolitikai kérdésekben közös szervezeti keretek közé fogta a hidegháború során szembenálló országokat. • Horn Gyula, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke 1992. április 6-án javasolta: határozatban kötelezze magát a kormány, hogy nyújtson be tagfelvételi kérelmet a NATO-nál. Antall József egy hét múlva plenáris ülésen válaszolt: úgy vélte, egy ilyen lépésre még nem érett meg a helyzet. • Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács védelmi minisztereinek értekezletén vett részt 1993. március 23-29-én Für Lajos honvédelmi miniszter. Göncz Árpád köztársasági elnök november 19-én, Budapesten megbeszélést folytatott Loic Bouvard-ral, az Észak-Atlanti közgyűlés elnökével. • A NATO 1994. január 10-11-i, brüsszeli csúcstalálkozója meghirdette a „Partnerség a békéért" kapcsolatrendszert, egyúttal a tanácskozás záródokumentuma kilátásba helyezte a Szövetség „fokozatos és evolutív" kibővítésének lehetőségét. A „békepartnerség" keretegyezményt február 8-án írta alá Jeszenszky Géza külügyminiszter. • Az Észak-atlanti Tanács külügyminiszteri szintű ülése határozatot hozott arról 1994. december 1-2-án, hogy a szövetségen belül kezdődjenek konzultációk a majdani kelet-európai kibővítés feltételeinek és következményeinek tisztázására. • A NATO Tudományos Tanács Budapesten ülésezett 1995. március 2324-én. E testület először tanácskozott a szervezet székhelyén, Brüsszelen kívül. A NATO-parlament 40 éves fennállása óta első ízben május 26-29én Budapesten, azaz nem NATO-tagországban tanácskozott. • Magyar katonák fegyveresen először 1995. augusztus 8-23-án, Fort Polkban, a NATO békepartnerségi gyakorlatán léptek az Egyesült Államok területére. A Parlament december 5-én megszavazta, hogy magyar műszaki kontingens vegyen részt a délszláv válság békés rendezésének végrehajtását biztosító nemzetközi erők (IFOR) munkájában. Az e misszióban részt vevó elsó amerikai katonák a Somogy megyei Taszárra december 9-én érkeztek meg. • A brüsszeli NATOközpontban 1996. április 9-én Somogyi Ferenc külügyi államtitkár átadta a taggá válás előkészületi folyamatával kapcsolatban megfogalmazott hivatalos magyar dokumentumot. Az Országgyűlés december 17-én elfogadta a magyar műszaki részvételt az újonnan felállítandó délszláv stabilizációs (SFOR) erőkben. • Elsőként 1997. február 20-án kaptak kelet-európai „békepartner országok" is meghívót a NATO kétévenként szokásos, közel tíznapos válságmenedzselési gyakorlatára. • Mérföldkő a NATO kibővítésének folyamatában: 1997. július 8-9-én Madridban csúcstalálkozóra gyűlnek össze a 16 tagország állam-, és kormányfői. Ünnepélyesen jelentik majd be, mely országokat hívnak meg a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. A legesélyesebb jelöltek: Magyarország, Lengyelország, Cseh Köztársaság. Dr. Simonyi András: - A szövetség nem diktál, hanem közös feladatokat jelöl meg. (Fotó: V. Fekete Sándor) Dr. Simonyi András (45 éves) '75-ben szerzett diplomát a közgazdaságtudományi egyetemen. Három évig dolgozott a Demokratikus Ifjúsági Világszövetségnél, majd az Állami Ifiúsági Bizottságnál. Ezt követően a pártközpont külügyi osztályán, majd a Külügyminisztériumban kapott feladatot, ahol a skandináv országokkal való kapcsolatépítésen szorgoskodott. Diplomáciai kiküldetése előbb Hollandiába szólt, majd '92ben Brüsszelbe került. EU-, majd NATO-ügyekkel foglalkozott, két és fél éve pedig nagykövetként dolgozik. Nős, két gyermeke van. • Simonyi András nagykövet szerint: Nem leszünk „nemecsekek" a NATO-ban Agrármegállapodás • Luxembourg (MTI) Az Európai Unió mezőgazdasági minisztereinek luxembourgi tanácskozásán Nagy-Britannia azzal fenyegette meg partnereit, hogy a nyár közepén leállítja a közösségből származó marhaimportot, ha az EU nem enyhít a húsfeldolgozás és a minőségi ellenőrzés fennálló rendszerén. A holland mezőgazdasági miniszter az 1997/98. évi mezőgazdasági idényre - az előző évinek megfelelően ötszázalékos ugaroltatást javasolt a gabonafélék terén, hogy a piac felszívhassa a „hegyekben tornyosuló" készleteket. Franciaország, a közösség, egyszersmind Európa legnagyobb gabonatermelője szeretné, ha egyáltalán nem írnának elő kötelező parlagoltatást a gabonafélékre, ha azonban mégis előírnák, akkor sem volna hajlandó elfogadni az ugaroltatásért termelőinek járó anyagi támogatást. Nagy-Britannia a szubvenciók alapos csökkentéséért kardoskodik. Olaszország a tejkvóta emelését akarja elérni, hiszen termelőit rendszeresen pénzbírsággal sújtják a tejtúltermelés miatt. Németország a keletnémet tartományoknak szeretne előnyöket biztosítani. Kampányfogás • Munkatársunktól Clinton választási kampánya lendületet adott tavaly ősszel a NATO-csatlakozási folyamatok felgyorsulásának. Az amerikai elnök ugyanis kijelentette, hogy a szövetség megalakulásának 50. évfordulójára, '99 áprilisára, az elsőként meghívott országoknak már teljes jogú tagoknak kell lenniük. És az ilyen megnyilvánulásoknak súlyuk van, könnyen számonkérhetőek. Már akkor is jelezte, hogy a „partvonalon kívülről" senki nem vétózhat ebben a kérdésben. Ez az oroszoknak szóló üzenet volt. És még egy eleme az egykori kampányprogramnak: tavaly ősszel leszögezte Clinton, hogy a csatlakozás nem egy hullámban történik, aki az első körből kimarad, az később tagjává válhat a szövetségnek. Tömegtájékoztatás • Munkatársunktól Az elmúlt hónapokban felfelé ívelő grafikont rajzolt a NATO népszerűségének alakulása Magyarországon - ezt tükrözik a Magyar Honvédség által felkért Gallup intézet felmérésének adatai. A csatlakozási mutató emelkedése jórészt a tömegtájékoztatásnak köszönhető. A kormány az idén 112 millió forintot fordít úgynevezett NATO-kommunikációra. Az összeget médiumok és civilszervezetek pályázhatják meg. A fele pénzt már kiosztották, így a csatlakozás kérdését a rádió Szabó család című műsorában is feszegetik majd. A magyar misszió székháza Brüsszelben. (Fotó: V. Fekete Sándor) Magyarországon kívül hat egykori szocialista ország jelezte a NATO-nak csatlakozási szándékát. A jelenlegi hivatalos álláspontok szerint az első körben bekerülök a szervezet megalakulásának 50. évfordulóján, '99. április 4-én válhatnak taggá leghamarabb. A csatlakozás előkészítése már évekkel ezelőtt megkezdődött. Hazánk ebben élen járt, hiszen a partnerországok közül elsőként hozott létre külön képviseletet Brüszszelben a NATO mellett. A Magyar Köztársaság Atlanti Összekötő Hivatalának vezetőjét, dr. Simonyi András nagykövetet a misszió székházában kerestük meg. A madridi NATO-csúcsértekezlet előtt az eddigi nyilatkozatok bizakodásra adhatnak okot az ország számára. Minden jel arra mutat, hogy nem kell hosszasan előszobázni, az első körben karon fognak bennünket. Ha a kérdésről szavazó nép is úgy akaija. • Magyarország európai megítélésének számos összetevője van. Ennek nem kis részét a diplomáciai ténykedés alkotja. Hogyan körvonalazná az ön által vezetett hivatal munkáját? - Napi diplomáciai kapcsolatunk van a NATO politikai szervezeteivel, az apparátusával, a 16 tagország, illetve a partnerországok képviseleteivel - válaszolta a nagykövet. - Amit mi csinálunk, az elsősorban politika. Magam a seregben a törzsőrmesterségig vittem. A NATO-ban minden maximális civil kontroll mellett zajlik. Fontos feladatunk, hogy már most közvetítsük a szervezetnek, hazánk milyen stílusú, arculatú tag kíván lenni. • Milyen? - Magabiztos, jövőképpel rendelkező, a kihívásoktól nem visszariadó, ugyanakkor konszenzusra törekvő. Tudomásul vesszük, hogy a magyar érdekeket akkor tudjuk érvényre juttatni, ha másokét is figyelembe vesszük. A visszajelzések azt tükrözik, a NATO ilyen szövetségest is kíván látni Magyarországban. Nem Nemecsekszerepre készülünk, nem lehajtott, hanem emelt fővel lépünk be a szervezetbe. • A csatlakozás szempontjából kedvező folyamat megtorpanhat-e jövőre, amennyiben a választások után új összetételű kormány kerül hatalomra? - A Parlament elnökének vezetésével hétpárti delegáció járt itt, Brüsszelben. Ennek a látogatásnak az volt az üzenete, hogy ebben a kérdésben Magyarországon egyetértés van. Tehát nem várható irányváltás a következő ciklusban sem. A NATO-nak pedig az az üzenete, hogy hazánkat elfogadták jól működő, demokratikus országnak. Ez egyébként alapfeltétele a csatlakozásnak. Ezzel a kérdéssel nem lehet játszani, ezt tökéletesen tudják a pártok. • A hadseregben megkezdődött átalakítások, karcsúsítások már a NATO elvárásai alapján történnek? - Annak nem lenne értelme, hogy egymást követően kétszer is megreformáljuk a honvédséget - magyarázta a nagykövet -, ezt sem a szervezet, sem a gazdaság nem bírná ki. Intenzíven konzultálunk a szövetséggel ebben a témában. A felső katonai vezetésünk szorosan együttműködik a szakmai kérdésekben. A NATO soha nem diktál, hanem közös feladatokat jelöl meg, tanácsokkal segít - ez az alapvető különbség közte és a Varsói Szerződés között. Hazánk nem légüres térben fogalmazza meg a haderőreformot, tudja mit akar és miért. • Parlamenti képviselő fogalmazta meg, hogy a magyar tisztek túlképzettek... - Ezt nem írom alá. Tisztjeink jól képzettek, ám sokan olyan poszton, beosztásban dolgoznak, amihez valóban elegendő lenne alacsonyabb szintű képzettség is. Nálunk ezredesek kapnak olyan feladatot, mint a NATO-ban a hadnagyok, uram bocsá': tiszthelyettesek. Vissza kell billenteni a fejre állított piramist. Nálunk rendkívül felduzzasztott a katonai vezetés. Ne akaijon mindeki tábornok lenni... 9 Nem lenne meglepő, ha néhány idősebb tisztet meglegyintene a tudathasadás szele. Tíz éve még az észak-atlanti szövetség volt a fő ellenség, most meg... - A hadseregünk túlideologizált volt - vélekedett a nagykövet. - Ha a honvédség alapállása az lesz, hogy a Magyar Köztársaság érdekeit kell szolgálni, akkor szó sincs tudathasadásról. A realitásokkal számolni kell. A NATO más doktrínát képvisel: sokkal nagyobb önállósága és felelőssége van egy tisztnek. Inkább ezzel lesz nehezebb megbarátkozni. • Az USA kijelentette, hogy csupán három ország felvétele időszerű az első körben. Ez szentírásnak tekinthető a madridi tanácskozás előtt? - Nem, nem tekinthető annak. De azf amit Amerika a szövetségben mond, azt nagy mértékben figyelembe veszik. Az egyeztetések még folytatódnak. Az USA úgy gondolta, ebben a három államban értek meg a feltételek. Tisztességesebb volt ez így, mintha három nappal a csúcs előtt jelentették volna be ugyanezt. • A NATO esetleges igenje gyorsíthatja-e az EU-csatlakozásunkat? - A két kritériumrendszer nagyon hasonló. Az Uniónál azonban ercísebbek a gazdasági mutatók. Az kétségtelen, hogy a védelmi rendszerhez való csatlakozásunk komoly lépést jelentene az EU felé is. Nem csak a közvetlen haszon miatt van szükségünk ezekre a szervezetekre, hanem azért, mert rendet, struktúráltabb gondolkodást visznek az államigazgatásba, a politikába, a gazdaságba, az egész társadalomba. Tisztességes teljesítés nélkül nem tudjuk a magyar érdekeket érvényre juttatni. • Gazdasági, politikai, katonai, vagy diplomáciai sikerként könyvelhető-e el elsősorban, hogy a jelek szerint az ország szénája igen jól áll a NATO-csatlakozást illetően? - A magyar nép sikerének tartom - választolta befejezésül dr. Simonyi András. V. Fekete Sándor