Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
8 AKTUÁLIS KEDD, 1997. JÚN. 17. Védőotthon a fogyatékosoknak Öt évvel ezelőtt kezdte meg működését az az alapítvány, mely az értelmi fogyatékos fiatalok részére egy otthont kiván teremteni. A feladat oroszlánrészét a Pro Concordatia Lovagrend vállalta magára. A tervek és az engedélyek már megvannak, az építkezés megkezdéséhez szükséges pénz hiányzik. Az Értelmi fogyatékosok és Halmozottan Fogyatékos Fiatalok Egyházi Otthonának Alapítványa 1992-es létrejövetelekor azt a célt határozta meg, hogy az értelmi fogyatékos fiatalok részére végleges otthont teremtsenek, így az itt elhelyezett fiatalok életük végéig biztos otthonra leljenek. Ezt a kezdeményezést karolta fel a Pro Concordatia Lovagrend is, melynek egyik tagja, Kürti János az alapítvány kuratóriumának titkára. Kürti János elmondta, hogy a Magyarországon 39 taggal rendelkező lovagrend célkitűzései összhangban állnak az Alapítvány szándékaival. A „Kálvária Védőotthon" rehabilitációs otthonház társadalmi és szociális összfeladatot látna el, s megoldaná Dél-Kelet-Magyarország ilyen irányú problémáit. Ebben a régióban ugyanis nem működik ezzel a profillal olyan szociális intézmény, melyben a bentlakókról életük végéig szakképzett dolgozók gondoskodnának családias légkörben. A tervek szerint nemcsak bentlakásos megoldás képzelhető el, hanem heti, vagy napi bejárásos rendszer is. Kürti János elmondta: a Római Katolikus Egyház vállalta, amennyiben megépül az otthonház, akkor a SzegedCsanádi Püspöki Hatóság üzemelteti és működését biztosítja. Az intézmény 100 fő befogadására alkalmas, s jelenleg negyven személyről tudnak, akik ilyen lehetőségre várnak. A Kálvária Védőotthon építésére az Alapítvány tulajdonában lévő, Kálvária sgt. 108. alatti területet jelölték ki. Az eddig elvégzett tervezési és egyéb munkálatok, valamint a terület összértéke több mint 51 millió forint, az otthon felépítésének bekerülési költsége pedig várhatóan kétszázmillió forint lesz. Az építkezést belföldi pénzügyi forrásokból kell megkezdeni, ugyanis a külföldi támogatók csak az elkezdett beruházásokat hajlandók támogatni. A saját tőke összegyűjtése érdekében az Alapítvány és a lovagrend már három jótékonysági akciót is szervezett. Tavaly szeptemberben egy szoborkiállításon az eladott alkotások árának 25 százalékát az Alapítványnak ajánlották fel a művészek, idén májusban egy festményekből rendezett aukción pedig a bevétel fele folyt be a számlájukra, június 5-én pedig a dómban nagyszabású jótékonysági koncertet rendeztek, melyen már 300, 500 és 1000 forintos téglajegyük is kapható volt. Kérik azokat, akik támogatnák a Kálvária Védőotthont, érdeklődjenek az Alapítvány címén, a Boldogasszony sugárút 23. szám II. emelet 8. alatt. Arató László • Osztrák tőkéből éledezik a gyárrom... Riedl úrék furnérbirodalma Ha valaki végigsétál az egykori Defag-üzem üres csarnoksorain, s látja, milyen pusztítást is végzett az idö az épületekben, nehezen tudja elképzelni, hogy itt egykoron 800 ember is dolgozott. Az E5-ÖS út Szegedről kivezető szakaszánál - ahol a Csillag börtön egykori átmeneti intézete, és a Metró áruház jelenti a szomszédságot - találtatik annyi rom a kerítés mögött, hogy háborús film forgatásához jobb helyszínt aligha választhatna magának igényes rendező. Ám, mielőtt bárki is elsiratná - e példán is felbuzdulva - a magyar ipart, hadd tudassuk: a kapu mellell már frissen festett a cégtábla: Furnér. Ami egy mind nagyobb lendülettel dolgozó kft-re utal. Ugyanis - bármily meglepő - eme gyármatuzsálemre akadt vevő, s immáron egy osztrák tulajdonú vállalkozás igyekszik életet, no meg pénzt „lehelni" a jobb sorsa érdemes üzembe. Akit pedig egy kis ipartörténet is érdekelne: a Defag végnapjaiban három kft. is alakult ezen a területen. A Furnér, a Lemezbútor és a Láda -, ám ezek szép soijában tönkre is mentek. A munkásoktól elbúcsúztak, s az egyébként sem csúcstechnológiának számító géppark pusztult tovább - tudtuk meg Szabó Mónika ügyveGeorg és Werner Riedl nagyon ügyel az üzemből kikerülő termékek minőségére. (Fotó: Gyenes Kálmán) . zetőtől. Tavaly novemberben aztán igazi szakmai, osztrák befektetők keltették életre az üzemet. Werner Riedl és fia, Georg Riedl napjainkban 70 munkást foglalkoztatva gyártatja itt a furnért. S olyan sikerrel, hogy termékeikből vásároltak már román, belga, osztrák és spanyol partnerek is. De legfontosabb célunk az - mondta látogatásunkkor Werner Riedl, hogy a magyar piacon teremtsünk stabil helyet a Szegeden gyártott furnérnak. Ennek érdekében rendeztek a minap partnertalálkozót az üzemben, ahol már üzletek is köttettek. Érdemes tudni: ma bútorgyáraink jó részében import furnért használnak föl, ami sok mindennek mondható, csak éppen ésszerű, a magyar ipar számára is kedvező megoldásnak nem. Piaci harcba indult hát a szegedi Furnér Kft. Ugyanis az osztrák üzletemberek csak egy rövid időre döbbentek meg a Defag-üzeip látványán, s máris nekifogtak a felújításhoz. Két üzemcsarnok már megfiatalodott, munkába állították a még használható gépeket, s máris azon gondolkodnak, hol találjanak helyet egy világszínvonalat képviselő gépsor számára. Kis vállakózás a mienk - mondta Georg Riedl - s éppen ezért arra törekszünk, hogy egy jól összeszokott, képzett szakembergárda segítségével állítsunk eló kiváló minőségű terméket. Természetesen a mennyiség sem közömbös: az osztrák üzletemberek havi 250 ezer négyzetméter furnérlemez készítését vátják el két gépsor beüzemelése után. A termelés fokozatos fölfejlesztésének eredményeként egyébként kétműszakos munkarend bevezetése a cél, vagyis a Furnér Kft. remélhetőleg új munkahelyeket is kínálhat a szegedieknek. A távlati tervek szerint pedig nem csak a lemezek kerülnének ki a szegedi gyárból, hanem olyan félkész termékek is, amelyeket hasznosíthat a bútoripar. Járva a lepusztult csarnokokat, egy kérdés mindenképp beszélgetésünkbe kívánkozott: vajon miért költött, s költ ma is sok-sok milliót egy osztrák vállalkozás éppen erre a szegedi üzemre? Nos, mint Riedl úrék elmondták, több ajánlkozó is akadt érdekeltségi területükön, a faiparban, mégpedig Szlovákiából, Romániából, Lengyelországból. Ám ausztriai üzemüket vezető magyar szakemberük olyan kiváló munkát végzett, hogy ók már csak emiatt is Magyarország mellett voksoltak. S elégedettek szegedi kollégáikkal is - összegezte eddigi tapasztalataikat Georg Riedl. Majd az ablakra mutatott az egyik romos csarnokban. Letűnt korok öröksége: vagy tíz éve vastagodó pókháló és szemét. Pedig ennek eltakarítása egy fillérbe sem került volna mondta keserűen az ifjabb Riedl. - Csak egy kis gondosság hiányzott - magyarázta. Ugye, fölösleges bizonygatni, mennyire igaza van... Bátyi Zoltán • • NYÁRI KULONLEGESSEGEK, nem csak ínyenceknek! 321-OPEL LmJ 321-6735 INFO OPEL FAX: 321 - 4X66/6735 Opel A la Carte Egy különleges nyári ajánlat, hogy Ön nagyobb kínálatból és könnyedén kiválaszthassa álmai autóját. Előétel: Astra Light könnyen fogyasztható, ízletes csemege 5-ajtós 1.814.800 Ft-tól Sedan 1.959.600 Ft-tól Caravan 2.057.000 Ft-tól Frissensült: Astra pecsenye ízlés szerint fűszerezve, tetszés szerinti körettel bármely Astra modellhez * a háromféle kedvezmény egyike választható: • 1 év teljes körű, ingyenes CASCO, vagy • 100.000 Ft kedvezmény az autó vételárából, vagy • 100.000 Ft-tal csökkentett kezdő befizetés, az Opel Bank által kínált részletfizetési konstrukcióval vásárolt autóknál *a Start, Light és ice modellt kivéve Desszertek: Astra és Vectra ice gazdagon díszített, hűsítő finomságok jól felszerelt Astra és Vectra modellek, ajándék légkondicionálóval A konyhafőnök ajánlata Az akció ideje alatt készül el a szentgotthárdi motorgyárban az egymiűiomodik motor, melyhez tartozó autó azonosító számát az Opel Hungary közjegyző jelenlétében előre letétbe helyezi. Az azonosító számot az Opel Hungary szeptember 5-én nyilvánossága hozza. Az azonosító számhoz tartozó autó vásárlója, akit postán értesítünk, visszakapja az autó teljes vételárát! Az étlap ajánlatai 1997. augusztus 29-ig illetve a készlet erejéig érvényesek. Részletekért keresse a márkakereskedőket!