Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-16 / 138. szám

TINI 11 HÉTFŐ, 1997. JÚN. 16. • Nem félünk a matektól Lehet szeretni is I Osztályfénykép a makkosházi matematikusokról Ki számolni tud - mindent tud Makkosház mindent megold. A szegedi iskola matematika tagozatos osztálya úgyszólván az összes létező feladványra megoldást talál. (Fotó: Nagy László) A matematika megha­tározó tantárgy az álta­lános iskolában. A jó matekosok, általános tapasztalat szerint, más tárgyakból is jók. Nem egy eset van arra, hogy valakit a matematika, vagy egy ahhoz közel álló tantárgy matemati­kai része iránti föltá­madt érdeklődés juttat el az általános „jó tanu­ló"-ságig. Aki matemati­kából eredményeket ér el, gyakran a művésze­tek iránt is vonzódik; az olyan tanuló esetében pedig, aki nem érdeklő­dik kellőképpen e tárgy iránt, lehet, csak egy hi­ányzó láncszemet kell pótolni. A matematikatanulással és -tanítással összefüggő kérdésekről Szalainé Szunyi Klárát, a Makkosházi Alta­lános Iskola matematika sza­kos tanárnőjét faggattuk. • A matematika megha­tározó tárgy az általános iskolában. Aki jó mate­kos, többnyire másból is jó, aki pedig nem szereti ezt a tárgyat, általában a többit sem. Van-e alapja ennek az elterjedt véleke­désnek, vagy pedig babo­na? - Sok esetben van alapja ­mondta a tanárnő. - Nem­egyszer figyelemmel kísér­hettem: ha a tanuló matema­tika eredményei javulnak, a többi eredménye is javul, akár az olyan, e tárgytól tá­vol eső területekkel kapcso­latban is, mint mondjuk a történelem. És nem csak rö­vid időre, hanem véglegesen; akkor sem zuhan vissza a ta­nuló eredménye, amikor már közép- vagy felsőfokú okta­tási intézménybe jár. Az álta­lános iskolában általunk elin­dított folyamatok gyakran életreszóló jelentőségűek. • Ugyancsak hallani: a matematikatudás a mű­vészetek iránti fogékony­sággal párosul - Van, akinél párosul, Ötödikesek lehettünk. Épp matematika óra kö­vetkezett osztályfőnökünk­kel, Klári nénivel. Azt hit­tük, szokvány matekórá­ban lesz részünk- arra egyikünk sem gondolt, most jön a felhőtlen kaca­gás negyvenöt perce. Becsöngetnek. A tanár­nő sietve szeli át a folyo­sót, és már nyitja is a jól ismert tanterem ajtaját. Az osztály betódul, a hetes jelent - közben mindenki a széke mellett áll -, letör­li a táblát. Helyet fogla­lunk, előkészítjük fölszere­lésünket, megkezdődik az óra. Unott arccal bámu­lok a füzetembe, arra gon­dolva, hogyan fogom ki­bírni az elkövetkezendő­ket? Telik az idő, a nagy ön­sajnálat közepette szinte észre sem veszem, s már a házi feladatot ellenőriz­zük, Ambrus Gergő pedig, az osztály esze, magyaráz­za Klári néninek a - mate­matikát. A tanárnő kellő megértéssel bólogat, Ger­gő elmélyülten disszertál tovább, s észre sem veszi, letegezi Klári nénit: - Fi­gyelj csak! Figyelj csak! van, akinél nem. Akadt ta­nítványom, aki már a Rad­nótiba jár, speciális matema­tikaosztályba, s emellett ki­válóan hegedül, gyönyörűen énekel. Olyan is van, aki amellett, hogy kiemelkedő matekos, egyszersmind jó sportoló. A matematikával való foglalkozás mindenkép­pen a gondolkodás fejlődését eredményezi, s ennek követ­keztében könnyebben sajátít el más tárgyakat is a tanuló. Nemcsak a memóriát fej­leszti a matektanulás, hanem a kreatív gondolkodást is, ami az életnek nagyon sok területén szükséges. Azt gondolom, a matematika ta­nításánál nem azt kell első­sorban elérni, jól tudjon, pél­dául, törtekkel műveleteket végezni a gyerek, hanem hogy problémamegoldó gon­dolkodásmódra tegyen szert, • Egy nem matematika tagozatos osztályban azért általában mégis­csak többen vannak azok a tanulók, akik nem sze­retik a matematikát, mint akik igen. Esetükben mi a teendő? - A gyerekek gondolko­dásmódja azonos életkorban is különböző szintű, irányú lehet. Elképzelhető, az a ma­tematika-anyag, ami befo­gadhatatlannak tűnik egy­egy tanuló számára, később könnyűnek bizonyul; ebből persze nem az következik, hogy meg kell buktatni, hát­ha jövőre jobban megy neki. Célszerű türelemmel viselni, amennyiben valaki nem ta­núsít elsöprő érdeklődést a matematika iránt. Az is el­képzelhető egyébként, csak elakadt valahol a tanulás so­rán a gyerek. Ha megtalál­juk, és pótoljuk a hiányzó láncszemet, akkor ő is föl­zárkózhat, eredményeket ér­het el. Itt lenne nagyon nagy szerepe a kis létszámú osztá­lyoknak, a csoportbontás­nak, a korrepetálásnak az el­maradók részére, a tehetsé­gek számára pedig a szakkö­röknek. Farkas Csaba ... Kitört a kacagás. Kacagott mindenki. Ka­cagtam én, kacagtak a többiek, még Gergő is ka­cagott, sőt a tanárnő sem bírta ki nevetés nélkül. Jó ideig felszabadult hangu­lat uralta a termet, ám az­tán kezdett mindenki visszatérni a szikár való­ságba. Folytatjuk a házi fel­adat ellenőrzését. Ismét Gergő uralja a terepet, is­merteti, miképp jött rá a feladat lényegére, hogyan kapta meg a helyes meg­oldást... Páran közbe-köz­beszólnak, ám ekkor bekö­vetkezik az évszázad bekö­vetkeznivalója. Gergő le­csap, visszaveszi a szót: ­De anya, anya, figyelj csak! Szinte senki nem hisz a fülének. Gergő anyának szólította Klári nénit! Ek­kor tört ki csak isteniga­zából a nevetés. Azt a ma­tekórát nem felejti el sen­ki. Sem én, sem az osztály, sem Gergő, de legkevésbé - valószínűleg - Klári né­ni­Gál Gabriella 8/a (Makkosházi Altalános Iskola, Szeged) A Makkosházi Altalá­nos Iskola 8/a osztálya, a hírek szerint, nem stresszel a matekórán. És nemcsak a hírek szerint, hanem a valóságban sem. Nem azért, mintha annyira könnyű lenne e tárgy, hanem mert olyannyira tudják. Sót nemcsak a matekot tud­ják, hanem, ebből szer­vesen következően, min­den egyebet is. A végzős nyolcadikosok, miután elértek úgyszólván min­den eredményt, ami egy matematika tagozatos osztálytól elvárható, el­ballagtak. Biacsi Anikó a Deák Fe­renc Gimnáziumba megy to­vább, humán tagozatra. Bár volna mivel dicsekednie, el­sődlegesen nem magáról be­szél, hanem az osztályról: ­Kiváló közösség vagyunk, segítjük egymást a tanulás­ban, mindent megbeszélünk. Háromig számolok: francia nyelv, sport, matematika. Merőben eltérnek e tantárgyak, illetőleg területek egy­mástól. Amiben Zsófi, Máté és Attila esetében, egyaránt megegyez­nek: mindháromból le­het kiváló eredményt el­érni. Nánási Zsófia (8/b) fran­cia tagozatos. - Iskolánk kapcsolatban van a francia­országi Compiegme egyik, a miénkéhez hasonló jellegű oktatási intézményével ­mondta -, már voltunk is ná­luk, az ottani gyerekek is ná­lunk. Ez évben is több tanu­lót vettek fel iskolánkból a JATE Ságvári Endre Gya­korló Gimnázium két tan­nyelvű osztályába. Én ma­gam ugyancsak ide jelent­keztem. A matematikát, a földrajzot, a történelmet franciául tanuljuk majd. Mi­lyen volt a felvételi? Az írás­belire egy órát kaptunk, min­denekelőtt a nyelvtant kellett tudni, utána következett az elbeszélgetés. Számomra mindez könnyűnek bizo­nyult. • Nem csoda: ötödikes­ként megyei francia nyel­vi versenyen első lettéL.. - Hatodikban második. Nincs olyan tárgy, amelyből valamelyikünk kiemelkedő ne lenne, sok közöttünk a sokszor szereplő tanuló ­mondta. Barna Anikó humán tárgyakból is kiváló. - A Zrí­nyi Ilona-matematikaverse­nyen az országosig jutottam, ott a középmezőnyben vé­geztem - beszélte, hozzátéve: irodalmi, szép kiejtési, he­lyesírási és versmondó verse­nyen is sorozatosan szerepel, s nem okoz gondot számára átállni egyik tantárgyról a másikra. Egyebekben pedig az iskola nemrégeni tavaszi hangversenyén a konferen­szié szerepét töltötte be. ­Ragyogó beleéléssel adta elő az összekötő szövegeket ­mondta Szalainé Szunyi Klá­ra tanárnő, osztályfőnök. Anikó különben a Ságvári Gimnáziumba fölvételizett, speciális fizika szakra. Gál Gabriella, a matekon túlme­nően, a magyart és a biológi­át egyaránt szereti. - Az utóbbi miatt megyek a Rad­hetedikben pedig, az orszá­goson, tizenkilencedik. Piacsek Máté (8/d, ún. foci­tagozat): - Mint közhaszná­latú neve is jelzi, e tagozat nagy hangsúlyt fektet a sportra, ezen belül a futball­ra. Számtalan, szép ered­ményt elértünk már. • Például? - Hatodik osztályban az országos futballdöntőn ne­gyedik helyezettek lettünk. Voltunk futballozni Finnor­szágban, Franciaországban nóti Miklós Kísérleti Gimná­ziumba; a biológián belül mindenekelőtt az ember ér­dekel. Nulladik körben vettek föl, Árendás Orsival együtt. - Az iskolai szavalóverse­nyen különben első lett; két társával, Orsival, és Körösi Dórival együtt a városi és megyei első hely elnyerése után országos vetélkedőn in­dult minap, egészségnevelési ismeretekből. Micsik Tamás: az osztály egyik kiemelkedő­en jó matekosa. - Nem vol­tam ám mindig, mindenből kiemelkedően ötös - mondta -, csak amióta matematikát tanulok. Kérdésünkre, hogy tudniillik előtte milyen tanu­ló volt, azt válaszolta: csak amolyan átlagos ötös. Más gyerekek a hármasról szok­tak ilyen hangon beszámol­ni... Egyébként értelemszerű­en a Radnótiba megy, speciá­lis matematika tagozatra. S hogy igaz-e: nem izgul az osztály matekórán? - Igaz ­válaszolta Barna Anikó. is. Nemcsak a foci érdekel; a megyei földrajzversenyen ne­gyedik helyezést értem el, az iskolánk által szervezett makkosházi matematika­vetélkedőn a hatodik, fiziká­ból pedig, a megyei verse­nyen, erős mezőnyben a kilen­cedik helyezést Ítélték nekem. Szalai Attila (6/a) mate­matika tagozatos. - Másodi­kos koromban, a harmadiko­sok közt szerepelve, meg­nyertem a megyei Zrínyi Ilo­na-matematikaversenyt. Ta­Amikor azt kérdeztük tőlük, léteznek-e olyan matematikai feladványok, melyek megol­dása három percnél több időt igényelne tőlük, közölték, nemigen. Ki miből jó, a szorosan vett iskolai elfoglaltságokon túlmenően? Franczia Eszter hét év óta versenytáncos. ­Külföldi versenyeken is in­dulok, Csehországban, Olaszországban, a Probitas Táncegyesület tagjaként ­mondta. Kovács Norbert cselgáncsozik, ugyancsak hét éve, a Tisza Budo Sportegye­sületben. Tavaly megyei baj­nokságon első lett, magyar bajnokságon második. És így tovább... Az osztály tanulói közül egyébként többük ki­sebb testvére is ebbe az isko­lába jár, így Barna Anikónak öccse, aki harmadikos. Mi­lyen tanáccsal látnák el, mint végzősök, az utánuk követke­zőket? - Tanuljanak, ez a legfontosabb - mondta a 8/a. F. Cs. valy, az országos Zrínyi-ver­senyen hetedik helyezést ér­tem el. Ez évben, tagozatos kategóriában, a megyei mak­kosházi matematikaverse­nyen első lettem. Mellesleg nekem is kedvencem a foci. G Mint gyakorló mate­matikusnak, mi a véle­ményed, van-e hatása a matektanulásnak az álta­lános tanulmányi ered­ményre? - Mindenből ötös vagyok. F. Cs. Felüdülés Vége immár a tanévnek, megnyugtató távolságba ke­rült az oktatás - jó két és fél hónap szünidő áll az általá­nos iskolások rendelkezésé­re, amit nagyjából azzal töl­tenek, amivel akarnak, s mi­re telik. Ilyenkor már nem félelmes semmi, úgy tekint az ember fia-lánya az elmúlt hónapokra vissza, mint aki a hófúvást a menedékház biz­tonságából nézi. Megszelídül még a matematika is. Róla olvasni - két strandolás kö­zött -, úgyszólván felüdülés. F. Cs. G Sulinfo Baks: pályázatunkon nyertek Kiváló eredménnyel folyik a tehetséggondo­zás a Baksi Altalános Is­kolában - ezt a lapunk szómagyarító pályáza­tán elért helyezésük is bizonyítja. Mint azonban az igazgatónő elmondta, a gyengébb képességű tanulók fölzárkóztatásá­ra is súlyt helyeznek. Az iskola egyébként szám­talan szabadidős tevé­kenységet is biztosít az ide járóknak. A végző­sök közül pedig úgyszól­ván mindenki továbbta­nul. A Baksi Általános Iskolá­ba 233 tanuló jár, közülük a felsősök 106-an vannak. A tanulók közül sokan a cigány etnikai kisebbséghez tartoz­nak. A gyengébb képességű tanulók fölzárkóztatására ép­púgy figyelmet fordítunk, mint a tehetséggondozásra ­mondta Thán Judit igazgató­nő. Azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen oknál fogva, például mert szórt figyelmű­ek, nehezebben haladnak elő­re tanulmányaikban, kis lét­számú, speciális osztályt hoz­tak létre, speciálisan képzett pedagógus oktatja őket, s máris érzékelhető eredmé­nyeket ért el. Azt, hogy a tehetséggon­dozásra is nagy súlyt fektet az iskola, a sok kiváló verse­nyeredmény is bizonyítja. Például a Délmagyarország Kft. által kiírt szómagyarító pályázaton az 5/b. osztály 2. helyezést ért el. Még mindig a médiánál maradva: a Szen­tesen tartott mesemondóver­senyen Mihály Erzsébet, Bi­czók Nóra és Harmath Adri­án olyan szépen szerepelt, hogy élőben mondhattak esti mesét a szentesi rádióban. A Kazinczy szép kiejtési ver­seny területi fordulóján az 5-6. osztályosok kategóriájá­ban első lett Harmath Adri­án. A Derekegyházon tartott, Tisza-menti angol nyelvű versmondó vetélkedőn az 5-6. osztályosok közül holt­vlfsenyben Mihály Erzsébet és Harmath Adrián másodi­kok lettek - egyébként ösz­szesen negyvenhat verseny­zőt indítottak a különféle is­kolák. A Szegeden tartott, több megyére kiterjedő logi­kai versenyen Keresztes Ágnes első lett, tovább is jutott az or­szágos versenyre. Ugyanő az országos angol levelező fel­adatmegoldó vetélkedőn, négyszáz induló közül, 12­dik lett. A felsőtagozatos fi­úk a megyei kézilabdadöntőn 4. helyezést értek el. A továbbtanulásról csak annyit: a 8. évfolyamból szinte mindenki továbbtanul; a végzősök kétharmada gim­náziumba, szakközépiskolába megy tovább. F. Cs. Diáktoll Figyelj csak! Akik mindig megállják helyüket Zsófi, Máté és Attila - a Makkosházi Általános Iskola büszkeségei, (Fotó: Nagy László)

Next

/
Oldalképek
Tartalom