Délmagyarország, 1997. június (87. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-14 / 137. szám

8 GAZDASÁG SZOMBAT, 1997. JÚN. 14. • Nyereséges a ruhagyár A bankkeresés időszaka lejárt Szegedi bérmunka. Versenyben a garázsvarrodákkal. (Fotó: Miskolczi Róbert) • Egy százalék, adóbevallás APEH-mérleg • Budapest (MTI) Az Adó- és Pénzügyi El­lenőrzési Hivatal (APEH) a tervek szerint júliusban küldi ki az értesítést a társadalmi szervezeteknek, amelyeknek a polgárok juttattak személyi jövedelemadójukból. A ked­vezményezetteknek nyilat­kozniuk kell arról, hogy ele­get tesznek a jogszabályi fel­tételeknek - ha meg akarják kapni a nekik járó összeget ­mondta el Kovács István, az APEH bevallási osztályának vezetője az MTI-nek. Az ed­dig feldolgozott adatok alap­ján mintegy 2 milliárd forin­tot tesznek ki a felajánlások. Ez az összeg több mint más­fél milliárd forinttal marad el az előzetes számítások szerinti lehetséges 3,6 milli­árd forinttól. Kovács István közölte, hogy az önadózók 27 százaléka, azaz csaknem 628,5 ezer állampolgár ren­delkezett adójának egy szá­zalékáról. A bevallási osztály veze­tője hangsúlyozta: a kedvez­ményezett társadalmi szer­vezetek szigorú feltételek mellett használhatják majd fel a felajánlott pénzeket. Ezek ugyanis a költségvetési támogatással kerülnek azo­nos elbírálás alá adóellenőr­zés esetén. A társasági adóbevallá­sokról szólva Kovács István elmondta, hogy az eddig be­érkezett 217 ezer darab nyomtatvány kevesebb mint 30 ezerrel kevesebb a nyil­vántartott, befizetésre köte­lezettek 245 ezres számától. Az nyilvántartásba vett mintegy 177 ezer bevallás közül az egyszeres könyvvi­telt vezetőknél több mint 27 ezer 700, a kettős könyvitelű cégeknél pedig 30 ezer 600 bizonyult hibásnak. Gyakori hiba, hogy a társaságok nem teszik ki a mínuszjelet a készletérték-változás csök­kenésénél. Emellett a szám­viteli és a társasági adó tör­vények összefüggéseinek helytelen értelmezése oko­zott gondot az értékcsökke­nési lefrásnál. Idegenforgalmi rendőrség • Budapest (MTI) Az idegenforgalmi szem­pontból leginkább frekven­tált megyékben speciális rendőrség munkába állítását tervezik. Egerben - a fővá­ros, illetve a Balaton után ­az ország leglátogatottabb tu­risztikai központjában július elején kezdené meg működé­sét az idegenforgalmi rendőr­ség. Ehhez azonban a városi rendőrkapitányság az Orszá­gos Idegenforgalmi Bizott­ságtól vár anyagi támogatást. Elképzeléseik szerint három motorkerékpáros járőr teljesí­tene szolgálatot. Melléjük 8, idegennyelv-tudással rendel­kező főiskolai hallgatót ven­nének fel, akik a belváros­ban, a várban, illetve a Szép­asszony-völgyben segítenék a külföldiek eligazodását. Ugyancsak július elejétől kezdené meg a szolgálatot az idegenforgalmi rendőrség a Dunakanyarban. A szolgálat felállításához az Országos Idegenforgalmi Bizottság öt­millió forinttal járult hozzá. A turisták a közbiztonsággal kapcsolatos panaszaikkal a váci, a visegrádi, a szentend­rei rendőrségnél, a váci bal­esetmegelőzési irodán, illet­ve a nagykátai kapitánysá­gon jelentkezhetnek. A Szegedi Ruhagyár Rt. szerény, 1,7 millió forintos eredménnyel, tehát majdnem nullszal­dóval zárta 1996-ot. Am a lényeg nem az összeg, hanem az, hogy túlélte a legválságosabb idősza­kot. Mig 1995-ben 235 millió forint volt a vesz­teség, idén 1 milliárdos árbevétel mellett 25-30 milliós plusz várható. Miközben bővül a kapa­citás, varrónőket vesz­nek föl. Összehúzta magát a Sze­gedi Ruhagyár Rt. a Kossuth Lajos sugárúton. Az iroda­ház kiürült, vevőre vár, az óvodát a város vette meg, a régi ruhagyári bolt és raktár a Kontexté. A főbejáratot a közúti igazgatóság záratta be az új közlekedési csomó­pont kialakítása miatt, ott már csak gyalogosan lehet „behajtani". De végül is a kamionoknak mindegy, hogy a főútról közelítik-e meg a gyárat, avagy - ke­vésbé elegánsan - a Pulcz utca felől. A Szeged-szerte egyszer már elsiratott ruhagyár ham­vaiból támadt föl. A mini­málisra csökkentett admi­nisztráció a valahai ebédlő­ben amúgy „amerikai" mód­ra foglal helyet: nagy terem­ben, néhány íróasztal és pa­raván között. Ugyanitt talál­ható a két vezető. Orvos László vezérigazgató és Vígh Zoltán helyettes szobá­ja is. Remélik, ez már a vég­leges helyük. • Utoljára arról a válsá­gos helyzetről számolt be lapunk, amikor a korábbi számlavezető, a Budapest Bank Rt. fölmondta a hi­teleket. Akkoriban azt terjesztették a városban, hogy még a bérek fizeté­MINDENKIT sére sincs elegendő pénz a ruhagyárban. - A bank magatartása vá­ratlanul ért bennünket, de a béreket még ilyen körülmé­nyek között is fizetni tudtuk - magyarázza Orvos László. - A bankkeresés időszaka is lejárt, márciustól olyan pénzintézet áll mögöttünk, amelyik btzik bennünk: ez a Postabank Rt. Exportfinan­szírozási hitelt is kaptunk. Míg 1995-ben 235 millió fo­rint volt a cég vesztesége, 1996-ra már nyereséges volt a ruhagyár. Nem indult rosszul ez az év sem, holott ebben az iparágban az első negyedévek általában mí­nusszal zárnak. • Milyen intézkedések hatására születtek ezek az eredmények? - Már 1996-ban elkezd­tük a kemény munkát: csök­kentettük a költségeket, a nem termelő munkaerő felét - sajnos - elbocsátottuk. El­adtuk a feleslegessé vált in­<9 N r» 1997. j Nyitva Nagyszí Műsorvez< 14.00: G 15.00: Al 16.00: Ci 17.00: PR 17.30: Kc ES 18.30: St< 19.00 Stíl 19.30: Ar és be 20.30: G 21.30: Zs B pavilo 22.00 Cc en A pavilc 10.00: Ke ml 18.30: Tó 23.00: Di N pavilc 18.30: Út I paviloi 24.00: Po gatlanokat. Ezeknek az in­tézkedéseknek most kezdjük érezni a hatását. Mára átlát­hatóvá vált a szervezet, a lét­szám stabil, 700 az alkalma­zottak száma, az elkövetke­ző időszakban pedig 100­100 varrónőt szeretnénk föl­venni a szegedi és a szentesi gyárba. • Milyen mutatók indo­kolják a kapacitás bővíté­sét? - Idén több mint 1 milli­árd forintos árbevétellel és íius 15., vasárnap lós: 10-24 óráig pad S: Horváth András rmekszépségverseny >polisz táncegyüttes a Fiúk együttes fellépése -ART Táncstúdió műsora er Pelikán Táncsport isület műsora zville Jazz Band fellépése divatbemutató re Sateaux fehérneműk zimona harisnyanadrágok utatója gely Róbert műsora nboly-'s együttes műsora a Együttes (Led Zeppelin skzenekar) műsora i András és Koltai Róbert Dra Bagi Band együttes műsora o DJ.: Horváth András ízband együttes fellépése 19.00: Riverside duó zenél Zsolt nosztalgiadiszkó 25-30 milliós nyereséggel számolunk. 1998-ban már nagyságrendben is jelentő­sebb lehet az eredmény. Az árbevétel fele nyugati ex­portból származik, a másik fele belföldről, de zömmel a közületektől. • Kevesen tudják, hogy a ruhagyár még belföldre is bérmunkában dolgo­zik. Ez mennyire jövedel­mező tevékenység? - A bérmunkában, a mi­nőségben és a határidők tar­tásában viszont profik va­gyunk - veszi át a szót a ve­zérigazgató-helyettes, Vígh Zoltán. - Ennek a konstruk­ciónak az az előnye, hogy nem nekünk kell megfinan­szírozni az alapanyagot, vi­szont az önálló gyártmány kialakítása, a piacon való közvetlen megjelenés sem áll módunkban. A szabás­varrás különben Nyugaton ugyanúgy nem a tartozik a legjövedelmezőbb iparágak közé, ott sem tudnak a 3 szá­zalékos jövedelmezőség fölé menni, viszont ennél ala­csonyabbak a hitelkamatok. A válságot 1995-ben nálunk az okozta, hogy ekkora jöve­delmezőségből kellett volna a 35-38 százalékos hitelka­matokat kitermelni! Ma a Szegedi Ruhagyár amerikai, angol, svájci, né­met megrendelőkkel áll kap­csolatban, és öltönyt éppúgy varr, mint kabátot, szmokin­got, frakkot, valamint - kü­lönféle forma-, illetve egyenruházati termékeket. • Korábban a Szegedi Ruhagyár szinte kizáró­lagos beszállítója volt a honvédségnek és a BM­nek. Hogy szerzi meg ezeket a megrendeléseket 1997-ben, amikor életbe lépett a közbeszerzési tör­vény és mindenre pályáz­ni kell? - Úgy, hogy pályázunk és nyerünk - a korrekt ajánlata­inkkal. Nem mondom, nehéz fölvenni a versenyt a garázs­varrodákkal, ahol például nem kell két portást alkal­mazni... A Szegedi Ruhagyár Rt. ­miközben itthon karcsúso­dott - Ukrajnában bérmun­kás üzemet tart fenn. Ott ő a „nyugati tőkés", amelyik kapva kap az olcsó bérmun­kán. Fekete Klára u 1 ^ 1 Iaj A NAGY MALATAUNNEP INFORMÁCIÓS MAGAZINJA Szerkesztő: Komló Feró Sörbarátok: irány a Mars tér! KONZUMBANK ajánlata lakossági ügyfelei részére Családi Bankszámla Időt nyer családja számára, mert Bástya Biztos alapon magas haszon -fixen kamatozó, sávos belét, amely a már elért kamatokkal együtt bármikor visszaváltható, -éves átlagkamata 19 %. A Kiskakas csárda pavilonjában minden este fellép a Rover együttes. A Basa panzió sátrában minden este Mizsei Zoltán szintetizátoron játszik. A Mix étterem pavilonjában a 3+2 együttes lép fel minden este. SZERETETTEL VÁRNAK A RENDEZŐK: ÍN Komló Feró fájó szívvel mondja ki az igazságot: már csak 2 napig találkozhat önökkel a Sörfesztiválon! Pedig milyen jó volt a habzó, gyöngyöző kriglik mellett kicserélni magvas gondolatainkat az élet dolgairól. Időnként persze be-becsúszott egy taháj bölcseleti felvetés is, amely mindenképpen azt bizonyítja, hogy a szegedi társadalom korcsmakulturális színvonala egyre magasabb, s ehhez mi, a maláta nagy barátai, tevőlegesen hozzájárultunk... Azért csak semmi szomorkodós: használjuk ki ezt a 2 napot, menjünk ki a Mars térre és az utolsó korsót annak reményében emeljük magasra, hogy: jövőre ismét találkozunk! Ennek reményében köszöntöm a kedves sör(s)társakat, nagy tisztelettel: Komló Feró 1997. június 14., szombat Nyitva tartás: 10-04 óráig Nagyszínpad Műsorvezető: Horváth András 14.00: Violin, a nagy varázsló - mesejáték 15.00: Aranypódium Gála 17.30-20.00: Falu Bikája címért vetélkedő Stílus divatbemutató. Aerobic. Body building. Andre Sateaux fehérneműk és Szimona harisnyanadrágok bemutatója 19.30 Bestiák. Utána: sörivóverseny. 20.00: Kovács Kati És Bajor Imre B pavilon 22.00: Bazooka (U2, Police) t együtt 01.00: Pali ós a Madarak együttes műsora 02.00: Ragdoll együttes műsora Kaiser-színpad 21.00: Öreg Rockerek együttes műsora A pavilon 15.00: Gombfoci-bemutató 16.00: Riverside együttes fellépése N pavilon 16.00: Horváth András-diszkó 18.00: Akropolisz táncegyüttes 20.00: Útközband együttes bemutatója I pavilon 20.00: Storyville Jazz Band 19.00: Riverside duó zenél 24.00: Poór Zsolt nosztalgiadiszkó -együtt használhatja a család, -átutaltathatják rá a fizetésüket, jövedelmeikel, -átutalhatják róla közüzemi díjaikat. És gyarapítja pénzét, mert lekötés nélkül is évi 16 % kamatot fizet, -amit a bank havonta jóváír, így éves hozama - változatlan kamatok mellett -17,23 %, -4 millió forint felett a lekötött és a látra szóló betétekre 1% kamatprémiumot fizet a bank. Budavár Betétjegy A megőrzött érték -pénzét két évig biztonságban gyarapítja, -az első 90 napra fix kamatot fizet, -a 91. naplói a lehelő legkedve­zőbben alkalmazkodik a változó kamatokhoz, -tulajdonosa egy év elteltével dönthet a kamatok felvételéről, pénze további sorsáról, -a kamat jelenlegi mértéke évi 19,5 %. Konzumbank — Hódmezővásárhely, Kossuth tér 2. Tel.: (62) 341-869

Next

/
Oldalképek
Tartalom