Délmagyarország, 1997. május (87. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-30 / 124. szám

PÉNTEK, 1997. MÁJ. 30. KITEKINTŐ 9 pühiiissimö I Kilenc ob-érem megyénknek T?gy világ szegezte tekintetét szerdán 20.30-kor a té­lit vékészülékekre: labdarúgás, müncheni Olimpiai stadion, Bajnokok Ligája-döntő, Juventus-Dortmund találkozó, és hát három magyar játékvezető. A főnök természetesen a bírói kar trónján a három éve (egyed)uralkodó Puhl Sándor. A számos egyéb ran­gos mérkőzés mellett vezetett már világbajnoki (Brazí­lia-Olaszország) és kontinensbajnokok-döntőt (Argen­tína-Dánia), UEFA Kupa-finálét (Borussia Dort­mund-Juventus) és EB-elődöntőt (Németország-Ang­lia). A BEK, illetve a BL-döntő valahogy kimaradt a sorbóL Egészen szerda estig. Nem hiszem, hogy valaki is megkérdőjelezte volna, vajon miért a „mi Sanyink" kapta a megbízatást. Ha volt is ilyen ember, az a meccs 29. percében meakulpázott egyet. Riedle góljánál nem sok bíró merte volna azt cselekedni, amit ő: hanyag ele­ganciával bírálta felül Bozóky partjelzőt, pardon, asszisztenst. Egy kezemen meg tudnám számolni, rajta kívül melyik kolléga merte volna megadni a 31 éves támadó találatát... L elki szemeim előtt látom, milyen jelenet játszódott le 21 órakor: - Anyukám, most aztán húzd ki ma­gad, mindig is azt magyaráztam neked, a magyar a földkerekség egyik legtehetségesebb népe! - bökte ol­dalba számtalan honfitársam feleségét e zseniális ítélet láttán (főleg a visszajátszást követően). Nem mondom, Del Piero és Ricken varázslatos gólja sem volt „utolsó", de a pálmát (engedtessék meg, hogy egy kicsit hazahúz­zak) Puhl Sándornak adom. Nagyon megérdemli Szélpúi Lészlö • Mol-kupa Főpróba a világbajnokságra kajak-kenu • Munkatársunktól Mondhatni, minden tekin­tetben a mostani, Mol-kupa nevet viselő, a hét végén a Gróf Széchenyi István evezős és kajak-kenu pályán rende­zendő nemzetközi regatta a jövő évi síkvízi világbajnok­ság főpróbája. A háromnapos verseny elsősorban a rende­zők-szervezők vizsgája, hi­szen a vb előtt ilyen jellegű esemény már nem lesz a pá­lyán. A főszereplőknek, a kajak-kenuzóknak is ez az erőpróba az utolsó lehetőség a tapasztalatszerzésre, arra, hogy felmérjék, milyen a széljárás, hogyan fodrozódik a víz, honnan süt a nap. Meg­annyi izgalmas kérdés, amire a három nap során kaphatnak választ a versenyzők. A sportág nemzetközi szövetsé­gének vezérkara is Szegedre látogat, hogy „élőben" ismer­kedhessen a pályával és kör­nyezetével, láthassa, hol tar­tanak az előkészületek. Azt is biztosra vehetjük, a szakem­berek észrevételeikkel és ta­nácsaikkal is elárasztják majd a szervezőbizottságot, hogy jövő szeptemberben minden a helyén legyen, hogy zavarta­lan legyen a verseny. A hét­végi regattán népes mezőny ül hajóba, 27 ország 700 ka­jak-kenuzója vesz részt a ver­senyen; akik számítanak a sportágban, itt lesznek Szege­den, tehát színvonalas ese­ménynek lehetünk tanúi. A magyar csapat - amelyben a szegedi Terhes Tímea, Terhes Beatrix, Páger Zoltán és Bol­dizsár Gáspár is helyet kap ­a legjobb összeállításban sze­repel. Jól kezdett a Szeged vízilabda • Tudósítónktól A Heliomed-kupa vízi­labdatorna elsá mérkőzé­se előtt egy kis meglepe­tés érte a szurkolókat és a rendezőket. A többszöri egyeztetés ellenére az UTE lemondta a szerep­lést, a fővárosiak helyett a Szolnok vállalta a rész­vételt. így viszont az összes vidéki OB l-es csa­pat megmutatja tudását a három nap alatt Vásárhe­lyen, ilyenre nem nagyon volt még példa a sportág törteneteben • HVSC V-Tabak­Heliomed Szegedi VE 8-10 (0-3,3-3,2-1,3-3) Góllövők: Lehmann 3, Tiskivszkij 3 Avar 1, Juhász 1, ill. Kiss Cs. 4, Csörgő 2, Zsarkó 1, Mód 1, dr. Török 1, Megyeri 1. A szegediek magabizto­san kezdtek és villámgyor­san háromgólos előnyt sze­reztek. A második és a har­madik negyedben már job­ban összpontosítottak Leh­mannék, de a szegediek gon­dosan ügyeltek a vezetésük megtartására. A HVSC-nek az utolsó játékrészben is megvolt a lehetősége a pont­szerzésre, de a rutinosabb Tisza-partiak végül bebizto­sították győzelmüket. Jók: Lehmann, Tiskivsz­kij, Nagy S. ill. Kiss Cs., Csörgő, Scsegyerkin. UVMK Egervin­Kontavill Szentes VK 7-8 (2-1,1-5, 2-0, 2-2) Góllövők: Biros 4, Ko­vács R. 2, Petik 1, ill. Piti L. 2, Tary 2, Ibolya 2, Melkhun 1, Komlósi 1. Az egri együttes megle­pően jól kezdett, de a máso­dik negyedben már a szente­siek irányították a játékot. A sok hibával tarkított mérkő­zésen igazi presztízscsata alakult ki, mindkét oldalon szinte csak a legjobbak sze­repeltek. Az utolsó negyed­ben a két csapat rengeteg helyzetet hagyott kihaszná­latlanul, s ha a végén kis szerencsével is, de Kádár Jó­zsef tanítványai szerezték meg a győzelmet. Jók: Biros ill. Kiss I., Tary. További eredmények: Szentes-Szolnok 10-5, Eger-Vásárhely 14-11. Látványos törésgyakoriat. (Fotó: Gyenes Kálmán) taakwon-do • Munkatársunktól A minap Szegeden, 17 klub 53 sportolójának részvé­telével rendezték a taekwon­do felnőtt egyéni ob-t. A via­dalon több Csongrád megyei egyesület versenyzői is sike­resen szerepeltek, összesen kilenc érmet szereztek. Eredményeik. Felnőtt fér­fiak, küzdelem. -57 kg: ...3. Gombos Attila (Domaszéki TKD SE). -63 kg: 1. Cseré­nyi Tibor. -80 kg: ...2. Jo­vány Attila (mindkettő Vá­sárhelyi TKD SE). Felnőtt nők, küzdelem. +55 kg: 1. Kerekes Ibolya (Domaszéki TKD SE). Formagyakorlat, nők: ...2. Kerekes Ibolya (Domaszéki TKD SE), 3. Kunstár Piroska (Vásárhelyi TKD SE). Formagyakorlat, férfiak: 1. Kiss Zsolt Gábor (Vásárhelyi TKD SE). Erőtö­rés: ...3. Fekete Ferenc (Club Dynamic SE). Erőtörés, ab­szolút győztes: Ács Sánta Imre (Club Dynamic SE). Magyarország a négy között! kézilabda • Kumamoto (MTI) A negyeddöntőben: Magyarország-Izland 26-25 (14-11). Óriási bravúrral, Izland legyőzésével az elődöntőbe jutott a magyar válogatott a Japánban zajló férfi kézilab­da világbajnokságon. Vass Sándor együttese a döntőbe jutásért - szombaton - Svéd­ország ellen lép pályára. A mérkőzés hasonlóan zajlott mint a Csehország elleni nyolcaddöntő. Az első fél­időben remekelt a magyar csapat, és a félidőben há­romgólos előnnyel térhetett pihenőre. A második játék­rész azonban nem minden­napi izgalmakat tartogatott. A második félidő 6. per­cében Sótonyi találatával már négy góllal vezettek a magyarok, de két izlandi he­tes után újra szorossá vált a találkozó. Sőt, amikor nyolc perc volt hátra a mérkőzés­ből, már csak egy góllal ve­zetett a Vass-csapat. Bergen­di találata után Rostát állítot­ták ki, Szathmári azonban is­mét ragyogóan védett, Éles pedig hátrányból is növelte az előnyt. Azonban négy perccel a lefújás előtt meg­volt a kétgólos előny, ami Szathmári újabb remeklése és Éles lövése nyomán há­romra nőtt. Úgy tűnt, ez elég lesz a továbbjutáshoz, de 46 másodperccel a vége előtt már csak 25-24-re vezetett a magyar csapat. Ám ekkor Éles értékesített egy bünte­tőt, és hiába találtak be újra az izlandiak, a végeredmény 26-25 lett a mieink javára. További erdmények: Svédország-Spanyolország 28-24, Franciaország­Egyiptom 22-19, Oroszor­szág-Koreai Köztársaság 32-15. A másik elődöntőt (ugyancsak szombaton) Oroszország vívja Francia­országgal. PÉNTEK Kajak-kenu Mol-kupa nemzetközi ver­seny, Szeged, Maty-ér 1000 és 500 m-es elő- és középfu­tamok, 8.30 Röplabda Férfi bajnoki döntő, ne­gyedik mérkőzés: Medikémia Szeged-Kaposvári Balatel RC, újszegedi Sportcsarnok, 17. Vízilabda Heliomed-kupa, Hódme­zővásárhely, városi strand­fürdő, 10. SZOMBAT Asztalitenisz Amatőr párosverseny, Szeged, Asztalitenisz-terem (Budapesti krt. 1.), 9. Kajak-kenu Mol-kupa nemzetközi ver­seny, Szeged, Maty ér, 1000­es döntők, 9; 200m-es elő- és középfutamok, 15. Kézilabda Diákolimpia II. korcsopor­tos országos elődöntő (fiúk, lányok), újszegedi Sportcsar­nok, 9.30. Triatlon Megyei diákolimpia és nyílt verseny, Csongrád, gyógyfürdő, 9. Úszás Nemzetközi szenior úszó­verseny, Szentes, ligeti uszo­da, 8. Vízilabda Heliomed-kupa, Hódme­zővásárhely, városi strand­fürdő, 9. Labdarúgás Sportműsor § NBV: Szeged-Dorozs­ma-Hatvan, Kiskundorozs­ma, 17) NBHl: Szegedi VSE­Mélykút, Szeged, Vasutas­stadion, 17. Megyei I. osztály: Már­tély-Székkutas, Mártély, Bo­kor. Tápé-Bordány, Tápé, Bera. Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik. Előmérkő­zést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: UTC­Tömörkény, Szeged, Kertész utca, Pálinkó. Fábiánsebes­tyén-KJszombor, Fábiánse­bestyén, Ludvig. Mindkét ta­lálkozó 17 órakor kezdődik. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály: Csanytelek II.-Üllés-Doma­fa II., Csanytelek, Frenczel. Sándorfalva Il.-Szentmi­hály, Sándorfalva, Varga. Röszke IL-Pusztamérges, Röszke, Gera. Csengele­Ruzsa, Csengele, Jakus. SZVSE Il.-Szikáncs, Sze­ged, SZVSE-stadion, 11, Papp Zs. IKV-Alsóváros­Ambrózfalva, Szeged, Sza­badság tér, Karasz. Algyő II.-Kübekháza, Algyő, Hor­váth. Az SZVSE Il.-Szi­káncs találkozó kivételével valamenyi meccs 17 órakor kezdődik. Öregfiúk mérkőzés: UTC -SZAK, Szeged, Kertész ut­cai pálya, 10. DM-Déltáv gyermekbaj­nokság, újszegedi Kisstadi­on. 8.30. VASÁRNAP Kajak-kenu Mol-kupa nemzetközi verseny, Szeged, Maty-ér, 500 m-es döntők, 9; 200 m­es döntők, 15. Kézilabda NB II, nők: Szegedi DKSE-Csorvási SE, újsze­gedi Sportcsarnok, 15. Megyei ifjúsági bajnok­ság záró fordulója. Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 8. Tenisz OB II: Szegedi Kinizsi -Nagykőrös, Újszeged, lige­ti pályák, 11. Úszás Nemzetközi szenior úszó­verseny, Szentes, ligeti uszo­da, 8. ' Labdarúgás NB III: Hódmezővásárhe­lyi FC-Szarvas, Vásárhely, stadion, 17. Makó FC-Bé­kés, Makó, Erdei Ferenc téri pálya, 17. Megyei I. osztály: Csong­rád-Móraváros, Csongrád, Rischák. Szentesi FC-Sző­reg, Szentes, Forgó. Móra­halom-Csanytelek, Móraha­lom, Gábor. Kistelek-Sán­dorfalva, Kistelek, Varga S. Tisza-Új-Gyálarét, Újszent­iván, Samu. Mindszent­Szentesi KTE, Mindszent, Bánóczki. Zákányszék-Al­győ, Zákányszék, Tóth G. Mindegyik találkazó 17 óra­kor kezdődik. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Szaty­maz-Szegvár, Szatymaz, Boros. Csanádpalota-Tisza­sziget, Csanádpalota, Papp F. Tanárképző-Üllés-Doma­fa. Szeged, Felső Tisza-parti stadion, Dudogh. JATE­Röszke, Szeged, Kertész ut­cai pálya, Tapodi. Zsom­bó-Földeák, Zsombó, Bar­tucz. Apátfalva-Ferencszál­lás. Apátfalva, Rácz L. A meccsek 17 órakor kezdőd­nek. Előmérkőzést az ifjúsá­giak játszanak. Megyei III. osztály: Pázsit SE-Baktó-Szilánk, Szeged, Postás-pálya, Zsótér. Baktó SC-Ópusztaszer, Baktó, Bí­ró. Balástya-Öttömös, Ba­lástya, Pacskó. Nagymá­gocs-Derekegyház, Nagy­mágocs, Tóth II. S. Pitva­ros-Károlyi DSK, Pitvaros, Avramut. Deszk-Maroslele, Deszk, Kubatovics. Kiszom­bor II.-Eperjes, Kiszombor, Tari. A mérkőzések 17 óra­kor kezdődnek. Kispályás labdarúgás Csongrád megyei női amatőr liga, 8. forduló: Szegvár-Mórahalom, 14.30. Szentes-Zákányszék, 9.30. Csongrád-Hódmezővásár­hely, 9.30. HÉTFŐ Kispályás labdarúgás NB l-es selejtező mérkőzés: Első Beton-AC Párna, Sze­ged, Csonka János szakközép­iskola tornacsarnoka, 20. reflektor Érmes táncosok • Munkatársuntól A Promenád és a Szeged Tánc Sport Klub versenyzői a közelmúltban több szép ered­ményt értek el. Egerben a fel­nőttek D osztályú versenyén standard és a latin táncok ka­tegóriában a Horváth Attila, Smajda Zsuzsa duó nyert. A osztály, standard kategóriá­ban Ézsiás Tamás és Zsótér Anita ezüst-, míg a Gyarmati András, Czédula Mónika pá­ros bronzérmes lett. Budapes­ten a felnőtt E osztály latin táncok kategóriában Somogyi Attila Tóth Anikóval az olda­lán nem talált legyőzőre. A két klub tánctanár párosa, Móczó János és Móczóné Vi­dovanyecz Andrea a lengyel­országi Olsztynban vett részt a profik Európa-bajnokságán. A szegedi házaspár a stan­dard kategóriában, a korláto­zott lehetőségeik miatt nem tudott beleszólni a legjobb helyek eldöntésébe. Földeáki sikor • Munkatársunktól Földeák-Üllés-Domafa 4-0(2-0) Megyei II. osztályú labda­rúgó-mérkőzés. Földeák, 100 néző. Vezette: Mózes. Földeák: Bán - Bugyi, Horváth, Szűcs, Bajusz (Molnár Zs.), Molnár T., Mé­száros, Kurunczi, Vesze­lovszki, Kalmár, Kopuno­vics. Edző: Kérdő Sándor. Üllés-Domafa: Baranyás - Ábrahám, Bíró, Szekeres, Varga, Szalai, Buchholcz, Peták, Kerti, Szabó, Tóth E. Edző: Kozma Zoltán. Könnyedén nyert a hazai csapat. Gólszerzők: Mészá­ros (2), Veszelovszki, Mol­nár Zs. Jók: Kurunczi, Mé­száros, Veszelovszki, ill. Ba­ranyás, Peták. Szentes a döntőben • Munkatársunktól A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének elő­döntőjében a Röszke a Szen­tesi FC-t fogadta az elődöntő­ben. A vendég Kurca-partiak 0-0-ás félidő után Jemei gól­jával 1-0-ra nyertek és ezzel bejutottak a serlegfináléba. Éremosztás • Munkatársunktól Az utolsó előtti játéknapjá­hoz érkezik szombaton az új­szegedi Kisstadionban zajló II. DM-Déltáv gyermeklab­darúgó-bajnokság. A '86-os és '89-es korosztályban már végeredményt hirdetnek. A műsor: Makkoshá­za-Madách ('88) és Ko­dály-Tisza-parti ('88), 8.30. Felsővárosi-Mórahalom ('88) és Alsóvárosi-Dózsa ('88), 9.05. Fekete-Makkosháza ('88) és Forráskút-Tisza-parti ('88), 9.40. Madách-Felsővá­ros ('88) és Dózsa-Kodály ('88), 10.15. Mórahalom-Fe­kete ('88) és Alsóváros-For­ráskút (88), 10.50. Makkos­háza-Kodály ('89) és Felső­város-Mórahalom ('89), 11.25. Dorozsma-Tisza-parti ('86) és Alsóváros-Dózsa ('86), 12. Tisza-parti-Kodály ('89) és Makkosháza-Felső­város ('89), 12.35. „A" cso­port 3. helyezettje-„B" cso­port 3. helyezettje ('86) és Madách-Makkosháza ('87), 13.10. Tisza-parti-Móraha­lom ('89) és „A"2-„B"2 ('86), 13.45. Dorozsma-Madách ('87) és „A"1-„B"1 ('86). A '86-os és a '89-es korosztály eredményhirdetése, 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom